Martinchel

Egy jó alvás után újabb reggel jött szembe. Mikor felkeltem 6 körül, hallottam hogy még mindíg esik. Eszembe jutott amikor Zsuzsival beszélgettünk pár hete, mikor egy ismerősünk anyukája hazajött a Porto-Saniago szakasz után és azt mondta hogy annyira sok eső esett hogy nem volt jó. Én erre azt mondtam: Szeretek esőben sétálni. Ha esik, esik, én megyek tovább... Hát ma nem így éltem meg hogy esett...

Szerencsére a szálláson volt kávégép, így amíg vártam hogy elálljon ittam egy rendes kávét. El is múlt a sétaundorom és éreztem magamban az erőt hogy végre elinduljak. És a sétaundorommal együtt az áram is elmúlt a szálláson, szóval fejlámpát elő, kihoztam a cuccaimat a szobából, hogy ne keltsem fel a spanyol utitársamat, és elkezdtem megint bepakolni mindent. A 2 tegnapi zokni még vizes volt szóval ők feljöttek a vállpántomra száradni. Mire elkészültem az eső is elállt, ami azt jelenteti, hogy jó kedvvel indultam neki a napnak. Igaz hogy a cipőm még nem száradt ki, de talán majd napközben.

A mai útvonal: Golegã-São Caetano-Vila Nova da Barquinha- Atalaia-Grou- Asseiveira-Guerreira-Casal Marmelo-Tomar. 31 km . Igen, jó sok név, ami azt jelenti sok falun megyek keresztül, szóval egész nap lesz hol pihenni, kaját venni... Gondoltam én 😃😃

São Caetano egy piciny falu volt, ami után egy ideig a műút mellett haladt az utam. Itt láttam meg életem első gólyalakótelepét eg, magyfeszültségű vezetéken egymás mellé-felé épített gólyafészkekkel 😃. Majd egy kihalt régi uradalomba jutottam. Egy teljes falu volt kb elhagyatottan, de nagyon hangulatos volt így is. Itt elbúcsúztam a Tagus folyótól, amivel eddig félig meddig követtük egymást, és irány a "vadon", a kicsit sáros, de járható utak a semmi közepén.
Vila Nova da Barguinha-ban akartam venni valami reggelit, de rájöttem hogy vasárnap van. Semmi sincs nyitva, nemhogy bolt, szóval előkotortam a 3 nappal ezelőttről megmaradt kis lekváros falatkáimat a táska aljából, és megettem, majd mentem tovább.

Annak ellenére hogy napok óta megyek, ma éreztem azt újra hogy van kedvem menni. Többnyire sütött a nap, nem volt nagy a sár, ideális sétaidő. Így aztán jókedvűen értem Atalia-ba, ahol végre találtam egy templomot is ami nyitva van. Mondjuk csak azért mert vasárnapi mise van, de ezt már csak bent vettem észre. 😄. Kicsit belehallgattam a portugál istentiszteletbe, megállapítottam hogy még a fiatalok is eljárnak templomba a helyiek közül, aztán továbbmentem...

Atalia után nem sokkal letértem a műútról, be a kicsit sáros földutakra. Petinek írtam reggel egy kérdésére: Annyi minden volt már, most már jöhet bármi is... így vágtam neki a pocsolyáknak. Aztán feltűnt, hogy bár sáros minden, de olyan jó illata van az erdőnek, majd eszembe jutott az utileírásból, hogy egy eukaliptusz erdőn visz át az utam. Na onnan nem érdekelt se sár, se pocsolya, szagolgattam a leveleket, meg az erdőt. Közben újra kisütött a nap is, jöhet bármi.

