Kazakhstan

Kazakhstan

Curious what backpackers do in Kazakhstan? Discover travel destinations all over the world of travelers writing a travel blog on FindPenguins.

Most traveled places in Kazakhstan:

All Top Places in Kazakhstan

11 travelers at this place:

Get the app!

Post offline and never miss updates of friends with our free app.

FindPenguins for iOS FindPenguins for Android

New to FindPenguins?

Sign up free

  • Day5

    A reggel még rohanással, pakolással és készülődéssel telt. Menet közbeb azon tanakodtam, hogy mégis be kellene csomagolnom a bakancsot a kazah fagyokra. Ebből végül nem lett semmi, mert így is alig fértünk el.

    A reptéren összekevertük a moszkvai és astanai gépet, így az utolsó pillanatban, majdnem utolsóként szálltunk be.

    Leszállás után sorbanálltunk vízumért, majd az információn megpróbáltuk kideríteni hogy jutunk el a szállásunkra. A 10-es busz lett a nyerő - amiért futni kellett, mert elindult mire kiértünk a reptérről.

    A buszon egy idősebb kazah fószer gitározott és énekelt. Nem tolta rosszul, de azért kicsit unalmas volt egy óra után. Elsőre eltaláltuk hol szálljunk le, de a megfelelő épület megtalálása sokáig tartott. Addigra már három lakóépületbe bementünk.

    Jevgenyij megvárt minket, megkínált valami pálinkával és sajttal, majd elmentünk aludni.
    Read more

  • Day7

    Későn keltünk, nem szoktuk még meg a +4 órát Budapesthez képest. Reggeli után busszal indultunk el a városba, hogy megnézzük a megbékélés palotáját (Palace of Peace and Reconciliation).

    A bejáratot eltévesztettük de a jó fej biztonságiak felkisértek a pénztárhoz. Pont indult egy angol túra, amin ketten voltunk vendégek. Az idegenvezető csinos kazah nemzeti színekbe volt felöltözve, ezt már előző nap is megfigyeltük a Bayterek toronyban.

    A piramis belülről is szép, lifttel majd lépcsőn mentünk fel a tetejére. Természetesen egy vonalban van az elnöki palota-Bayterek-Khan Shatyr tengellyel...

    Ezután átsétáltunk a palota mögött lévő Hazrat Szultán Mecsethez ahova be is mentünk. Lenyűgöző látvány. A Kazakh Eli szobor brutál magas, alig lehet lefényképezni a “grúz sast” a tetején. Persze ezt is az elnök méretes szobra díszíti. A téren megnéztük még a Függetlenség Palotáját, de ide nem mentünk be.

    Végezetül átmentünk a Nemzeti Múzeumba, megnéztük az aranyműves kiállítást (Ok) és Astana történetét (seggnyalás az elnöknek). Láttunk egy kicsit az állandó kiállításból is (így éltek a sztyeppén elődeink) de már alacsonyan voltunk vércukorból, úgyhogy zárás előtt eljöttünk.

    Busz haza, vettünk kaját a másnapi utazáshoz és ettünk végre egy rendes kazah étteremben. A pincér nagyon kedves volt, az étel bőséges és finom (plov - rizses hús csicseriborsóval). Este még összepakoltunk, hogy korán ki tudjunk menni a buszokhoz.
    Read more

  • Day12

    9 előtt mentünk le reggelizni ahol a tegnapi esti pincér fogadott minket. Az asztal teljesen le volt rabolva, úgyhogy azt ettük amit találtunk. Volt egy utolsó darab péksüti, gondoltam jó fej leszek, meghagyom a még később érkezőknek. Volt is rá jelentkező :)

    Bepakoltunk és elindultunk. Karagandában van egy méretes park a város közepén, annak egyik oldalán vannak a látnivalók, mi a másik oldalán laktunk. Szép napsütéses idő volt, sétáltunk egy jót a tó partján, majd kibukkantunk a túloldalon a cirkusznál. Szemben vele a City Mall plázában találtunk boltot, feltöltöttük víz készleteinket. Elindultunk megkeresni az Eco Múzeumot, meg is találtuk a megfelelő épületet, csak a bejáratot nem. Ettől kicsit elment a kedvünk, meg alapból egyikünk sem érezte a chit, úgyhogy a parkon át visszamentünk a szállásra.

    Judit este még hősiesen kimosta a koszos ruhákat, úgyhogy éjszakára minden szabad felületen lógott valami száradó ruhánk.
    Read more

  • Day13

    Miután előző nap nem sikerült megtalálnunk az Eco Museumot, erre a napra maradt a Dolinkába tervezett úttal együtt. De előtte még elmentünk a vasútállomásra, hogy megvegyük a jegyünket Almaty-ba.

