Katalin Kónya

Joined August 2019
  • Explore, what other travelers do in:
  • Day23

    És végül Budapest

    September 19 in Hungary ⋅ ☀️ 17 °C

    Így kerek 😊
    Az út nagyok hosszú volt így, hogy eleve Lisszabonban másfél órát üldögéltünk a gépen, majd utána még 3 óra 40 percet üldögéltünk ugyanúgy a gépen csak már mozgás közben, de végül landoltunk sikeresen. HelloHome 😊
    Aliz nagyon rendes volt, kijött értünk, és Kata még freia croissant is kapott, így jó haza érni 😊👍👍👍👍Read more

  • Day23

    Lisszaboni megálló

    September 19 in Portugal ⋅ ⛅ 17 °C

    A gépünk elvileg itteni idő szerint 22.30-ra érkezik és reggel 10.20-kor menne tovább. Nem akartunk szerencsétlenkedni a reptéren, meg földön fetrengeni, ezért 3 hét mászkálás után pár napja megbeszéltük, ha van olcsó opció a reptér környékén, inkább aludjunk egyet Lisszabonban. Találtunk, Lisbon Hostel Terminal 4, két főre 38 euró egy este. És 15 perc gyalog a reptértől.
    A gépünk 30 perc késéssel szállt le, plusz valahol a libalegelő szélén állt meg, 3 busz jött az utasokért és még vagy 10 percig vittek a reptéren belül busszal. Onnan pedig a kijárat volt még vagy 15 perc, tehát végül a hostelbe a tervezett 11 óra helyett éjfélre érkeztünk. A házigazda rendes volt, mivel mondtuk, hogy korán megyünk tovább, ezért a reggelit becsomagolta és kikészítette nekünk.
    A konyha rész szuper, a szoba megfelelő emeletes ágy van és a szobából nyílik a fürdő, ez annyira nem az igazi, mert már a többi ágyon aludtak és mi nem akartunk zajongani.
    Eseménytelen este, korai kelés, irány a reptér. Kicsit korábban kiérünk így, de valahogy majd csak eltöltjük az időt.
    Nagyon furcsa, szokatlan, zavaró ez a sok sok autó, ember, zaj, dugó, forgalom. Teljesen elszoktunk tőle, most elég nehéz szembesülni a világgal, pedig egyáltalán nem éreztük azt az utóbbi hetekben hogy most teljesen kimentünk a világ végére, most mégis szokatlan elsőre.
    10.20-kor indul elvileg a gép, odaállunk a kapuhoz miután bejelentik honnan fog indulni. 10 körül beszállunk, tök jó, időben vagyunk.
    Aztán vártunk. Jött az SMS a TapAirtól hogy később szállunk fel, majd megint. Végül röpke másfél órával később sikerült elindulni.... Nehéz ez a hazatérés...
    Read more

