Az egyenlítő

Ma is valami fincsi gyümölcsitalt kaptunk a reggelihez, banán alapú, mellé a szokásos omlett, pirítóssal. Kis, egyszerű de nagyszerű mindig a reggeli. Házigazda kicsit morcosnak tűnt, de azért mondtuk h szóljon már oda a, sziget végére, ahogy ígérte tegnap, hogy alkalmas e az idő arra, hogy csónakra szálljunk. Azt mondta sima ügy. Cicák szokás szerint jöttek kuncsorogni, irtó cukik.
Útra fel. Ugyanaz az útvonal, mint tegnap, csak most teljesen le, délre. Marci, írtad a Montenegro utolsó szakasz x km hány óra, na hasonló 😂 58km, Google szerint 1 óra 40 perc, egyébként 2 óra 😁 Pedig jók az utak. Csak, random fél méter mély kátyú itt ott, meg van hogy 1 kmen keresztül hirtelen nincs út csak föld csapás, meg hegynek fel hegynek le a dzsungelben, meg pici falukon át ahol olyan közösségi élet van hogy le a kalappal, mindenki az utcán van, gyerek, felnőtt, anya, apa, kutya, disznó, kecske, sárga taxi, motor, stb, stb.
Két helyen álltunk meg útközben, mindkettő a nagy kutyára (Pico Cao Grande) kilátó pont, igaz tegnap is láttuk mindet, de ezzel nem lehet betelni, annyira, abszurd és látványos ahogy az az egy szikla, tömb kiemelkedik a dzsungelből. Két ember is felajanlott szolgálatot, egyik mondta kövessük, visz a kikötőig é atvisz a szigetre, a másik meg a semmiből jelent meg, nagy machetével a kezében, ő meg elvisz a Pico Cao Grandehoz. Hát, inkább kihagytuk 😁 Itt amúgy minden pasi machetével jár, és mindegyik nagyon izmos. Nem olyan kigyúrt Pityu, hanem az az őserő típus, zsír nulla, izom maxon, modell felsőtest. Mondjuk nem csoda, nem zabálják a nyugati kajákat és kemény fizikai munkát végeznek egész nap.
Na de a lényeg, utunk végén volt egy mangrove erdő, körbe akartak vinni de nincs időnk, mivel 2 óra volt az, út, 5kor sötétedik, van összesen vagy 6 óránk a szigetre. Begurulunk a kikötő faluba, szokásos, favella jelleg, csak most be is kell mennünk. Kicsit karib tenger kalózai hangulat is van, érdekes az egész. Rögtön a falu szélén raszta izom srác megállít minket, biztos a szigetre megyünk, ő átvisz, mi meg nem vitázunk, mutatja hol pakoljunk le, aztán a kis bódé házak között elkísér minket a kikötőig. Kikötő: homokos part, ezer éves csónakok a parton, ennyi. Beszállunk, kapunk mentőmellényt, ez azért jó hír, mert az óceán csak hullámzik, és a sziget bár közel van, mégis messzinek tűnik. Fejenként 10 euróért visz, a csónakban a pad nincs leerősítve, szóval minden hullámnál ugrik velünk, hullám pedig van rendesen, kapunk vizet az arcunkba, mindenhova, de le a kalappal a srác előtt, látszik hogy nagyon ügyes és a nagyon nagy hullámokat kikerüli. KB 20 perc alatt átérünk, most megint nem akarok csonakozni egy ideig. Ahhh, még vissza is kell jönni 😂
Szóval megérkeztünk az Ilheu des Rolasra, Rolas szigetére, ami igazából az egész Sao Tome ötlet gazdája volt, mert ezen a szigeten megy át az egyenlítő, itt van ennek egy műemlék akármije, vagy szobra, ami amúgy egy kis tér a sziget tetején, kirakva a föld golyó mozaikból, középen az egyenlítővel. És erről láttunk pár éve egy fotót, és akkor gondoltuk ki hogy ide is de jó lenne eljutni egyszer. És most itt vagyunk, a kis szigeten.
A kikötőben kis büfé, kis bódék, kis malacok, kisgyerekek, mi meg térképen kinéztük hogy körbe lehet sétálni, úgyhogy előbb körséta, majd a végén fel az emlékműhöz.