    Ismét átvágtunk a parkon, a plázában vettünk palackozott vizet és próbáltunk olyan automatát találni, ami nem korlátozza a pénzfelvételt 75.000 tengében. Találtunk is egyet: 40 ezer volt a limit... úgyhogy fogakat összeszorítva itt robbantottam bankot.

    A vasútállomásra menet láttuk az első koldusokat Kazahsztánban (gyanús, hogy Astanában kisöprik őket a gyönyörű épületek közül). Nem akarok nagyon rasszista lenni, de csak romákkal találkoztunk.

    A vasútállomáson ugyanaz volt a menetrend, mint Astanában. Kevés ember, még kevesebb ablak, iszonyú lassú ügyintézés és csak kazah/orosz sorszámhúzó. Szerencsére odajött egy fickó, elmutogattuk mit akarunk, ő meg adott egy sorszámot. Már éppen leültünk volna, amikor intett az egyik ablaknál, hogy “ne viccelj már, nem áll itt senki, itt is adnak jegyet”.

    A pénztáros nővel megküzdöttünk, még a naptárát is bevetettem, hogy elmagyarázzam melyik napra és hova szeretnénk jegyet. Az áron kicsit lehasaltunk: 7 ezer valahányszáz per fő. Jó, hát nincs más, azt online előtte checkoltuk, hogy az éjszakai vonatra már egyetlen jegy sincsen szomszédos helyekre.

    Fizetés után elköszöntünk újdonsült barátunktól és elmentünk újfent megkeresni az Eco múzeumot. Ugyanoda lyukadtunk ki, de most volt annyi eszem, hogy benyissak a kazah zászlóval díszített irodába. És voilà, ott figyelt egy kis papírfecnin az Eco logója!

    Egy német csaj tartott nekünk tárlatvezetést, mi meg azon nevettünk, hogy Kazahsztánban két magyarnak egy német tart angolul idegenvezetést. A kiállítás penge volt, de plusz pénzért a lezuhant rakéta darabokat nem néztük meg.

    Mielőtt elkezdtünk volna taxira vadászni, megnéztük még a szemközti teret és Karaganda megye igazgatási központját.

    Sikerült viszonylag gyorsan fognunk egy szimpatikusabb figurát, mondta mennyiért visz el, mi rábólintottunk (még mindig nem erősségem az alkudozás) és elindultunk. Az úton láttunk több külszíni fejtést is, amiről pár órával korábban az Ecoban meséltek nekünk. Dolinka nagyon hasonlított Makinskra, itt is minden épület romos volt és már a főutat is csak jóindulattal lehetett aszfaltútnak nevezni. A múzeum viszont patent állapotban van, nagyon feltünő a kontraszt a környékhez képest.

    Megvettük a belépőket, beneveztünk az angolnyelvű vezetésre is, úgyhogy szegény pénztáros előkerítette nekünk a gyanítom egyetlen angolul tudó embert. Ő teljesen jó munkát végzett, külön kiemelte, hogy hány magyar raboskodott a gulagban, illetve hogy az egyik első összefoglaló is magyar nyelven született.

    A végén megkértük, hogy segítsen nekünk taxit hívni de valamiért nem boldogult a telefonommal. Mindegy, akkor buszozunk. Kisétáltunk az egyik megállóhoz, ahol sokkal okosabbak nem lettünk, de egy leintett taxis végül kazahul elmutogatta, hogy hova menjünk ki, mert innen ugyan senki el nem visz minket.

    Úgyhogy a poros főúton kimásztunk a kereszteződésig, ahol a második busz jó volt nekünk. Jó nagy kerülővel ugyan, de szinte a hotel ajtajáig vitt minket a busz. Még beugrottunk vízért a boltba, aztán vissza a hotelbe. Utolsó erőnkkel még kerestünk egy éttermet a közelben, találtunk is közvetlenül a szomszédban, ahol egy jót vacsoráztunk, majd összepakoltunk és aludtunk.
    Read more

  • Day14

    Ismét korán keltünk, hogy legyen még időnk bepakolni a maradék cuccunkat (nem száradt meg minden előző estére) na és hogy jusson még nekünk a pompás kazah reggeliből.

