Cable Car, Monte Palace Jardin, Funchal

Ma kivételesen tartottuk magunkat az esti tervhez, és tényleg a Cable Car, a Funchali libegő lett a nap fő központi célja. Az más kérdés, hogy a 2x15 perc libegéshez képest minden más sokkal több idő volt, de haladjunk szép sorjában...

Reggel a lépcsőn lejutás hamar segített eldönteni, hogy még nem vagyok kész egy újabb hegyi futásra, mert a combom még mindig egy tömb betonhoz hasonlít, és lefele lépkedni meg kifejezetten égetően fájdalmas mutatvány, szóval futás kuka, de majd egy kis sétával lemozgom (a lefele fájásnak még lesz ma jelentősége)
Szóval egy gyors reggeli 10 után, ahogy mindenki felkelt, kerestem egy parkolóházat közel a kikötőhöz, betettünk mindent a kocsiba, mert ugye sose lehet tudni mit hoz még a délután, és indulás. Még 11 sincs, és már lent is vagyunk a kikötőnél 😀😀

Első utunk a helyi termelői piacra vezet, a Mercado dos Lavradores-be. Tipikus nyüzsgő, mozgó mediterrán, már már arab jellegű piaccsarnok, külön halpiaccal. Rengeteg gyümölcs, fűszerek, bazáros, meg mindenféle parafa kinézetű anyagból készült táska, szütyő, sapka, és a többi és a többi. A gyerekek megkívántak egy csokis eperhegyet, szóval a reggeli kiegészült egy kis egészséges zöldséges gyümölcstállal (mert ugye a csoki az babból van, az meg zöldség, ezt mindenki tudja 😀). Szerencsére az eladó kislány minket is rá akart beszélni valamire, hogy mi is együnk, így végigkóstoltatta velünk a fél gyümölcspultot. Két féle sárkánygyümölcs, sárkánygyümölcs passionfruit-tal, maraguja, és megtudtuk, hogy a filodendron termése is ehető, itt ananászbanánnak hívják, mert olyan az íze, mint ha ananászba áztatott banánt ennél, meg a külső burka is olyan kis rombuszokból áll, de banán alakú. Valójában úgy néz ki, mint egy túl nagyra nőtt zöld toboz, eszembe nem jutna amúgy beleenni, de kifejezetten finom. Egy másik árúsnál azt is megtudtuk, hogy itt nem csak egy féle passionfruit van, hanem legalább 4 (epres aromájú, citrusos, narancsos és a sima) . Jól is laktunk, ebédelni ma se kell, irány a halpiac ahol jól meg lehet fogdosni minden undorító, nyálkás, nagyfogú fekete kardhalat, meg tonhalat. Mehetünk is tovább libegőzni ( a combom eddig egész jól elvan, csak 1 emeletet kellett lemászni a piacon)

A lanovka, vagy Cable Car, vagy helyi nevén a Telefèrico Funchal-Monte lent van a part mellett. Jegypénztárban elég hosszú a sor, de gyorsan halad. 6 év alatt ingyenes, szóval pikk pakk meg is van az odavissza jegyünk. Felszállni majd a túloldalon tudunk...MAJD, ugyanis az épületen kívül is tart a sor vagy 150 métert, és bent egy körkörös lépcsősoron is állnak vagy 300-an. De mivel 1 fülkében 8 ember ülhet, azért annyira nem is volt sok idő bejutni. A kabinok amúgy nem állnak meg soha, csak lassítanak és úgy kell beugrani menet közben, de sikerrel vettük az akadályt, és már suhanunk is a város felett felfele. A látvány valami elképesztő, alattunk a hegyek, házak, emberek és minden egyéb, mögöttünk az egyre táguló óceán. Kicsit libeg a szélben, de hát nem hiába leleményes a magyar nyelv, ezért hívjuk libegőnek nem? 😀

Fent a csúcson újabb jegypénztár, itt lehet jegyet venni a Monte Palace komplexumba. Gyerekeknek grátisz, nekünk kell csak 2 jegy. Ha már itt vagyunk, mindenképpen benézünk. Van több kiállítás, meg egy óriási botanikus kert, legalább kicsit sétálgatunk.

