- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 1
- понедельник, 28 апреля 2025 г., 15:45
- ⛅ 21 °C
- Высота: 112 м
ВенгрияDebrecen47°32’27” N 21°36’2” E
Az elindulás és ami mögötte van
28 апреля, Венгрия ⋅ ⛅ 21 °C
El Camino Portugués- az út!!!
De hogy, és miért, és mivel? Egy kis előélet így a túra előttre, csak hogy érhető legyen az utókor számára is...
Nagyjából tavaly év elején lehetett, a 20.-ik 20 éves évfordulóm előtti év kezdésekor amikor belém ötlött a gondolat, hogy kellene valami új dolgot csinálni, valamit ami csak az enyém, és amiben csak az én időm és gondolataim állnak a középpontban.
Nincs semmi baj az életemmel, gyönyörű családom van, cukker fiaim támogató, szeretnivaló feleségem, jó munkám. Nincs lelki válságom se, nincs kapuzárási pánikom se (akkor cabriot vettem volna SUV helyett 😀, és amúgy is még csak 20 vagyok csak huszadjára), egyszerűen csak ráébredtem, hogy még soha semmit nem csináltam egyedül. 3. gyerek vagyok, 25 évig néptáncoltam, és Brúnó születésekor hagytam abba a táncot, ami azt jelenti, hogy SOHA sem voltam összezárva önmagammal, sosem mentem el önállóan szinte sehova (leszámítva egy két céges utat, de azok meg minden percemet leszervezték).
Szóval sok minden átfutott az agyamon: Tisza túra, kék túra a kutyával, Rysy hegy a tátrában amit gyerekkorom óta nem sikerült még legyőzni, vagy 2 hét Parád? Valahogy mindegyiknél azt éreztem nem az igazi.
Aztán jött magától a téma, amikor Peti bátyámnál találkoztam egy közös barátunkkal, Balázzsal, aki megcsinálta az El Camino egyik szakaszát, és elkezdett róla mesélni. Nagyon megtetszett a gondolat, hogy egymagam, egy hátizsákkal nekivágjak, de nem akartam csak egy szakaszt, az egészet akartam (megint a teljesítménykényszerem, tudom), az meg nem fér bele 2 hétbe, ráadásul akkor hogy töltök időt nyáron a családdal is, nem lesz szabadságom. Szóval elengedtem...
Pár hónap múlva egy reggel a rádióban szó volt egy könyvről, ami a Camino-ról szól, Shirley MacLaine-Camino, szóval elolvastam, és újra elkezdett ezen járni az agyam.
Közben kaptam egy lehetőséget a CIB -től, a tavalyi Innovation Tour-t az USA-ban, ami újra elhessegette a Camino gondolatát azzal hogy megtoldottam 5 nappal az utat, és így megvolt az egyedül, magammal utazás a 40. után nem sokkal...
Nyáron persze megint szembe jött a Camino egy cikkben, említettem is Balázsnak a Campuson, hogy csak nem megy ki a fejemből, vagy ha mégis, akkor újra szembe jön. Nem felejtem el soha amit Balázs akkor mondott: Újra és újra előkerül, szembe jön? Akkor tedd le a söröd és indulj. MOST... mert ennek oka van....
Szóval tovább álmodoztam, de mégis itt hagyni 2 gyerekkel Zsuzsit, nem lenne fair. Majd az 50.előtt...
Végül mikor meghírdetésre került a Bankban az idei Sabbatical program, ami 30-60 nap alkotói szabadságot jelent (a normálon felül), Zsuzsi azt mondta, adjam be, ha megkapom, menjek. (Gondolom már az agyára mentem a folytonos Caminos ötleteimmel 😁😁). Beadtam, megkaptam, szóval megyek.
Az időszakot hamar eldöntöttem hogy május. Mivel csak 1 hónapom van, és mivel kevésbé forgalmas és felkapott, a Portugál út mellett tettem le a voksomat, Lisszabontól Composteláig, Portotól a parti úton.
Kicsit utána néztem (de csak épp egy kicsit, nem akartam hogy befolyásoljon az internet népe), és összegyűjtöttem hogy mikre van szükségem. (Erre nagyon jó tanácsok vannak fent a neten, videoval is, anélkül is). Foglaltam repjegyet az odaútra, szállást az első éjszakára, beszereztem a felszerelésemet, és most itt vagyok, 1 óra múlva indulok az állomásra, hogy holnap reggel elérjem a gépemet.
Pár technikai infó:
A táskám víz nélkül 8,8 kg.
Ebben van 3 zokni, 3 alsó, 3 póló, 1 túranadrág, 1 rövidnagrág, 1 polár pulcsi, papucs, baj esetéte váltócipő (vagyis zoknicipő ami egy talpas zokni, nagyon kicsi és könnyű) . Esővédő poncho, túrabotok, hálózsák, felfújhatós párna, törölköző, orvosi készlet és némi pipere cucc. Vettem egy napelemes töltőt amit ki tudok akasztani a hátizsákra, és van 2 vizes palackom 2 liter víznek. Útlevél pénz, töltők, és kész is. Ennyivel vágok neki az ismeretlennek.
Szállásom előre sehol sincs, majd alszok ott ahol elfáradok, keresek egy zarándoszállást és lefekszem. Kaját nem viszek, majd eszem amit találok. Csak az útvonalam FIX, a többit rábízom a lehetőségekre, szóval tényleg nem szerveztem túl.
Jön aminek jönnie kell, és lesz ami lesz...
Sétára fel...Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 1
- понедельник, 28 апреля 2025 г., 20:07
- 🌙 17 °C
- Высота: 124 м
- ВенгрияMonor47°21’1” N 19°25’52” E
- 1. Nap: mint a fesztiválokon
28 апреля, Венгрия ⋅ 🌙 17 °C
Olyanok vagyunk mint a nagy fesztiválok. Már nem csak 0.nap van, hanem mínusz 1.nap is 😄
Röviden és tömören, az első megálló, az Airport Hotel Budapest, Vecsésen.
Hosszabban?
Feri barátom is eldöntötte, hogy vannak még olyan dolgok az életében amivel foglalkoznia kell, szóval szeretné elindítani a saját Útját. Ő nem fut, nem sétál, egyszerűen csak elindul, szóval megbeszéltük hogy együtt tesszük meg az első néhány lépést...
Vonattal fel pestre, egy este egy hotelben (Airport Budapest Hotel Vecsésen), és hajnalban irány együtt a reptér...
Az ő gépe 6:50kor indul Párizsba, az enyém 7:45kor Lisszabonba, szóval szó szerint reggel elválnak útjaink. Ő jobbra, én balra, és reméljük hogy még találkozunk az Úton.
A vonatút eltelt, az otthonról hozott diópálinka is megtalálta a helyét, és Feri még egy bécsi szeletet is bevállalt lent az étteremben ( én nem, én csak egy sört meg egy whiskeyt- egyenlőre...) szóval indulhat a fesztivál feeling.
Végül egy jó nagy beszélgetés kerekedett a motivátorokról, az intuíciókról, a várakozásokról, barátságról, és az Útba vetett hitről, de este 11-re csak sikerült eljutni addig, hogy aludjunk, mert 4-kor jön a tranzit, hogy kivigyen a reptérre.Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 2
- вторник, 29 апреля 2025 г., 03:53
- 🌙 9 °C
- Высота: 159 м
- ВенгрияBudapest47°26’1” N 19°15’41” E
Reptér
29 апреля, Венгрия ⋅ 🌙 9 °C
Egy utolsó gyors életjel itthonról.
Hajnal 3-kor keltünk, hogy a 4 órai transzferrel kijussunk a reptérre. Nem esett jól....😀
Viszont jó ez a hotel, adtak reggel szendvicset az útra, mert a hivatalos reggeli csak 6-tól van, és a transzfer is benne volt az árban.
Chenk in, Feri feladta a táskáját, az enyém meg minden gond nélkül átment az ellenőrzésen (féltem kicsit hogy a kisbicskámat lenyulják, de nem), aztán egy jó erős kávé, és megnéztük a napfelkeltét. Ferit még elkísértem a beszállókapujához, jó utat kívántunk egymásnak és elindultam a tényleges egyedüllétbe a saját gépemhez.
Lisszabonból jelentkezem...Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 2
- вторник, 29 апреля 2025 г., 10:48
- ☁️ 18 °C
- Высота: 72 м
ПортугалияLisbon38°42’42” N 9°7’52” W
Lisszabon, a 0. nap
29 апреля, Португалия ⋅ ☁️ 18 °C
A gép szerencsésen földet ért, és még a tegnapi 3 országot érintő áramszünet sem tudta megakadályozni, hogy eljussak az első állomásomra, Lisszabonba. Bár a reptéren látszottak a tegnapi világvége nyomai, mindenhol irtózatos tömeg, a kapuk fele lezárva, így mindenki egy-egy átjáróban tömörül, és a tegnap ittragadt turisták pedig már rég nem türelmesen várakoznak, hogy valaki vigye el őket innen. Mint egy igazi katasztrófafilmben, valóságos COVID paradicsom 😄
Valószínűleg emiatt a bejövő forgalom is hatalmas volt, ezért úgy döntöttem, hogy ha már sétálni jöttem Portugáliába, akkor miért ne sétálnék be a reptérről is. A szállásomat nem tudom átvenni csak fél 2-kor, a gép meg fél 11kor landolt helyi idő szerint, szóval van 4 órám, abba belefér egy kis séta is 😀
Meg kell állapítanom, hogy a repterek nem gyalogosbarát helyek. Negyed órámba telt mire eljutottam az első, kifele vezető körforgalomig, ahol persze a zebra, mint olyan, inkább állat, mint gyalogostámogató eszköz. (Vagy az az állat aki gyalog akar kijutni egy reptérről? 😀) Néhány kanyar után azonban csak sikerült, kiértem a kapukon kívülre, és már ott is volt a lábaim előtt Lisszabon külvárosa. Szerencsére a reptér dombtetőn van, szóval kellemes, lejtős 6,5 km vár rám a szállásig. Közben megettem a reggel elhozott szendvicsemet, nézelődtem, ha valami megtetszett odamentem megnézni, elvégre is nem sietek sehova. Volt pár szakasz persze, ahol igenis siettem bárhova, mert nem jó arcú fiatalok és idősek lófráltak mindenhol, de szerencsére nem volt gáz. Amúgy is aki ezt a 4 ponton hozzám erősített hátizsákot csak úgy le tudja rólam kapni, az meg is érdemli.
Először elmentem a szállásomhoz, hogy meglegyen hova kell majd visszajönni, és onnan elindultam a Lisszaboni katedrális, a Sé Templom felé. Itt fogom ugyanis átvenni a zarándokútlevelemet. Ez már az óvárosi rész, szóval egyre több a lánivaló, meg az érdekesség, így mindenhova is benézek. Templomok, nyitva hagyott ajtók mögötti régi házak, építési területek, sok sok fürdőszobacsempével burkolt ház, még egy elhagyatott sörgyárat is találtam (kár érte, elég nagy épület, biztos sok sört megfőztek itt). Itt már keresztbe-kasba csilingelnek az ósdi, egyterű villamosok, 60-s évek beli autócsodák, golfautók, és sok sok turista mindenhol.
