Burabay-ből több lehetőségünk is volt folytatni az utat. Egyrészt mehettünk volna még egy kicsit északabbra, Kokshetauba és Petropavlba, de a Wiki travel meggyőzött minket, hogy ennek nincsen sok értelme. Próbáltunk repülőjegyet venni Astanából a Kaszpi-tenger partjára, és már volt is foglalásunk, de a béna online rendszerükkel nem tudtuk kifizetni a jegyeket, úgyhogy a végén törölték a jegyeket (mondjuk ilyen rendszert sem láttunk még, hogy a jegyet kvázi kiállítják, majd azt mondják, fizesd be eddig az időpontig a pénzt). Úgyhogy maradtunk az eredeti elképzelésnél: vissza Astanába, majd elindulunk délre Almaty-ba. Út közben még megnézzük Karagandy-t, ami egy ronda szovjet bányászvárosnak ígérkezett, de a közelben remek múzeumok mutatják be a gulagok vidám mindennapjait.
Egy kicsit azért fostunk ettől az úttól, mert bár csak 450 km-t terveztünk utazni, ehhez háromszor át kellett szállni. Igyekeztünk előtte tájékozódni, de a kazah vasút honlapját ellenségeinknek sem ajánlanánk. Elvileg tudnak angolul, de ezt egy baromi nagy idézőjelben kell érteni mert keresni már például csak ciril betűs inputra lehet, a jegyvásárláshoz pedig egy másik, legfeljebb csak oroszul tudó honlapra irányítja a rendszer a gyanútlan utazókat.
Na nem baj, mi kemények vagyunk, reggel kimentünk a buszhoz, elhessegettük a hiénákat (egy idő után vicces volt hallani, hogy az etetőhöz érkező, csillogó szemű példányokat már a kollégák lehűtötték “hagyd, a buszra várnak” szerű felkiáltásokkal) és vártuk a komikusan kicsi buszunkat. Végül 20 perccel a tervezett után befutott, mi felpattantunk, a kallernél váltottunk két jegyet és élveztük a tájat a lefele vezető úton.
Ruslan (kazah barátunk) tanácsára vonattal terveztünk menni, a poszt-apokaliptikus filmekbe illő buszpályaudvarról átsétáltunk a vonathoz ahol újabb Activity kör után megvettük a jegyeket. A nap első meglepetése a vonaton ért minket, ugyanis egy tömött alvókocsiba kaptunk helyet. Jobban belegondolva ez persze nem annyira meglepő, a vonat talán Aktauból indult két nappal korábban, hogy a kazah sztyeppét leküzdve Astanába érjen velünk.
Lassan mondhatjuk, hogy szokás szerint az utastársaink nagyon kedves és barátságos kazahok voltak, ők megkínáltak minket lepénnyel, mi őket keksszel. Ekkor tanultuk meg, hogy lehet ásítás közben is szürcsögni illetve hogy a kazahok sem szeretnek csendben táplálkozni.
Astanában próbáltunk újabb vonatjegyet venni, de annyira nem haladt a sor, hogy átmentünk inkább a buszokhoz. Mázlink volt, 15 percen belül már Karagandy (máshol Karaganda) felé száguldottunk. Ezen az úton kaptunk csak igazán ízelítőt a kazah pusztaságból, ahol hosszú kilométereken át még egy fát sem lehet látni a horizonton.
Eredetileg taxizni akartunk a végállomástól a szállásig, de éberségünknek köszönhetően pont elcsíptünk egy szálláshoz közeli megállót. Végül a hotelt is megtaláltuk, de a Booking.com-on feltüntetett cím valamiért a hátsó kapuhoz vezet, ahol persze nem lehet bejutni a komplexumba. A nap folyamán másodszor is ránk mosolyogtak kazah őrangyalaink: pont jött arra egy fiatal srác, aki tanácstalan arcunkat látva megkérdezte hova igyekszünk, majd felajánlotta hogy elvisz minket. 10 óra utazás után nem tudtunk erre az ajánlatra nemet mondani.
A szállásunk elég pipec volt: egy 19. századi főúri vadászházhoz hasonló épületben kaptunk egy hatalmas szobát. Valami rejtélyes oknál fogva mindenből csak egyet adtak (fogkefe, kéztörlő, normális méretű törölköző) de egy hátizsákkal utazó párnak ez is hatalmas ajándék.
Karaganda, ahogy számítottunk rá, nem volt nagy szám. Szovjet bányászváros, csúnya szögletes épületekkel és széles sugárutakkal. Ami kiemeli a mezőnyből, az egyrészt a város közepén található park (tóval és szigettel, ahogy az egy rendes parkhoz illik) valamint az Eco Múzeum. Utóbbit alig találtuk meg, pedig több térképpel is konzultáltunk, de a hely kívülről teljesen elhagyatottnak látszik, a bejáratnál pedig nincs feltüntetve, hogy ez a múzeum is ebben az épületben található.
A múzeum kb. Kazahsztán iparát mutatja be, kicsit a hosszabb távú, környezetre gyakorolt hatásukra koncentrálva. Nagyon interaktív abban az értelemben, hogy minden kiállítási tárgyat meg lehet fogdosni, nyomkodni, tekergetni, bár ahogy azt már megszokhattuk, mindent csak félig fejeztek be. Minket egy német önkénteskedő lány vezetett körbe, mondanunk sem kell: itt is privát tárlatvezetésben volt részünk.
A másik látnivaló, amiért megálltunk Karagandában az a dolinkai KarLag Múzeum. Karaganda mellett egy hatalmas munkatábor volt a szovjet időkben, a város jelentős részét is a foglyok építették. A múzeum az egykori gulag irányítási központjában jött létre, mintegy 40 km-re található a várostól. A múzeumot is nagyon szépen felújították (főleg ha Dolinka többi épületéhez hasonlítjuk), de a kiállítás mindent visz, nagyon profin megcsinálták. A mai napig nem tudják pontosan, hány embert látott vendégül a környéki “szórakoztatóközpont”, folyamatosan zajlanak a kutatások és feltárások. A kiállítás mesél a kezdetekről, a tábor mindennapjairól, hogyan vallatták és büntették az engedetlen rabokat, de kiállítottak olyan festményeket is, amiket a tábor lakói készítettek a szovjet propaganda támogatására. Netes visszajelzések szerint felesleges befizetni a tárlatvezetésre, mert a kiállított szövegekből is tökéletesen átjön a lényeg. Szerintünk nagyon sokat hozzáad az idegenvezetés az élvezethez, mert rengeteg tárgy nincsen csak kazahul és oroszul feliratozva. Egyébként sem egy nagy összeg, ennyivel megéri támogatni ezt a remek kiállítást.
Az utolsó karagandai napunkon még lefoglaltuk Almaty-ba a szállást és megvettük a vonatjegyeket. 12 órát még úgysem vonatozott egyikünk sem egyhuzamban, úgy voltunk vele: egyszer ezt is ki kell próbálni.Read more
Day11
Karagandy és Dolinka
October 14 in KazakhstanBurabay-ből több lehetőségünk is volt folytatni az utat. Egyrészt mehettünk volna még egy kicsit északabbra, Kokshetauba és Petropavlba, de a Wiki travel meggyőzött minket, hogy ennek nincsen sok értelme. Próbáltunk repülőjegyet venni Astanából a Kaszpi-tenger partjára, és már volt is foglalásunk, de a béna online rendszerükkel nem tudtuk kifizetni a jegyeket, úgyhogy aRead more
1 like
