Kazakhstan
Astana Qalasy

Here you’ll find travel reports about Astana Qalasy. Discover travel destinations in Kazakhstan of travelers writing a travel blog on FindPenguins.

4 travelers at this place:

  • Day1

    1. nap: Budapest-Astana

    October 5, 2017 in Kazakhstan

    A reggel még rohanással, pakolással és készülődéssel telt. Menet közben azon tanakodtam, hogy mégis be kellene csomagolnom a bakancsot a kazah fagyokra. Ebből végül nem lett semmi, mert így is alig fértünk el.

    A reptéren összekevertük a moszkvai és astanai gépet, így az utolsó pillanatban, majdnem utolsóként szálltunk be.

    Leszállás után sorbanálltunk vízumért, majd az információn megpróbáltuk kideríteni hogy jutunk el a szállásunkra. A 10-es busz lett a nyerő - amiért futni kellett, mert elindult mire kiértünk a reptérről.

    A buszon egy idősebb kazah fószer gitározott és énekelt. Nem tolta rosszul, de azért kicsit unalmas volt egy óra után. Elsőre eltaláltuk hol szálljunk le, de a megfelelő épület megtalálása sokáig tartott. Addigra már három lakóépületbe bementünk.

    Jevgenyij megvárt minket, megkínált valami pálinkával és sajttal, majd elmentünk aludni.
    Read more

  • Day3

    3. nap: Kivégezzük Astanát

    October 7, 2017 in Kazakhstan

    Későn keltünk, nem szoktuk még meg a +4 órát Budapesthez képest. Reggeli után busszal indultunk el a városba, hogy megnézzük a megbékélés palotáját (Palace of Peace and Reconciliation).

    A bejáratot eltévesztettük de a jó fej biztonságiak felkisértek a pénztárhoz. Pont indult egy angol túra, amin ketten voltunk vendégek. Az idegenvezető csinos kazah nemzeti színekbe volt felöltözve, ezt már előző nap is megfigyeltük a Bayterek toronyban.

    A piramis belülről is szép, lifttel majd lépcsőn mentünk fel a tetejére. Természetesen egy vonalban van az elnöki palota-Bayterek-Khan Shatyr tengellyel...

    Ezután átsétáltunk a palota mögött lévő Hazrat Szultán Mecsethez ahova be is mentünk. Lenyűgöző látvány. A Kazakh Eli szobor brutál magas, alig lehet lefényképezni a “grúz sast” a tetején. Persze ezt is az elnök méretes szobra díszíti. A téren megnéztük még a Függetlenség Palotáját, de ide nem mentünk be.

    Végezetül átmentünk a Nemzeti Múzeumba, megnéztük az aranyműves kiállítást (Ok) és Astana történetét (seggnyalás az elnöknek). Láttunk egy kicsit az állandó kiállításból is (így éltek a sztyeppén elődeink) de már alacsonyan voltunk vércukorból, úgyhogy zárás előtt eljöttünk.

    Busz haza, vettünk kaját a másnapi utazáshoz és ettünk végre egy rendes kazah étteremben. A pincér nagyon kedves volt, az étel bőséges és finom (plov - rizses hús csicseriborsóval). Este még összepakoltunk, hogy korán ki tudjunk menni a buszokhoz.
    Read more

  • Day29

    Kazahsztán összefoglaló

    November 2, 2017 in Kazakhstan

    Mielőtt elkezdünk mesélni Kínáról szerettünk volna még egy összefoglalót írni Kazahsztánról, száraz, unalmas adatokkal, ötletekkel ha valaki kedvett kapott volna az utazáshoz és személyes toplistákkal, satöbbi.

    Kazahsztánban végül 29 napot töltöttünk, beleszámolva ebbe a megérkezés első, csonka napját is. Utóbbinak csak praktikus okai voltak: a 30 napos tartózkodási engedélynél a belépés már teljes napnak számít, mi pedig nem akartunk “kettős könyvelés” miatt kicsúszni a megengedett időből. Állítólag elég súlyos büntetéseket osztogatnak érte...

    Indulás előtt arra számítottunk, hogy az olaj- és gázvagyon miatt Kazahsztán a drágább országok közé fog tartozni, ezzel együtt elég ügyesen sikerült gazdálkodnunk. A 29 nap alatt nagyjából 1970 eurót költöttünk el ketten együtt, ami napi átlagban egy hajszállal van csak 68 euró alatt. A végösszeg azért nem teljesen pontos, mert beleszámoltuk a Budapest-Astana repülőjegyeket (amiket még Magyarországon fizettünk ki), továbbá feláldoztuk a nálunk lévő 80 amerikai dollárt is, hogy ne kelljen annyi pénzt felvennünk Almaty-ban (ezeket középárfolyamon váltottuk euróra), illetve az utolsó megmaradt 20 ezer tengénket kínai jüanra váltottuk.
    Szintén fontos megemlíteni, hogy nem számoltuk bele az összegbe az Almaty-Urumqi repülőjegyeket, amivel kiléptünk az országból.