  • Day22

    Ebéd, lábtranszfer, reptér, ByeAzores

    September 18 in Portugal ⋅ ⛅ 24 °C

    Csomagot magunkhoz vettük, fél 2 van, este 7.15-kor megy a gép. 5-re bőven elég kiérni, ebédeljünk. Helyszín ugyanaz, ahol a rizses űrlény levest ettük, közvetlenül a kikötő parton. Most csak hambi, kis grill hús, presszó és ennyi. Bár kértünk kólát és vizet, azt elfelejtették, cserébe a presszót ajándékba adták és sokszor elnézést kértek. Nice.
    Ebéd pipa, még mindig van sok idő, együnk egy jégkrémet.
    Menjünk még be a régi városrészbe császkálni meg ananászt venni otthonra, ah, nehéz a csomag, inkább induljunk a reptérre, ilyenkor már úgyis kínlódás van. Viszont idő mint a tenger, csak 4.5km, mikor megérkeztünk ezer éve ide, akkor is sétáltunk és milyen jó volt.... Spoiler: most már félúton nagyon bántuk, hogy nem taxival jöttünk inkább. Azzal akartunk, de tényleg sok időnk volt még. Ráadásul elég ronda környéken sikerült jönni 😂
    Egy nagyon jó része volt, amit nem is értek, miért nem a város közepére tettek, miért a világ végére az ipartelep és a kifutópálya közé. Egy körforgalom, aminek a közepén van 9 pálmafa 9 paddal, középen kör alakú szökőkút 9 modern beton ízével, és minden pálmafánál térkővel kirakva egy sziget neve. Tehát, az összes Azori sziget így egyben. Leírva nem izgi, de van egy kedves hangulata ahogy egyben látod, ahogy jelképezi a szigeteket.
    Ezer km gyaloglás után végre reptér, megesszük a tegnap vett ananászt búcsúzóul majd security check. Szerencsére most nem ítélnek, csak egy maracuja lekvárt vesznek el, mert túl nagy, de úgyis szar volt.
    A duty free boltban sajnos nem túl nagy a választék, ha innen akarna valaki ajándékot vinni, nem lesz könnyű. Ananász pl nincs 😣 Mármint gyümölcs, mert feldolgozva van azért. Inkább lekvárok, sütik, sajtok, piák de nem túl nagy választékban.
    Van viszont szuper lounge a váróterem felett, mindenki számára nyitott, de szinte senki sincs, mert alig látszik. Tökély.
    Lassan lehet beszállni a gépre. Itt hagyjuk a szigeteket. Szuper volt, felejthetetlen, elképesztő, mókás, aranyos, csodaszép és izgalmas.
    Gép felszáll kis késéssel és irány Lisszabon.
    Read more

  • Day22

    Moby Dick újra

    September 18 in Portugal ⋅ ⛅ 22 °C

    Szinte ezzel kezdtük, és most ezzel is fejezzük be: bálnales. 3 hete nem láttunk (illetve láttunk de annak csak a neve bálna, amúgy delfin - pilot whale), Kata pedig amíg itt voltunk, végig mindenhol kereste a bálnákat (erről egyszer lesz egy jó kis videó is talán), úgyhogy még egyszer jövünk a Moby Dick-el egy körútra. Menetrend ugyanaz, legyünk ott 8.40-re. Tegnap elmaradt az időjárás miatt, egész nap senki sem ment ki, ma pótolják.
    Reggel korán keltünk, össze pakoltuk a cuccainkat, próbáltuk úgy, hogy férjen még sok minden bele ha vennénk valami szuvenírt de a biztonsági checkin-nel se legyen szívás ha ki kell pakolni. Szóval két nagy utazó hátizsák tele cuccal, amit 3 hétre hoztunk, valamint két kis hátizsák, benne kaja, esőkabát, ananász, főtt kukorica. 2 km a kikötő, lebaktatunk. Tegnap előtt megkérdeztük, mert nekünk itt már logisztikázni kell a csomagok miatt, ott hagyhatjuk e őket s Moby Dick irodában, mondták persze. Szóval csomag lerak.
    Az idő kicsit szürke, az óceán felett napos. Megjelenik egy nagy szivárvány a kikötőt felett, ennek örülünk, de igazából azt jelenti, hogy ott csapadék van, és jön is felénk. A hajóra úgy szállunk fel, hogy szakad az eső, belülre ülünk. Hamar eláll, gyorsan fel a tetőre, elsőként, foglaljuk le a jó helyet.
    Haladunk a partvonal mellett, óriás szivárvány itt is, szinte a hajó mellől indul, és az óceán fölött szabályos félkört alkot. És persze újra elázunk, de most már nem baj.
    Egy idő után delfin raj, csodaszépek, ahogy úsznak, ugrálnak, játszanak a hajó mellett. Utána sok ideig semmi. Egyszer csak nagy öröm, bálna? Nem, "csak" egy tengeri teknős. Nagyon jó, hogy láthattunk ilyet is az élőhelyén.
    Utána telt az idő, egyre kintebb mentünk a nyílt óceánra, térkép alapján sokkal nagyobb területet jártunk be, mint legutóbb, de semmi.
    Hirtelen sok sok sirályt látunk a vízen, oda megyünk nagy delfinraj vadászik a víz alatt, közben ugrálnak, néha a sirályokat lökik arrébb, látványos, érdekes.
    Sajnos bálna sehol. Most se. De láttunk kétféle delfint. Idő van, lassan indul a délutáni nézés, megyünk vissza a kikötőbe. Hazafelé a kapitány még elmeséli megint amiket szokott, meg hogy a vihar előtti napon, azaz két napja délután 6 sperma bálnát is láttak. Ja, mindig ezt mondja, hogy bezzeg tegnap. Sebaj, ez most akkor kimaradt, egyszer majd vissza térünk de szigorúan májusban, a nagyobb méretű bálnák (pl a kék bálna) márciustól júniusig van itt, jól bezabálnak és innen mennek tovább északra hogy utána hónapokig ne egyenek megint. Lényeg, hogy májusban vannak a legtöbben, ezért akkor kell jönni, bár amilyen szerencsénk van, a kapitány majd elmondja: tegnap láttunk kék bálnát meg 25 cápát és még giant shark-ot is, sajnos ma épp nem volt csak két tonhal. 😋
    Read more