Azt írták, hogy ez az első embert próbáló szakasz, mert át kell kelni a hegyeken. Hegyeken? Egy Nádas Petis Pilisi próbatúrán ez kb a kezdő szakasz, volt vagy 4 emelkedő, gyönyörű kilátás a dombok tetejéről, de ennyi a nagy "hegyi" túra. Köszi Petya a felkészítést 😀😀

Közben néha eleredt az eső, de a poncho és én már összeszokott haverok vagyunk, pikkpakk felvettem, levettem, vagy megálltam, vártam hogy kicsit alábbhagyjon. Rájöttem, hogy sétálok, nem rohanok. Így értem be Grou-ba, majd hagytam is el újra, mert sok látnivalót nem adott.

Asseiceira-ig műúton követtem az eukaliptusz gyantás illatát, de már kezdtem megéhezni, szóval nyitott szemmel pásztáztam a falut... Vasárnap van, persze pásztázhattam, semmi nem volt nyitva. Egy nénike megállt mellettem kocsival mikor látta hogy figyelem a boltot , és szólt hogy sajnos zárva, de egy kávét tudok venni a falu másik végén a kocsmában... Megköszöntem és mentem tovább. Maj Guerreira-ban talán találok valamit...

A főút mellett haladva reménykedtem legalább egy benzinkútban, mert hát a Belga szerint is a Ben-zin-kút az autósok oázisa az autópályák sivatagában, de hát semmi 😀😀. El is hagytam a falut ,és fel is hagytam minden reménnyel, amikor egy lemez tákolmány oldalánál megláttam egy pasast két kenyérkével kisétálni a főút melletti leállóba a kocsijához. Egy tipikus út menti zöldséggyümölcsös volt a bódéban, ahol otthon tuti nem állnék meg csak mert ki van írva hogy "bugonya 59 .-" de itt életet mentett. Még néhány péksüti is volt kirakva.
Szerény portugál tudásommal megkérdeztem a nénikét, hogy az a lapos lángos kinézetű az sós vagy cukros, kiderült hogy fahéjascukros, meg vettek 1 db almát hozzá, és kész úri lakomát csaptam az út szélén 😀.

Innen újra földút, a sinek mellett.Casal Marmeloig, majd ugyanígy Casal das Bernardasig, ahol dönthettem, hogy megyek a biciklia camino vonalon, vag, a gyalogoson. Persze hogy a gyalogos. A hegy tetején még megálltam pihenni egy kicsit, aztán irány Tomar Alto do Piolhinho-n keresztül.

Tomar megint egy nagyobb városka. Nagyterekkel, keresztes lovagi múlttal. Sőt még zsinagóga is van, amit meg is találtam út közben. Kis kavargás után irány a kiszemelt szállásom a Hostel 2300 Tomar, ahol még volt szabad ágy. Kérdezték hogy van e preferencia, mondtam hogy ágy kell, ott ahol van szabadon, szóval egy 8 fős hálóban enyém a 4es ágy. Rajtam kívül még sehol senki.
Zuhany, zokni-póló mosás, és egy kia pihenés, majd befutott a francia párocska akivel már többször találkoztunk. Örömködés, mindenki jól van, megyek kaját keresni, persze a zoknicipőmben, a másik a teraszon szárad.

Találtam egy helyet a főtéren, jó a hangulata, igaz hogy csak "snack bar" de jól hangzik a Temple Plate sörrel😀 Igazi szerzetes vacsi volt. 3 féle sült kolbászkák, sajt, savanyúság, kenyér és sör. Mire megettem kedvem támadt felmászni a hegyre, mert ott egy templomos logvagi vár és katedrális van, szóval fel is mentem, aztán visszafele elmentem a folyóhoz meg a hídhoz, és még a szigeten ittam egy sört pluszban.

Aztán a szállásra érve megláttam hogy van szobatársam, egy skót orvos, kiültünk a teraszra sörözni, de beérkezett az a srác is akivel Lisszabon óta követjük egymást ,és mint kiderült Porto Rico-ból jött. A skót orvossal jól elbeszélgettünk, aztán el is telt a nap...Read more