Hong Kong
HSBC Main Building, Hong Kong

Here you’ll find travel reports about HSBC Main Building, Hong Kong. Discover travel destinations in Hong Kong of travelers writing a travel blog on FindPenguins.

6 travelers at this place:

  • Day72

    72. nap: Victoria Peak

    December 15, 2017 in Hong Kong

    Mi mással is kezdhettük volna Hong Kong bejárását, mint egy kiadós kompozással Kowloon és Hong Kong (a félsziget és a vele szemközti sziget) között? Már előző este kiszemeltük magunknak a Star Ferry-t, a világ egyik legismertebb és legrégebb óta működő rendszeres kompjáratát, aminek a kikötője a szállásunktól alig három saroknyira volt. Gyorsan vettünk két jegyet a felső fedélzetre az egykoron szebb napokat is látott automatánál, majd beálltunk a karám mögé megvárni a hajó érkezését. Nem is kellett sokáig ott ácsorognunk, a hajó kb. 10 perc alatt megjárja az utat egyik irányba, és mivel Hong Kong egyik legnagyobb látványosságáról van szó, szinte csak annyi időre kötnek ki, hogy kitegyék és újra megtöltsék utasokkal a fedélzetet.

    Nekünk szerencsénk volt, nagyon jó napos időt fogtunk ki, a kínai nagyvárosokban már sajnos mindennapos szmogot sem tapasztaltunk, így tényleg tökéletes kilátásunk volt a szemközti partra. Hong Kong panorámájával az utazók legendáriuma szerint csak kevés nagyváros versenyezhet, gyönyörű felhőkarcolói és a háttérben tornyosuló meredek és zöld hegyoldalak szerencsés kombinációt alkotnak.

    Miután átértünk a túloldalra, gyorsan felmentünk a kikötő tetejére megnézni Kowloont is, elvégre az “otthonunk” még nem volt szerencsénk távolról megcsodálni. A félsziget sem rossz, de azért nem versenyezhet a Hong Kong látképével.

    A kikötőből valahogy sikerült egyből az Elevated Walkway-re keverednünk, amit filmekben már láttam, arról viszont fogalmam sem volt, hogy pontosan hol található a városban. Most erre is fény derült: Centralból indulva (ez kb. a pénzügyi negyed, ide érkeznek meg a hajók is) kanyarog a felhőkarcolók között, nyugati irányba egészen a Makaóba induló kompokig el lehet rajta jutni. Mivel több méterrel a forgalom felett építették ki, baromi praktikus - és nem mellesleg ez is nagyon jól néz ki. Nap közben tele volt munkába igyekvő emberekkel, szóval nem csak a turisták kedvéért építették ki, a helyi erők is ezt használják.

    Anélkül, hogy nagyon odafigyeltünk volna merre megyünk, mire lekeveredtünk a magasból már a West Marketnél jártunk, ami egy pici, hangulatos vásárcsarnokra hasonlít a legjobban. Szép volt, de azért nem ájultunk el tőle.

    Innentől kezdve térképes üzemmódra váltottunk, mert beértünk a szűk és követhetetlenül kanyargós utcák közé. Első lépésként elmentünk megnézni a Man Mo taoista templomot, amit leginkább azért volt érdekes látni, hogy mennyi mindent tudtak ilyen pici helyre bezsúfolni. Na meg olyan felhívást sem minden nap lát az ember, mely szerint menstruáló nők legyenek szívesek távol maradni a központi szentélytől. A kicsit hiányos kínai tudásunk miatt arra nem jöttünk rá, hogy a négy firka közül pontosan melyik lehetett ez...

    Következett volna a Peak Tram, de menet közben elcsábultunk egy kis mozgólépcsőzésre. Hong Kongban annyira keskeny sávban tudtak csak a tengerparton építkezni és annyira meredekek a hegyoldalak, hogy minden létező módon igyekeznek a fel-le ingázók életén egy kicsit könnyíteni. Ennek egyik eleme az a mozgólépcső, ami a Centralból indulva a Mid-Levelsig viszi több szakaszban az embereket. A mozgólépcső csak az egyik irányba halad, reggel 10:30-ig lefele szállítja az embereket az irodaházakba, utána viszont elindítják hegynek felfele. Menet közben rengeteg helyen ki lehet belőle szállni, mi is megnéztük a Jamia mecsetet mielőtt felmentünk volna a lépcső tetejéig.

    Ezen a ponton már nem is voltunk messze a Victoria Peaktől (sem szintben, sem légvonalban), de a feljutáshoz úgy tűnt a fél világot meg kellett volna kerülnünk. Úgyhogy inkább lemásztunk a Peak Tramig, ahol addigra már jó hosszú sor várt a feljutásra. Szereztünk két retúrjegyet, morgolódtunk egy kicsit a sok köcsög kínai turistán akik túlságosan is ismerős módon itt is megállás nélkül tolakodtak, majd a kritikus pillanatban igyekeztünk jó helyre állni, hogy legyen még ülőhelyünk a villamoson.

    Felfele aztán az is kiderült, hogy ez nem egy hétköznapi villamos, az ugyanis egészen biztos nem tudna felkapaszkodni egy helyenként 48%-os meredekségű emelkedőn. Nagyon vicces volt ezeken a részeken kinézni a felvonó melletti épületekre, ez a pálya még egy kisebb hullámvasútnak is becsületére válna.

