Satellite
Show on map
  • Day 11

    Célpont: Sao Jorge, Velas

    September 9, 2023 in Portugal ⋅ ☁️ 19 °C

    A mai utazgatós nap megint, sokadjára, de így az izgi meg így lehet sok mindent látni.
    Korai kelés nem jött össze, de időben vagyunk, pakolás, kicsekkolás, irány gyalog a kikötő, csak 20 perc elvileg. 9kor megy a komp, negyedre kint vagyunk, jegyet megvesszük (kettőnknek 31 euró), van büfé, igyunk kávét. Nagyon érdekes, hogy főleg turisták vannak itt, sokan mennek Pico szigetére, mások, mint mi onnan tovább Sao Jorgera, a büfés lány mégse tud egy szót se angolul, még a 10 centet is úgy mutatja meg hogy kirak egy tízcentest. Na mindegy, csak furi.
    Komp indul, sokan túrabottal, gondolom Pico mászás, kicsit irigykedünk, 4 éve mi is voltunk, baromi jó de nehéz túra és roppant izgalmas felmenni 2200 méter fölé úgy, hogy pár kilométerre már az óceán van. Most is gondoltunk rá, de így hogy 2 nappal kevesebbet sikerült itt lenni, kihagyjuk. Pedig ma csodás idő van, már reggel is látszott a teljes Pico a szállás erkélyéről, ráadásul ahogy sétáltunk a komphoz, láttuk, hogy a csúcs mellett halo jelenség van, szivárvány csík, nagyon jó.
    Szóval komp, hullámzik a víz, kicsit dobál ez is, de már egész jó. Kikötünk Picon, leszállnak akik addig jöttek. Viszont így hogy megálltunk, elmondhatjuk, hogy már 6 szigeten is voltunk mióta itt vagyunk 😂

    Majdnem 2 óra út után kikötés Velas városában vagy falujában, Sao Jorge szigetén. A lakosság nagy része itt él, valami 6000en,ami érdekes, mert egy nagyon nagyon hangulatos, cuki, kicsi kis kikötő város, mint a filmekben, vagy képeslapokon. Nem értek hozzá, de szerintem ilyen kb 18. századi építészet, kapuk, templomok, házak, kacskaringós utcák, sikátorok, cicák, imádom. Kata is, kijelenti, ez a kedvenc szigete. Tényleg imádni való.

    Szállás pár száz méter, gyorsan megvan, elvileg 3kor lehet becsekkolni de mondták h a cuccot nyugodtan ott hagyhatjuk addig. De ha már ott vagyunk, elintézzük a papír munkát és a fizetést is. Nagyon cukik a házigazdák, a néni/hölgy elmeséli mit lehet csinálni itt, ad térképet, bejelöli hova menjünk, meg hogy ide még oda autóval ne menjünk, meg itt meg ott ne álljunk ki a szikla szélére, stb. Azt is mondja, mi vagyunk az első magyar vendégei. Sok szlovén, szlovák, cseh és főleg német vendégei vannak, de magyar még nem volt. Ezzazzz, elsők vagyunk 😁
    A szállás több mint tökéletes, bejáratnál ajtóval szemben egy pianínó, jobbra lépcső, szobából kilátás az óceánra, kikötőre, minden tiszta és új, de az épület olyan frankó régi, van közös konyha ahova pakolhatunk.

    Becsekkolásig séta a parton, vannak kiépitett strandok, amik itt úgy néznek ki, hogy fekete láva sziklák, közte kis természetes medence, egyik part lebetonozva, lépcső, létra, és félig természetes félig kiépitett, és meglepően jó.

    Szikla kapu is van, meg szikla falak, az egész falu tényleg szuper. A régi templom mellett a főterén beülünk egy étterembe, ebéd idő. Google értékelések nem a legjobbak, de kezdünk rájönni hogy itt semmit nem számít, mert azok is jók akik 4 pont alattiak. És ez is. Részeg rák (whiskeys krémes szószban) és valami mussel (kagyló fehérboros fokhagymás szószban) isteni, nagyon jó volt. Ittuk a sört mellé, így kell élni.

    Ebéd után már lehet is csekkolni be. Lepakolunk, zuhany, irány a mosoda, mert az már kéne. Hah, kártyával nem lehet fizetni, nem baj, van vegyünk le pénzt. Ah, az se jó, 10 eurós van, de csak 1 és 0.5 euróval lehet fizetni. Végül felváltjuk, jöhet a mosás. Óriás gép, 16kg lehet benne, nekünk van vagy 2kg, de ez van.
    Mosás szárítás pipa (közben még váltani kellett a szárítóhoz is), nem mertük nagyon forrón szárítani, így kicsit nedves maradt minden, szobában kiteregettünk mindenhova is, mire láttuk hogy nem szabad. Mármint a szobában mosni és szárítani. De vegulis mi már szárítottunk, csak kis nyirkosság van. Reggel majd elpakoljuk.

    Akkor sétáljunk a faluban, amerre a házigazda ajánlotta. Van domb mellettünk, ami egész magas, elvileg egy kráter, körbe lehet menni és a legszebb naplemente onnan van, csak ne menjünk ki a szélére. Hosszasan mászunk fel rajta, kecskék birkák a bokrok között. Felérünk a szélére, kis őrtorony rom, nagyon hangulatos. Tovább, le a kráterbe, spirálban, gyönyörű, körbe zöld, lent kecskék legelnek, van kis házikó rom, a bak kecske elég nagy, minket néz, kikerüljük. Fel, szembe egy oromra ami kinéz elvileg az óceánra és partvonalra. Ligetes ösvény, végére érünk, hoppá, pár lépés és a szakadék, térkép szerint 150 méter mély, brrr. Oké, kicsit arrébb leülünk, gyönyörű kilátás, kis sör kibont és chill. A sziklák körül millió madár, megjelennek a denevérek is, csodás ahogy a nap csillog a vízen, giccs sziget már megint 😁
    Kezd hűvös lenni, induljunk. A sziklákon kis lyukak, egyikben valami szőrös van, hopp, az egy madár fióka, néz ki ránk bentről bizonytalanul. Később vacsi közben furcsa hangokat hallunk, gépi csipogás vagy nyávogás vagy gyereksírás vagy mindegyik? Rájövünk az égre nézve hogy millió madár köröz és ők adják ki a furcsa hangot. Google, ez a meditarrán vészmadár, nagyon különleges hangja van, és veszélyeztetett, az emberi beavatkozást nem szereti, a fény szennyezés nagyon árt neki. Na, az ő fiókáját láttuk, ők fészkelnek szikla hasadékokba.
    Read more