Satellite
  • Day 2

    Második nap

    March 5, 2016 in Hungary ⋅ ⛅ 5 °C

    Normál esetben simán aludnék vagy 9-ig, hát persze, hogy a wellness hétvégén dob ki nyolc előtt az ágy...
    Miután a csajok is kikászálódtak onnan, elmentünk reggelizni, majd egy kis sétára. Elvileg csak a hotel körül akartunk kolbászolni, mert Dorcinak dolgoznia kellett, s így nem tudott velünk jönni, de végül csak a Tiszánál kötöttünk ki néhány vargabetűvel (...mondjuk úgy, hogy a gps használat indokolt volt :) ). Kicsit illúzióromboló volt a part, így inkább egy szép büdösbogarat és egy mohás botot fotóztam :)

    Délután bedobtuk magunk a vízbe, ahová már Dorci is velünk jött, és ingyencirkuszt tartottunk a nagyközönségnek "vízbennégyesszelfi" címmel. (Tuti, hogy fogadásokat kötöttek rá, hogy beleejtem-e a telefont a vízbe, avagy sem. :) )

    Miután kiáztattuk magunk, Dorcival elmentünk egy pompás szauna szeánszra, amin én pl. még sosem voltam. Fincsi citrusos illóolajokkal illatosították a forró levegőt, amit "trópusi viharként" legyezővel még jobban felkavartak. Ilyenkor olyan forró a levegő, és úgy éget, hogy kiráz a hideg. Elvileg ez a szaunaorgazmus... :) :) :)
    Emellé még citromos bőrradírt és mézes kencét is kaptunk, amitől persze szegény Dorcinak rögtön kijött az allergiája :( .... deee a Barbus csodagyógyszertárában volt egy csak pár éve lejárt kalciumtabletta, ami helyreállította a világ rendjét! :)

    Estére valamiért olyan becsípődésünk lett, hogy mindannyian bebondorítuttuk a hajunk, mert úgy gondoltuk, hogy az nekünk jó. Bár én inkább egy bozóttépett homira hasonlítottam így, de a többieknek végülis jól állt!
    Egy kis koktélozással és zsörtölődéssel zártuk az estét, ugyanis mire kitaláltuk, hogy milyen italt is innánk, az eddig lelkesen kérdezgető pincér felszívódott. Így egy tanuló kislányt sikerült letámadnunk, aki a világért sem bírta megjegyezni Barbi Cainpirinha rendelését...
    Aztán csak megérkezett, boldogság lett.
    ... szóval megint csak hoztuk a formánkat... :) :) :)
    Read more