    Ha valaki fapadosan szeretne ide utazni, természetesen ennél olcsóbban is meg lehet úszni a kalandot. A szervezett túrák önmagukban majdnem 700 dollárba kerültek a három napra, ezen valamennyit biztos lehet faragni ha az ember Almaty-ban talál társakat (mi bőven szezonon túl mentünk), vagy elindul saját szakállára (de ezt az Aral-tónál nem érdemes megkockáztatni, sehol nincsenek kint jelzések és így tíz perc alatt el lehet tévedni a tómederben). A szállás Kazahsztánban szerintünk olcsó volt, 15 euróért az ember már ki tud fogni egy kétfős szobát reggelivel, néha még saját fürdőszoba is jár hozzá. Az étkezés kicsit olcsóbb, mint Budapesten, de nem bántó a különbség. Alkoholizálni meg otthon sem szoktunk és nem itt terveztünk ezen változtatni :)

    Ahogy korábban már említettük, busszal és vonattal utazni kimondottan olcsó az országban. A vonatok általában kicsit lassabbak a buszoknál, cserébe a jegy is olcsóbb. Ez alól kivételt jelentenek az újabb, nagy sebességű szerelvények, amikkel sokkal kényelmesebb az utazás és több órát is meg lehet spórolni egyes vonalakon. A kedvenc példám: az Atyrau-Almaty viszonyt 37 óra leküzdeni az új vonatokkal, a régiekkel viszont több, mint 70.

    Sokszor persze nincs az embernek választási lehetősége és az olcsóbb, fapados járatokat kell használnia. Egy jó tanács: még nagyobb távolságokon is annyira minimális a másod- és a harmadosztály között az árkülönbözet, hogy nem érdemes utóbbival spórolni, mert kényelmi szempontból viszont szakadékok választják el a két kocsiosztály egymástól. Hogy mást ne mondjak, 180 cm-es magassággal az ember harmadosztályon már lelóg az ágyról a folyosóra (ahol aztán az éjszaka legváratlanabb pillanataiban kapaszkodnak bele drága útitársaink), másodosztályon pedig még az én 190 centim is elfért a matracon.

    AMI MOST KIMARADT
    Judittal indulás előtt arról beszéltünk, hogy Kazahsztán tipikusan az az ország, ahova az ember életében egyszer utazik el. Az igazság az, hogy menet közben mi azért össze tudtunk állítani egy listát azokról a helyekről, ahova egyszer azért jó lenne visszajönni... Valami ilyesmi tervet raktunk össze elég nagy vonalakban:
    * a Kaszpi-tenger keleti partján megnézni Aktaut és az üzbég határral szomszédos Mangisztaut
    * utána vonattal elmenni Kyzylordába, meglátogatni Baykonurt
    * ha nagyon sok időnk van, Almaty-ba utazni és ott a legkirályabb túrahelyeket körbejárni
    * onnan pedig Ust-Kamenogorskba menni, túrázni az Altay-hegységben és megnézni a Polygont

    LEGEK
    Kazahsztánban messze a legtöbbet vonattal utaztuk: 6415 km-t tettünk így meg. Második helyen az autókázás végzett, a három egynapos túra alatt 991 km-t nyomtunk le. És kipróbáltunk mindenféle buszokat is, ezekbe 896 km-t tettünk.

    (Ezek nem pontos adatok, a következő módszert alkalmaztuk egységesen mindenhol: csak várostól városig mértük a távolságot, az alapján amit a Google Maps elsőre kidob útvonalnak. Városon belül a helyi buszokat, metrót és taxizásokat nem számoltuk. Vonatoknál szintén a Google Mapsre támaszkodtunk, kivéve az Atyrau-Almaty utat, ahol nagyon fölé lőtt a tényleges távolságnak. Ebben az egy esetben a Yandexet vettük figyelembe.)