    Könnyes búcsút vettünk a “kis” vadászházunktól, majd kisétáltunk a csomagokkal a buszmegállóba, ahol tegnap leszálltunk. Az a járat amivel Dolinkából hazajöttünk elvileg 10-15 percenként jár es az biztosan a vonatállomás előtt tesz le minket. Vártunk 20 percet, de nem jött a busz, úgyhogy mivel rengeteg időnk volt még, elsétáltunk az állomásra. Ott vettünk még vizet és fehér Snickerst, mert teljesen rákattantam. Az ingyen wifi sajnos nem ment magyar mobilszámokkal, úgyhogy pakolásztunk, szörnyülködtünk a medvetalpas WC-n és vártuk a vonatot.

    Érkezés előtt kb. 40 perccel a tömeg megindult a peronhoz, felpakoltunk és mi is kimentünk. Összefutottunk újra az előző napon a jegyvételnél segédkező fickóval, aki széles mosollyal és kézfogással üdvözölt.

    A vonat begurult és mi egyből megértettük miért volt ennyire drága a jegy (mármint itteni viszonylatban - a majd’ 1000 km-es út kettőnknek 45 € volt): ez bizony már egy új szupervonat, ami akár 200 km/h-ra is képes. Megkerestük a kocsink, újabb döbbenet: ezek csak 4 személyes, baromi komfortos kabinok. Egyelőre csak kettesben voltunk, ami azt jelentette, hogy jó eséllyel így is marad az út végéig (Astana és Almaty között Karaganda az egyetlen nagyobbb település, a többit a Google Maps alig jelöli).

    Berendezkedtünk, a vonat elindult, mi pedig pár perc után megnyugodtunk, hogy nem lesz útitársunk a 12 órás úton.

    Az utazás eseménytelen volt: Judit elolvasott egy fél könyvet, én írtam a blogot és elkezdtem a naplót. Délután kicsit aludtam, ha meg már nagyon szétültem a hátsóm kimentem a folyosóra egy kicsit.

    (Intermezzo: összefutottam egy fickóval, aki magyarázta, hogy le akarja fényképezni a vonatot amikor nagyon gyorsan megy, az előbb is 130 fölött volt a kilóméteróra. Inkább nem meséltem el neki, hogy 2004-ben 270 fölötti tempóval utaztam Frankfurtból Kölnbe.)

    Az út végére Judit enyhén rosszul lett, úgyhogy nagyon nem örültünk a közel egy órás késésnek.

    Almaty-ban először leszálltunk a régi állomáson, mert a vonat teljesen le volt árnyékolva és semmi GPS-t nem fogott a telefonom. Már baktattunk ki a peronon, amikor megkérdeztem az egyik kallert, hogy ez ugye nem Almaty-2, mire bólogatott. Mi visszaszálltunk, és kicsivel később újra úton voltunk a végállomásra.

    Szereztünk taxit, akivel kis alkudozás után elvitettük magunkat a hostelhez. Jó fej volt a fickó, kiszállt velünk és addig nem nyugodott, amíg meg nem találta a kaput, hogy tényleg jó helyen tett ki minket.

    A lift hiányát megéreztük, a recepció már üres volt, de szerencsére kint volt a wifi jelszó és tudtam írni a recis srácnak WhatsAppon. Mint kiderült, nem számítottak ránk, akkor kezdték el megcsinálni az ágyakat. Képzelem Henrik (a lakótársunk) ennek hogy örülhetett hajnali 2 magasságában... ilyen belépő után tényleg igyekeztünk minimalizálni a zajongást a csomagunkkal, úgyhogy kb. fogat mostunk és bedőltünk aludni.

    (Ez nagyon viccesen indult, ugyanis a 13 órás vonatozástól mind a ketten úgy éreztük, mintha lassan ide-oda forognánk az ágyon.)
    Read more

  • Day15

    Ébredés után meggyőződtünk róla, hogy nem forog velünk a világ, halkan összeszedtük magunkat és kimentünk reggelizni. Egy új csaj fogadott, aki megkínált minket kásával és tojásrántottával. Előbbit elfogadtuk, utóbbit én nem kértem (ami hiba volt, mert még napokkal később is emlegette, hogy “bezzeg nem kértél rántottát”), de kaptunk még kávét, teát, egy kis felszeletelt gyümölcsöt és kenyeret is.

    Reggeli után végre találkoztunk a lakótársunkkal: Henrik, egyenesen Szlovákiából. Persze ő is Budapesten át jött Wizz-zel :) Jó fej srácnak tűnt, közvetlen, de nem tolakodó, udvarias, van humora - soha rosszabb szobatársunk ne legyen!

