• Mónika Balázs
  • Mónika Balázs

Toszkana

Mónika tarafından kısa ama güzel bir macera Okumaya devam et
  • Gezinin başlangıcı
    28 Ekim 2017

    Agroturismo Santa Vittoria

    28 Ekim 2017, İtalya ⋅ 🌙 11 °C

    1.nap: megérkeztünk Volterra mellett lévő szállásunkra Luigi fogadójába a domb tetejére, ahonnan pazar kilátás nyílik az egész környékre, a távolban lévő Volterrára is. Még a medence is üzemel, persze a gyerekek rögtön be akartak menni, de végül lemondtak róla, mivel a nap is kezdett lemenni. Luigi mindenféle infóval ellátott minket, hogy mit érdemes a környéken megnézni.Okumaya devam et

  • Volterra, Olaszország

    28 Ekim 2017, İtalya ⋅ ⛅ 8 °C

    1.nap: megérkezés után tettünk egy rövid látogatást Volterrába. Kanyargós utakon megérkeztünk egy római kori színházhoz a középkori várfal tövében, leparkoltunk és irány a városközpont. Ahogy a kapuhoz értünk, rögtön elénk tárult ez a kis gyöngyszem. Gyönyörű kis sikátorok, tornyok, egy szép park, amit eddig láttunk, de még visszatérünk, mert csak két órát tudtunk itt tölteni. Azért sikerült egy giccses naplemente fotót lőni, meg nekem egy menő piros Vespa motorral. Este 7 óra körül indult be az élet, akkor a kis borkostoló helyek már tele voltak a harsány vendégekkel, valószínűleg már nem az olasz mentalitás miatt voltak hangosak.Okumaya devam et

  • Siena, Olaszország

    29 Ekim 2017, İtalya ⋅ ⛅ 11 °C

    2. Nap: ma Sienába mentünk, elég hosszú volt az út csupa kacskaringóval, de megérte. A parkolással kicsit bénáztunk, de inkább biztosra mentünk és beálltunk egy parkolóházba a főtér mellett. Már innen nagyon szép volt a kilátás. Első utunk az Il Campohoz vezetett, ez a főtér, ami gyönyörű, itt felmentünk 400 lépcsőn a Torre del Mangia toronyba, ahonnan aztán olyan kilátás nyílt a térre, hogy tátva maradt a szánk. Ezután elmentünk a dómba is, nagyon szép volt. Majd megkóstoltunk egy igazi olasz fagyit, és ittunk egy cappucinót.Okumaya devam et

  • Montalcino, Olaszország

    29 Ekim 2017, İtalya ⋅ ⛅ 10 °C

    2.nap: Siena után Montalcinoba vettük az irányt, bár ide már csak sötétedésre értünk. Körbesétáltunk itt is, megnéztük az erődöt, meg egy templomot kívülről és a kis utcákon nézelődtünk. Majd beültünk egy nagyon klassz étterembe, Il Grifo nevűbe, ami a tripadvisor szerint az első helyen van itt. Hát nem csalódtunk, nagyon fincsi gnocchi-t ettem, a többiek meg pizzát, szuper volt. Kedves pincérek, kicsi de nagyon helyes étterem, ahova mázlinkra foglalás nélkül is be tudtunk ülni. Ezután indulás vissza a szállásra, ami bár 100 km-re volt, de közel két órás út a kanyargós utak miatt. A gyerekek elaludtak, én kevésbé, gyomorforgató volt a kanyargás.Okumaya devam et

  • San Gimignano, Olaszország

    30 Ekim 2017, İtalya ⋅ 🌙 13 °C

    3.nap: A mai fél napot San Gimigagno-ban töltöttük. Volterra mellett ez is nagy kedvenc lett. Ahogy beléptünk a kapun, rögtön elénk tárult a sok szép torony és a kis üzletsor, ahol jobbnál jobb szuveníreket találhat az ember. Mi a szokásos hűtőmágnesnek nem tudtunk ellen állni és a gyerekek meg persze hógömböt akartak. Elértünk a város főterére, ahol a gyönyörű tornyok magasodtak, a Torre Grossot meg is másztuk, durva kilátás volt az egész környékre meg a városra. Még megmásztuk az erődöt is, aztán megkóstoltuk a világbajnok fagyit Dondolinál. A diós gorgonzola és a rozmaringos eper volt a legkülönlegesebb. Szuper ez a város!Okumaya devam et

  • Lajatico, Olaszország

    30 Ekim 2017, İtalya ⋅ 🌙 13 °C

    3.nap: A délutáni program egy kostoló túra volt Vikivel, a helyi magyar lánnyal, aki szuper helyekre kalauzolt el minket. Először körbejártuk Lajaticot, aztán megnéztük a Theatro del silenziot, ahol Boccelli szokott koncertezni és aztán a házát is láttuk. A következő állomás egy sajtkészítő farm volt, megnéztük a kecskefejést és meg is kóstoltuk a tejet, aztán jöttek a pecorino sajtok, többet is kipróbáltunk és persze vettünk is, mert nagyon fincsi volt. Ezután jött az olivaolaj sajtoló üzem, itt is kóstoltunk pár olivaolajat és megnéztük a sajtolás folyamatát.
    Az utolsó állomás a borkostoló volt, itt is kellett vásárolnunk, nagyon finom vörösborokat próbáltunk ki, mellé egy kis cantuccinit ettünk a gyerekek nagy örömére, itt már nem úsztuk meg, hogy ebből is vegyünk egy zacskóval. Szuper nap volt a mai is.
    Okumaya devam et