Meg kell állapítsam Lisszabonra a legtalálóbb szó, hogy eklektikus. Megvan az ókori hangulata, amibe bele van vegyítve egy-egy ultramodern épület, meg egy-egy földig rombolt, elhagyatott telek, miközben a világ minden nyelvén beszélő és mindenholkeresztülmenő emberek és járművek kavarognak összevissza. Érdekes hangulata van, de tetszik😁
Végül eljutottam a Sé templomhoz, (amúgy ha nem kóválygok nagyon közel van a szállásomhoz) meg is találtam a bejáratot, de csak jegypénztárt láttam. Igaz hogy nem számítottam rá, hogy külön fogadóbizottság várja a zarándokokat, rózsavízzel locsolgatva, és ölelgetve engedik útjára az embereket, de az meglepett, hogy a hivatalos útlevél átadó helszínén még csal nyomok sincsenek rá hogy hol kellene a Camino papírokat átvenni, és elindulni. Végül megkérdeztem a jegypénztárban, akik jelezték, hogy a templom sarkában, a szuvenyírbótban kéne keresgélnem, ahol egy kellőképpen unott eladó előkapta a papirost és elvette a 2 EUR-t, majd visszaült a helyére. Na bumm...
Amúgy a Camino nem is innen indul hivatalosan, hanem kicsivel fentebb a hegyen, az Igreja de Santiago kápolnától, ami a Szent János kápolna. Itt ki is van táblázva, hogy na itt indulj el aztán menj tovább 610km-t Composteláig 😀. A Santiagot keresve rátaláltam néhány nagyon szép Miradouro-ra, azaz kilátópontra, ahonnan el lehet látni a kikötőig, és látszik a teljes óváros. Itt úgyia megálltam volna ráhúzni az esővédőt a táskámra, szóval alaposan körülnéztem, megkerestem a kápolnát, és kóvályogtam tovább, végül kiültem egy másik kilátópontra egy sörrel és egy kávéval csak úgy bámulni a tájat meg az embereket.
Itt 2 dologra is rájöttem: kicsit fáradt vagyok, nagyon korán keltünk, és hogy nem adtak kagylót az útlevélhez, ami a hivatalos "kabalája" a caminonak, szóval visszamentem a Sé-be, és 3 -3 EUR-ért vettem 2 kagylót (elvégre 2 gyerek is kért magának az út után, ne legyen veszek)
Vissza a szállásra, szoba átvéve, egyszerű, de önálló szoba, bár a folyosón van a fürdőm, de még így is valószínűleg a legnagyobb luxus az elkövetkező heteimben, 2 órát pihengettem, majd elindultam újra, mert kezdtem nagyon éhes lenni. Elvégre reggel óta nem ettem és már fél 6.
Persze nem bírtam ki hogy ne kóvályogjak még egy kicsit, megnéztem a Santa Justa felvonót, (egy furi lift a sétálóutca közepén tök közel hozzám) aztán még az óceánhoz is muszáj voltam elmenni, mert miért ne. Elvégre még alig mentem ma 18 km-t 😁
Onnan megint vissza, és egy közeli étteremben egy energizáló pizza, sör, cola combóval szépen zárul a nap (nagyon szemeztem egy paelaval, de végül maradtam a pizzánál mert 2 óta azt kívántam).
Gyors boltozás, naptej/csoki vásár, és irány haza pihenni, elég volt mára ez a 21 km, holnap indul az igazi Camino, holnap elindulok a "sárga" ÚTON...Читать далее
Nekünk Lisszabon nagy vágyunk Andival, remélem egyszer eljutunk majd oda. A képeid alapján még inkább kedvem támadt. Ezt a sör-kóla kombót nem értettem, ennek van valami tudományos magyarázata? :) [K.Petya]
ПутешественникVan bizony. Mindkettőt kívántam és nem akartam dönteni 😁😁 Az egyik cukor a másik tápanyag
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 3
- среда, 30 апреля 2025 г., 12:38
- ⛅ 17 °C
- Высота: 6 м
- ПортугалияPóvoa de Santa Iria e Forte da Casa38°51’47” N 9°2’58” W
1. Szakasz-Lisszabon-Alverca do Ribatejo
30 апреля, Португалия ⋅ ⛅ 17 °C
Erre a napra 3 jelzőt tudok mondani: változatos, küzdelmes, és szép... Legalábbis egyes részei 😀
Ma eljutottam Alverca do Ribatejo-ig, ami hivatalosan egy 32.8 km-es szakasz, a gyakorlatban nekem 42 volt. Ebben benne van az is, hogy a kezdőpont a szállásomtól legalább 1,5 km, és a mai szállásom is ennyire messze van az útvonaltól, meg a kis koválygásaim is 😁
De vissza az úthoz...
Lisszabonból Ribatejo-ig Parque das Nacões-en, Sacavém-en, Granja-n, Alpriate-n, és Póvoa de Santa Iria-n keresztül visz az út. Lett volna egy másik lehetőség is, ami Sacavém-ből a Tajo folyó partján, egy épített sétányon visz át, és ráadásul 8,5 km-el rövidebb, de végül az eredeti útvonal mellett döntöttem annak jó, és mint később kiderült rossz oldalaival együtt is. De erről később, vissza az út elejére.
Lisszabonból kijutni a Camino útvonalon nem olyan egyszerű mint elsőre gondoltam, méghozzá azért, mert ez nem egy kéktúra típusú útvonaljelzés ami itt van. Legalábbis ezen a szalaszon még. Gyakorlatilag random megjelennek sárga nyilak az épületeken, de úgy, mint ha egy gyerek fujósfestéket kapott volna karácsonyra és összefirkálta volna a környéket. Csak pár helyen van klasszikus felfestés a városban, illetve néha van egy egy felragasztott matrica az oszlopokon, az viszont mindig a Camino de Fatima útvonalat jelöli (szerencsére az első 100 km ugyanaz a két úton, szóval ezt is lehet követni). Ehhez képest hamar ráállt a szemem, de az elején még nagyon nézegetnem kellett a térképet hogy jó helyen vagyok e. Ehhez hozzájön még az is, hogy rengeteg az építkezés, felújítás, így még ha van is jel, el van takarva, vagy csak simán le van zárva az az utca ahol menni kéne. Ja, és ami a legjobb, hogy ha valahol mutatja az irányt, sok esetben legközelebb csak akkor van jelzés, ha irányt kell változtatni, közben menjél csak szépen egyenesen 😃
De azért Beatóig már egészen belejöttem, és nem kapkodtam elő a telefont 500 méterenként, hanem kerestem a nyomokat. És megindult a Buen Camino köszönés, mint kiderült egy másik zarándok köszönt rám így, akivel egész nap előzgettük egymást, és utána 2 bringás is jó utat kívánt. Kedves.
Az útvonalon mindenféle korból, mindenféle állapotú épületek voltak, aztán Cabo Ruivo meg maga volt a jövő városa egy csomó új, modern lakóparkkal. De legalább volt Pingo Doce, szóval vettem magamnak reggelit meg 2 csokit, és mentem tovább. Egy ideig az óceánparton vitt az út, mellettünk az ócenárium és a Lisszaboni felvonó, (Telecabine Lisboa), ami nem felfele megy, hanem az óceánparton végig jó sokáig.
Így jutottam Sacavém-be, és egyben válaszút elé is. Válasszam a rövidebb utat a parton, ahol mikor ott jártam épp egy iskolás csapat indult el sétálni, vagy menjek az eredetin, ahol bár fogalmam sincs mi vár rám, de hátha nem tömeg.
Végül a régi utat választottam, és csak egy-két ponton bántam meg kicsit, de végül azon is csak mosolyogtam.
Az első, hogy Sacavém hídját felújítják, ahol át kéne mennem a Tejo túlpartjára, szóval csak jó nagy kerülővel sikerült átjutni. Viszont a túloldalon letért a műútról a jelzés, és elindultam végre egy rendes, virágos rétekkel és a Tejo folyóval övezett túraösvényen 😀. Kb 1,5 km után elhagytam a város szélét is, és maradt a csend, a zümmögés, csiripelés, szóval a természet. Kicsit azért belerondított hogy felettem 5 percenként húztak el a repülők, mert közel van a reptér, és itt van a leszállóút, de akkor is. Végre "csend", erre vártam reggel óta.
Nagyon szép kis ösvényeken mentem, mindenhol virágok, állatok, néha egy egy tanya, idilli volt. És változatos a táj is, meg az idő is.
Reggel még hideg volt, aztán hirtelen meleg lett, de néha eleredt az eső. Aztán a világ végén, a semmi közepén, a Tajo parton verőfényes napsütés, 10 perc múlva olyan eső, hogy elő kellett vennem a poncsót, amit mire végre magamra rángattam, és megszoktam hogy rajtam van, újra vehettem le, mert megint tűzött a nap és megfőttem benne. 😄 És az is lászott hogy mióta elkészült a rövidítés az óceánparton, erre nem sokan járhatnak, alig van kitaposva az ösvény, és nem is találkoztam senkivel
Aztán Granje előtt, a semmi közepén megláttam egy táblát, ami a két Camino útvonalat mutatja be, a saját jelzéseikkel, figyelmeztetésekkel együtt. És ettől a ponttól kezdve tényleg jól követhető volt az útvonal, még azt is jelölik ha valamelyik irányba ne menj, egy nagy kék X van abban az utcában ahová ne fordulj be 😁 Helyreállt a rend. Bár még mindig vannak szakaszok, ahol kilométereken át nincs jelzés, de akkor menj tovább egyenesen.
Alpirate-ban elolvastam, hogy igyak kávét meg töltsem meg a kulacsom, de se kávézó, se víz nem volt, szóval irány tovább. És itt volt a másik ok ami miatt kicsit fájt ez az útvonal: Vialonga alatt egy réten kellett keresztülvágni, ami viszont az esők miatt az utolsó pár száz méteren kész mocsár volt. Egy ideig próbáltam száraz lábbal átugrálni fűcsomóról fűcsomóra, de egy ponton nem volt hol kerülni, többször megsüllyedtem, aztán fel is adtam a kerülgetést, átgázoltam a mocsáron. A cipőm hamar szárad, de a zoknim...
Szóval innen vizes zokniban mentem tovább, de szerencsére meleg volt. Santa Iria-ban fel a hegyre, aztán le a hegyről, át a Praia dos Pescadoresen, ami egy ökopark és tanösvény, és innen épített faösvényen, meg folyóparti kis kavicsos úton át mentem vagy 6 km-t. Gyönyörű volt, de kezdett nagyon zavarni a vizes zoknim, meg hogy reggel 7 óta egyszer pihentem és már mindjárt 4, szóval úgy döntöttem, ma csak Alverca do Ribatejoig megyek.
