Santarém

Na a mai időjárás kevésbé volt változatos mint a tegnapi. Esett, esett és esett. Néha zuhogott, aztán néha csak csepegett. A napot nem sokat láttam de akkor meg annyira erősen tűzött, a párás levegőjével hogy majd megfulladtam...

Mai útvonalam Santarém- Ribeira de Santarém- Vale de Figueira- Azinhaga-Golegã. Újabb 32 km-es etap, hozzátoldva a reggeli hotel-Útvonal távot 34,5.

Santarémet már esőben, de a vár tövében egy kis hegyi ösvényen hagytam el, és szinte azonnal átértem Ribeira de Santarémbe, ahonnan a folyó felett felkelő nap még esőben is nagyon szép lávány volt. Innen egy ideig műúton mentem, aztán egy ponton le kell kanyarodni a szőlőültetvények közé. Vagyis kellene, mert éppen 4 kutya sétálgat kifele a tanyáról, és méregetnek hogy vajon én akarom őket bántani vagy ők engem? De mivel a hotelben kaptam egy sonkás sajtos szendvicset (amit induláskor betoltam hogy ne kelljen hurcolni a kis dobozát) meg egy almát, elővettem az almát és eszegettem amíg eloldalogtak 😀

Ez amúgy egy nagyon szép része lenne az Útnak. Végre eltávolodunk a nagyvárosoktól, kis dűlőutakon sétálunk a szőlőültetvényeken és hatalmas gazdaságok földjein át... kivéve ha szakad az eső, mert akkor 2 bottal egyensúlyozva próbálunk az agyagos/sáros dagonyában nem seggre esni vagy kitörni a bokánkat, esetleg nem sípcsontig süllyedni a sárban. Nekem a második jutott.

Embert, erőt, akaratot és lelket próbáló kihívás volt. A pocsolyakerülgetés, a sártól háromszorosra nehezedett cipő, a folyamatos ellentartás már kb 8 km-nél kivette az erőmet fizikailag és mentálisan is. Közben már éreztem hogy a cipőmben a víz is gyűlik, és nem lesz lehetősége kiszáradni, így felesleges zoknit cserélni, a zoknicipő meg kb bent maradt volna a sárban ha átveszem. Szóval maradt a küzdelem, ráadásul ezen a szakaszon nagyok a távolságok város és város közt, szóval be se tudok húzódni sehova.
Néha volt egy egy jobb szakasz, de Vale de Figueiraig végig a sárbancuppogás volt a jellemző. A végér kicsit elállt az eső, de amint a faluba értem újra leszakadt az ég, olyan erővel, hogy elmosta az úton a lábamat kb. Mivel lépésben tudtam csak haladni eddig nem akartam megállni, ráadásul sok van még hátra, szóval mikor láttam hogy a templom sincs nyitva hogy kicsit kipihenjem magam, inkább továbbmentem.

A városon túl újra a sáros folyó várt az ösvényen, szóval megy tovább a harc az elemekkel. Itt már azért egy pár km után normálisabb, kaviccsal felszórt dűlők jöttek, de azért figyelni kellett minden lépésnél. Viszont már néha fel tudtam nézni hogy hol vagyok, és szép tájakon vágtam át a lábam ele bámulva.

Aztán 1 körül kicsit kisütött a nap, szóval gyorsan megettem az utlolsó csokimat mert kezdett elfogyni a kraft, és mire végeztem, és levettem a ponchot, meg a pulcsit egy tóparton, majd beértem Azingaha-ba ( a kettő közt 12 km van, szóval nem kis idő volt), ahol végre ma először, 6,5 óra gyaloglás után le tudtam ülni egy padra pihenni... Vagyis tudtam volna, ha nem kezd újra esni, szóval továbbindultam Goleghã felé, de közben olyan hideg szél lett hogy fázni kezdtem. A templom természetesen itt is zárva (nem is értem, nem nyitva kéne lennie a megfáradt vandorok előtt mindig, meg a hívők előtt akik betérnének imádkozni? ) szóval egy kapualjban gyorsan leaponchot-felapulcsit-felaponchot és tovább. Innen még 8 km Goleghã, menni kell mert fogy az erő, és leülni sincs hova.
Hosszú, hosszú, néha napos néha esős kutyagolás következett a kövesút mentén. A zokni már szétáztatta a lábam, minden lépéshez akarat kell, de megyek tovább és tovább. Emberrel egész nap nem találkoztam, csak kocsiban, de nem is tudnék mit mondani, csak jussak el a mai szállásomra, ez a cél. Mígnem egyszer felűnik a tábla, ideértem. Több mint 8,5 óra megállás nélkül, de itt vagyok.

Goleghã híres lovas város, de bikaviadalokat is rendeztek itt régen. Nagyon szép kis főtete van, mindenhol lovardák, sőt még a zebránál is 3 tábla van: gyalogos, lovaskocsi, lovasszekér veszély 😄

Végigsétáltam majdnem az egész városon míg elértem a mai szállásomat. Tegnap, tanulva az eseményekből gyorsan foglaltam egy ágyat egy albergue-ben, az Inn Goleghã-ban. Jókat is írtak róla, közel van az Úthoz, és 24 EUR. Kaptam egy 2 ágyas szobában egy ágyat, egy Spanyol zarándokkal osztozunk a szobán, tiszta, rendezett kis hely, teljesen OK lesz mára.

Forró zuhany, zoknimosás, és egy kis fetrengés után ideje ennem valamit. Idefele láttam egy kis Taberna-t, a tulaj szerint jó hely, odamegyek vacsizni. 3 perc séta csak de persze megint esik. Nem baj, zoknicipőben "átfutok", és bemegyek. Igazi kockás terítős helyi kis étterem-kocsma, körbe mindenhol bikaviadalos fotók és újságkivágások, a falon bikafej.
Nem nagyon tudnak angolul , de a tulajnéni mutogat fotókat mit tud csinálni nekem, választok egy rántott valamit (kb kolbász csak rántva krumplival, rizzsel, tükörtojással, salátával) meg egy nagy sört, és leülök. A TV-ben megy valami bikaviadal, én meg bambulok ki a fejemből. A kaja jó volt, nem nagyon akarom tudni hogy készült, de az ízvilága teljesen jó volt. Közben beszédbe elegyedtem a nénivel aki főzte, kevés angolságával elmesélte hogy a férje, meg az apósa, meg az egész család amúgy torreador meg matador volt, amikor terhes lett, akkor vonult vissza a férje, azért ez a sok bikás kép, sőt megmutatta kik voltak családtagok a fotókon. 😃😃

Kint a teraszon még ittam egy sört, beszéltem Zsuzsival meg Artival, aztán visszaevickéltem a szállásra. Még lenne kedvem meginni valamit, de a kisbolt 12 perc gyalog, ninca az az isten... 😁😁 A közös konyhában még nagy a ricsaj, hátha ad valaki valamit ha kimegyek😃😃Read more