Aquaparque Madeira & Porto da Cruz

Na akkor közkívánatra legyen egy kis aquapark, csúszdapark, bármimedencés, merthogy Brúnó már nyár elején megkapta a beoltást a másodunokatesójától, Petyókától, hogy hát az mennyire király... Igaz, hogy az internet népe szerint egy lehúzás az egész, meg túlárazott az összes benti szolgáltatás, de legalább lesz okunk már előre fixálni, hogy bent a belépőn kívül nincs semmi pénzköltés, majd csúszdaparty után, amikor a felnőttes program, azaz városnézés van, majd kapnak fagyit. (Legalább lesz motiváció, hogy mehessünk máshova is)

Ébresztő 9-kor, de nem rohanunk sehova, elvégre mi Zsuzsival megvagyunk a csúszdák nélkül is, szóval otthon kényelmes teraszon reggelizés, cicakeresésetetés, kötelestenisz, szendvicsgyártás, aztán 11 után irány Madeira egyetlen aqua parkja Gaula és Santa Cruz közt, a reptér lábánál. Belépő felnőtteknek 20 EUR, gyerek 4 éves kortól 15, szóval Arti még csak most lesz 4 pár hét múlva, és egy közepesebb vacsi árából már bent is vagyunk a parkban. Kis pálmafás, dimbes dombos, füves terület, gyerekmedence, úszóvíz, sodró medence körülötte, a domb tetején meg 6 féle csúszda, de szerencsére legalább nincs tömeg, találunk hamar helyet 2 pálmafa tövében a cuccainknak.

Van egy minicsúzda, egy közepes, egy nagyobb, de könnyű, egy 4 sávos hullámosgyilkos, és egy nyitott meg egy zárt gumimatracos, szóval azért elleszünk. Brúnó persze egyből beleveti magát a nehezebbekbe, meg engem is magával visz 2-3 körre, először a gyengébbiken aztán a hullámzó nyaktörőn, Zsuzsi meg Artival kezdi a kicsi csúszdákat felfedezni. Arti is elég hamar rákap az ízére és egyedül is csúszkál meg kiúszik, de mivel a víz persze hideg, sűrűn van megfagyásos kiállása, míg Brúnó kifulladásig mászkál fel le.
Kényelmesen telik a nap, jókat pihenünk a törcsiken, olvasgatunk, eszegetünk a hozott kajákból, közben időnként újabb csúszáskörök meg vizibirkó az úszóvízben, sőt még a nem sodró sodrómedencében is nyomunk egy matracversenyt, így elég hamar eltelik a nap. Persze jönnek a lassított felvételek meg a hyperleapse videók is és közkívánatra elkészülnek a telefonnalcsúszós videó sorozatok.
4 óra is elmúlik mire szedelőzködni kezdünk, legyen egy kis kútúra is a gyerekeknek.

A felnőttprogramos uticél Santana, mégpedig az amelyik gitározni ugyan nem tud, de legalább megtartotta az eredeti Madeirai építészet néhány házikóját látnivalóként. Északkeleti part, de itt kb minden fél óra távolság, szóval kocsiba be, ablakot fel, mert gyorsan megyünk (már kész Madeiraisofőrré lettem mostanra). Meglepő, de Santana-ban a múzeumfalunál ingyenes a parkolóház, és ráadásul alig van autó...ja, persze, mert a bejáratnál jöttünk rá, hogy a múzeumhétvége itt is a hétfő, szóval zárva van a park. Na akkor mi legyen???

Gyors újratervezés, Porto da Cruz itt van a szomszédban szinte, van mellette egy kilátópont is a Miradouro do Boqueirão, kezjünk ott, aztán megnézzük a falut és valahol megvacsizunk, mert ugye ma is kimaradt az ebéd 😀 (gazdaságos gyerekek ezek).
A kilátóhoz az út utolsó szakasza elég zabszemes fajta, olyan ahol a GPS mutatja, hogy kanyarodni fog, de abban sem vagy biztos, hogy tart még az út, mert a meredek emelkedő a 180 fokos kanyar közepén lejtőbe vált át aztán még a 180 fok vége előtt újra emelkedik és vissza... de végül felértünk...valahova, mert kitáblázva semmi sincs, de van egy kis kitaposott ösvény a sziklaszirt széle felé, menjünk arra. Egy kis oldalágon felkapaszkodtunk a hegygerincre, ami szélességét tekintve inkább halgerinc volt, annyira keskeny, de amint sikerült a tériszonyommal újabb örök barátságot kötni, és attól való félelmem ellenére, hogy hány centire vagyunk családostól a szélétől a pulzusomat visszatolni 180 alá és kinézni a tájra, elállt a lélegzetem megint. 180 méterre az óceán felett álltunk egy merőleges sziklafal tetején, alattunk Porto da Cruz és szembe az 590 méteres Sasok Sziklája (Penha de Águia), hát na... elképesztő látvány megint. Innen még követtük az ösvényt a szikla falu felőli végéig, ahol egyszer csak eltűnt, szóval vissza a kocsihoz és irány a falu.

Santa da Cruz egy icipici halászfalu, a sziget egyik legrégibb települése. Nevét arról a keresztről kapta, amit az első portugál telepesek állítottak fel a tengerparton. Nem sok minden van itt, de az biztos, hogy itt áll a sziget egyik utolsó működő cukormalma, és mivel minden egyes növényi rész érték a szigeten, itt a cukornád maradékából még rumot is főznek, ami szintén egy működő és látogatható Rummúzeummal párosul (persze hétfő van, de legalább kívülről látjuk).
Először lesétáltunk egy kis öbölbe, ahol mint kiderült szörfparadicsom van, voltak is bent jó páran az óriáshullámok közt szörfözni. Nézegettük egy ideig, de aztán egy óriáshullám sikeresen elmosott minket a partról, és persze Artúr nadrágja, és mindkét pólója ami rajta volt (mert ugye rétegesen öltözik) tiszta víz lett. Cserecucc persze nincs de a fürdőnadrágja talán kicsit szárazabb, szóval nadrágcsere, utána megyünk éttermet keresni. Abból több is van a faluban, értékelések alapján akartunk keresgélni, de aztán találtunk egy oceánparti, jól kinéző helyet, amibe beleszerettek a srácok. Jó lesz...

Zsuzsi kért egy zöldséglevest, Brúnó persze semmi helyit, csak egy sajtburgert, én egy húsos portugál specialitást, a Picada-t ( apróra vágott, szaftos husi, sültkrumlival), Arti pedig, az igazi gourmet, egy fekete kardhal filét kért banánnal, édeskrumplival és zöldségmixel ( imádom, hogy mindent megkóstol és élvezi az ízeket). Akart még egy kagylótálat is előételnek, de mivel rajta kívül csak Zsuzsi eszik herkentyűket, helyette egy Bolo do caco-t, fokhagymásvajas helyi kenyeret kértünk csak. Vacsi végén a srácok megkapták a beígért fagyikelyhet is, aztán még megkerültük a falu melletti kis félszigetet, nézegettük az óriáshullámokat ahogy a sziklákat ostromolják, és irány a kocsi mert már majdnem 9 óra.

Holnap Porto Moniz és a nyugati part a cél, meg le akarjuk foglalni a delfintúrát szerdára, de mára ennyi pont elég volt. Fárad a csapat rendesen, pedig még van egy 8km-es félsziget túra is amit meg kell csinálni 😀😀Weiterlesen