  • Lucca, Olaszország

    31 Ekim 2017, İtalya ⋅ 🌙 10 °C

    4. Nap: Lucca felé vettük az irányt, amiről többen is áradoztak. Lehet hogy túl nagy volt az elvárás vagy a parkolási nehézségek miatt, de nem ez a város lett a kedvencünk. Szép volt, de nem esett le az állunk, mint mondjuk Volterrától vagy San Gimignanotól, de lehet hogy csak nem láttunk belőle mindent. Megnéztük a Piazza de Anfiteatro-t, felmentünk a Torre Guinigi-re, aminek a tetején fák vannak. Aztán egy gyors pannini után indultunk Pisa-ba.Okumaya devam et

  • Pisa, Olaszország

    31 Ekim 2017, İtalya ⋅ 🌙 10 °C

    4.nap: Délután Pisa-t látogattuk meg. Megcsináltuk a kötelező képeket, ahogy "tartjuk" a ferde tornyot. Körbesétáltunk a téren és megnéztük a katedrálist belülről is. Ez is nagyon szép templom, hát az olaszok értenek az építéshez (is). Majd elhatároztuk, hogy megnézzük a közeli tengerparton a naplementét, így búcsút intettünk a városnak.Okumaya devam et

  • Tirrenia, Olaszország

    31 Ekim 2017, İtalya ⋅ 🌙 9 °C

    4.nap: Mára még egy programot bepréseltünk, a naplementét a tengerparton. Gyönyörű ez a partszakasz Tirreniában. A gyerekek persze bokáig bementek a vízbe, ami azért nem volt túl meleg, de nem tartotta vissza őket, hogy kagylókat gyűjtsenek. Nyáron szupet lehet ez a hely, csodás homokos part és égszínkék víz, amerre a szem ellát. Hát megérte ez a félórás kitérő. Hazafelé még beugrottunk Lajaticoba vacsira és sikerült egy igazán autentikus olasz kis helyet találnunk a főtéren, igazi kis családias hely, szuper kajákkal, kedves emberekkel, ez volt a legtutibb az eddigiek közül, bármikor visszamennénk.Okumaya devam et

  • Montecatini Val di Cecina, Olaszország

    1 Kasım 2017, İtalya ⋅ 🌙 5 °C

    5.nap: Ma a tengerpartra igyekeztünk, de még előtte betértünk ebbe a kis faluba. A falu egy hegy tetejére épült, olyan panoráma volt, hogy elállt a szavunk. Amúgy a hely maga nagyon csendes volt, sok emberrel nem találkoztunk. Egy kedves bácsi szóba elegyedett velünk és elirányított a legjobb panoráma pontig. Természetesen itt is volt torony, de úgy tűnt, hogy magéntulajdonban, így nem másztuk meg. Nagyon cuki kis hely volt ez, nyugalom szigete gyönyörű környezetben és persze az út, ami ide vezetett is csodás volt, tele kanyarokkal. Örülök, hogy útba ejtettük ezt kis települést.Okumaya devam et

  • Mazzanta, Olaszország

    1 Kasım 2017, İtalya ⋅ 🌙 7 °C

    Megérkeztünk a tengerpartra, az egész város kihalt volt, látszik hogy vége a szezonnak, minden zárva volt, pedig reménykedtünk, hogy a Bagno Tahiti bárban iszunk majd egy kávét, hát ez nem jött össze. Egy-két turistán kívül sehol senki és semmi. A strandra egy fenyőfás erdőn keresztül lehetett lejutni. Homokos part, égszínkék víz a háttérben a fenyőfákkal. Átöltöztünk fürdőruhába, bár a víz igen sportos volt, én térdig, a többiek viszont teljesen bementek a vízbe. Persze nem sokáig, mert azért mégiscsak november van. A napon viszont kifejezetten meleg volt, így napoztunk egyet, még jó hogy volt nálunk az előző nap vásárolt kekszből, mert el is fogyott az egész zacskó. Sokáig nem maradtunk, mert 3 óra körül már kezdett visszahűlni a levegő, így átöltöztünk és irány Volterra másodjára is.Okumaya devam et

  • Colle val di Elsa

    2 Kasım 2017, İtalya ⋅ ⛅ 11 °C

    Hazafelé még beugrottunk erre a településre is. Sétáltunk egyet az óvárosban, csináltunk pár képet és megittuk a búcsúkávét, aztán irány haza. Csodás volt ez a pár nap.

    Gezinin sonu
    2 Kasım 2017