    Összeszedtük magunkat (gondosan betartva a zuhany etikettet, mert a női fürdő rossz volt, ezért időszeletes bontásban lehetett csak zuhanyozni), lefényképeztem a hostelbe kirakott térképet (javasolt túraútvonal Almaty felfedezésére) és elindultunk.

    Eleinte követtük a kijelölt útvonalat: lementünk a Vesnovka partjára, majd délre indultunk az Auzeov Színházhoz. Vele szemben megnéztük a cirkuszt, bár a szobrok, különösen a leopárd vitték itt a prímet.

    Semmiképpen sem akartam volna kihagyni a metrózást, úgyhogy rábeszéltem Juditot menjünk vele két megállót a következő célig. Azon nem lepődtünk meg, hogy teljesen szovjet mintára épült (jó mélyen vannak a vágányok és gyönyörű maga az állomás), azon viszont igen, hogy a belépésnél fémdetektoros kapun kell átmenni! Jót mulattunk a metrójegyként szolgáló zsetonokon, majd jött az örömutazás. (Csak kicsit volt idegesítő az az amerikai fazon, aki akkurátusan megmutatta hol szálljunk le - pontosan ott, ahol eleve tudtuk, hogy le fogunk szállni.)

    Elsétáltunk a metrótól a függetlenségi emlékműhöz, majd tovább a városháza előtt a Central State Museumig. Megnéztük az állandó kiállításokat, közepesen volt érdekfeszítő. Kezdtünk éhesek lenni, így kerestünk a közelben egy helyet ahol adnak valami vegetáriánus ételt is - végül egy plázában kötöttünk ki, ahol meglepetésünkre a szakács tudott valamennyire angolul és segített Juditnak választani. Én plovot ettem, a rizses húst nehéz elrontani.

    Ezen a ponton visszatértünk a javasolt útvonalra és északra fordulva elindultunk a Hotel Kazakhstan irányába. Előtte még felmentünk a Kok Tobét megvizslatni: szép a kilátás a városra, de Almaty nem az a hely, ami önmagában baromi szép vagy különleges lenne, a környező hegyek teszik azzá. Ez viszont a Kok Tobe tetejéről nem annyira látszik, mert kb. merőleges az igazán nagy csúcsokra, szóval hegyek az egyik irányba, Almaty a másikba látszik.
    A Beatles szobor azért jópofa, a játékok viszont egy jobb vurstli hangulatát idézik. Elsétáltunk a TV toronyig, majd rövid sorbanállás után egy üvöltő kislánnyal lelanovkáztunk a hegyről.

    Kezdett nagyon gyorsan sötétedni, kerestünk egy buszmegállót és vártunk egy trolit, hogy azzal menjünk haza. Az Auzeovnál rakott le minket, onnan séta volt a hostelig a rosszul kivilágított utcákon, egy bolt közbeiktatásával.

    A szálláson még dumáltunk kicsit Henrikkel, megettük az Astana óta magunkkal hordott leveseket és vad levelezést folytattam azokkal a túraszervezőkkel, akik reményeink szerint majd elvisznek minket a Charyn Canyonba és a Tamgaly Petroglyphseket megnézni (ahogy már írtuk, sajnos minden szuper helyet megnézni sem időnk, sem pénzünk nem lett volna).
    Read more

  • Day16

    A legfontosabb tennivalónk az volt, hogy végre pontot tegyünk a Tamgaly/Charyn Canyon ügy végére. Kedd-szerda szerettünk volna menni, de a sok tökölésem miatt erről már akkor tudtuk, hogy biztosan lecsúsztunk. Szerdára tudtak egy Tamgaly-t szervezni, de mivel a sofőr nem tudott angolul, kellett túravezető, ami megdobta az amúgy sem csekély árat. Csütörtökre pedig volt egy kanyonozás, az gond nélkül ment. Végül mind a két ajánlatra rábólintottunk, mert úgy éreztük ezeket tényleg kár lenne kihagyni.

    A délelőtt azzal telt, hogy emaileket váltottunk a szervezőkkel. Kértek előleget, de az irodájuk a világ másik felén volt. PayPal nem jó, fizessünk WeTransferen. Nem ismertem a rendszert, de oké, regisztrálok és elintézem az utalásokat, csak ne kelljen 400 USD-t előkerítenem hirtelenjében.

    Átutaltam az előleget, de mire idáig jutottunk már 12 körül járt az idő. Kimentünk venni valami ennivalót a két sarokra lévő török pékségbe, majd kibuszoztunk a vasútállomásra megvenni csütörtök estére a következő jegyünket Tarazba.

