HU-SRB határ Röszke
9月10日, ハンガリー
⛅ 21 °C
Hozzám képest aránylag korán (reggel fél 8-kor) startoltunk otthonról, mert estére már Edirnébe szerettünk volna érni. Az első buktató lehet már rögtön a magyar határ, mert ha ittもっと詳しく
Olympus Plaza
9月10日, セルビア
☀️ 29 °C
Olympus Plaza - EKO benzinkút, Szerbia.
A nyári görögországi utazásunk alatt találtunk rá erre a kellemes útközbeni pihenőhelyre. Jó a kávé, tiszta a mosdó és tankolni is lehet (LPGもっと詳しく
Parkoló Pirotnál
9月10日, セルビア
☀️ 32 °C
Aki messzire utazik, nem tud megállni sűrűn, de néha szükséges. A szerb Pirot város melletti autópályás parkoló éppen jól jött egy kis mozgáshoz. Ide közel van már a szerb-bolgárもっと詳しく
Bolgár-török határ
9月10日, ブルガリア
🌙 27 °C
Bolgár időben 20:11 perckor értünk a bolgár határállomásra, várakozó kamionok hosszú sora mellett gördültünk a határhoz. Itt már elhagyott a szerencsénk, aránylag lassan, közel 1もっと詳しく
Edirne
9月10日〜11日, トルコ
🌙 25 °C
Este fél 10 körül (török időben) megérkeztünk az edirnei szállásunkra, az Alan Suites Hotel-be. Gyors becsekkolás után már mentünk is a parkolóba. Az éjszakai pihenéshez szükségesもっと詳しく
Átkelés Ázsiába
9月11日, トルコ
☀️ 25 °C
Edirnét elég gyorsan el tudtuk hagyni, mert a szálloda nincs a városközpontban. A városból kivezető úton tankoltunk, majd megkezdtük a 2. napi hosszú utazásunkat. Nagyjából 3 órásもっと詳しく
Canakkale
9月11日, トルコ
☀️ 29 °C
Az ázsiai oldalon az első nagyobb város Canakkale volt, amit utazásunk során felkerestünk. Anno 2021-ben komppal érkeztünk a városba, most a híddal kb. fél órás menetidőt tudunkもっと詳しく
Pergamon
9月11日〜12日, トルコ
☀️ 32 °C
Késő délután érkeztünk meg Pergamonba, ahol a belváros közelében lévő Anil Hotelben szálltunk meg. A hegyen lévő fellegvárban 2021-ben már jártunk, most a városban lévő ókoriもっと詳しく
Vulkánok földjén
9月12日, トルコ
☀️ 29 °C
A pergamonból történő indulásunk nem sikerült túl fényesre, mert az útvonaltervező appok (Google Maps, Waze) nem igazán álltak a helyzet magaslatán, szállodánktól valahogy nem igazánもっと詳しく
Tündérkémények
9月12日, トルコ
☀️ 33 °C
A vulkánoktól további, közel 20 km-t haladva kelet felé, egy újabb természeti csodába botolhatunk, amit "Kula Peribacaları"-ként, vagyis Kulai tündérkéményekként találunk meg aもっと詳しく
Egykor vágtázó folyó vájta
9月12日, トルコ
☀️ 35 °C
Taşyaran Vadisi
A tündérkémények völgyét magunk mögött hagyva, ha tovább utazunk kelet felé 15 km-t, egy éles jobbkanyarral kell letérnünk a D300-as útról ahhoz, hogy el ne mulasszunkもっと詳しく
Denizli
9月12日〜13日, トルコ
🌙 30 °C
A kirándulós napot követően estére megérkeztünk a Denizliben foglalt szállásunkra, a Grand Keskinkaya Hotelbe. A török körút egyik nagyon jó választása volt ez a szálloda. Remekもっと詳しく
Laodikeia
9月13日, トルコ
☀️ 26 °C
A kiadós reggelit követően búcsút vettünk a szállodától, Denizlitől és már robogtunk is aznapi első célpontunk, Laodikeia romjai felé. Itt állt az ókor egyik nagy és gazdag városa,もっと詳しく
Kibyra
9月13日, トルコ
☀️ 30 °C
Kora délután búcsút vettünk Laodakieiától és folytattuk utunkat a tengerpart felé, de útba ejtettünk még egy híres ókori romterületet, Kibyrát. A főbejáratnál van a jegypénztár,もっと詳しく
Dalyan
9月14日〜17日, トルコ
☀️ 35 °C
Az esti órákban értük el Dalyant, ahol négy éjszakára foglaltunk szállást. Az itt töltött napok a pihenést szolgálták (volna), így több alkalommal meglátogattuk a közeli, híresもっと詳しく
Iztuzu beach
9月14日〜16日, トルコ
☀️ 33 °C
Dalyanból autóval mentünk ki a közeli Iztuzu beachre (13 km, kb. 20 perc). Háromszor látogattuk meg a partot, minden alkalommal nagyon jó, strandidőnk volt. Az Iztuzu Beach Törökországもっと詳しく
Babadag
9月16日, トルコ
⛅ 26 °C
Szakadjunk el rugalmasan a terveinktől!
