Ferihegy indulas
2017年10月18日, ハンガリー ⋅ ⛅ 19 °C
Ismét nem hazudtoltuk meg önmagunkat, éppen hogy elértük a poggyász feladast Ferihegyen, majd mint akiknek rengeteg idejük van, kajaltunk egyet h aztán a vége megint rohanos legyen. Ezもっと詳しく
Erkezes es vacsi
2017年10月18日, スペイン ⋅ ⛅ 23 °C
Érkezés után autóbérlés, amit már előre foglaltunk. Pechunkre itt ismét találkoztunk szimpatikus úti tarsainkkal, akik azért voltak felháborodva mert benan foglaltak és le akartak emiattもっと詳しく
Playa Papagayo
2017年10月19日, スペイン ⋅ ☀️ 26 °C
Első nap úgy döntöttünk pihenunk egyet, így eljöttünk a közelünkbe levő strandra amit Kinguka, a házigazdánk és minden utleiras is ajánlott a Playa Papagayora. De abszolút megérte aもっと詳しく
El Chiringuito
2017年10月19日, スペイン ⋅ ⛅ 24 °C
A Playa Papagayon levő étterem egyike a kettő közül. Nagyon kedves felszolgalokkal, szuperul megkomponált kis étterem és a kaja is finom. Én andalúz stílusú kalamarit ettem, ami simaもっと詳しく
Fundancion Cesar Manrique
2017年10月20日, スペイン ⋅ ⛅ 25 °C
Ma a Sziget keleti felére mentünk kirándulni. Elsőként a sziget megálmodójanak Ceasar Manrique-nek első házába mentünk, amely már az alapítvány székhelyekent működik. Nagyon jól nézもっと詳しく
Casa / Museo Cesar Manrique
2017年10月20日, スペイン ⋅ ⛅ 24 °C
Mivel két belépos jegyet vettünk, így a fundancion után elmentünk Hariaba Manrique későbbi hazához ahova életének utolsó négy évére költözött. Szegény többet tervezett volna, deもっと詳しく
Mirador del Rio
2017年10月20日, スペイン ⋅ ⛅ 24 °C
Miután megismertük Cesar Manrique indíttatásat és hozzáállását dolgokhoz de leginkább Lanzarote-hoz elindultunk hogy megnézzük leghíresebb munkáit. Elsőként Mirador del Rio-hozもっと詳しく
Cueva de los verdes
2017年10月20日, スペイン ⋅ ⛅ 26 °C
Utána a zöld barlanghoz mentünk, ami szinten vulkánkitörés, a La Corona lavaja által vájt barlang. 6 km hosszú a barlang de csak egy km látogatható belőle, az is vezetett túraval. Nekünkもっと詳しく
Jameos del agua
2017年10月20日, スペイン ⋅ ⛅ 26 °C
A Jameos del Agua barlangját szinten ugyanaz a lavafolyam alakította ki mint a Cueva los Verdes-t, csak e köré meg Manrique tervezett egy csodaszép komplexumot. A barlang tavaban nem lehetもっと詳しく
Dinner with a view
2017年10月20日, スペイン ⋅ ⛅ 21 °C
Hazafele már nagyon éhes lettem Uh kitaláltuk h estebedelunk egyet azon a sziklán, ahonnan rálátni Playa Blancara, meg első nap érkezéskor kineztuk h itt jó lenne majd enni, és amiatt isもっと詳しく
Museo Agrícola el Patio
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 22 °C
Mivel reggel kicsit borult volt az idő, ezért ismét a kirándulás mellett döntöttünk. Elsőként elmentünk a Museo Agricola-ba, amit a vendeglatonk ajánlott. Útközben meg egy picit esett azもっと詳しく
Tenesar
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 25 °C
A skanzen után elmentünk Tenesar fele, ez az északi parton van és nagyon szép az egész partszakasz. Szinte érintetlen, egy nagyon pici kis falucska van ott, ahol nem is tudom, mit csinálnak azもっと詳しく
Autokazas a Timanfaya-n keresztul
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 25 °C
Olyan hihetetlen ahogy mész végig az lavafolyam közepén, tiszta fekete megmaradt lavahalmok, és ezek között alakítottak ki az utat. Közben vulkánok tarkítják a tájat és eleg sok helyenもっと詳しく
PN Timanfaya
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 23 °C
A Timanfaya-hoz délután mentünk h elkerüljük a tömeget. Amikor mentünk a skanzenbe, akkor volt a sor h alig lehetett rakanyarodni a bekoto útra. De szerencsére most már simán lehetett,もっと詳しく
La Lapa kesoi ebed
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 24 °C
A vendeglatonk mondta h paellat El Golfo-nal együnk mert ott a legjobb szerinte az egész szigeten. Így megerkezest követően be is ültünk a La Lapa nevű helyre ahol mondta a srác h a paella-raもっと詳しく
El Lago Verde
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 23 °C
A kiadós ebéd után felmentünk megnezni a zöld tavat, ami csodaszépen mutat a fekete tengerpart, annak kék vize és a tavat körülölelő szikla körül. Csodaszép látvány... az El Golfo egyもっと詳しく
Los Hervideros
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 24 °C
Kitaláltuk hogy a naplementét a Los Herviderosnal nézzük meg, ami amíg láttuk a napot tényleg csodaszép volt, de sajnos megint a felhokbe bukott le. De a hely varázslatos... a hömpölygőもっと詳しく
Soleparlo
2017年10月21日, スペイン ⋅ ⛅ 23 °C
Hazafele meg megálltunk megnezni a so leparlot, lőttünk pár képet, de már sotetedett így meg ide visszajövünk ha úgy alakul a nyaralasunk. Érdekes hely nagyon.