    Ezúttal még jobban felkészültünk: kiírtam a füzetembe a vonat indulását Almaty-ból, az érkezést Tarazba, honnan és hova szeretnénk menni, melyik nap és harmadosztályon. Amikor elkezdtem angolul mondani, hogy mit szeretnék, a pénztárban ülő nő kedvesen mosolyogva rázta a fejét, hogy ő ezt a misét nem fogja tudni celebrálni. Ekkor támadtam a jegyzeteimmel, amit először nem teljesen értett de aztán látványosan belelkesült: mégis lesz itt megoldás kérem szépen!

    Ezután már röpke 15 perc alatt kiállította a két jegyet (közben vagy négyszer eltünt a hátsó ajtón, hogy segítsenek neki megfejteni a magyar útlevelet, illetve kitalálni “mi az a harmad osztály”), mi türelmesen megvártuk majd udvariasan meg- és elköszöntünk.

    Jócskán délutánba fordult az idő, úgyhogy felvázoltam a tervet Juditnak: busszal felmegyünk Almaty-ból a közeli hegyekbe (Medeu), majd onnan áttúrázunk egy ösvényen Butakovkába. Ehhez csak kétszer kell átszállni, de a látvány majd kárpótol mindenért.

    Szerencsére nem csak ez jutott a napra: miközben vártuk az egyik buszt, Judit “összehaverkodott” egy idősebb nénivel, aki nagyon aranyosan adott nekünk két körtét a táskájából. Tündériek tudnak lenni ezek a kazahok!

    Medeu 1700 méteren fekszik, itt építették fel az Ázsiai Téli Játékokra a korcsolyapályát. Gyönyörű a kilátás a hegyekre, illetve innen lehet felmenni 2200 méterre a Chimbulakra (sízők előnyben). Sokat nem gyönyörködtünk a panorámában, nem akartuk, hogy ránk esteledjen egy ismeretlen erdei ösvényen. A leírást követve elindultunk az erdei utat megkeresni.

    Elég lett volna a zaj forrását követni, az első szakaszon végig egy épitkezés mellett haladtunk (bontottak és újrabetonoztak egy vizesárkot). Szerencsére egy ponton mi befordultunk az erdőbe, magunk mögött hagyva a fúrókat és flexeket.

    Az erdei ösvény nehezebb terepnek bizonyult, mint amire a leírások alapján számítottunk. Időnként tehenek állták az utunkat, szerencsére általában kitértek az útból vagy nem foglalkoztak velünk. A hágó elérésekor kicsit megálltunk fényképezni, egyrészt mert a barominál is jobb volt a kilátás, másrészt mert találtunk egy roncs lánctalpast az erdei úton (ekkor 2060 méteren jártunk).

    Butakovkáig még sokáig erdei ösvényen mentünk, de az út nagyobbik része, az utolsó 5 km már egy műúton vezetett. Itt megcsodáltuk az almaty-i elit hatalmas villáit, meg azért a völgy sem volt csúnya látvány az őszi kollekcióba öltözött fákkal.

    Busszal terveztünk lemenni, de összefutottunk két sráccal akik felajánlották, hogy levisznek minket Almaty-ba a Lada Nivájukkal. Nem tiltakoztunk :)

    Hazafele még beugrottunk enni a törökökhöz, akik a biztonság kedvéért egy kis sonkát elrejtettek a vegetáriánusnak mondott salátába.
    Read more

  • Day17

    Kedd reggelre biztossá vált, hogy szerdán 9-kor elindulunk a sziklarajzokat megnézni. Az előleget már kifizettük, a nagyobbik részt viszont még KP-ban oda kellett adni szerda reggel a túravezetőnek. Hogy ne az utolsó pillanatra maradjon, ezt mindenképpen el akartam rendezni még mielőtt bemegyünk Almaty-ba.

    Az aznapi programot könnyedre vettük, elmegyünk fürdőzni az Arasanba, majd megnézzük még a környékén az érdekesebb dolgokat. Még a reggeli készülődés közben Judit keresett utazási rosszullétre gyógyszereket, kiírtuk az összetevőjét, hátha úgy tudnak adni valami helyi zsugát a patikákban.

    Indulás után meg is néztünk két közeli patikát de egyikben sem tudtak segíteni. Találtunk viszont olyan bankot, ahol nem volt 75 ezer tengében limitálva a készpénzfelvétel, gyorsan fel is vettem egy rakás pénzt, hogy tudjunk dollárt váltani a StanToursnak. Két ajtóval arrébb meglett az ideális pénzváltó is: gyakorlatilag középárfolyam plusz epszilonon adtak el nekünk amerikai dollárt. A pénzt elzártuk a szobánkba, majd elindultunk a fürdőbe.

