6. Nap- Tomar- Alvaiázere

Hát a mai nap sem volt rövid.
Mai útvonalam Tomar-Ponte de Peniche-Soianda-Calvinos-Chão das Eiras- Ceras-Aeiras-Cortiça-Outeiro da Cotovia-Outeirinho-Feteiras-Farroeira- Alvaiázere. Nem ez a hivatalos, de kikerültem Portela de Vila Verde-t néhány ókori temető és plusz 2 km kedvéért. Így 32 helyett 35 km lett, de legalább ilyet is láttam.
És igen, sok falunév van itt egymás után, de az igazat megvallva fogalmam se volt, hogy épp melyikben vagyok, vagy benne vagyok e egyáltalán valamelyikben, mert mindig földek felől értem be, és sehol nem volt tábla, én meg már vagy 3 napja nem nézegetem a telefonomon a térképet, csak követem a jelzéseket. Vagyok ahol vagyok, amíg néha feltűnik egy sárga nyíl, nem izgat a név, csak a táj.

Reggel a szállásomhoz járt reggeli, amit nem akartam ott megenni, mert még nem voltam éhes, szóval elraktam 2 zsemlét (itt nagyon más a zsemle, sokkal finomabb, szerintem más lisztből van, szóval magában is teljesen laktató), meg 2 almát, összepakoltam és fél 8 körül útra keltem. Az első pár kilométeren azon agyaltam mennyire hihetetlen az emberi szervezet, tegnap este azt hittem reggelre leesik a talpam és nem fogok tudni elindulni, ehhez képest alig vártam, hogy mehessek.

Kiléptem a szállásról, persze esik 😄😄. Na jó, csak szemetel, szemerkél, csapkod, ki hogy hívja, de mégis csak víz, ami nem tesz jót a tegnap kimosott pólóm és zoknim táskán való száradásának 😄. Semmi gond, táskavédő fel, poncho még nem kell, és mehetünk.

Kifele Tomarból végig a folyó parton visz az út, szép kis macskaköves utakon, szóval jól indul a nap. Aztán szembe jött az első döntési pont: mehetek a napos úton (azaz amit akkor ajánlanak amikor jó idő van), vagy az esősön, ami tuti a főutak mellett halad szóval abban a reményben hogy ma napos utam lesz (amit az akkor már rajtam lévő poncho nem igazán támasztott alá 😀), a napos utat választottam. Jó döntés volt....
Betértem egy kis hegyi ösvényre, ami közvetlen a folyó partján haladt, másik oldalon érintetlen erdőségekkel, igazi kis sétaösvény. Nagyon szép volt. Még egy hatalmas vízeséshez is eljutottam, ami igaz hogy nem természetes volt de akkor is jól nézett ki. Kicsit ugyan sáros, de szép.

Így jutottam el egy középkori hídig, ami után jöttek a "hegyek". Itt összetalálkoztam 2 Ausztrál hölggyel, akik valahol 70-en túl, de jó kedvvel és hatalmas hanggal csatlakoztak hozzám egy pár száz méterre, mígnem otthagytam őket a domb aljában, mert nekem jobban esett gyorsabb tempóban felmászni. Közben beért minket a Puerto Rico-i kishaverom is, szóval a napok óta tartó csend után hirtelen négyen kerülgettük egymást egy darabig.
Aztán az első komolyabb emelkedőnél elhagytam mindenkit (hála a Pilisi tréningnek, köszi Petya 😃), és mentem tovább hegynek fel, völgybe le, folyamatosan váltogatva. Néha átvágtam egy egy falucskán, ahol nem sok embert láttam, max egy két helyi dolgozgatott a kis földjén a ház mögött, és ez így ment egész nap. Calvinos-ban ugyan láttam egy "műkocsmát", ahol egy bezárt kocsma előtt a helyiek szalmabábukat ültettek a kint hagyott asztalokhoz, de amúgy csak gyönyörű olajfaligetek, és eukaliptusz erdők vettek körül.