Néztem a Buon Camino applikációban egy szállást, a Hospederia Alfa 10, 1,5 km az útvonaltól, de viszonylag jónak tűnik, szóval még egy séta indul. Itt felhívtam a tulajt, van e szoba, és kaptam is egy saját fürdőst egyedül 35 EUR-ért, szóval kész luxus. Belepecsételt a Camino útlevelembe, igazolva hogy ideértem és hogy nem a buszról szálltam le hót sárosan meg kimerülve, szóval megvan az első etap.
Kimostam a zoknimból meg a nadrágomból a sarat, és amíg száradnak, keresek egy kis vacsorának valót. Elvileg szemben van egy étterem, a tulaj szerint teljesen jó, szóval annyi lesz a mai sétám már csak. Reggel indulok tovább, addig pihenés. Rám fér...
Update: a szállásadó ajánlotta a szemben lévő éttermet, a Restaurante a Lanterna-t. Odamentem 6-kor, de csak 7-től van vacsijuk, szóval ittam egy kávét, mellé egy sört és vártam egy órácskát, cserébe olyan 3 fogásos menüt kaptam, hogy csak na. Hagymaleves, roston sült sertés krumplival, rizzsel meg salátával, és sajttorta, meg egy sör, 12.50 EUR-ért. Maximálisan megérte 😄😄Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 4
- четверг, 1 мая 2025 г., 07:00
- ⛅ 10 °C
- Высота: 23 м
- ПортугалияAzambuja39°4’7” N 8°52’20” W
2. Nap Alverca do Ribatejo-Azambuja
1 мая, Португалия ⋅ ⛅ 10 °C
Mai útvonalam Alverca do Ribatejo- Sobralinho- Alhandra-Vila Franca de Xira-Estación de Carregado-Vila Nova da Rainha-Azambuja. Buen Camino alkalmazás szerint 28,7 km, a szállástól indulva az órám szerint 32,3.
A mai nap és útvonal szerintem nem az Út csúcsa (legalábbis remélem). Elég indusztriális nap volt, ha össze kéne foglalnom. Alverca do Ribatejo-tól Alhandra-ig végig ipari parkok mellett, gyárövezetben vezet az út, amit aztán követ egy elég hosszú szakasz közvetlen a forgalmas főút mellett, majd egy szakaszon Alhandra vége fele lemegy a folyóparti sétányra, ami legalább szép, bár az egyik oldalon a folyó, a másikon vasúti sínek vannak. Az első értelmezhetően halászfalu feelinges halászfalu Vila Franca de Xira, ami viszont cuki volt. Főleg hogy itt is vannak elvetemült kisboltosok 😃😃.
Ja nem az elején kezdtem. Reggel szinte egyszerre indultam el a tegnapi "zarándoktársammal", akivel egész nap váltogattuk egymást. Jó utat kívántunk egymásnak aztán én elhúztam tőle. A város végében át kellett kelni a sínek felett, de a jelzések szerencsére egyérteműek voltak szóval célirányosan szeltem át a felüljárót. A túloldalon utánam is szólt egy pasas, hogy mennyire jól tudom az utat, tudok e nekik segíteni. Mint kiderült Kanadából jött, egy fiatalabb lánnyal, aki akár a lánya, akár az unokája is lehetne. Elmondtam nekik az összes tudásomat amit a tegnapi úton magamra szedtem, aztán ők előre mentek.
Viszonylag hamar rájöttem, hogy Május 1 az Portugáliában is Május 1, azaz munkaszüneti nap. Szóval az eltervezett reggeli kávémból és péksütimből az Alhandrai folyóparton semmi nem lett, mert minden zárva volt. Így aztán megettem a szombati Ultrabalatonról megmaradt fehérjeszeletemet, és ittam rá sok vizet reggeli gyanánt. A kávét a 9 km séta pótolta mire ideértem 😀
Aztán 11 körül Vila Franca-ban találtam egy nyitott kisboltot, ahol bár friss péksütemény nem volt, vettem pár előre dobozolt cukorsokkot, és egy padon a parton betömtem egy Cola-val, hogy legyen bennem energia. Közben kisütött, sőt elkezdett égetni a nap, szóval újra bekentem magam, levettem a nadrágom szárát, átforgattam a táskámon száradó zoknikat és továbbmentem. Újabb adag ipari csarnokot követően elém tárult a messzeségben egy csodálatosan füstölgő, és a tájat csodálatosan ketté szelő erőmű, és láhatólag abba az irányba tartott az utam, szóval legalább volt mit követni 😃
Közben azért, ha az ember nem előre nézett voltak szép részek is, hatalmas virágos mezőkkel, és néha egy egy elsuhanó vonattal. Carregadonál aztán megláthattam az erőművet közvetlen közelről is, sőt meg is kerülhettem, és így tértem rá az utolsó szakaszra, ami viszont már dombokon/réteken át vezetett egész ideáig. Közben egy két rizsföldön is keresztülvágtam.
Vila Nova da Rainha-ban megint összefutottam Kanadai barátaimmal, épp éttermet kerestek, mert a kislány már eléggé maga alatt volt az éhségtől, de végül eltűntek szem elől. Én próbáltam a helyi cuki kis templomba benézni, de természetesen zárva volt az ünnepen, szóval mentem tovább a rizsföldek felé.
Végül nagy sokára beértem Azambuja-ba. Gondolkoztam hogy továbbmegyek, de a következő szállás 12 km, az már sok lett volna mára, viszont út közben eldöntöttem hogy ma kipróbálom a klasszikus zarándokszállások egyikét, így az első utam oda vezetett az Azambuja Pilgrim Albergue-be a fő utcán. Út közben feltűnt, hogy mindenhol hatalmas fa kordonokat építítenek az út mellé, mint ha mindjárt kezdődne a bika futtatás. A szálláson megtudtam, hogy igazam van, csak nem most hanem május végén lesz 😄😄
Beértem az Albergue-be, ahol tömve volt az előtér emberekkel, akik éppen regisztráltak befele. Ahhoz képest hogy egész nap csak 3 embert láttam akik egyértelműen El Camino-n vannak, itt már 11 ember elfoglalta az ágyát mire ideértem. Franciák, Koreai lány, egy olasz úr, 2 dél-afrikai, a többieket nem is tudom, mert ők már addigra bejelentkeztek és nem hallottam a történetüket, de van még egy fiatal 3 fős csapat, és még a Kanadai barátaim is befutottak mire lezuhanyoztam 😁. Kiváncsi leszek, olyan mint egy gyerekkori úttörőtábor csak sokkal több korosztályból.
Kaptam egy matracot, választhattam hogy emeletes ágy felül, vagy a sarokban egy matrac az emelvényen, szóval megyek az emelvényre, a színpad amúgy is az én világom. Van 2 zuhanykabin, 2 wc egy paravánnal elválasztva és 7 emeletes ágy meg a matracom 😁. Komfortzónákat jelentősen átlépő szoba, de ha már egész nap ez járt a fejemben, hát legyen.
Lepakoltam, elhelyeztem a levendulazsákot a hálózsákomban (tegnap este ugrott be, hogy ha már annyira útálják az ágyipoloskák, beteszem magam mellé, hogy engem is utáljanak), lezuhanyoztam, kimostam és kiteregettem az alsóimat meg a pólómat, és elindultam vacsit kutatni.
A tulajdonos szerint van egy snack bar a templom mellett, ahol persze mint kiderült csak italok vannak 7 előtt szóval a jól megérdemelt kávém és söröm mellett elnézegettem a helyieket, ahogy majálisoznak. Aztán benéztem a templomba, ha már itt vagyok, kicsit elüldögéltem, aztán elsétáltam a "városba", és beültem a Buda Cafe-ba egy hatalmas hamburgerre krumplival és persze egy sörrel. A hambi jó volt, a sör is, és hangulatos a városka is, szóval visszamentem még újra a templom melletti bárba, és leültem a helyiek mellé egy asztalhoz, hogy kicsit belekerüljek a világukba. Aztán elkezdett feljönni egy vihar, szóval visszarohantam az albergue-be hogy beszedjem a ruháimat és már nem is hiszem, hogy kimozdulok ma újra.
Hosszú és fárasztó nap volt, hiába a naptej, szerintem lepirult a karom és a nyakam, de azt mondta a házigazda, hogy a holnapi szakasz gyönyörű lesz.... Már váromЧитать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 5
- пятница, 2 мая 2025 г., 06:59
- 🌧 13 °C
- Высота: 110 м
- ПортугалияSantarém39°14’18” N 8°41’10” W
3. Azambuja- Santarém, a fesztiválnap
2 мая, Португалия ⋅ 🌧 13 °C
Ma viszonylag kevés lakott helyen jártam. Az útvonalam: Azambuja-Reguengo-Valada-Porto de Muge-Omnias- Santarém volt. Ebből Porto de Muge és Omnias közt 15 km a semmi közepén, mindentől távol. Viszont végre a természetben, és nem gyárak és ipari parkok közt vezetett az utam.
De előbb az éjszaka: tegnap ott fejeztem be, hogy a vihar miatt hazarohantam beszedni a ruháimat. Ez még szerencsére sikerült mielőtt minden pacallá ázott volna, és rajtam kívül kb mindenki ezt csinálta. Ekkor derült ki számomra, hogy tele lett a hely, mind a 17 hely foglalt volt, még a csendeskövetőm is befutott zárás előtt, épp kint beszélgetett a Kanadai haverjaimmal az asztalnál. Mikor visszaértem a szállásra, már a legtöbben bent voltak az eső miatt, de volt aki borozgatott, volt aki csak beszélgetett, a fiatal 3 fős csapat akiket érkezéskor láttam, meg jókat röhögtek. Nem volt kedvem vegyülni, szóval behúzódtam a matracomra írkálni, aztán mikor kimentem cigizni, kijöttek a fiatalok 2 lány, 1 fiú), és a srác megkérdezte nem megyek e el velük sört szerezni. Mondtam, hogy papucsban nem, de ha hoz nekem akkor megihatjuk 😄😄. Azt hittem viccel amikor mondta hogy OK, de aztán hozott, szóval egy sör melett végül összeismerkedtünk. Dél-Afrikából jöttek, a srác egy barátja miatt akar végigmenni, aki 2 éve megcsinálta, szóval neki is meg kell, a csajok meg csak elkísérték, de nekik vissza kell menni június elejére dolgozni. A srác találkozik az apjával Portoban, aztán onnan együtt mennek tovább.
A sör elfogyott, mindenki visszavonult, én is elkezdtem olvasni, aztán 9kor valaki leoltotta a lámpát, és szépen elaludt a bagázs. Éjfélig mint akit agyonvertek úgy aludtam, de akkor felriadtam valamire, és elkezdett zavarni minden zaj, horkolás, mocorgás. Egész addig, amíg rá nem jöttem, hogy erre hoztam a füldugót, amit gyorsan elővettem, és 3/4 5ig semmi nem zavart. Akkor felkeltem, kivittem a cuccaim és elkezdtem összepakolni mindent.
