Pihenőnap-Ponta Do Sol, a fekete homok

Mivel ma reggel is úgy láttam, hogy a PR6-os Levada das 25 Fontes túra fel van oldva a lezárás alól, marad az eredeti terv, azaz pihenés, tengerpart. Ennek fényében 10 előtt nem is kezdtem el zajongani, hogy alhasson a csapat, így aztán volt 11 óra mire elkezdtünk reggelizni, és dél mire elindultunk. Nem baj, legalább 1 étkezést ma is ki lehet hagyni, nem kell itt egyfolytában enni egy nyaraláson, nem vagyunk mi a baby boomer generáció 😄

Mivel Zsuzsi a strandfelelős, ő keresgélt még este és talált is egy kis falut, amit ajánlanak nagyon, a neve Ponta do Sol, azaz a Nap Csúcsa. Madeirán nincsnek igazán távolságok (mármint kocsival, mert gyalog meg annyira hegyvidékes hogy 2 km is fullasztó), így a mai úticélunk is fél órán belül van. Fél lakás a kocsiba, aztán indulhatunk is.

Ponta do Sol a tegnapelőtti partunk, Calheta előtt van még Funchal felől, a déli parton. A városka régen kereskedelmi központ volt, már Madeira felfedezésekor, 1420 körül betelepültek ide a lakosok, de a 20.század közepén a lakosok nagy része a Holland Antillákra emigrált a nehéz gazdasági körülmények és a Shell miatt. Ezért ilyen picike ma is.

Valami kis helyi fesztivál miatt a fél falu, azaz konkrétan 1 utca a 2-ből le van zárva, de szerencsénkre találtunk pont egy parkoló helyet a dombon, szóval nem kellett kilométereket gyalogolni a strandcuccokkal, ami lefele még hagyján, felfele már nehezebb lett volna.
Már a parkolóból kiszúrtuk, hogy a mögöttünk lévő hegyoldalon masszívan ég az erdő, eszembe is jutott, hogy remélem nem ezért van lezárva a parti út, de nem, itt a reklámtábla egyből a kocsik mellett hogy este fél 9-től falunap van folklór műsorral.😀 Emiatt amúgy az egész településen minden utca (mind a 3) és a sikátorok fel vannak díszítve a falu színeibe, ami itt a kék, piros, fehér és a sárga. Tök cuki az egész. A parkolótól nem messze egy sétáló utca közepén kis színpad, a parti sétányon meg egy nagyobb színpad, mögötte pedig a strand... Szerencsére nem nagy a tömeg, van büfé is, elleszünk itt.
Első ránézésre annyi látszott, hogy az öböl egyik felénél van egy beton hullámtörő gát, azon belül kis "nyugodt" öböl, kavicsos part ami lassan mélyül, jobbra tőle 2 hatalmas benyúló sziklatömb, az egyiken létra meg egy egyenes placc ahonnan a helyiek épp 6-8 méter magasból ugrálnak (nem Brúnó, te nem ugrasz, mert 2 méteres hullámok vannak és mögötte sziklafal- ez volt a nap mottója), jobbra pedig nagy sziklás, nyíltvízre néző partszakasz, ahol csak úgy csapódtak ki az óriás hullámok a partra.
Cuccokat le, napernyő nyele köré kisebb sírhalom felpakolása a kövekből, és irány a víz, persze uszószemüveggel, mert hát ez a család könnyűbúvárosban nyomja.
A lassan mélyülő partnak egy hátránya volt rögtön a legelején, hogy azért mélyül lassan mert apály van, szóval ez a rész normál esetben 1,5-2 méter mélyen lenne, és nem zavarna senkit, hogy hatalmas sziklák vannak elrejtve a kicsik közt. Így viszont, mivel az első 10-15 méter nagyon zavaros vizű, nem látod mi van lent és mindíg belerúgsz egybe.
A zavaros víz amúgy úszószemüvegen keresztül nézve csillogó, feketés-barnás pöttyök miatt nem átlátszó, ami furi, mert ez kavicsos part. Na ja, csak vulkáni kövekből van, ami ha elég sokáig rakosgatod jobbrabalraelőrehátra, és történetesen sós vízből vagy, és apádtól meg gyerekkorod óta csak hullámverést kapsz ha rosszalkodtál, akkor kitartó munkával pár száz év alatt ripsz ropsz fekete homokot tudsz belőle csinálni. És tényleg, fekete homok volt a kövek közt a sekélyesben.
Kicsit bentebb viszont már tisztult a víz, lehetett halakat nézegetni, meg szórakozni az óriás hullámok mozgató hatásával, mert annak ellenére hogy van hullámtörő gát, az öböl bejáratától indítva egy extra hatásfokú hullámmedencének tűnt az egész kis öböl. Egyszerre volt izgalmas, mókás és rémisztő, hogy mekkora erővel dobál még így is, főleg mikor kifele jövet már azt hiszed partot értél, aztán jön egy hullám, és újra 2 méter víz van alattad 😀