Escoural után újabb döntést kellett hoznom. Elágazódáshoz érkeztem😃😃 Balra Portela felé nehezebb, de 1,5 km-rel rövidebb út várt, jobbra hosszabb, de könnyebb, és út közben érdekesebb Areias felé. Közben egy kis eső is elkapott, meg a kíváncsiság is hajtott, szóval mit nekem plusz pár kilométer, megyek Areias felé. És nem bántam meg...
Nemsokára egy újabb vízeséshez értem, aztán meg megláttam az ösvényt a középkori sírokhoz is, ami ugyan újabb 1,5 km kerülő, de ha már erre jöttem, miért ne. Azért az erdő közepén, úton a sírokhoz beugrott, hogy tök egyedül vagyok egy erdőben, a sárban, esőben, a középkori szellemek felé tartva, de gyorsan elhessegettem a rossz szellemeket és mentem tovább 😄😄.
Innen újra több száz éves olajfák és más, fogalmam sincs milyen ősi erdők közt értem végül Areias-ba, ahol végre találtam egy ivókutat is, így nem kellett a saját vizemet használnom. Meg persze egy templomot is 😁😁
És Areias volt, ahol megtörtem és a napok óta kínzó vágynak engedve elkeztem mandarinra meg narancsra vadászni mások kertjéből 😁😁 Persze csak olyan helyen, ahol kilógott az utcára, de végre szedtem az út melletti fákról magamnak kaját 😄. Az első mandarinom kicsit szikadt volt, de édes. A második savanyúbb, de lédús, (ez már Fonte do Tojal-nál) szóval ugy döntöttem, hogy ha találok még, fogok szedni, és legalább az ebédem is megvolt. Hozzáraktam a maradék zsemlémet és kész lakomát csaptam 😄😄

Innen megint nem tudtam követni éppen melyik faluban vagy városkában vagyok, csak mentem fel, meg le folyamatosan. Egyes helyeken középkori falak közt, egyes helyeken vadiúj villák mellett, macskakövön aszalton, földön, sárban, kavicson. Olyan 6 km-re a célomtól megálltam pihenni egyet hogy erőt gyűjtsek a végére, amikor is megelőzött az Ausztrál veterán hölgykoszorú, és egy amerikai nő. Nem tudom miből vannak az Ausztrál nyugdíjasok, de én is így akarok tudni menni ilyen idős koromban. Jókedélyűen, vigyorogva kérdezték, hogy jól vagyok e, majd megnézték, hogy egész jól megszáradt a táskámon a tegnap kimosott pólóm és zokni, aztán "elszaladtak" mellettem 😄

Kis pihenő után egy tegnapi mars szelet kíséretében továbbmentem a mai célom felé. Közben elkezdtem figyelgetni az olajbogyófákat, és rájöttem, hogy úgy néznek ki mint a fává változott öregemberek. Van amelyik csak girbegurba, van ami teljesen meghajlott az évszázadok súlya alatt, és van ami csak simán támaszkodik előre dőlve. Mennyi mindent látahattak és tudhatnak ezek a fák...

Alvaiázere-be érve elindultam szállást keresni. Az applikáció szerint 2 van, egy drágább magánszállás, és egy klasszikus zarándokszállás. Legyen a második, hátha van helyük. A desig már kívülről is keresztes lovagos, a feljáró a lepcsőnél kőkemény lovagi torna. Fent aztán ugyanez folytatódik. A tulaj megnyugtatott hogy 29 ágya van összesen, és még csak egy szlovén úr van itt aki 1400 km felett jár, mert a francia útvonalat folytatta Santiagotol ideáig és Fatima-ba tart ( vannak még állatok azt hiszem), szóval lett szállásom. Ráadásul a pasas teljesen kereszteslovag függő, a zarándok útlevelembe a pecsétet rendes viaszpecséttel tette be, sőt beleolvasztott még kulcsot, kereszteslovagrend keresztet, kagylót, zászlókat, és még az útvonalamat is kipöttyözte sárga viasszal 😀😀 Alig tudom bezárni a kis füzetet, de tök jól néz ki...

Ajánlott is két helyet, ha enni akarnék, szóval egy gyors zuhany, pólómosás, és a zoknicipőmbem nyakamba kapom a "várost", legalább 300 métert kell gyalogolnom az egyik helyig amit ajánlott 😀😀. Közben a Puerto Ricoi srác is megérkezik, ma szobatársak leszünk 😄

Angolul itt se tud senki, de a minimális portugálommal, és végtelen mosolygással szerzek egy sertéshúsos szendót meg pár sört, és minden a helyére kerül. 😄😄 Míg a teraszon iszom a söröm és írom a blogot, a Francia barátaim is megérkeznek, ők is ugyanott szállnak meg, szóval elég stabil a csapat úgy látom 😁😁

Holnap valószínűleg egy rövidebb szakasz vár rám Alvorge-ig, 22 km. Néztem, hogy tudnék e rajta hosszabbítani, de sajnos nincs szállás utána 20 km-en keresztül szóval marad a "pinetetető 22", bár holnap lesz pár magasabb hegy is amin át kell jutni.

Addig is marad a kávézó, a sörrel, meg a kereszteslovagi szállás 😁

Aztán a szálláson még összegyűlt a nagy tömeg, sőt, még Carlos, a tulaj is befutott, szóval elég nagy beszélgetés kerekedett a különböző országokból érkezett különböző driverekről, motivátorokról és élményekről. Igazi Pilgrim este volt.... 😄😄Meer informatie