Poreč és naplementés világítótorony

Úgy érzem a csapat azért rendesen kezd kifáradni. Valószínűleg az 5 napos zsongás és bulizás már náluk is kezdte betölteni a poharat, pedig mi apukák folyamatosan ittuk ki a poharak tartalmát, ami úgy látszik nem volt elegendő... Na majd legközelebb.

De hogy mik a jelek? Egyrészt Arti szokásától eltérően nem jött át hajnalban és az első napsugárra se pattant ki az ágyból (náluk ugyanis az egyik spaletta hiányzik az ablakról, így reggel verőfényes napsütés van a szobájukban), hanem kb fél 10-ig aludtak mind a ketten, holott már Zsuzsi is felriadt 9-kor 😀.

Én addig addig gondolkoztam egy futáson, míg inkább felkerestem a helyi pékséget, és bevásároltam reggelinek valót. Utólag tudom hogy nem csak azért álltak legalább 15-en előttem mert ez az egyetlen pékség a kempingen kívül, így várhatóan olcsóbb is, hanem mert jók a pékárúik is. 4 csokis croissan, 3 virslis, 2 horvát sósrúd és egy kenyér landolt a kezemben a hazaútra, ami legalább 8 perc volt gyalog.

Reggeli közben Arti szerencsére kijelentette hogy nincs kedve pancsolni, szóval kezdődhet a városnézős nap, irány Poreč. Nem megyünk az autópályára, parti úton ugyanannyi idő az út legalább nézelődünk. Félúton Novigrad egyik parkolója annyira megtetszett, hogy meg is álltunk vagy 20 percre, de nem a látvány miatt hanem mert Artinak hányingere lett a kanyargós, 300 méterenként körforgalmakkal lassított parti úton. Sebaj, ráérünk, mi úgyis a déli legmelegebb órákban szeretünk várost nézni.
Porečben parkolás után irány az óváros a kikötőn keresztül. A város történelme nagyon régre nyúlik vissza, bár az elmúlt 2600 évben többször is újraindult a történet. Lakott lett, aztán majdnemkihalt, aztán újra lakott lett, aztán lerombolódott, aztán újraépült, aztán kihalt, aztán újra betelepült és végül lebombázták meg újraépítették. Közben volt olasz, görög, török, majdnemmagyar, szláv, olasz, német és jugoszláv. Wikipedia tömörítésben egyre jobb vagyok...
Maga az óváros nem túl nagy, de nagyon hangulatos, rengeteg zöld, fás kis parkkal, időnként teljesen elhagyatott háztömbökkel, zöld meg kék spalettákkal, és persze utcáracsöpögő száradó ruhákkal. Az egyik kedvencem egy 3 emeletes ház volt, ahol az alsó szint egyik kis lakása utcakajásként üzemelt, a többi pedig rögtönzött beltéri botanikuskertként omladozott, mert a természet már visszavette magának. Sőt, bár Brúnó nagyon nem akart, de 3 az 1 ellen leszavaztuk, még a bazilikába is be tudtuk őket rángatni, ahol már a VI. század óta laktak folyamatosan szerzetesek, és nagy érdeklődéssel jöttek végig velünkn az egészen. A prímet persze a 120 lépcsős harangtorony panorámája vitte, de azért a 300 év alatt 3 rétegben átfestett freskó előtt is elálldogáltunk egy darabig.

A délutáni fáradtság és éhség becsábított minket egy tengerparti kis kávézóba, ahol egy pizza, saláta és kávékóla egyveleg új erőt adott a csapatnak, és szerencsésen el tudtunk jutni a cukorkaboltig, ahol sikerült 4x annyi mennyiséget összevásárolni gumicukrokból, csokikból, rágókból és ezerszínűezerízűszutykokból mint amit terveztünk... de sebaj, őszíntén szólva már mi is nagyon kívántunk valami édes nasit, szóval egyszerélünk...