7-kor már úton voltam, és mivel esőt mondott egész délelőttre, úgy döntöttem nem a cipőmet meg a zoknimat áztatom el, hanem a zoknicipőben vágok neki. Szakadt az eső, de ebben nem zavart, és ha nem aszfalt úton megy az ember, irtó kényelmes. Csak párszor volt legoépítősgyerekszoba élményem, amúgy 13 km-ig ebben mentem. Addigra többször eleredt és elállt az eső, nem győztem fel-le kapkodni a poncho-t, de legalább már egész gyorsan fel tudom kapni ha baj van.
Ez így ment Reguengo-ig, ahol találtam egy nyitott kávézót (inkább kiskocsmát), ahova behúzódtam 2 croissont és egy kávét magamba tömni reggeli gyanánt.
Innen már napsütésben tovább Valada-ba, ahol már kezdtem érezni a sarkam a zoknicipőben a sok aszfalt miatt, szóval átvettem a cipőm, elraktam a ponchot, és irány tovább.
Porto de Muge-ig szőlő és búzaföldeken át vitt az utam, és mindenhol írták, hogy ott még töltsem fel magam vízzel, mert innen Omniasig, 13-14 km-en keresztül semmi nincs. Se víz, se pad, se árnyék... Szóval megtöltöttem a palackokat, (bár esőben nem sok fogyott belőlük), és nekivágtam a napsütötte Portugál Hacienda világnak (portugálul Azenda amúgy). Kavicsos, földes dűlőutak, sok sok zöldség, szőlő és búza, és egy csomó traktor a közelben, akik a tavaszi munkálatokat végzik, de amúgy semmi egyéb. Már épp be akartam magam kenni a nap ellen, amikor hirtelen újabb vihar támadt. A ponchora még volt időm, cipőcserére nem, szóval ma is szétázott a zoknim és a cipőm, amiből a cipő hamar szárad, a zokni kevésbé, szóval cuppoghattam innen végig .
Aztán vége lett, újra bődületes meleg, meg pára, és egy lengőhinta a semmi közepén 😄😄 Pihenőhely zarándokoknak, amiből amúgy minnél inkább távolodok Lisszabontól (mert Portohoz azért még túlzás lenne azt mondani hogy közeledek, még mindíg van 270 km) , annál többel találkozom. Köszönünk, mosolygunk, és megyünk tovább. Ki ki a saját tempójában.
Már épp megszáradt mindenem, amikor újabb vihar, aztán újabb melegroham, aztán még Omnias előtt még egyszer ugyanez. Szeretek esőben sétálni, de utána vizes zoknival egy idő után nem komfortos, de nem izgatott annyira.
Még egy kicsit a zarándok út jelzéseiről: Ma az jutott eszembe, hogy úgy van itt jelölve minden, mint a viccben amikor a székely bácsit kérdezi a felesége, hogy szereti e még. Van egy jelzés, hogy a Hit Útja jobbra, aztán kilómétereken át semmi, szóval mint a székely, majd szólnak ha változik 😀... Ma is ez volt, amíg nem kell kanyarodni addig menj arra, amerre legutóbb mondták 😁
Végre beértem Omniasba, akartam valahol inni egy hideg sört, de mire rájöttem hogy itt semmi nincs, már ki is értem belőle. Közben elkezdtem hívogatni a szálláshelyeket, de egyik se vette fel, hogy legyen szállásom estére, mert bár még bírnám, de Santarem-ben körül szeretnék nézni. Hát senki nem vette fel, szóval elsétáltam abba ami a legközelebb van az Úthoz. Nagyon kedvesen közölték, hogy mivel ma Fesztivál van, nincs helyük, és a többiek is valószínüleg ezért nem veszik fel, szóval próbáljak Bookingon valamit nézni, hátha ott még van.
Kimentem a közeli templom lépcsőjére, és találtam is 2 szabad szobát összesen a városban. Az egyik egy hotel, elég messze, 97 EUR, a másik egy villa egyik szobája, 138 EUR.... na bumm, marad a hotel. Táska vissza a hátamra, és irány keresztül a városon, de közben kicsit nézelődtem. Bementem 2 temlomba, aztán kiszúrtam a fesztiválhelyszínt, ahol már nagyon készülődtek estére... Na majd meglátjuk.
Santarém egy domb tetején van, szóval még idefele felkaptattam a dombra, ami nagyon "jól" esett 30 km után. A hotel pedig a völgyben van, szóval most mehetek lefele a túloldalon 😄
Szobámat átvettem, Hotel UMU, sima egyszerű szoba, de csak enyém a fürdő, és erkélyem is van. Tiszta luxus.
1,5 óra pihenés után kezdtem nagyon éhes lenni, és elkezdtem éttermeket nézni, de mivel nem tudtam dönteni elindultam vissza az óváros felé ( hegynek fel persze). Hamar kiszúrtam a fesztivált, gondoltam előbb körülnézek ott. Belecsöppentem egy középkori lovagi tornába, aztán egy csomó komédiás, meg agyagkorsóban söröző középkori lovag, a templom berendezve kínzókamrának (stillszerű), a főtér meg kész vásár. Még teve is van. Meg mindenhol sütik nyárson a húsokat, csapolják a sört.
Egy kajás bódénál egy afroamerikai nő, mikor nézelődtem elkezdte magyarázni nekem portugálul, hogy olyan vagyok mint valami nagy legendás hős a könyvekből (ennyire még nem jó a portugálom, egy fiatal srác segített, bár neki meg nem jó az angolja). Vettem is tőle gyorsan egy csirkés paelat, meg egy sört, amit úgy megpakolt hússal, mint ha tényleg lovag lennék. Ha tudom, harci kocsin jövök át Azambujából 😀😀
Még néztem egy kicsit a forgatagot, aztán tettem egy kört a sikátorokban, ittam egy kézműves sört a vásárban és elindultam hazafele. Hosszú nap volt, újabb 33 km-rel közelebb vagyok Santiagohoz, újabb élményeket éltem át.
Holnap irány Golegã, ahol kivételesen (a maiból tanulva) gyorsan foglaltam egy helyet a zarándokszálláson 😁😁
Ma is megvolt 63.000 lépés, és ma végre szép helyeken mentem végig, még az eső sem zavart annyira 😀😀Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 6
- суббота, 3 мая 2025 г., 15:39
- 🌧 18 °C
- Высота: 27 м
- ПортугалияGolegã39°24’5” N 8°29’14” W
4. Nap -Santarém- Golega /esőnap
3 мая, Португалия ⋅ 🌧 18 °C
Na a mai időjárás kevésbé volt változatos mint a tegnapi. Esett, esett és esett. Néha zuhogott, aztán néha csak csepegett. A napot nem sokat láttam, de akkor meg annyira erősen tűzött, a párás levegőjével hogy majd megfulladtam...
Mai útvonalam Santarém- Ribeira de Santarém- Vale de Figueira- Azinhaga-Golegã. Újabb 32 km-es etap, hozzátoldva a reggeli hotel-Útvonal távot 34,5.
Santarémet már esőben, de a vár tövében egy kis hegyi ösvényen hagytam el, és szinte azonnal átértem Ribeira de Santarémbe, ahonnan a folyó felett felkelő nap még esőben is nagyon szép lávány volt. Innen egy ideig műúton mentem, aztán egy ponton le kell kanyarodni a szőlőültetvények közé. Vagyis kellene, mert éppen 4 kutya sétálgat kifele a tanyáról, és méregetnek, hogy vajon én akarom őket bántani vagy ők engem? De mivel a hotelben kaptam egy sonkás sajtos szendvicset (amit induláskor betoltam hogy ne kelljen hurcolni a kis dobozát) meg egy almát, elővettem az almát és eszegettem amíg eloldalogtak 😀
Ez amúgy egy nagyon szép része lenne az Útnak. Végre eltávolodunk a nagyvárosoktól, kis dűlőutakon sétálunk a szőlőültetvényeken és hatalmas gazdaságok földjein át... kivéve ha szakad az eső, mert akkor 2 bottal egyensúlyozva próbálunk az agyagos/sáros dagonyában nem seggre esni, vagy kitörni a bokánkat, esetleg nem sípcsontig süllyedni a sárban. Nekem a második jutott.
Embert, erőt, akaratot és lelket próbáló kihívás volt. A pocsolyakerülgetés, a sártól háromszorosra nehezedett cipő, a folyamatos ellentartás már kb 8 km-nél kivette az erőmet fizikailag és mentálisan is. Közben már éreztem hogy a cipőmben a víz is gyűlik, és nem lesz lehetősége kiszáradni, így felesleges zoknit cserélni, a zoknicipő meg kb bent maradt volna a sárban ha átveszem. Szóval maradt a küzdelem, ráadásul ezen a szakaszon nagyok a távolságok város és város közt, szóval be se tudok húzódni sehova.
Néha volt egy egy jobb szakasz, de Vale de Figueiraig végig a sárbancuppogás volt a jellemző. A végére kicsit elállt az eső, de amint a faluba értem újra leszakadt az ég, olyan erővel, hogy elmosta az úton a lábamat kb. Mivel lépésben tudtam csak haladni eddig, nem akartam megállni, ráadásul sok van még hátra, szóval mikor láttam hogy a templom sincs nyitva, hogy kicsit kipihenjem magam, inkább továbbmentem.
A városon túl újra a sáros folyó várt az ösvényen, szóval megy tovább a harc az elemekkel. Itt már azért egy pár km után normálisabb, kaviccsal felszórt dűlők jöttek, de azért figyelni kellett minden lépésnél. Viszont már néha fel tudtam nézni hogy hol vagyok, és szép tájakon vágtam át a lábam elé bámulva.
Aztán 1 körül kicsit kisütött a nap, szóval gyorsan megettem az utlolsó csokimat mert kezdett elfogyni a kraft, és mire végeztem, és levettem a ponchot, meg a pulcsit egy tóparton, majd beértem Azingaha-ba ( a kettő közt 12 km van, szóval nem kis idő volt), ahol végre ma először, 6,5 óra gyaloglás után le tudtam ülni egy padra pihenni... Vagyis tudtam volna, ha nem kezd újra esni, szóval továbbindultam Goleghã felé, de közben olyan hideg szél lett, hogy fázni kezdtem. A templom természetesen itt is zárva (nem is értem, nem nyitva kéne lennie a megfáradt vándorok előtt mindig, meg a hívők előtt akik betérnének imádkozni? ) szóval egy kapualjban gyorsan leaponchot-felapulcsit-felaponchot és tovább. Innen még 8 km Goleghã, menni kell mert fogy az erő, és leülni sincs hova.
Hosszú, hosszú, néha napos néha esős kutyagolás következett a kövesút mentén. A zokni már szétáztatta a lábam, minden lépéshez akarat kell, de megyek tovább és tovább. Emberrel egész nap nem találkoztam, csak kocsiban, de nem is tudnék mit mondani, csak jussak el a mai szállásomra, ez a cél. Mígnem egyszer feltűnik a tábla, ideértem. Több mint 8,5 óra megállás nélkül, de itt vagyok.