Míg a család kicsit száradt a parton (vagy aszalódott, attól függ, hogy nézzük), én gondoltam elsétálok az öböl nyílt vízi részéhez hullámokat fotózni meg nézegetni. Pár száz méter bóklászás után észrevettem, hogy milyen szép meredek a hegyoldal mellettem, és hogy a tetején lévő lakónak hogy fájhatott a szíve mikor a gyerekszoba és a ház fele leszakadt a tengerbe, amikor feltűnt valami a hegyoldalban. Közelebb mentem és kiderült, hogy folyik a víz a hegy tetejéről lefele. Gyorsan odahívtam a család többi részét és elindultunk megnézni mennyire lehet hozzá közelebb jutni. Szerencsére az apály itt inkább segített, mert sziklamászás helyett, ha megvártunk 3 gigahullámot, akkor volt 4-5 hullámnyi időszak, amikor nagyjából száraz lábbal át tudtunk kelni az óceánmederben a kis kavicsokon.

Végül sok sok botladozás meg egy két nyakbahullám után eljutottunk a meredély alá, ahonnan már látszott, hogy egy 3 lépcsős csillogóvillogó, tiszta vizű vízesés zubog lefelé a hegyről egész az óceánig, és néhány részén be is tudtunk állni alá, szóval jöhet egy kis természetizuhany... Valami csoda volt, ahogy kinézett az egész, annyira szép és meghitt volt, hogy Zsuzsi kb el is sírta magát a látványtól. Eltöltöttünk itt szerintem bő 3/4 órát aztán elindultunk visszafele, mert láthatóan jött fel a dagály, és kezdett eltűnni az ösvényünk.

Mire a stradra értünk, már a kiálló nagy sziklák a lassan mélyülő parton is eltűntek, a lassan mélyülő parttal együtt, mert már vagy 1,5 métert emelkedett a vízszint. Közben már ment a főpróba az esti folklór műsorra, ami segített eldönteni, hogy még a buli kezdete előtt érdemes lenne hazamenni 😀 Még egy kör halacskakergetés, Brúnóval egy nagyobb úszósbúvárkodós kör az öböl szájáig meg a sziklafalig, aztán kiúsztattuk magunkat a hullámokkal száradni. Gyerekeknek egy jégkrém, nekünk egy sör, és pakolás a kocsiba, hogy ne kelljen a "városnézésen" cipekedni.

A nagy pihenőnapban elfáradt a csapat rendesen, szóval a falu egyetlen sétáló utcáján leültünk egy estebédre, kis Madeirai lepénykenyér, a Bolo do Caco (fokhagymás, fűszeres vajjal), saláta, egy kis carbonara (most épp Brúnó kérte) nekem meg egy helyi specialitás, az Espetada, ami nyárson sült marhahús, egy egy korty madeirai bor, és jól is lakott mindenki, mehet a falunézés. Kisétáltunk a sziklaszirthez, ahonnan ugráltak be napközben meg most is a helyi fiatalok (nem Brúnó, nem Arti, ti még mindig nem ugrálhattok be innen a vízbe, akkor se, ha már dagály van és már csak 3 méter a magasság), aztán még felmentünk egy kápolnához mert van ott egy Miradouro, onnan szépen látszik az egész öböl meg a 4 szintes banánültetvény, aztán kocsiba be, irány haza.

Útközben még a pékségben vettünk szendvics alapot a holnapi túrához, meg pár csokit és sört, aztán otthon még egy kis cicázás (valós macskával is meg focilabdával is) és mivel Brúnó még éhes lett, csinálunk még egy rántottát... vagyis csinálnánk, mert Zsuzsi szól, hogy nem gyúllad meg a tűzhely. Nézem, tényleg nem. Keresgélek, megtalálom a gázbojlert, hát az se megy, szóval nincs gáz a házban, ami gáz, mert bár csak Zsuzsinak tűnt fel, mi hárman simán lezuhanyoztunk hideg vízben, sőt élveztük is, de ő hiányolta a meleg vizet ( micsoda városi puhány hozzáállás ez nem? 😀) ami így szintén nincs. Írtunk egy üzit a háziaknak, és áthidaltuk műzlivel a vacsit, és pont mire aludni tértünk volna jött a telefon, hogy nincs gáz mert van gáz, csak át kell az utcán kapcsolni a palackokat a gáztárolóban. Na ilyet se csináltam még de pikkpakk kész lett újra van gáz meg meleg víz, ami ma már nem kell, de holnap jól fog jönni.

Holnap túranap, korai kelés, szóval 11kor már alszik a csapat, csak én írom még a blogot. Ja nem, van társaságom, Zsuzsi is kiült hozzám.Leia mais