A Monte Palace egyébként a 18.században indult meg életútján, amikor az akkori brit konzul, Charles Murray akart venni egy birtokot a Monte-i templom mellett. Ha már lúd legyen kövér alapon ki is nézett egy 70.000 m²-es kis parcellát magának, elnevezte az öröm földjének és épített a közepére egy kastélyt. Alfredo Guilherme Rodrigues 1897-ben megvette a sufnit és hotelt csinált belőle (egy kis tuning után) Monte Palace Hotel néven, amit aztán persze jó szokás szerint elzálogosított (valószínűleg elkártyázta), így egy pénzügyi befektetőé lett, aki végül eladta  Jose Manuel Rodrigues Bernardonak 1987-ben, aki meg úgy döntött, miért ne lehetne ide beültetni vagy 8000 fát meg növényt és csinálni egy botanikus kertet. Szerencsére, mert valami csoda amit kihozott belőle. És itt jön a combom halála minisorozat következő epizódja, ugyanis 20 emeletnyi szinteltolással, több különböző világrész és tematika alapján, japánkertekkel, ligetekkel, vízesésekkel, flamingókkal és aranyhalas tórendszerekkel dobta fel a helyet, és teremtett belőle egy kisebb földi paradicsomot. Igaz, hogy minden lépcsőfokon felszisszentem de megérte, és a fiúk is iszonyatosan élvezték végig. Még egy kisegér is hozzánk csapódott pár percre, és mivel Gergő valamelyik nap hiányolta a patkányunkról a portrét, most kap egy egereset a montázsok közt 😀

Közel 3 óra múlva visszaültünk a kis kabinunkba, és elindultunk lefelé. A srácok jó nevelést kaptak, szóval a reggeli óta 2 minicroisson és kis csokis ostya elegendő volt az életben tartásukhoz, sőt mielőtt elindulhattunk volna valami éttermet keresni, hogy estebédünket így 5 óra magasságában eltöltsük, még a kondiparkban is nyomtak egy pár kört.
Nem messze a parttól, az Arte de Portas Abertas, a nyitott ajtók művészetének utcájában, ahol minden ajtóra más más művészi alkotás van felfestve (kishercegtől, a pokol örzőin keresztül, a művészi csókolózóstűzzománcosvirágkompozícióig) találtunk is egy helyet, ami szimpi volt. Arti kért egy süothalat Zsuzsival, mi Brúnóval meg tészta-pizza kombinációt és kész is a vacsoraebéd.
Mivel már mindjárt 6 óra, és mivel a kondi parkban kiszúrtuk hogy van mellettünk egy kis öböl, ahol többen strandolnak, nem is lehet mást csinálni, mint kivenni a kocsiból a strand cuccot, és irány az óceán. Köves-kavicsos part, ideális halakat nézni, meg búvárkodni, szóval a 3 fiú már vetkőzik is és csobbanunk a hullámverésben egy párat. Rengeteg hal, hideg víz, nem is kell más a boldogsághoz.

Fél 8 körül cuccok vissza a kocsiba, még egy séta a kikötőben, hátha találunk valami hajókázós cuccot, ami jó lehet valamelyik napra programnak. Porto Santo az 1 napos túra, lehet az sok lenne a srácoknak, keressünk egy delfinkergetőset. Kis haverkodás egy hajótúrás úrral, meg is van a csapat akivel majd elmegyünk jövőhéten egy kis hajókázásra.
Mivel nagyon nem akarnak már a fiúk sétálni az óvárosban, elővesszük a csodafegyvert, hogy fagyit csak ott árulnak, így még egy órát kóválygunk az óvárosi rész és a Funchal-i katedrális környékén (ide még majd jövünk, valószínűleg a hajókázás után), aztán fél 10-kor indulás hazafele.
Még egy kis cicaetetés, zuhany, egy 5 személyes UNO parti (igen 5, mert Artúr plüs kutyája, Aladár is kapott lapot és meg is nyerte a partit) aztán kis huza-vona után irány az ágy.

Holnap pihenőnap, valami strand, mert ma úgy láttam megnyitották a 25 Fontes túraútvonalat, ami eddig le volt zárva a tűz miatt, ami kb egész napos program lesz vasárnapra, arra rá kell pihenniük ( oda vissza 9 km, 320 m szintemelkedés , 25 vízesés és sok sok szépségesség) Czytaj więcej