Goleghã híres lovas város, de bikaviadalokat is rendeztek itt régen. Nagyon szép kis főtere van, mindenhol lovardák, sőt még a zebránál is 3 tábla van: gyalogos, lovas, lovasszekér veszély 😄
Végigsétáltam majdnem az egész városon míg elértem a mai szállásomat. Tegnap, tanulva az eseményekből gyorsan foglaltam egy ágyat egy albergue-ben, az Inn Goleghã-ban. Jókat is írtak róla, közel van az Úthoz, és 24 EUR. Kaptam egy 2 ágyas szobában egy ágyat, egy Spanyol zarándokkal osztozunk a szobán, tiszta, rendezett kis hely, teljesen OK lesz mára.
Forró zuhany, zoknimosás, és egy kis fetrengés után ideje ennem valamit. Idefele láttam egy kis Taberna-t, a tulaj szerint jó hely, odamegyek vacsizni. 3 perc séta csak, de persze megint esik. Nem baj, zoknicipőben "átfutok", és bemegyek. Igazi kockás terítős helyi kis étterem-kocsma, körbe mindenhol bikaviadalos fotók és újságkivágások, a falon bikafej.
Nem nagyon tudnak angolul, de a tulajnéni mutogat fotókat mit tud csinálni nekem, választok egy rántott valamit (kb kolbász csak rántva krumplival, rizzsel, tükörtojással, salátával) meg egy nagy sört, és leülök. A TV-ben megy valami bikaviadal, én meg bambulok ki a fejemből. A kaja jó volt, nem nagyon akarom tudni hogy készült, de az ízvilága teljesen jó volt. Közben beszédbe elegyedtem a nénivel aki főzte, kevés angolságával elmesélte, hogy a férje, meg az apósa, meg az egész család amúgy torreador meg matador volt, amikor terhes lett, akkor vonult vissza a férje, azért ez a sok bikás kép, sőt megmutatta kik voltak családtagok a fotókon. 😃😃
Kint a teraszon még ittam egy sört, beszéltem Zsuzsival meg Artival, aztán visszaevickéltem a szállásra. Még lenne kedvem meginni valamit, de a kisbolt 12 perc gyalog, nincs az az isten... 😁😁 A közös konyhában még nagy a ricsaj, hátha ad valaki valamit ha kimegyek😃😃Читать далее
ПутешественникSzuper apu de azért egy kicsit sajnállak az eső miatt (bubu).
ПутешественникMire kimentem már mindenki eltűnt. Inkább aludtam 10 órát 😁
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 7
- воскресенье, 4 мая 2025 г., 07:14
- ☁️ 13 °C
- Высота: 64 м
- ПортугалияTomar39°36’15” N 8°24’45” W
5. Nap- Golegã- Tomar
4 мая, Португалия ⋅ ☁️ 13 °C
Egy jó alvás után újabb reggel jött szembe. Mikor felkeltem 6 körül, hallottam hogy még mindíg esik. Eszembe jutott, amikor Zsuzsival beszélgettünk pár hete, mikor egy ismerősünk anyukája hazajött a Porto-Santiago szakasz után és azt mondta, hogy annyira sok eső esett hogy nem volt jó. Én erre azt mondtam: Szeretek esőben sétálni. Ha esik, esik, én megyek tovább... Hát ma nem így éltem meg, hogy esett...
Szerencsére a szálláson volt kávégép, így amíg vártam, hogy elálljon ittam egy rendes kávét. El is múlt a sétaundorom és éreztem magamban az erőt hogy végre elinduljak. És a sétaundorommal együtt az áram is elmúlt a szálláson, szóval fejlámpát elő, kihoztam a cuccaimat a szobából, hogy ne keltsem fel a spanyol utitársamat, és elkezdtem megint bepakolni mindent. A 2 tegnapi zokni még vizes volt szóval ők feljöttek a vállpántomra száradni. Mire elkészültem az eső is elállt, ami azt jelenteti, hogy jó kedvvel indultam neki a napnak. Igaz hogy a cipőm még nem száradt ki, de talán majd napközben.
A mai útvonal: Golegã-São Caetano-Vila Nova da Barquinha- Atalaia-Grou- Asseiveira-Guerreira-Casal Marmelo-Tomar. 31 km . Igen, jó sok név, ami azt jelenti, sok falun megyek keresztül, szóval egész nap lesz hol pihenni, kaját venni... Gondoltam én 😃😃
São Caetano egy piciny falu volt, ami után egy ideig a műút mellett haladt az utam. Itt láttam meg életem első gólyalakótelepét egy nagyfeszültségű vezetéken egymás mellé-felé épített gólyafészkekkel 😃. Majd egy kihalt régi uradalomba jutottam. Egy teljes falu volt kb elhagyatottan, de nagyon hangulatos volt így is. Itt elbúcsúztam a Tagus folyótól, amivel eddig félig meddig követtük egymást, és irány a "vadon", a kicsit sáros, de járható utak a semmi közepén.
Vila Nova da Barguinha-ban akartam venni valami reggelit, de rájöttem, hogy vasárnap van. Semmi sincs nyitva, nemhogy bolt, szóval előkotortam a 3 nappal ezelőttről megmaradt kis lekváros falatkáimat a táska aljából, és megettem, majd mentem tovább.
Annak ellenére, hogy napok óta megyek, ma éreztem azt újra, hogy van kedvem menni. Többnyire sütött a nap, nem volt nagy a sár, ideális sétaidő. Így aztán jókedvűen értem Atalia-ba, ahol végre találtam egy templomot is ami nyitva van. Mondjuk csak azért mert vasárnapi mise van, de ezt már csak bent vettem észre. 😄. Kicsit belehallgattam a portugál istentiszteletbe, megállapítottam hogy még a fiatalok is eljárnak templomba a helyiek közül, aztán továbbmentem...
Atalia után nem sokkal letértem a műútról, be a kicsit sáros földutakra. Petinek írtam reggel egy kérdésére: Annyi minden volt már, most már jöhet bármi is... így vágtam neki a pocsolyáknak. Aztán feltűnt, hogy bár sáros minden, de olyan jó illata van az erdőnek, majd eszembe jutott az utileírásból, hogy egy eukaliptusz erdőn visz át az utam. Na onnan nem érdekelt se sár, se pocsolya, szagolgattam a leveleket, meg az erdőt. Közben újra kisütött a nap is, jöhet bármi.
Azt írták, hogy ez az első embert próbáló szakasz, mert át kell kelni a hegyeken. Hegyeken? Egy Nádas Petis Pilisi próbatúrán ez kb a kezdő szakasz, volt vagy 4 emelkedő, gyönyörű kilátás a dombok tetejéről, de ennyi a nagy "hegyi" túra. Köszi Petya a felkészítést 😀😀
Közben néha eleredt az eső, de a poncho és én már összeszokott haverok vagyunk, pikkpakk felvettem, levettem, vagy megálltam, vártam hogy kicsit alábbhagyjon. Rájöttem, hogy sétálok, nem rohanok. Így értem be Grou-ba, majd hagytam is el újra, mert sok látnivalót nem adott.
Asseiceira-ig műúton követtem az eukaliptusz gyantás illatát, de már kezdtem megéhezni, szóval nyitott szemmel pásztáztam a falut... Vasárnap van, persze pásztázhattam, semmi nem volt nyitva. Egy nénike megállt mellettem kocsival mikor látta, hogy figyelem a boltot , és szólt hogy sajnos zárva, de egy kávét tudok venni a falu másik végén a kocsmában... Megköszöntem és mentem tovább. Maj Guerreira-ban talán találok valamit...
A főút mellett haladva reménykedtem legalább egy benzinkútban, mert hát a Belga szerint is a Ben-zin-kút az autósok oázisa az autópályák sivatagában, de hát semmi 😀😀. El is hagytam a falut, és fel is hagytam minden reménnyel, amikor egy lemez tákolmány oldalánál megláttam egy pasast két kenyérkével kisétálni a főút melletti leállóba a kocsijához. Egy tipikus út menti zöldséggyümölcsös volt a bódéban, ahol otthon tuti nem állnék meg csak mert ki van írva hogy "bugonya 59 .-" de itt életet mentett. Még néhány péksüti is volt kirakva.
Szerény portugál tudásommal megkérdeztem a nénikét, hogy az a lapos lángos kinézetű az sós vagy cukros, kiderült hogy fahéjascukros, meg vettem 1 db almát hozzá, és kész úri lakomát csaptam az út szélén 😀.
Innen újra földút, a sínek mellett Casal Marmeloig, majd ugyanígy Casal das Bernardasig, ahol dönthettem, hogy megyek a biciklis camino vonalon, vagy a gyalogoson. Persze, hogy a gyalogos. A hegy tetején még megálltam pihenni egy kicsit, aztán irány Tomar Alto do Piolhinho-n keresztül.
Tomar megint egy nagyobb városka. Nagy terekkel, keresztes lovagi múlttal. Sőt még zsinagóga is van, amit meg is találtam út közben. Kis kavargás után irány a kiszemelt szállásom a Hostel 2300 Tomar, ahol még volt szabad ágy. Kérdezték, hogy van e preferencia, mondtam hogy ágy kell, ott ahol van szabadon, szóval egy 8 fős hálóban enyém a 4es ágy. Rajtam kívül még sehol senki.
Zuhany, zokni-póló mosás, és egy kis pihenés, majd befutott a francia párocska akivel már többször találkoztunk. Örömködés, mindenki jól van, megyek kaját keresni, persze a zoknicipőmben, a másik a teraszon szárad.
Találtam egy helyet a főtéren, jó a hangulata, igaz hogy csak "snack bar" de jól hangzik a Temple Plate sörrel😀 Igazi szerzetes vacsi volt. 3 féle sült kolbászkák, sajt, savanyúság, kenyér és sör. Mire megettem kedvem támadt felmászni a hegyre, mert ott egy templomoslovagi vár és katedrális van, szóval fel is mentem, aztán visszafele elmentem a folyóhoz meg a hídhoz, és még a szigeten ittam egy sört pluszban.
Aztán a szállásra érve megláttam, hogy van szobatársam, egy skót orvos, kiültünk a teraszra sörözni, de beérkezett az a srác is akivel Lisszabon óta követjük egymást ,és mint kiderült Porto Rico-ból jött. A skót orvossal jól elbeszélgettünk, aztán el is telt a nap...Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 8
- понедельник, 5 мая 2025 г., 07:29
- ☁️ 13 °C
- Высота: 322 м
- ПортугалияAlvaiázere39°49’31” N 8°22’53” W
6. Nap- Tomar- Alvaiázere
5 мая, Португалия ⋅ ☁️ 13 °C
Hát a mai nap sem volt rövid.
Mai útvonalam Tomar-Ponte de Peniche-Soianda-Calvinos-Chão das Eiras- Ceras-Aeiras-Cortiça-Outeiro da Cotovia-Outeirinho-Feteiras-Farroeira- Alvaiázere. Nem ez a hivatalos, de kikerültem Portela de Vila Verde-t néhány ókori temető és plusz 2 km kedvéért. Így 32 helyett 35 km lett, de legalább ilyet is láttam.
És igen, sok falunév van itt egymás után, de az igazat megvallva fogalmam se volt, hogy épp melyikben vagyok, vagy benne vagyok e egyáltalán valamelyikben, mert mindig földek felől értem be, és sehol nem volt tábla, én meg már vagy 3 napja nem nézegetem a telefonomon a térképet, csak követem a jelzéseket. Vagyok ahol vagyok, amíg néha feltűnik egy sárga nyíl, nem izgat a név, csak a táj.