Városnézés végén nagy nehezen eldöntöttük, hogy bár minden is bent van a kocsiban, de nem itt strandolunk ma, hanem majd otthon. A parkolóban persze ismételten belefutottunk a kártyamenteshorvátország mozgalom újabb nyílvános tüntetésébe, ugyanis a nagy pakrolóplacc automatája csak kp-t fogadott el. Volt egy bódé ahol kint volt a tábla, hogy ott is lehet fizetni, ráadásul az összes létező kártyakibocsátó logoja ott virított, szóval rápróbáltunk, de miért is ne csak este 8 és reggel 8 közt lenne nyitva. Vissza az automatához, ami jobban megvizsgálva látszott, hogy csak aprót, valamint 5, 10 és 20 EUR-s bankjegyet fogad el. A parkolás 8 EUR, az aprónk 5,5, papír meg csak 50-es. Ez nem lesz jó, vissza a bódéhoz, hogy legalább az 50-est akkor váltsák már fel nekünk. 3 ott lévő dolgozónak úgy tűnik nem volt összesen ennyi pénze, mert nem sikerült, próbáljam meg az újságosnál. Ott meg úgy tűnt, hogy bár minden drága, és az újságok is 3-6 EUR-ba kerülnek per darab, de nem lehetett forgalmas napja, mert ott se volt ennyi pénz összesen, talán a kocsmában. Na ott már kedvesebbek voltak, nem boldogan de adtak 2 20-ast meg egy 10-est, irány vissza az automatához. Itt már én azért nem voltam boldog, már már elegem volt az egész parkolósdiból, amikor derült égből a villámáldás megszépítette a helyzetet. Történt ugyanis, hogy amikor beolvastam a parkolókártyát, kiírta a gép hogy fizetendő 0 EUR, és még 7 percem van elhagyni a parkolót.... 😀 Rohanás a kocsihoz, majd a kapun túl már volt időnk rájönni, hogy mikor az első alkalommal próbálkoztunk, nem töröltem a tranzakciót, és valószínüleg aki utánam jött, az se nézte és véletlen kifizette az enyémet. Remélem ő nem az utolsó apróit dobta be, és nem bolyong szegény még mindig a környéken hogy valaki váltsa fel az 50 EUR-ját, de mindenesetre köszönöm neki a jócselekedetét, ha olvassa ezt és rám ír, eskü megadom, meg még egy sörre is meghívom. Ha esetleg nincs benne a 3 követőmbe, akkor meg köszicsá...

Egy gyors Lidl, hogy legyen miből vacsit tenni az asztalra, aztán irány vissza Bašanijaba. Arti szerencsésen elaludt az úton, hányinger elaludva, majd otthon kiderült hogy mindenki fáradt a strandoláshoz, majd este elmegyünk naplementét nézni, meg talán táncolni a BoraBora-ba.

Az este többi része pihenéssel, olvasással, vacsival indult, aztán a mellettünk lévő réten át irány a parti sétány, Zsuzsi még nem is volt errefelé. Utközben volt szénabálamászás, kacsakövezés a lemenő napfényben, világítótorony mustra, és sok sok naplementés fotózás. Amúgy az itteni világítótorony Horvátország legrégebbi, ma is működő tornya, 1818 óta üzemel, de sajnos látogatók elől teljesen elzárt, szóval bemenni nem lehet. Átkeltünk 2 lakókocsikempingen, leültünk a kiskikötőnél naplementézni, majd mèg beugrottunk az egyetlen általunk ismert cash only bárba, a Bora Borába. Koktél, sör, ice tea majd a srácok felrángatták Zsuzsit is a táncparkettre egy kis tincitáncira. Bubu nagyon cukin győzködte Artit, hogy megy ő vele, de neki anya kellett, szóval nincs mese tánc van...

Itthon még elfogyott a vacsora maradéka, a nagy bulizásban megéheztek a srácok, és már mehetünk is aludni, bár még csak fél 11 van, ami nyaralási üzemmódban korai zárás, de hát ahogy írtam az elején, kimerült a csapat mostanra 😀

Már csak 2 napunk van, azt még majd megtöltjük tartalommal, de mára ennyi...Weiterlesen