  • Day21

    Kukoricázás

    September 17 in Portugal ⋅ ⛅ 20 °C

    Tegnap a nagy tanácstalanságban kinéztük, hogy bár sokan szidják a helyi buszjáratokat, de közben meg járnak folyton, és bárhova el lehet jutni. Van még egy teljes napunk, hova menjünk? Együnk főtt kukoricát Furnasban 😂 Ponta Delgada-ba amúgyis esőt mondanak egész napra.
    Reggel 9-kor indult a busz a kikötőtől, 10.30-ra ér Furnasba. Egy jegy 4.5 euró körül van. Normál távolsági busz, végig ment a parton, láttunk szép homokos strandokat, Villa Franca do Campo-t, majd befordult a hegyek felé, onnantól felhőben haladtunk.
    Időben Furnas-ba értünk, ahol sokkal jobb idő volt, bár szürke minden. Most hogy gyalog voltunk és volt egy egész napunk, végig tudtunk sétálni sok helyen, ahova kocsival eddig nem volt idő. Igen, hülyén hangzik, de tényleg ez van, kocsival mindig mész valahova időre meg még egy kicsit utána és nem marad idő helyben kovájogni. Na most volt 6 óránk.
    A Terra Nostra Park bejáratánál szálltunk le. Innen séta a patak felé, találtunk egy cuki kis házikót vízimalommal, meg egy gyönyörű kertet a túlsó partján a pataknak, amiről kiderült, hogy magánkert de minden augusztusban ingyen látogatható. Szerencse hogy már szeptember van...
    Tovább le a völgybe, ott is patak partján, új park, vízeséssel, helyi halak akváriumban, sok szép buja zöld növény és virágok, felette a helyi camping, ahol még most is sátoroztak.
    Kedvenc lábáztató a patak partján pont üres, leültünk, jó meleg sőt forró termál víz, ami csak úgy jön a falból, egy kis medence felfogja, onnan meg folyik a patakba. Remek egy hely, Kata kedvence 😊
    Na jöhet a kukorica, amiért jöttünk. Csak előtte nézzük meg a kedvenc teázót is. Ja, persze, az keddenként zárva. Mint a Caldeiras & Vulcões, ahol cozido-t ettünk a múltkor, most is akartunk rájuk írtunk, és válaszoltak: keddenként sajnos zárva vannak 😣 Tehát maradt a kukorica. Isteni, meleg, édes, és egy euró, hát nem tökéletes? Elmajszoltuk a teázó teraszán majd körbe sétáltunk a füstölgő gőzölgő furmeolák között megint. Még mindig egy csoda.
    Próbáljunk mégis cozidot szerezni, nézzük meg Tony's-nál, sokan azt ajánlják. Nem derült ki lett volna e, mert rögtön közölték hogy teljes full house van. Hát ok. Találtunk egy másik helyet, ott is mondták, hogy ha nem volt előre megrendelve, nem tudnak adni. Akkor ennyit a cozido-ról, feladatuk.
    Így jutottunk el egy nagyon hangulatos de tök üres kerthelyiséges étterembe, nagy fa asztalokkal, szép parkos környezettel. Gyorsan ettünk nap levesét (répa leves, persze hogy Kata ette meg) sajt válogatást és hamburgert helyi marhából. Remek volt, egyszerű, semmi extra, de finom, olcsó és kellemes maga az ebéd.
    Még volt időnk, így vissza mentünk a caldeirakhoz. Vagy furmeolák? Fogalmam sincs már. Oda, ahol gőzöl a föld, mintha a pokol akarna kitörni alóla, hol víz jön, hol gáz, itt kéntől sárga, ott vastól barna, jó erős szaga van, forró, mindenhonnan ömlik és hihetetlen. Na és ebben fő a kukorica. Amiből gyorsan vettünk így ebéd után még ötöt 😂 Jó lesz holnapra. Meg jégkrémet. Azt csak úgy mostanra.
    Még egyszer vissza mentünk lábat áztatni aztán irány a busz, haladjunk, lassan fél 5.
    Pojta Delgada-ba visszaérve gyorsan vettünk még egy kis kaját, nasit, sört, grillcsirkét, kiültünk a kikötő partjára, falatoztunk, megittuk, sétáltunk egy rövidet majd mentünk haza össze pakolni. Reggel korán Moby Dick, és onnan már nem ide jövünk, hanem a reptérre.
    Read more