Reggel a szállásomhoz járt reggeli, amit nem akartam ott megenni, mert még nem voltam éhes, szóval elraktam 2 zsemlét (itt nagyon más a zsemle, sokkal finomabb, szerintem más lisztből van, szóval magában is teljesen laktató), meg 2 almát, összepakoltam és fél 8 körül útra keltem. Az első pár kilométeren azon agyaltam mennyire hihetetlen az emberi szervezet, tegnap este azt hittem reggelre leesik a talpam és nem fogok tudni elindulni, ehhez képest alig vártam, hogy mehessek.
Kiléptem a szállásról, persze esik 😄😄. Na jó, csak szemetel, szemerkél, csapkod, ki hogy hívja, de mégis csak víz, ami nem tesz jót a tegnap kimosott pólóm és zoknim táskán való száradásának 😄. Semmi gond, táskavédő fel, poncho még nem kell, és mehetünk.
Kifele Tomarból végig a folyó parton visz az út, szép kis macskaköves utakon, szóval jól indul a nap. Aztán szembe jött az első döntési pont: mehetek a napos úton (azaz amit akkor ajánlanak amikor jó idő van), vagy az esősön, ami tuti a főutak mellett halad szóval abban a reményben hogy ma napos utam lesz (amit az akkor már rajtam lévő poncho nem igazán támasztott alá 😀), a napos utat választottam. Jó döntés volt....
Betértem egy kis hegyi ösvényre, ami közvetlen a folyó partján haladt, másik oldalon érintetlen erdőségekkel, igazi kis sétaösvény. Nagyon szép volt. Még egy hatalmas vízeséshez is eljutottam, ami igaz hogy nem természetes volt de akkor is jól nézett ki. Kicsit ugyan sáros, de szép.
Így jutottam el egy középkori hídig, ami után jöttek a "hegyek". Itt összetalálkoztam 2 Ausztrál hölggyel, akik valahol 70-en túl, de jó kedvvel és hatalmas hanggal csatlakoztak hozzám egy pár száz méterre, mígnem otthagytam őket a domb aljában, mert nekem jobban esett gyorsabb tempóban felmászni. Közben beért minket a Puerto Rico-i kishaverom is, szóval a napok óta tartó csend után hirtelen négyen kerülgettük egymást egy darabig.
Aztán az első komolyabb emelkedőnél elhagytam mindenkit (hála a Pilisi tréningnek, köszi Petya 😃), és mentem tovább hegynek fel, völgybe le, folyamatosan váltogatva. Néha átvágtam egy egy falucskán, ahol nem sok embert láttam, max egy két helyi dolgozgatott a kis földjén a ház mögött, és ez így ment egész nap. Calvinos-ban ugyan láttam egy "műkocsmát", ahol egy bezárt kocsma előtt a helyiek szalmabábukat ültettek a kint hagyott asztalokhoz, de amúgy csak gyönyörű olajfaligetek, és eukaliptusz erdők vettek körül.
Escoural után újabb döntést kellett hoznom. Elágazódáshoz érkeztem😃😃 Balra Portela felé nehezebb, de 1,5 km-rel rövidebb út várt, jobbra hosszabb, de könnyebb, és út közben érdekesebb Areias felé. Közben egy kis eső is elkapott, meg a kíváncsiság is hajtott, szóval mit nekem plusz pár kilométer, megyek Areias felé. És nem bántam meg...
Nemsokára egy újabb vízeséshez értem, aztán meg megláttam az ösvényt a középkori sírokhoz is, ami ugyan újabb 1,5 km kerülő, de ha már erre jöttem, miért ne. Azért az erdő közepén, úton a sírokhoz beugrott, hogy tök egyedül vagyok egy erdőben, a sárban, esőben, a középkori szellemek felé tartva, de gyorsan elhessegettem a rossz szellemeket és mentem tovább 😄😄.
Innen újra több száz éves olajfák és más, fogalmam sincs milyen ősi erdők közt értem végül Areias-ba, ahol végre találtam egy ivókutat is, így nem kellett a saját vizemet használnom. Meg persze egy templomot is 😁😁
És Areias volt, ahol megtörtem és a napok óta kínzó vágynak engedve elkeztem mandarinra meg narancsra vadászni mások kertjéből 😁😁 Persze csak olyan helyen, ahol kilógott az utcára, de végre szedtem az út melletti fákról magamnak kaját 😄. Az első mandarinom kicsit szikadt volt, de édes. A második savanyúbb, de lédús, (ez már Fonte do Tojal-nál) szóval ugy döntöttem, hogy ha találok még, fogok szedni, és legalább az ebédem is megvolt. Hozzáraktam a maradék zsemlémet és kész lakomát csaptam 😄😄
Innen megint nem tudtam követni éppen melyik faluban vagy városkában vagyok, csak mentem fel, meg le folyamatosan. Egyes helyeken középkori falak közt, egyes helyeken vadiúj villák mellett, macskakövön aszalton, földön, sárban, kavicson. Olyan 6 km-re a célomtól megálltam pihenni egyet hogy erőt gyűjtsek a végére, amikor is megelőzött az Ausztrál veterán hölgykoszorú, és egy amerikai nő. Nem tudom miből vannak az Ausztrál nyugdíjasok, de én is így akarok tudni menni ilyen idős koromban. Jókedélyűen, vigyorogva kérdezték, hogy jól vagyok e, majd megnézték, hogy egész jól megszáradt a táskámon a tegnap kimosott pólóm és zokni, aztán "elszaladtak" mellettem 😄
Kis pihenő után egy tegnapi mars szelet kíséretében továbbmentem a mai célom felé. Közben elkezdtem figyelgetni az olajbogyófákat, és rájöttem, hogy úgy néznek ki mint a fává változott öregemberek. Van amelyik csak girbegurba, van ami teljesen meghajlott az évszázadok súlya alatt, és van ami csak simán támaszkodik előre dőlve. Mennyi mindent látahattak és tudhatnak ezek a fák...
Alvaiázere-be érve elindultam szállást keresni. Az applikáció szerint 2 van, egy drágább magánszállás, és egy klasszikus zarándokszállás. Legyen a második, hátha van helyük. A desig már kívülről is keresztes lovagos, a feljáró a lepcsőnél kőkemény lovagi torna. Fent aztán ugyanez folytatódik. A tulaj megnyugtatott hogy 29 ágya van összesen, és még csak egy szlovén úr van itt aki 1400 km felett jár, mert a francia útvonalat folytatta Santiagotol ideáig és Fatima-ba tart ( vannak még állatok azt hiszem), szóval lett szállásom. Ráadásul a pasas teljesen kereszteslovag függő, a zarándok útlevelembe a pecsétet rendes viaszpecséttel tette be, sőt beleolvasztott még kulcsot, kereszteslovagrend keresztet, kagylót, zászlókat, és még az útvonalamat is kipöttyözte sárga viasszal 😀😀 Alig tudom bezárni a kis füzetet, de tök jól néz ki...
Ajánlott is két helyet, ha enni akarnék, szóval egy gyors zuhany, pólómosás, és a zoknicipőmbem nyakamba kapom a "várost", legalább 300 métert kell gyalogolnom az egyik helyig amit ajánlott 😀😀. Közben a Puerto Ricoi srác is megérkezik, ma szobatársak leszünk 😄
Angolul itt se tud senki, de a minimális portugálommal, és végtelen mosolygással szerzek egy sertéshúsos szendót meg pár sört, és minden a helyére kerül. 😄😄 Míg a teraszon iszom a söröm és írom a blogot, a Francia barátaim is megérkeznek, ők is ugyanott szállnak meg, szóval elég stabil a csapat úgy látom 😁😁
Holnap valószínűleg egy rövidebb szakasz vár rám Alvorge-ig, 22 km. Néztem, hogy tudnék e rajta hosszabbítani, de sajnos nincs szállás utána 20 km-en keresztül szóval marad a "pinetetető 22", bár holnap lesz pár magasabb hegy is amin át kell jutni.
Addig is marad a kávézó, a sörrel, meg a kereszteslovagi szállás 😁
Aztán a szálláson még összegyűlt a nagy tömeg, sőt, még Carlos, a tulaj is befutott, szóval elég nagy beszélgetés kerekedett a különböző országokból érkezett különböző driverekről, motivátorokról és élményekről. Igazi Pilgrim este volt.... 😄😄Читать далее
ПутешественникKezd egyre érdekesebb lenni ez az út :) Az utegálazódásoknál honnan tudod hogy merre kell/lehet menni ha nem használsz telefont? Van valami papírtérképed?
ПутешественникNem, ha van 2 lehetőség, mindkettőn végig vannak jelzések, nem kell a telefon. Meg papír se😀
ПутешественникÉn azt értem hogy jelölve vannak, de előtte honnan tudod hogy melyik lesz a hosszabb, melyik lesz a rövidebb, stb.?
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 9
- вторник, 6 мая 2025 г., 17:44
- ⛅ 20 °C
- Высота: 182 м
- ПортугалияPenela40°1’44” N 8°27’17” W
7.nap -Alvaiázere-Rabaçal
6 мая, Португалия ⋅ ⛅ 20 °C
22-t mondtam mára? 33 lett.. Maradhat? 😃
A mögöttes sztori az, hogy tegnap este Carlos, a szállásadónk mondta, hogy a hétvégén hatalmas zarándok fesztivál indul, szóval jobban járunk ha elérjük Coimbrat még péntek előtt, mert utána nehezebb lesz szállást találni. Szóval átírtam a programom és gyorsan összevontam 3 napot 2-be. Az app szerint ugyan nincs szállás Alvaiazére után 20 km-n keresztül, de Carlos szerint Rabaçalban a barátjánál 29 hely van, menjünk oda.
Reggeli összepakolás után el is indult mindenki.
A mai útvonalam: Alvaiázere-Laranjeiras-Vendas-Venda do Negro- Casal soeiro- Empeados- Ansião- Netos- Venda do Brasil-Casais da Granja- Junqueira- Alvorge- Ribeira de Alcalamounque- Rabaçal
Újabb 33 km, és újabb olyan kilométerek, ahol a városok kezdete és vége az örök homályba vész, mert fogalmam se volt mikor melyikben vagyok.
Viszont ma volt az a nap elvileg, ami a legkimerítőbb hegymászás terén. Nem tudom, hogy az alap felkészültség miatt, vagy a Pilisi rákészülés segített, de a mai hegymászás is úgy ment, mint ha itt születtem volna.
A legnagyobb emelkedő kora reggel jött szembe, mire felértem, akkor kezdtem el nézni, hogy látható e már hogy felmásztam, szóval kicsit lihegve, de reggeli nélkül jó erőben is pipa. Útközben szedtem 2 narancsot is egy út menti fáról, szóval kajával is el vagyok látva.