    Ahhoz képest, hogy majdnem dél lett mire ténylegesen elindultunk, a városban erős volt a forgalom, a buszokról is folytak le az emberek ahogy beálltak a megállóba.

    A fürdőt gyorsan megtaláltuk, vettünk kétórás jegyeket, majd kértünk extra törölközőket, fürdőlepedőt (hogy mégse teljesen meztelenül mászkáljunk) és ment ki-ki a saját részlegére. Persze az is csak akkor jutott az eszembe, hogy nálam maradt mind a két üveg víz, miután megtaláltam a szekrényem...

    Szerencsére volt egy fickó aki megmutatta az elején mi hol van, így teljes magabiztossággal beültem az orosz szaunába. Hogy ne sokáig feszengjek, egyből egy meztelenül fetrengő fickó mögé ültem le, akit éppen egy fürdőalkalmazott “ütlegelt” ezekkel az ágakkal, hogy aktiválja a vérkeringését. Csak a mélyvíz baby, ha már egyszer beleugrottunk...

    A szauna után hidegvizes zuhany vödrökből, majd elindultam felfedezni a többi részleget. Ach so, hogy itt vanak angol nyelvű használati utasítások is! Ezt miért nem mondta eddig senki? Gyorsan átfutottam és rögtön el is szégyeltem magam: a szaunázás elvileg tilos megfelelő fejfedő nélkül...

    Gyorsan kimentem az öltözőbe, kértem az egyik alkalmazottól egy szuperszexi nemezsapkát, majd vissza az akkor éppen üres finn szaunába.

    A hátralévő másfél óra nagyjából abban a ritmusban telt, hogy szauna, 15 perc pihenő a medence partján, majd másik szauna. Kipróbáltam az összes lehetőséget (van még az Arasanban arab gőzfürdő és egy nagyon szép marokkói szauna, ahol különböző hőfokra melegített márványlapokon lehet fetrengeni). Természetesen kipróbáltam a meztelen fürdőzést is, szauna után kimondottan jól esett a hideg vízben egy kicsit úszkálni.
    (Lábjegyzet: a kazahok imádnak fürdőzni de nem tudnak úszni. Olyan mozdulatokkal szelték át a kb. 10 méteres kör alakú medencét, hogy attól egy úszómesternek könnybe lábadt volna a szeme.)

    Ahogy közeledett a fürdőzés vége, beültem még egy utolsó körre az orosz szaunába, a kialakítása és a hangulata is annak tetszett a legjobban. A végén zuhany, öltözés, kifizettem kilépésnél a sapkát, Judit pedig már várt rám. A fürdő előtt még kicsit rendbe szedtük a cuccainkat és megbeszéltük az élményeinket - szerencsére mind a ketten jól éreztük magunkat :) (Judit közbevetése: az első fél órában úgy kapaszkodtam a fürdőlepedőmbe, mintha az életemért küzdenék, és csak félve pillantottam fel a padlóról :), de miután elengedtem a feszkót, tényleg jó móka volt)

    Átmentünk a Panfilov parkba, megnéztük a Zenkov Katedrálist, ami talán az első olyan látnivaló volt, amit pont akkor tataroztak amikor meglátogattuk. Így az épületből nem látszott semmi, belülről pedig a mi avatatlan szemeinknek a szokásos ortodox templom benyomását keltette: élénk színek, katolikus templomokhoz szokott szemnek túl sok dísszel és csicsával.

    A katedrális után megnéztük a Panfilov emlékművet, ami nekem nagyon tetszett: nyers, monumentális és szerintem méltó ahhoz a hatalmas erőfeszítéshez, amit annak idején a szovjetek az országuk megmentéséért tettek.

    Ezután átmentünk Almaty egyik legnagobb piacára, a Green Marketre. Érdekes volt látni, mennyire elkülönülnek egymástól az egyes termékek árusai, de ezt leszámítva azért annyira nem volt nagy dobás. Szöulban a halpiac sokkal érdekesebb, Budapesten pedig a Vásárcsarnok sokkal szebb.

    Végül még elsétáltunk pár sarkot a Central Parkig és mennyire jól tettük, mert útközben észrevettem egy patikát, ahol végre egy fiatal srác tudott nekünk adni gyógyszert.