    Végül pedig a személyes kedvenceink Kazahsztánból:
    * Legelvarázsoltabb környezet: Charyn Canyon
    * Legszebb látnivaló: Turkistan
    * Legfaszább város: Almaty. A látnivalók azért nem A kategóriások, de a hangulata mindenért kárpótolt minket
    * Legcukibb város: Sayram, ahol minden második iskolás vigyorogva köszönt ránk hangos “Hello” és “How are you” kiáltásokkal
    * Legegzotikusabb élmény: meztelenül úszkálni az Arasan fürdő hidegvizes medencéjében öreg nénikék/bácsikák óvó tekintetének gyűrűjében
    * Legjobb szállás: itt végül döntetlent kellett hirdetnünk, Juditnak az astanai lakás volt a kedvence (ragyogó tisztaság és szuper kilátás a belvárosra), nekem az atyraui hotelszoba
    * Legrosszabb szállás: igazán rossz helyen, ami minden szempontból botrányosan szar volt, szerencsére nem laktunk. Így Tarazt kell megemlítenünk, ahol az ár-érték kategóriában felállított lécet sikerült a hotelnek durván lefejelnie
    * Legfeleslegesebb szuperképesség: ásítás közben szürcsögni, amit Shchuchinsk és Astana között a vonaton mutatott be nekünk egy fazon
    * Legnagyobb tuskó: Burabay-ban a pincérnő, aki arra nem vette a fáradságot, hogy a kezünkbe nyomjon egy étlapot
    * Legmeglepőbb fordulat: szintén Burabay-ban a hotel udvarán dolgozó melós srác jobban tudott angolul, mint a recepciós csaj
    * Legváratlanabb esemény: és még mindig Burabay, az egyik nap végén az udvaron hegesztő munkások a Skorpió “Így szólt hozzám a dédapám” c. dalát hallgatták a rádiójukon
    Read more

  • Day114

    Astana

    June 11 in Kazakhstan

    Astana war eine der Städte, von denen wir schon vor Beginn der Reise durch die Bilder bei Google geflasht waren und die wir unbedingt sehen wollten. Nach 24h Flugreise, davon 12h Verspätung (wir hoffen auf 30% Rückerstattung des Preises) und Zwischenstopps in Aktau und Almaty sind wir dann auch angekommen. Der erste Eindruck war auch wirklich sehr beachtlich. Eine wahnsinnige Weite in der Stadt, unzählige riesige Bauten, viel buntes Licht und Videowände. Im Hostel haben wir Andy und Annette aus Australien kennengelernt, die gerade eine 36-stündige Busfahrt (!) aus der Westmongolei hinter sich hatten und auf ihrem Weg nach London sind. Mit den beiden haben wir drei Tage die Stadt, das Expo 2017 Gelände und das Nachtleben Astana, inklusive Karaokebar, erkundet. Und bei genauerem Hinsehen und etwas Hintergrundwissen fällt auf, dass die Stadt einfach künstlich ist und keinerlei Charme hat. Man fragt sich, wo die ganzen Menschen sein sollen, die in dieser riesigen Stadt Platz finden könnten und auch wo die alle arbeiten sollen. Es ist nicht direkt verarmt und man sieht sich keine Bettler, aber die leerstehenden Wohnblocks und die oft leeren Straßen machen einem trotzdem ein unwohles Gefühl. Der aktuelle Präsident hat vor etwa 20 Jahren einfach gesagt, dass nicht mehr Almaty die Hauptstadt Kasachstans ist, sondern seine Geburtsstadt Astana. Und ab dann Geld reingepumpt. Das bringt viele große Gebäude, aber eben keinen Flair. Almaty soll dagegen wirklich sehr schön sein. Nächstes Mal dann.
    Leider waren wir eigenverschuldet in Astana gefangen. Eine Blitzidee hat uns noch in Baku WM Tickets kaufen lassen. Diese hätten uns ein easy Visum für Russland, sowie das Spiel Ägypten - Uruguay in Jekaterinburg ermöglicht. Der Zug war schon gebucht, die Unterkunft in Jekaterinburg auch, nur die Tickets kamen und kamen nicht an. Und an dem Morgen, an dem klar war, dass wir es nicht schaffen, war die Ernüchterung groß. Aber viel schlimmer, wie sollten wir ohne Russland Visum in die Mongolei kommen. In Astana ein Visum zu bekommen, ist zwar nicht unmöglich, daaaauert aber. Und diese Stadt hatten wir ja nach Tag 2 schon über. Also haben wir kurzerhand nochmal zwei WM Tickets gekauft. Und wer hätte das gedacht, mit der Bestellnummer, die uns der Verkäufer zugemailt hat, haben wir innerhalb von 5 Minuten das Visum per Mail erhalten. Halleluja! Also Beine in die Hand genommen und weg aus Astana. Der Nachmittagszug brachte uns nach 5h nach Kurort-Borovoe, einem kleinen Naherholungsgebiet mit Bergen und Seen. Ganz hübsch, aber nichts besonderes. Hier haben wir auch das erste WM Spiel gesehen und zum ersten Mal kasachischen Essen gegessen (Pferd).
    Read more

You might also know this place by the following names:

Astana Qalasy, Astana, Город Астана

Join us:

FindPenguins for iOS FindPenguins for Android

Sign up now