  • Day20

    Ponta Delgada Nap

    September 16 in Portugal ⋅ ⛅ 23 °C

    Már bebarangoltuk, úgyhogy kicsit tanácstalanok voltunk mit csináljunk
    Ittunk egy jó kávét egy szép templom mellett a téren, elsétáltunk a kikötőbe, mert akartunk menni ma Moby Dick-el megint bálnát nézni, hátha most látunk is, de mára már tele vannak holnap nincs, mert szar idő lesz a tengeren és egyik bálna néző sem megy ki holnap, így végül lefoglaltunk két helyet utolsó nap délelőttre.
    Innen kis vásárlás, császkálás, elsétáltunk a hostel felé, ahol az elején voltunk, de régen volt.
    Majd elmentünk egy parkba, amire azt mondják, nagyon gyönyörű botanikus kert. Jardim José da Canto - José do Canto Garden
    R. Jose Do Canto, 9500-076 Ponta Delgada, Portugal
    +351 296 650 310
    https://maps.app.goo.gl/xeD7ArMUe8tXk2B68
    Belépő fejenként 4 euró, de elvileg nagyobb is meg jobb is mint az ingyenes Jardim António Borges volt. Hát, végig sétáltunk, piknikeztünk egyet, tényleg szép és érdekes növények vannak, de az az igazság hogy a Borges ezerszer izgalmasabb, vadregényesebb, érdekesebb volt, és az ingyen is volt. És bár területileg az kisebb, mégis több időt töltöttünk el ott. Ez is jó lenne, ha nem lenne a másik. Önmagában nagyon szép, de magasra tette a lécet az ingyenes. Ha erre jártok, akkor inkább ott töltsetek el egy fél napot. Ott van több kis tó, romok, barlangok, patakok és több madár is, meg jobb büfé.
    Volt nálunk sör meg nasi, ha már itt vagyunk, igyunk meg valahol az óceán parton, de itt végig a kikötő van, akkor séta. Elmentünk egy kicsit távolabb, leültünk a sziklákra, néztük ahogy horgászik egy helyi és szinte percenként fogja a halakat egy sima bambusz rúdra akasztott horoggal, ittuk a sört, élveztük a partot.
    Enni se lenne rossz, a Moby Dick környékén vannak kiülős helyek, nézzük meg. Már előre kinéztük, hogy van 28 euróért két személyes seafood rice, Kata rég szeretne paellát enni, legyen. Plusz van zöld boruk is, ezt is próbáljuk ki. A zöld bor nem a színe miatt az, hanem mert nagyon friss, egy bizonyos fajtából készül, lájtos ízű. Kérni akartunk egy pohárral, de csak üveggel lehet. Miért ne 😉 Kihozták, kimondottan finom, tényleg, kellemes, könnyű.
    Majd hozták az evőeszközöket, akkor ijedtünk meg. Kanál, egy kb diótörő szerszám és valami kaparóka. Aztán egy nagy tálban kihozták a tengeri kütyüs rizset is
    Hát, leizzadtunk és nagyon röhögtünk, ebből mi lesz 😂 Kis rózsaszín rák, azt már meg tudjuk pucolni. Nagyobb rák darabokban páncéllal, akkor ehhez kell a fogó. Meg kétféle kagyló. Kis fehér kis hússal ami kifőtt belőle és nagy fekete kagyló amiből nekünk kell kioperálni
    Nagy levegő, hajrá. Nem volt egyszerű, repült minden mindenhova 😂 De ízre egész kellemes volt, kicsit mint a halászlé, csak tengeri cuccokkal. Nem lett a kedvenc, de ez is pipa, és tényleg nem volt olyan katasztrófális 😊
    Ezután még sétáltunk, felmentünk a nagy lépcsőre a kikötőben meginni még egy sört, megnézni a naplementét ami vicces mert full fekete volt az ég az óceán felől, de végül megmutatta magát a lemenő nap, majd irány vissza a szállás és pihi. Reggel átmegyünk Furnasba kukoricát és cozidot enni. Legalábbis ez a terv 😉
    Read more