Régi vágyam volt, hogy felmenjek a Babadag hegyre, ami Ölüdenizből közelíthető meg. Szép kilátás nyílik a városra és a környékre, bónuszkéntもっと詳しく
A halott város - Kayaköy
9月17日, トルコ
🌧 23 °C
Az interneten rákeresve a város nevére, többnyire "Szellem város" jelzővel található írásokat dob fel a Google, de nekünk erről a pusztulatról nem a szellemek jutottak eszünkbe. Ittもっと詳しく
Ölüdeniz - az érkezés napja
9月17日, トルコ
🌧 23 °C
Sajnos beváltak az időjárás előrejelzések, borongós, esős, délután viharos idő volt, majd estefelé búcsúzóul még láthattuk a lebukó nap utolsó sugarait.
Így majdnem tökéletesもっと詳しく
Ölüdeniz - az élvezetek napja
9月18日〜19日, トルコ
☀️ 28 °C
Ennyi jár.
A tegnapi pocsék idő után ma tökéletes strandidőnk volt, derült ég, szikrázó napsütés, mérsékelt szél és ennek nem csak mi, hanem a paplanernyősök is nagyon örültek.もっと詳しく
Sagalassos
9月19日, トルコ
☀️ 19 °C
Eljött a búcsú ideje a tengerparttól, elindultunk a hazafelé vezető hosszú útra. Természetesen most sem siettünk, menet közben meglátogattunk több látnivalót is. Elsőként az utunkbaもっと詳しく
Az ópium városa - Afyonkarahisar
9月19日, トルコ
☀️ 22 °C
Sagalassosból pár órás utazás után értünk a városba, ahol két nevezetességet néztünk meg, a Nagymecsetet, majd felmásztunk a várdomb meredek lépcsőin a dombtetőn állóもっと詳しく
A marhakolbászok és termálfürdők városa
9月19日, トルコ
☁️ 18 °C
Gazligöl
Az előzetes kalkuláció során láttam, hogy lesz még időnk tovább haladni a hazafelé vezető úton, ezért kerestem egy olyan helyen szállást, ami közelebb van a következőもっと詳しく
Fríg-völgy ...
9月20日, トルコ
☁️ 20 °C
Utazás a Fríg-völgybe
A frígek kb. i.e. 1200 és i.e. 600 között éltek Anatólia középső vidékein. Gazligölből észak felé haladva, a várostól pár kilométerre találhatók az egyik,もっと詳しく
Járt utat, a járatlanért ...
9月21日, ブルガリア
☁️ 20 °C
... no, mi bizony elhagytuk.
Ibolya időnként nem kimondottan lelkesedik azért, amikor előtör belőlem a kis felfedező ... mit mondjak, megértem. Edirnéből hazafelé tartva két "trükkös"もっと詳しく



























































































































































































































