    A park nem volt rossz, úgy látszik Almaty-ban kötelező minden zöld területre legalább egy majálist telepíteni, mert a Kok Tobe után itt is belefutottunk egybe. Szép és kellemes időnk volt, az egész parkban ez a jó kis kora őszi hangulat uralkodott, mi pedig egy jót sétáltunk Judittal.

    Hazafele még vettünk vacsorát és egy kis vizet a holnapi kiránduláshoz. Amennyire csak tudtuk bekészítettük a cuccainkat, hogy holnap reggel már ne kelljen ezzel töltenünk az időt majd befordultunk aludni.
    Read more

  • Day18

    Még békésen rágtuk a reggelink utolsó falatait, amikor egy középkorú nő jelent meg a hostel konyhájának ajtajában és kedvesen mosolyogva odajött hozzánk: igen, ő Valentina, a mai napra kirendelt túravezetőnk. Gyorsan befejeztük a készülődést, elintéztük egymással a mocskos pénzügyeket és elindultunk Tamgaly-ba.

    A sofőr egy fiatalabb kazah srác volt, aki pár szót azért tudott és értett is angolul, de úgy tűnt nagyon boldog azzal, hogy Valentinára bízhatja a csevegést. Aki élt is ezzel a lehetőséggel és mesélt mindenfélét Kazahsztánról, Almaty-ról, vagy ami mellett éppen elhaladtunk.

    Bő két óra kocsikázás után értünk Tamgaly-ba. A táj nekem nagyon tetszett, minden irányba a végtelen sztyeppe hullámzott a dombokon. A kocsiból kiszállni a metsző szélbe már nem volt ekkora gyönyör, gyors pisiszünet után el is indultunk a völgybe (a parkolóban felállított toi-toi azért megér egy kis kitérőt, majd kiestem belőle amikor megláttam ez pontosan micsoda: egy kibelezett budi, amit gondolom azért állítottak fel a földbe ásott lyuk fölé, hogy mégse a popódat csípje a jeges északi szél).

    A következő órákban Valentina részletesen bemutatta nekünk az érdekesebb sziklarajzokat. Megmutatta, hogyan lehet az állatokat megkülönböztetni egymástól (kutya és farkas, vad- vagy háziasított ló), nagyjából megmondani, mikor készültek a rajzok (bronzkor, vaskor vagy még később) és mit jelentenek a kompozíciók a jelenlegi feltételezéseink szerint - egyéb írásos emlékek híján itt azért főleg csak találgatni lehet.

    A hideg ellenére is nagyon élvezetes volt a túra, Valentina rengeteget mesélt, a lelkesedése pedig ragadós volt. A végén elvitt minket a “törzsi tánchoz” is ahol csinált rólunk képeket (a mai selfie of the day-t is ő szponzorálta ezzel).

    Visszafelé még megmutatta a környéken feltárt sírokat, aztán beültünk egy jurtába megebédelni. Valentina sütött mindenféle töltött batyukat, hozott egy rakás almát és körtét amiből adott is nekünk útravalónak vagy egy kilót.

    Visszafele Almaty külvárosain keresztül mentünk, egy ponton ki is dobtuk Valentinát és hármasban maradtunk a sofőrrel. Ő szinte az ajtóig vitt minket, de mivel az utcában valami kamion okozott dugót a tolatásával, megmondtuk neki, hogy inkább hazasétálunk, nyugodtan forduljon vissza.

    Sajnos pont az utolsó estére kaptunk lakótársakat és nem a hostelbe visszatérő Henrik volt az: egy német lány és egy francia srác akik bringával utaznak a világban. A francia gyerekkel egy árva szót sem váltottunk, a lány már kicsit közlékenyebb volt, mesélt pár meredekebb sztorit az útjukról.

    Mi pedig ettünk még egy utolsó vacsorát Almaty-ban az egyik szomszédos étteremben majd összepakoltuk a hátizsákjainkat, hogy reggel frissen tudjunk felcuccolni a Charyn Canyonba tartó terepjáróra.
    Read more

  • Day19

    Bár korábban keltünk, aznap sem sikerült megelőznünk a Stan Tours lelkes túravezetőjét aki már fél kilenckor a recepción ülve várt minket. 9-re mi is összepakoltunk, búcsút intettünk szeretett kis szobánknak és Marattal együtt lecuccoltunk a kocsijához.

    Előző nap keletre, most nyugatra indultunk a városból. Marat a hegyek mellett vitt minket, nem az autópályán, de ezt csöppet sem bántuk: tiszta, napos idő volt, lehetett gyönyörködni a hegyekben.

