Satellite
Show on map
  • Day4

    Grosseto a tenger és a törülköző

    August 23, 2015 in Italy ⋅ ⛅ 26 °C

    Ma reggel sajnos el kellett hagynunk a kedvenc szállásunkat, még egy utolsó finom reggelivel búcsúztunk a La Villatól és Dinotol, a ház macskájától aki valahonnan kerített egy sült rákot magának és épp azt pofozgatta a kertben. a kis gourmet. :-)
    Gyönyörű toszkán falvakon át vezetett az út azon része amit nem pályán tettünk meg. Grossetto azonban nekem amit eddig láttam belőle nagy csalódás. A város első benyomásra kizárólag arra épült rá, hogy elszállásolja azokat a turistákat, akiknek a tengerparti városokban már nem maradt szállás ( pl. Marina di grosseto stb.). Azért feltérképezzük holnap mert tripadvisor szerint legalább 8 látnivaló van grossetoban ( kicsit félek mert ebből a 3. Már egy agrotouristico étterem :-))
    Ma cserébe végre tengert is láttunk, persze a törülközőt sikerült a szálláson hagyni így a sok tengerparon mászkáló szemüveget bomberdzsekit ékszert kelengyét áruló bevándorló közül megtaláltam azt akinek törülközője is volt. Indulásként egyet adott volna 20 eur-t 😳 végül kialkudtunk 2-t 25-ért de így is nagyon fájt. A tenger nagyon hullámzott, úszni nem igazán lehetett, de a lubickolás nagyon jól esett. Na most indulunk vacsizni, remélem találunk valami hangulatos kis helyet, majd beszámolok.
    Read more