Ez a sziget amúgy ilyen hűha, bár eddig is pazar helyeken voltunk, de ez itt talán még látványosabb. Mármint tengerpartok meg sziget szempontból. Tiszta kincs ami nincs (Sao Tome meg amúgy jurassic Park). Olyan, vakító homokos partok vannak, mintha maldívon lennénk, amiket korom fekete láva folyás sziklák szakítanak meg. A parton még kókusz pálmák meg mindenféle egzotikus fa, amiket eddig csak azori szigeteken botanikus kertekben láttunk. A fák alatt itt ott több méter magas kókusz dió halmok, messziről mintha koponya hegyek lennének. Az ösvény mindig mutat valami újat, extrát. Egyik helyen egy szikla tövében kis, öböl hófehér parttal, azúrkék hullamokkal, mellette az erdő közepén egy lyuk, furi hangok jönnek belőle, majd magasra kilő belőle a víz, kiderült hogy ilyen láva csatornák, bennük bejön a hullám, itt összeszűkül majd dübörögve sok méter magasra kilő belőle a víz. Azigen.
Megyünk tovább, tatongo melysegek, sziklabarlangok lent a dübörgő óceánnál, csodás, színek, hangulat, látvány.
Egy kis homokos parton leülünk, nasi, dron, ja, dron. Na az nem nagyon jön itt össze sehol. Eddig 3x támadták meg vadászmadarak. Na itt negyedik is pipa. De már profin térek ki előlük, jön, lecsapna, kimegyek oldalra, és menekülök :D de azért lett pár jó fotó.
Tovább a dzsungelben, még egy dübörgő hang, messziről látjuk a feltörő vizet, jejejee, még egy óceán gejzír (amúgy nem tudom mi lehet a neve). Nagyon látványos, nagyon érdekes, de nyilván amíg kameráztam semmi 😂 utána persze, egyből.
Lassan, körbeérünk, egy kóbor malacnál elkanyarodunk az egyenlítő emlékmű felé, aki a, hegyen van, mire felérünk, ömlik a víz rólunk. Nem volt magas, és amúgy itt fixen 23-25 fok között van a hőmérséklet éjjel nappal, de a páratartalom jó nagy cserébe.
Szóval itt vagyunk. Bámuljuk és élvezzük hogy sikerült, összehoztuk. Háttérben Sao Tome sziget, látszik a Pico Cao Grande bar innen picinhonak tűnik. A mozaikból kirakott földgömb tök szép, és egyszerre állunk a déli és északi féltekén, majd arra gondolunk hogy milyen érdekes, még sose voltunk délen, aztán eszünkbe jut milyen, érdekes, hogy az európai emberek nagy része szintén nem volt, és amúgy sokan még az országból se mennek ki, úgyhogy annyira mégse érdekes, hanem inkább különleges hogy ez is sikerült. Büszke is vagyok magunkra, hogy mindig kitalálunk valami ilyesmit, és aztán valahogy összehozzuk minden nehézség ellenére.
Innen vissza a partra, kisdisznók és gyerekek között a falu (4 ház) fő ösvényén. A parton van pár ujnak tűnő épület, de látszik hogy már kicsit elkezdte enni az idő. Google térkép szerint (mert persze itt is tökéletesen van térerő, csak a szallasunknal nincs 😂) pár éve még valami nagyon luxus hely volt, medencével szép házakkal, de mára már elhagyatott. Utolsó Google fotó 7 évvel ezelőtti. Biztos szép lehetett, de ide azért nagyon kevés turista jut el. Sao Tome is messze van, ez még messzebb, repülőtértől tobb mint két és fél óra, aztán csónak, és akkor vagy itt.
Raszta, izom barátunk már a faluban várt, szóltunk hogy mehetünk, egy 20 perc félelem és rettegés megint, aztán partot érünk, ügyes volt a srác. Katát még megsimogatja meg átöleli egy fekete kislány, nagyon, cuki volt, mint az ilyen útifilmekben, aztán irány haza. Esőben sötétben 2 hazáig, gyors zuhany, majd az egyik kedvenc pillanat minden nap, a vacsi a házigazdától. Semmi extra sose, de annyira hangulatos és csak friss helyi kaja. Ma is egy elég nagy halat kaptunk egészben, kolumbiata a neve, nem tudom mi az, mellé héjában sült krumpli, saláta a kertjéből meg rizs. És a hal meg krumpli az mindig szabadtűzön készül. Mellé helyi sör, ami annyira helyi hogy címke sincs rajta, meg portugál fehér bor. Ma este ott vannak valami cimborái, nagyon kő hangulatban vannak, megy a szivar meg a nevetés.
Aztán mivel nagyon késő este van, már majdnem 9 óra 😂 fekszünk is le, én még ezt megirom, választok képeket, aztán úgyis majd valamikor holnap lesz feltöltve net híján.Leia mais