Teguise market
2017年10月22日, スペイン ⋅ ⛅ 23 °C
Miután a medence parton a nyugagyban megittuk a reggeli kávét, elindultunk Teguis-ba a vasárnapi piacra. Nagyon helyes kis városka, ez volt régen a sziget fővárosa. És most valószínűleg aもっと詳しく
Jardin de Cactus
2017年10月22日, スペイン ⋅ ⛅ 23 °C
A piac és ebéd után elmentünk megnezni a kaktusz parkot amely szinten Manrique tervezett. Az útról egyáltalán nem látni be, csak a szélmalmot, a kaktuszok egy amfiteátrum szeru rendszerbenもっと詳しく
Playa Dorada
2017年10月22日, スペイン ⋅ ⛅ 24 °C
Az elmúlt 3 nap folytonos meneteletol már nagyon vágytunk egy kis pihenésre így Playa Blanca-ra érve megkerestük az egyik központi strandot és kifeküdtünk meg h elcsipjuk a késői napもっと詳しく
Casa Pedro
2017年10月22日, スペイン ⋅ ⛅ 22 °C
A strand után szettet váltottunk az autónál 😂 és elindultunk a vendeglatonk által ajánlott Casa Pedro-ba hal vacsorára. A kaja nagyon finom volt, de minden más azért kívánni valót hagyもっと詳しく
Castillo de San Jose
2017年10月22日, スペイン ⋅ ⛅ 25 °C
A kaktusz park után elmentünk meg a San Jose erodhoz, ahol jelenleg a 60-as/70es évek művészeinek kiállítása van. Érdekes a kiállítás bár néhány festményt akar én is készíthettemもっと詳しく
Playa Papagayo ismet
2017年10月23日, スペイン ⋅ ☀️ 23 °C
Hogy kipihenjuk az elmúlt napokat beiktattunk egy strand napot Papagayon... tényleg ez a legszebb strand itt a környéken. Ragyogó szép idő, elviselhető meleg, snorkell, úszás... pluszもっと詳しく
Playa Mujeres
2017年10月24日, スペイン ⋅ ⛅ 23 °C
Mivel már reggel hétágra sütött a nap, így ismét a partot celoztuk meg, elindultunk Papagayo fele, de ahol elagazik az ut, most elmentünk Playa Mujeres fele. Szép hosszú partszakasz volt ittもっと詳しく

























































































































































旅行者😀nálunk az volt visszaúton hogy egy családnak hisztizett a gyereke és ahelyett h megnyugtattak volna utánizták a hisztit amitől a gyerek nyilvánvalóan mégjobban hisztizett 😨
旅行者De nyugi, playa blancan egy magyarral sem találkoztunk az oktatón kívül 😀
旅行者Oh, te jó eg... meg az autóbérlésnel durvább story is volt, de én is bíztam benne h Puerto del Carmenbe mennek majd inkább 😃