Rt Lako

Ahogy a nagyok is megfogalmazták előttem: I had a dream...Volt egy álmom... (by Martin Luther King). Ez pedig a 6 órai kelés...(Pipa) és a 7-es indulás (majdnem pipa)
A kelésekkel sosincs gond, kivéve ha a testeden jönnek ki, de ez most nem olyan kelés volt, hanem egyszerű ébredéses. Én felébredtem magamtól, a többiek szép lassan inkább tőlem, de 6:45-re az egész család kakaó és kávékész volt. Az egyetlen amit sajnálok, hogy szegény nagynéném és nagybátyám is felkelt miattunk, de állították hogy ilyenkor szoktak, szóval elfogadtam a friss kávét és már indulhatunk is.
A hűtőtáska és a bevitt cuccok, mintha így lettek volna ergonómiailag megtervezve úgy csúsztak vissza a helyükre, ami nagyban megkönnyítette az indulást, szóval pontban 7:22-kor elhagytuk Pomázt, és elindultunk a következő kalandunk felé.

Első etapban el akartunk jutni a határig, de a természet törvényei természetesen más természetes utat választottak, ugyanis Brúnó már Pomázon elkezdett olvasni (ami jó), de Pomáz és az M7 közti szakasz elég kacskaringós (ami olvasás mellett nem jó) és hát a gravitáció és a centrifugális erő alaptézisek, szóvan a reggeli kakaó (ami jónak tűnt) végül összeveszett a kozmikus erőkkel ( ami jó is lehetne de jelen esetben nagyon nem volt jó, szóval végül inkább rossz lett) és elég hamar kellett keresnünk egy parkolót, hogy kidobjuk a nagyon felkészültnek gondolt mind a 3 zacsit. Azért 3, mert ebből egy lett elhasználva, viszont kellet még 2 mire rájöttünk melyik nem lyukas... 😀

A kényszerpihenő miatt országon belül 1 megálló maradt, Letenyei benzinkút, ami után gondoltunk még egy szlovén hegytetei pihenőre, de Arti pont akkor aludt be, szóval Letenyétől Bašanija 1 huzamban lett letolva. Ez 13:40-es érkezést jelent, ami nem egészen 6 óra 30 perc útidő 2 gyerekkel. Szerintem nem rossz, bár a derekam az kicsit meghalt közben, és ha nincs a tempomat tuti nem bírja a végig.

Amúgy az út az majdhogynem eseménytelen volt, sok esővel, egy kis hóval , elenyésző jégszakadással, de csak ide értünk....

Normál felállás szerint az utunk Umagba vezetett volna átvenni a kulcsokat és megcsinálni a hivatalos check-in-t. De hát mi a normál a mi családunkban, ráírtam a szállásra 2 napja, hogy az nekem plusz 1 óra,nincs e valami online módszer, ahol senkivel se kell találkozni ( elég embert látok munka közben, ha már nyaralás akkor legyen nyaralás).... És mit ad isten, volt ilyen. Kártyámról szállásdíj minusz, iratok lefotózva, elküldve plusz, és máris egálban vagyunk a szállással, mehetünk egyből a Villas Faro-ba, Bašanija-ba

Parkolás, kipakolás 13 perc, Kovács család bejelentkezése egy pakk sörrel további 5, szóval 18 perccel az érkezés után mindenki boldogan öltözik, hogy irány a parti felfedezési kihívás. Hajózható szakasz kell, szóval nem kicsi a tét.

A sztorihoz hozzátartozik, hogy szegény Kovácsék 3. napja áznak az esőben, de mi elhoztuk a jó időt (mutatóba,lásd később...)
Gyors átöltözés, még gyorsabb 2 welcome karlowacko, és irány a part. A szállástól egy kempingen keresztül nagyjából 8-10 perc séta, de egyenlőre terepszemle van, kenu marad a kocsiban. Nem is baj, mert a 3 napos vihar miatt a legközelebbi strandon nem csak a sör drága, de az emberélet is, a hullámok meg igencsak ellenállnak mindkét tényezőnek, szóval ma kenu marad a kocsiban, mi meg az élők sorában.
De legalább a part egy rövid szakaszát felfedeztük, és már meg is van a holnapi cél. A legközelebbi partszakasz csendesen sziklás, de pár száz méterre a kempingben van egy vadkikötő, kis öböllel, ideális lesz a kenupróbára....A kemping meg önmagában is egy élmény, mert a klasszikus, lakókocsissátraseggyüttélőshippikorszak egy ittmaradt példánya.
Amúgy a víz melegebb mint a levegő kint, szóval egész addig míg nem kell kijönni, minden pöpec. Utána azért ugrig az ember szíve vagy kettőt, de mindenki jól van, az a lényeg.

Felfedező túra és pancsi után irány a szállás,mert hát 5 gyereknek enni, 2 apukának meg inni is kell valamit. A lehetőségekhez képest gyorsan felolvasztottuk az otthonról hozott bolognai szószt, főztünk tésztát, és már át is jöttt a teljes Kovács család egy közös fröccsös, uno-s, visítós, rohangálós, mindenszomszédnakgyereketmegmutatós bulira. Persze mondanom sem kell, hogy mindezt szakadó esőben, kb 17 fokban, merthát nyaralunk vagy mi...

Az eső, és 2 üveg Rose végére azért kaptunk egy gyönyörű dupla szivárványt ( és nemcaak mi apukák láttuk, tehár a bornak ehhez semmi köze), szóval itt volt az ideje egy duplacsaládi sétának. Lementünk a minikikötőhöz, a srácok teljes erőbedobással próbáltak mindefélekővel kacsázni, majd amikor a világ összes romantikus, naplementés képe is elkészült, elindultunk haza....
Vagyis indultunk volna, ha nem csábít magához egy élőzenés lebuj, a Bora Bora ahol az elmúlt 30 év összes zenéje összemixelve várta a közönséget...
Bementünk, rendeltünk végtelen mennyiségű narancslevet a kiskorúaknak, meg sört az apukáknak és aperolt a hölgyeknek, majd szerencsére még a tettlegességig fajuló ivászat előtt a pincér srác jelezte hogy csak KP-t fogadnak el, ami persze nincs nálunk, csak online bankkártya, szóval hamar hamvába halt a buli.
Sebaj, holnap ennyivel is okosabbak leszünk, úgyiskésővan alapon akkor irány haza.

Hosszú nap volt, de vár ránk még pár, szóval mára ennyi... bár még hallom a blog mellett a Bora Bora zenei repertoárját, de ez is csak abban erősít meg, hogy ide teljes erőbedobással kell érkezni legközelebb, és persze sok KP-val. A CocoJumbo csak akkor lehet e miénk testközelből😃😃🙃Read more