Satellite
  • Day1

    1. nap: Budapest-Astana

    October 5, 2017 in Kazakhstan ⋅ ☁️ -1 °C

    Mi mással is indíthattuk volna ázsiai utazásunk első napjának reggelét, mint lázas készülődéssel, kiadós pakolással, és a végén természetesen egy kis rohanással? Számomra az indulás előtti pillanatok legfontosabb kérdése az volt, hogy be tudom-e valahogy szuszakolni a bakancsomat a táskámba (felkészülve ezzel a kazah fagyokra), de annyira déli busz hangulata volt már így is a hátizsákomnak, hogy méltányossági alapon inkább meg sem próbáltam rajta erőszakot venni.

    A gépünk csütörtök kora délután indult a Liszt Ferencről. Szerencsére a WizzAir májusban indította menetrend szerinti járatait a kazah fővárosba, így különösebb varázslás nélkül tudtunk eljutni túránk első állomására. Mondjuk sikerült még ezt az egyszerű feladatot is izgalmassá tennünk, a váróban ugyanis összekevertük a moszkvai és az astanai gépet, és teljes lelki békével vártuk a beszállást, miközben rajtunk kívül szinte mindenki letudta már a boardingot.

    A repülőút mentes volt minden izgalomtól, csak a szokásos kényelmetlen ülések és a kevés lábhely miatt nyüglődtem. Az időeltolódás miatt (nyáron +4, télen +5 óra) késő este szálltunk le a kazah elnökről elnevezett repülőtéren. Az épületből semmit sem láttunk, ugyanis rendületlenül szakadt a hó, mire kiszálltunk a szárnyakat már vastag lepel borította.

    Kazahsztánban szerencsére rugalmasan kezelik a vízum kérdését, magyar állampolgároknak 30 napig nincs szükségük beutazási engedélyre, belépésnél csak egy regisztrációs lapot kell kitölteni, aminél azt kell, hogy mondjam, láttunk már kevesebb fejvakarást okozó kérdőívet életünkben. Eleve a reptéren semmi sem utalt arra, hogy ilyesmivel szórakozni kell, csak feltűnő volt, ahogy az emberek megrohamozzák az egyik asztalt. A jól dokumentáltság nem erőssége az országnak, de erről még később lesz szó.

    Összeszedtük a csomagjainkat, majd megrohamoztuk az információs pultot megkérdezni, hogyan tudnánk eljutni a belvárosba a szállásunkra. Rövid tanakodás után a 10-es számú buszt ajánlotta a figyelmünkbe az angolul meglepően jól beszélő kazah lány, még azt is elmondta nagy vonalakban merre fogjuk megtalálni. Mint később kiderült, nagyon jól jött az útmutatása, mert mire kiértünk a parkolóba és belőttük a megfelelő irányt, a távolban felsejlő busz már látványosan indulásra készülődött. Némi segítséggel az égiektől (na meg egy kiadós sprinttel a fagyos kazah éjszakában) sikerült még elcsípnünk a járatot, amiért nem tudtuk elég hálásak lenni. Őszintén szólva nem éreztük magunkban a chit, hogy késő éjszaka fél órát várakozzunk a kellemesnek éppen nem nevezhető fagyban.

    Az alapvetően unalmasnak induló utat egy idősebb kazah fickó dobta fel, aki gitárral a nyakában járkált fel-alá a járműben, valami rettenetes kazah dalt énekelve. Amúgy nem tolta rosszul, de egy óra után kifejezetten unalmas volt ezt hallgatni.

    A modern technikának (és a Google Mapsnek) hála sikerült egyből jó helyen leszállnunk a buszról, a lakóparkot is gyorsan megtaláltuk, viszont ott a megfelelő épület kiválasztása már kicsit nehezebben ment: két házból is elhajtottak minket, mire a harmadikban végre megtaláltuk a megfelelő épületet. Egy kis Activity-vel átverekedtük magunkat a mogorva recepcióson, aztán már száguldottunk is fel a lifttel a 21. emeletre, első ázsiai szállásunkra. Jevgenyij megvárt minket, jó házigazda módjára belénk vert egy pálinkát és némi kis sajtot, aztán mentünk is aludni.

    Ezzel hivatalosan is kezdetét vette az Ázsiai Dikta-túra.
    Read more