    Még bőven világos volt mire felértünk a kilátóhoz (az is benne volt a jegyben), úgyhogy inkább elmentünk bejárni a környéket. Felmásztunk a hegy tetején található Victoria Peak Parkba is, de innen sajnos az öbölre nem, csak Hong Kong túlsó oldalra nyílik kilátás. Azért mondjuk megérte ez a kis kirándulás, hogy lássuk azokat a villákat és társasházakat amiket ide építettek (több Teslát láttunk ezen az útszakaszon, mint addig egész életünkben összesen).

    Még naplemente előtt visszaértünk a felvonó felső állomásához és kimentünk a pláza legfelső emeletén lévő kilátóba. Már érezhetően ment a helyezkedés a jobb pozíciókért, úgyhogy mi is kerestünk magunknak a korlát mellett egy nyugisabb helyet és vártuk, hogy beesteledjen. Hat óra után már majdnem mindenhol elindultak a karácsonyi díszkivilágítások, ezt még megcsodáltuk, közben persze csináltunk vagy ezer fényképet mert tényleg baromi jó fentről a kilátás. Másfél óra után azért kicsit meguntuk az állandó tülekedést, úgyhogy lementünk és beálltunk a villamosra várakozó kígyó végére. Mire lejutottunk a hegyről az is világos lett számunkra, hogy a délutáni sor felfele még istenes volt ahhoz képest, amit este kellett volna kiállnunk, addigra ugyanis már a környéken minden létező irányba állt egy legalább háromszor olyan hosszú sor, mint pár órával korábban a miénk.

    Mielőtt elindultunk volna vissza a komphoz, még gyorsan beugrottunk megnézni a Peak Tram szomszédságában lévő St. John katedrálist. Iszonyú mázlink volt, ugyanis pont egy kóruspróba végére értünk oda, akik (nem meglepő módon) karácsonyi énekeket gyakoroltak, valami egészen fantasztikus minőségben! Öröm volt hallgatni az éneklésüket, sajnáltuk is, hogy csak a végére értünk oda.

    A kompig vezető úton még szemrevételeztük a HSBC épületét, ami Hong Kong egyik legismertebb felhőkarcolója, és nem csak azért, mert építése idején a világ legdrágább toronyházának számított, hanem mert minden apró részletében megfelel a feng shui előírásainak. A szomszédos Statue Park végében pedig egy égig érő karácsonyfába botlottunk, amivel Judit gyorsan le is fényképeztette magát.

    A hosszú és mozgalmas napot pedig tökéletesen keretbe foglaltuk azzal, hogy visszafele is kompoztunk egy jót az öböl túloldalára. A látottakkal annyira elégedettek voltunk, hogy jókedvünket még a kicsit csalódást keltő vacsora sem tudta beárnyékolni.
    Read more

  • Day68

    China here I come!

    June 8, 2016 in Hong Kong

    Today I picked up my Chinese visa and went straight to the airport to catch my flight to Shanghai. To get rid of my HKD, I treated myself to a green tea latte and it had 'Ms Jo' written on it.
    Once I landed in Shanghai, I got the Maglev to the metro station, this train works magnetically and the wheels don't actually touch the train tracks and it goes 300 km/hr. After I got the metro and walked to Cathrines flat. She put the key underneath the doormat for me so I could get in while she was still in Chinese class. After I got in and had a shower I went to Carrefour to get us some beer and snacks while I waited for Cathrine to return. I cant believe I am finally seeing here after a year!!Read more

  • Day2

    Unterwegs in HK Central

    March 23 in Hong Kong

    Ein schöner Rundgang durch Hong Kong Central stand an. Ein Wechsel aus alt & neu und Parks & Beton.
    Auf der einen Seite die ultramoderne Skyline (Bank of China, HSBC Headquarters), mittendrin alte koloniale Gebäude (Flagstaff House, French Mission Building).
    Dem Wirrwar aus Straßen und Übergängen stehen schöne Parks, teilweise mit begehbaren Vogelvolieren und Schildkröten-Teich, gegenüber. Und alles in einer sehr entspannten Atmosphäre.Read more

  • Day2

    Hong Kong

    December 16, 2017 in Hong Kong

    ARRIVATI A HONG KONG!
    Lo shuttle ci lascia alla stazione, in pieno centro. Ci mettiamo subito alla ricerca di uno dei classici sightseeing buses, ma l'impresa si rivela più complicata del previsto e - quando finalmente ne troviamo uno - è ormai troppo tardi per fare un tour. Allora decidiamo di chiedere ad un tassista di farci fare un giro del centro, ma l'opzione non sembra essere prevista...
    Comunque, poco male... splende il sole e c'è una temperatura perfetta: le condizioni ideali per farsi un bel giretto a piedi!
    La città è STUPENDA!!! Grattacieli impressionanti e stradoni enormi con circolazione all'inglese (obviously!) e mezzi di trasporto a due piani (tram inclusi!). Però nei sottopassaggi pedonali (unico modo per attraversare le strade) ci sono centinaia di persone sedute su cartoni che si fanno la pedicure... e mangiano con le mani (in sequenza cronologica, sì)!
    Dopo la foto di rito di papà con la mitica Bauhinia Blakeana in fiore, torniamo in aeroporto lasciandoci un ampio margine di anticipo... e per fortuna! Per raggiungere il nostro Gate abbiamo dovuto prendere un altro treno...
    Alla fine, comunque, eccoci qui sull'aereo della Hong Kong Airlines (rigorosamente tutto rosso) in direzione Auckland! La mamma è KO e si addormentata subito, papà la segue a ruota. Tra 11 ore e 20 minuti saremo in New Zealand!!!
    Read more

You might also know this place by the following names:

HSBC Main Building, Hong Kong, 香港滙豐總行大廈

Join us:

FindPenguins for iOS FindPenguins for Android

Sign up now