Innen egész nap a fel-le-fel-le -fel-le volt az útirány, viszont olyan elképesztően szép helyeken, amit nem lehet leírni se. Olajfa, eukaliptusz, szőlő, tengerparti fenyő, ezek váltogatták egymást egész úton.
Hegyre fel,hegyről le... Közben azon agyaltam, hogy mennyi szép házat hagytak lerohadni itt az elmúlt években.
Így értem be Ansião-ba ami egy nagyváros. Az elit negyeden keresztül értem oda, medencékkel, zöld fűvel, mindennel, és egy stadionnal távoztam. De közben találtam egy pékséget ahol vettem egy rántottás szendvicset meg egy croissant, ami nagyon kellett, mert reggel óta csak lopott narancsot (ami nagyon finom volt) meg 2 napos almát ettem, és már majdnem dél volt. Viszont jó ez a természet adta reggeli 😀😀
Innen pihenés nélkül mentem tovább egész a 22. kilométerig, ahol találtam egy padot, ahol leülhettem megenni a reggel vett croissain-t. Közben többen megelőztek, de ez nem verseny.
Még mindig fel-le-fel-le, aztán megláttam az út mellett egy szélmalmot. Olyan szép volt, hogy nem tehettem mást, felmásztam oda ahol volt. Kiderült, hogy amúgy kiadó szállás, de már kivette egy spanyol lány a férjével, de voltam olyan pofátlan és benéztem a szobába is.
Utána nem sokkal, az utolsó kilométereken utólért Ivan, a Puertio Rico-i barátom, és szólt, hogy egy viszonylag nagyobb tömeg jön mögöttünk, bele kéne húzni, hogy legyen szállásunk. Szóval az utolsó 2 km-t majdhogynem kocogva tettem meg.
Végül persze lett szállásunk, 16 EUR-ért egy igazán komfortos albergue: 29 ágy, étterem, kocsma és kávézó... Ráadásul van egy medence is, ami non plusz ultra, bár nagyon hideg, de a lábunknak jó lesz...
Közben gyűlt és változott a csapat, szóval végül 9 ember ült le vacsizni együtt; USA, Kanada, PuertoRico, Belgium, Németország, Új Zéland, Magyarország egy asztalnál. Szerencsére jó volt a csapathangulat, szóval végül egy újabb Pilgrimfest lett belőle. Sokat ittunk beszélgettünk, röhögtünk..Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 10
- среда, 7 мая 2025 г., 08:50
- ⛅ 14 °C
- Высота: 49 м
- ПортугалияCoimbra40°12’32” N 8°25’42” W
8. Nap- Rabaçal- Coimbra
7 мая, Португалия ⋅ ⛅ 14 °C
Sikerült végül az applikáció szerint 3 napos utat 2 napra levinni. De a mai napot nagyon keménynek éreztem. Biztos a kevés alvás miatt, meg mert nagyon meleg volt, és nem sok árnyékot találtam, de a lényeg hogy eljutottam Coimbra-ba.
Mai útvonalam: Rabaçal-Zambujal-Fonte Coberta- Poço- Conímbriga- Valada- Atadoa- Avessada- Orelhudo- Ribeira de Casconha- Cernache- Pousada- Palheira- Quinta do Limoeiro- Crus dos Morouços- Bordalo- Coímbra.
Még leírni is hosszú pedig csak 30 km volt, és persze csak töredékénél volt róla fogalmam hol vagyok egyáltalán, mert nagyon kevés helyre értem be olyan úton ahol ki volt táblázva a város neve 😁. És eltévedni is csak 2x sikerült kicsit, de aztán mikor már egy ideje nem láttam a kis sárga nyilaimat, visszamentem az utolsóig és újraterveztem mint a jó GPS 😀. Egyedül Coimbránál kellett a telefonom segítségül, de ott is inkább a szállás miatt.
Reggel, mikor felkeltem még mindenki aludt a tegnapi buli után, szóval nyugodtan ittam egy kávét a medence mellett és ébredeztem. Elég sok infót kaptam este a többiektől, próbáltam rendezni az agyamban kicsit a dolgokat. Kiderült például hogy Iván, a Puerto Ricoi srác csak részben az, az anyukája által, de amúgy New Yorkban tanul és él, és van nála egy laptop, amit végig cipel, mert azt hitte kellhet. Még be se kapcsolta miota elundult otthonról😀. Az Új zélandi párocskáról kiderült, hogy irtó viccesek, az amerikai nő motorozik, a kanadai pedig adott mindenkinek egy karkötőt emlékbe. Kb 100 darabot visz magával, hogy adjon azoknak akikkel találkozik és összebarákozik az úton. 😀
Aztàn mikor beindult a mozgolódás, bementem a cuccaimért, és újra bepakoltam mindent, meg kiakasztottam a táskámra aminek száradnia kellett még, elköszöntem a csapattól, és nekivágtam az útnak.
Rögtön Rabaçal után átrohant egy hatalmas vaddisznó előttem az úton, de szerencsére a másik irányba mint amerre engem visz az Út, szóval nincs gond. De kezdtem érteni a sok sörétes puska töltényhüvelyt amit tegnap láttam út közben 😀. Elég hamar letértem a köves útról a földekre, de már szerencsére nincs akkora sár. Ma is dimbes dombos vidékeken vitt az utam, de már reggel óta nagyon meleg volt szóval reménykedtem, hogy lesznek ma is ivókutak út közben.
Egy patakocska is mellémszegődött hosszú kilómétereken át, így értem be Fonte Cohertába, ahol a falu szélén egy vicces kis mesefarm volt mindenféle home made szobrocskákkal, üzenetekkel. A kedvencem a zarándokoknak szólt: "Légy boldog és tégy másokat is azzá" 😀😀. Aztán hosszú kilómétereken át csak én és a patak voltunk ketten együtt. Jól esett a csend és a természet hangjai a tegnap esti nagy beszélgetések után. Ma se hallgattam semmi zenét vagy bármit, csak ami körülöttem van. Már mostanra meg tudom különböztetni, hogy ha kocsit hallok merről fog jönni, hogy milyen neszekkel rohannak el a gyíkok, és hogy hol lesz patak. Pedig többnyire tök süket vagyok otthon 😁
Mivel fél 8 óta úton voltam kezdtem nagyon megéhezni, de sajnos sehol nem volt se bolt, se gyümölcsfa az út mellett, szóval 11ig, az első elérhető narancsfáig inkább nem gondoltam kajára. Aztán szedtem 2 narancsot, egyet gyorsan megettem, a másikat elraktam későbbre. Végül Casconha-ban találtam egy pékséget, vettem egy óriás csokis croissant (itt akkorák vannak mint a fejem) és elsétáltam vele Pousada-ig, mert ott volt az első árnyékos pad egy templom tövében. Itt 12 körül megreggelizetem, pihentem egy kicsit mert már kb 18 km-t mentem, aztán továbbáltam.
Megint hosszú ideig csak dimbek-dombok, néha egy egy falurészlet, megint tele elhagyatott házakkal. Az az érdekes, hogy itt nem bontják le a régi házakat, melléépítenek egy újat, átköltöznek aztán hagyják szétesni a régit. Pedig nagyon szép kis házak lehettek régen.
Aztán 7 km-re Coimbrátol kifogyott a víz a hátizsákomból, és a másik palackomban is már csak kb 3 dl volt. Persze ivókút sehol, szóval elkezdtem beosztani a vizet. Coimbra előtt nem sokkal a sors iróniájaként átmentem egy római kori vízelvezető csatorna alatt 😄.
Végül a tűző napon, délután 2 körül egy domb tetejéről elém tárult Coimbra. Már csak 2 km. De mindig az fáj a legjobban, ezt tegnap meg is beszéltük a többiekkel 😃. Elmentem a folyóig, ott leültem az árnyékba és megnéztem a szállásokat. Végül a Change the World Hostel mellett döntöttem, 3 fős szobába kértem egy ágyat a bookingon, adókkal együtt 23 EUR-ért. De csak 3tól átvehető.
Szóval átvágtam a városon a hostel melletti kis térre, és leültem egy kávézóba. Egy Cola és egy sör pótolta a folyadékhiányomat, szóval fel tudtam mászni a 3. emeleti szobámba. Most én alszok fent egy emeletes ágyon, lepakoltam, lezuhanyoztam és kicsit pihentettem a lábaim az ágyon. Közben befutott az egyik szobatárs, egy idős Koreai úr, a másikat még nem láttam, de a cipőmérete alapján megtermett férfi lehet 😄
Egy kis pihenő után felhúztam a nyúlcipőt meg a cipőzoknit, és kimentem a városba valamit enni. De mivel ma még alig sétáltam, gyorsan körbejártam a környéket.
Coimbra nagy város, szóval hangos, nyüzsgő, tele van emberekkel, ami most egy kicsit fájdalmas a napok óta tartó csend után. Felsétáltam egy domb tetejére, ott volt egy hatalmas katedrális, 2,5 EUR-ért körbejártam az egészet. Utána még egy domb, találtam egy kilátópontot. Majd a nemzeti múzeumot, aztán az Egyetemeket, ami tele volt diákokkal meg emberekkel. Innen kis utcákon át vissza és leültem vacsizni. Kellett még ez a 3 km mára 😄
Egy jó carbonara, egy csokis süti almával, egy kávé és egy sör, szóval lehet továbbmenni😄😃
Egyébként itt most valami nagy bulizás megy, teljes zenész csapatok mászkálnak a városban és mindenhol énekelnek, zenélnek. Az egyetemen láttam sokat közülük épp beöltözni szóval biztos valami záróbuli.
Vacsi után még sétáltam egyet, lementem a folyópartra, ahol persze szembetalálkoztam a francia párral, akikről amúgy kiderült tegnap hogy írek, nem is franciák😀 Vicces volt, azt mondták pont azon gondolkoztak találkozunk e még, erre előbb összefutottak az Amerikai és Kanadai hölggyel aztán velem. Persze mindenki ugyanott szállt meg megint 😄 Nagyon összetartó kis csapat.
Kezd hideg lenni, felmentem a pulcsimért, és a koreai szobatársam kérdezte van e már szállásom a továbbiakra, mert egyre többen vannak a hétvégi Fatima zarándoklat miatt, ezért ő 2 napja itt pihen. Kezdek kicsit aggódni. A holnapi tervem az volt hogy egy 23 km-es etapot csinálok Mealhada-ig, de ha ott nem lesz szállás tovább kell mennem. Anadia 32 km, ott most még a booking mutat egy hotelben szobát 80 EUR-ért, de nem csaptam még le rá, mert mi van ha mégis találok hamarabb. Holnap kiderül. A Fatima jelenések évfordulója május 13, addig csak kihúzom valahogy. Legfeljebb maradnak a hotelek hostel helyett. Elvileg 4-5 nap és Portoban vagyok, onnan hátha csökken ez az őrület.
Pont ma egy hete hagytam el Lisszabont. Azóta majdnem 250 km-t tettem meg. Csak nem fog ki rajtam egy ellenkező irányba tartó zarándoklat. Legalábbis remélem. Bár holnapra megint esőt mond, nem tudom még, hogy fogok haladni. Majd az Út megmondja hogy mi következzen...Читать далее
ПутешественникAhogy olvasom ez a Coimbra valami fantasztikus lehet,hatalmas történelemmel. Szerintem ott családdal is el lehetne tölteni egy pár napot.