  • Day19

    Újra Sao Miguel, utolsó szállás (?)

    September 15 in Portugal ⋅ ⛅ 21 °C

    Szóval landoltunk, kérdeztük a turista infóban a helyi buszt, elvileg van olcsón, de a cím alapján azt mondta az infós nő nagyon kedvesen és őszintén, hogy taxival jobban járunk, mert nem kell annyit gyalogolni. Kimentünk, álltak sorban a taxikért, elmentek a jelzett taxik, de egy nagy mercis faszi integetett, vigyük a táskát, hát jó. Azért megkérdeztük mennyibe kerül, 8 euró. Komoly? Király 👍
    Szálláshoz érkezünk, kívülről csak egy kapu, egy nő fogad. Kedves, kicsit visszahúzódó, megmutatja a szobát, szuper jó. A fürdő közös másokkal, de rajtunk kívül egy pár van még itt, nem gond. Tudtuk is előre.
    Egyébként ez valószínűleg a nő háza, itt is lakik, hatalmas, sok helyiséges, óriás nappali és terasz, a szoba meg szerintünk a lányáé volt, lányos szoba a falon egy nagy kép róla. Amúgy tökéletesen jó.
    Vissza értünk oda, ahova majd 3 héttel ezelőtt érkeztünk, azóta annyi minden történt, mintha ezer éve lett volna.
    Kicsit furcsa is, hogy anno ez milyen csendes kis eldugott városnak tűnt, de aztán mentünk itt össze vissza, majd voltunk Floresen ami tényleg nagyon kis pici kevés lakossal, majd a nagyobb Faialon ahol Horta már szinte nagyvárosnak tűnt, és most meg itt vagyunk, és sok az autó, az ember, a hajó, és most ez tűnik nagyon nagynak és zsúfoltnak. Ugyanúgy jó, csak egész más érzés most 😊
    Read more

  • Day19

    Viszlát Horta

    September 15 in Portugal ⋅ ⛅ 22 °C

    Robogót leadtuk, és Sylvia megint kedves volt, hívott nekünk egy taxit is még pluszban. Ha valaki erre jár, mindenképp nála szálljon meg ;)
    Monte da Guia - Alojamento Local https://montedaguiaalojamentolocal.com/

    Mercedes taxi kirepített minket a reptérre kemény 9 euróért, ott vártunk kicsit, végig néztük hogy egy macskás nő az utolsó pillanatban érkezik, majd kiakad mert egy kurva nagy kenyérvágó kést nem engedtek át a kézipoggyászában, aztán megjött a kis SATA légcsavaros, és már mentünk is. Elrepültünk a Pico felett is, de a mi oldalunkról nem látszott. Eseménytelen volt az a kemény 50 perces repülőút.Read more

  • Day19

    Robogó vissza, búcsú uzsonna, viszlát

    September 15 in Portugal ⋅ ⛅ 21 °C

    Hazafelé robogás, megint elázás, robogó leadás előtt ebéd Peter's-nél természetesen, plusz gintonic, nyilván, utána még robogóval fel a félszigetre, ahonnan csodás kilátás nyílik az öbölre, el is jött az 5 óra, vigyük vissza és induljunk a reptérre.

Never miss updates of Katalin Kónya with our app:

FindPenguins for iOS FindPenguins for Android