    Marat is sokat mesélt: kiderült róla, hogy tapasztalt hegymászó volt, megmászta Kazahsztán legmagasabb pontját (Khan Tengri, 7010 méter) és megkapta a Snow Leopard kitüntetést Közép-Ázsia 7000 méternél magasabb csúcsainak meghódításáért. Illetve nagyon szereti a történelmet, főleg az ázsiai és európai népek érdeklik, ennek megfelelően rengeteget tudott erről a témáról.

    12-re értünk az első állomáshoz, ami egy kis ujgur falu volt a kanyontól 70 km-re. Itt megebédeltünk, majd folytattuk utunkat. Az utolsó 10 km volt csak földút, addig teljesen jól lehetett haladni.

    Beérve a nemzeti park területére Marat leparkolt, ellátott minket útravaló tanácsokkal (kövessük az egyetlen utat és ne zuhanjunk le) mi pedig nekivágtunk a szurdok meghódításának. A táj gyönyörű, mi akik még soha nem voltunk hasonló helyen teljesen odáig voltunk a hatalmas sziklafalaktól és a színektől. Az út mentén rengeteg sivatagi egeret láttunk, illetve egyszer Judit kiszúrt egy sivatagi rókát is, aki valamennyire sikerült levideóznunk is. Szóval baromi hangulatos volt a kb. 50 perces séta a szurdok végéig, ahol a folyó állta az utunkat. Itt kialakítottak egy ökofalut a turisták vendéglátására, de a szezon után ez már elég lepusztult volt, a mérgdrága tea/kávé pedig nem vonzotta egyikünket sem.

    Inkább lementünk még megnézni a folyópartot, majd visszasétáltunk a már ismert úton a parkolóhoz. Maratot finoman felvertük szundikálásából, előre gurultunk még az út végéig ahonnan gyalog elsétáltunk a kanyonra a legjobb kilátást nyújtó pontig. Nekem a tériszonyommal elég félelmetes élmény volt kiállni a sziklára, úgyhogy igyekeztem a látványra koncentrálni és nem lenézni. Cserébe viszont szuper képeket lőttünk ;)

    Visszafele már az autópályán mentünk, Marat kidobott minket a vasútállomáson ahonnan este 11-kor indultunk tovább Tarazba. Sok időnk volt még az indulásig, vettünk kaját és zsebkendőt (még mindig náthás voltam) és vártuk a vonatunkat. Az szokás szerint be is futott 30-40 perccel indulás előtt, de erről és az utazásról majd a következő bejegyzésben mesélek.
    Read more

You might also know this place by the following names:

Republic of Kazakhstan, Kasachstan, Kazakhstan, Kasakstan, Kazakstan, ካዛኪስታን, Kasajstán, Casacstan, كازاخستان, Kazakhistán, Kazaxstan, Казахстан, Kazakistaŋ, কাজাখাস্তান, ཁ་ཛཱག་སྟཱན།, Kazahstan, Kazachstán, Kasakhstan, Kazakstan nutome, Καζακστάν, Kazaĥio, Kazajstán, Kasahstan, قزاقستان, Kasakstaan, Kazacstan, An Chasacstáin, કઝાકિસ્તાન, Kazakistan, קזחסטאן, कज़ाकस्तान, Kazachstan, Kazahsztán, Ղազախստան, カザフスタン共和国, ყაზახეთი, Kazakistani, Қазақстан Республикасы, Kasakhstani, កាហ្សាក់ស្តាង់់, ಕಝಾಕಿಸ್ಥಾನ್, 카자흐스탄, کازاخستان, Pow Kasagh, Казакстан Республикасы, Casachia, Kazakisitaani, Kazakisitá, ຄາຊັດສະຖານ, Kazachija, Kazakusita, Kazahstāna, Казаџстан, കസാഖിസ്ഥാന്‍, कझाकस्तान, Każakstan, ကာဇက်စတန်, काजाकस्थान, Cazacstan, କାଜାକାସ୍ଥାନ୍, Хъазахстан, Cazaquistão, Kazakisitani, कजाकस्थान, Kazakisitäan, Kasaakhistaan, கஸகஸ்தான், కజాఖస్తాన్, Қазоқистон, คาซัคสถาน, Gazagystan, Kasakiteni, Qazaqstan, قازاقسىتان, قزاخستان, Qozogʻiston, Ka-dắc-xtan (Kazakhstan), Kasakistän, Kasahistan, קאַזאַקסטאַן, Orílẹ́ède Kaṣaṣatani, 哈萨克斯坦, i-Kazakhstan

Sign up now