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 11
- четверг, 8 мая 2025 г., 15:51
- ☁️ 19 °C
- Высота: 31 м
- ПортугалияAnadia40°27’4” N 8°27’49” W
9.nap -Coimbra-Anadia (vagyis Mogofores)
8 мая, Португалия ⋅ ☁️ 19 °C
Hát nem a mai nap lesz szerintem a kedvencem. Rengeteget mentem forgalmas főutak mellett, újra beköszöntött az esős évszak, és ráadásul a szállásom is 2,5 km-re van az Úttól, és megszerezni se volt egyszerű. De csak szépen sorjában.
Mára 31,5 km-t terveztem be (24 volt az első terv Mealhada-ig de azt gondoltam inkább továbbmegyek, hátha megelőzöm a tömeget), de aztán végül a szállásig majdnem 36 lett. Igaz, hogy egy helyen le is tértem az útról véletlen és az is növelte, de na. Ez azt jelenti, hosszabb utakat is tervezhetek mint a 30-32. 😀
Az útvonalam: Coímbra-Adémia de Baixo- Fornos- Trouxemil- Adões- Sargento Mõr-Santa Luzia- Mala- Lendiosa- Vimieira- Mealhada- Sarnadelo- Alpalhão- Aguim- Anadia. Ehhez jött hozzá, hogy végül csak a szomszédos Mogoforesben találtam szállást, ami nincs az útvonalon.
Reggel amúgy sikerült időben, 7 körül elindulni, ami kellett is, mert Coimbra óvárosában elég nehéz volt követni a sárga jelzéseket. Sajnos nagyon sok helyen vagy le van fújva más képekkel, vagy ráragasztanak, vagy egyszerűen csak kitakarja valami, így kicsit nehézkesen jutottam ki a jó irányba. A forgalmasabb fő utca mellett már követhetőbb volt. Így hagytam magam mögött a festői Coimbrát, ami tényleg egy jó hangulatú kis városka. Legalábbis a belső része. Kicsit azért vártam hogy kiérjek a természet csendjébe, de erre azért várhattam jó sokáig, mert végig a főbb utak mellett haladtunk.
Nem sokkal a város után szembe jött velem egy nagyobb csapat sárga mellényes ember. Rájöttem, hogy ők már a Fatimai zarándokút csoportjai, és 40-50 fős, de időnként több 100 fős csapatokban haladnak kísérő kocsikkal, frissítő csapattal, mindennel. Egész feldobódtam tőlük, mert mindenki jó kedvűen köszönt, próbáltak jelezni hogy másik irányba van Fatima, de mondtam hogy Santiago a cél, mosolyogtunk egymásra és továbbmentünk.
Ma olyan sűrűn voltak a városkák az út elején, hogy szinte nem is tudtam mikor megyek be, meg jövök ki belőlük, szóval ez kitartott vagy 9-ig. Akkor Trouxemilben találtam egy boltocskát, vettem 2 zsemlét meg egy almát és mentem tovább az egyre sűrűsödő tömeggel szemben.
Valahol Santa Luzia után jött az első erdei ösvény, és vele együtt az eső, ami vagy 4 órán keresztül esett kitartóan. Bár a sárból hamar kijöttem, de továbbra is kocsik közt kellett haladni, néha egy egy kisebb úton. Mala-ig mentem egyhuzamban, az közel 19 km volt ott viszont kerestem egy esőtől védett kis padot, megettem a második zsemlémet és elkezdtem szállást keresni. Booking fullon, találtam egyet a térképen is, felhívtam, ma fullon, szóval úgy tűnt nem lesz hol aludnom ma. Már azon agyaltam hogy bekéredzkedek egy templomba és alszok a padok közt, elvégre a templom a rászorultak mentsvára is volt mindig. De végül előbb megnéztem az Airbnb-n, találtam egy szobát Mogoforesben, mindegy milyen, jó lesz. Kicsit ódonnak tűnik, meg ott lakik a család, de aludtam már szűkösebb helyen is zarándokok közt, csak kibírom.
Az eső továbbra is esett, egy kis műút, egy kis erdő, egy kis pocsolya, egy kis sár... Így értem be Mealhada-ba, ahol először meg akartam állni. Szakadó esőben nem sokat mutatott magából a város, de mire elgondolkoztam rajta milyen lehet már el is hagytam. Egy tábla maradt csak meg: Santiago innen már "csak" 345 km. Ezek szerint közeledek 😁😁
Mealhada után nem sokkal újabb erdőbe értem, és közben a nap is kisütött, szóval megváltam a hőn szeretett poncho-tól, és besétáltam Aguimon keresztül Anadiába. Vagyis a sportpályán és stadionon keresztül, de hát na.
Itt letértem a sárga ösvényről és elindultam a szállásom felé. 2,5 km, át a főúton, hídon, mindenen. Amikor beértem Mogoforesbe pontosan olyan látvány fogadott, mint amilyen a neve is. Egy kicsit halott falucska, gyönyörű de elhanyagolt, lerobbant kastélyokkal, sehol egy lélek. A templomhoz vitt a gps, de ott nem találtam a szállásnak nyomát sem, bementem a kis kávézóba a sarkon, hátha tudják hova kéne mennem. Angolul senki nem tud, de végül a kocsmárosné, aki pont úgy nézett ki, mint az Igazából szerelemben a portugál lány tesója, alkatra is, bajuszkára is, elkísért egy darabon, megmutatta merre menjek, meg mondta hogy Zöld kapu (persze portugálul, meg közben mutogatott egy kapura, meg a fűre, mint zöld meg kapu 😃)
Nagy nehezen megtaláltam egy zöld kaput, nyitva volt, bementem. Közben párszor írtam a házigazdának az appon keresztül, hogy érkezem, semmi reakció. Bent egy régi kúria, hangulatos udvarka, ajtó nyitva, bementem ide is. Kiabáltam de sehol senki. Bejártam az egész házat, közben próbáltam hívni a tulajt de nem kapcsolt (kiderült, hogy rossz száma van fent az appon), írkáltam neki meg kiabáltam a tök üresnek tűnő szellemkastélyban. Végül legfelül egy szobából kijött egy srác, ő is airbnb-zik, azt mondta nekik is elég sokat kellett várni, míg Paula jött, várjak.
Írkáltam rendületlenül az üziket, próbáltam hívni, mígnem egyszer végre kaptam választ. A szobám az elsőn van, benne a kulcs, érezzem jól magam. Zarándok pecsétje persze nincs de már nem izgat, csak legyen hol aludni este.
Mivel a helyi kocsma nem tűnt túl éttermesnek, lepakoltam, és visszamentem Anadiaba, mert láttam ott egy Continental szupermarketet. Csak 2 km, mi az már 36 után 😀. Vettem egy kolbászkákkal sütött kenyérkét, sonkát , sajtot, holnapra 2 zsemlét meg 2 csokit mert elfogyott ma, és visszamentem a szállásra, kiültem a teraszra, és megvacsoráztam egy macska társaságában. Közben hazaért a család gyereke a suliból, meg egy nő is jött, köszöntünk, és mindenki ment a dolgára.
Ezzel vége is a napnak, amit most nem bánok annyira. A következő 2 napot szeretném meghúzni, hogy vasárnapra Portoba érjek. Átalakítottam az appon az etapokat holnap 33, aztán 36, és akkor Portoig már csak egy 27-es marad. Nézegettem, holnapra még több helyen is van szállás szabadon, de majd akkor foglalok, ha látom hogy el is jutok addig. Holnapra is esőt mondanak, hátha leelőzöm.Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 12
- пятница, 9 мая 2025 г., 16:43
- ⛅ 18 °C
- Высота: 138 м
- ПортугалияAlbergaria-a-Velha40°41’30” N 8°28’46” W
10.nap Anadia- Albergaria-a-Velha
9 мая, Португалия ⋅ ⛅ 18 °C
Ma úgy döntöttem semmi nem veheti el a kedvem, és így is lett. Eddig volt már minden, eső, meleg, kifogyott víz, nehéz szálláskeresés és várakozás, tocsogás sárban, bandukolás kamionok közt, szóval nincs olyan ami még ne jött volna szembe, és megbírkóztam mindeggyikkel, ma kiélvezem amit kapok 😃
Mai útvonalam: Anadia (vagyis Mogofores)- Arcos- Alféloas- Avelãs de Caminho- São João da Azenha- Aguada de Baixo- Landiosa- Brejo- Sardão- Águeda- Paredes- Vale da Erva- Mourisca do Vouga- Pedaçães- Lamas do Vouga- Lameiro- Serém de Cima
- Albergaria-a-Velha
A hivatalos úton 32.8 km, de mivel Mogoforesben aludtam, onnan kb 2 km-volt visszacsatlakozni, szóval 34,7 km lett a vége.
Az alvásomról annyit, hogy irtó nyomasztó volt az a hely, a szoba is, meg a faluból is olyan hangok jöttek be, hogy alig vártam hogy elhúzzak onnan. Korán keltem, fél 7kor már úton voltam. Amúgy is hosszú nap lesz, nem baj ha időben indulok. Tegnapról még van két zsemlém, tegnapelőttről egy almám és egy lopott narancsom, nem is kell kaja után se kutatni, irány az Út.
Párás de napsütéses idő volt, minden adott volt egy jó sétához. Visszanavigáltattam magam az első sárga jelzésig, és innen újra a jelekre hagytam magam. Visznek ahova visznek, megyek amerre mutatják.
Várostáblákat ezen a szakaszon se nagyon látni, ráadásul olyan közel vannak sokszor egymáshoz a települések, hogy nem tudod eldönteni kiértél az egyikből, és be a másikba, vagy csak valakinek nagyobb a kertje mint a többieknek 😀. Szóval ahelyett, hogy azzal foglalkoztam volna hol vagyok, elkezdtem azon agyalni, hogy mennyi épületet lehetett volna itt jól karbantartva , gyönyörűnek meghagyni ahelyett, hogy torzókkal van tele a környék. Szerencsére errefelé már egyre több olyat láttam, ahol erre rájöttek, és nagyon szép kis felújított, vagy részben felújított régi kúria mellett is elmentem. De volt olyan gyár is amit egy az egyben hagytak meghalni az elmúlt években.
Egy kis idő múlva elkezdtek újra felém jönni a Fatima zarándokút csoportos zarándokai, szóval még mindig vannak előttem jó páran, remélem találok majd szállást. Voltak, akik megint nagy tömegben, hangoskodva, voltak akik a kísérőkocsik "árnyékában", de olyan hölgycsapat is jött szembe, akik hangosan kántáltak egy imát végig az úton. (Egy volt aki felolvasta, a többiek a könyörgést kántálták szakaszos időközönként). Águada előtt (nekik mögött) még egy komplett orvosi sátor is volt nekik felállítva. Amúgy tegnap utánanéztem, hogy miért vannak ennyien ilyenkor a Fatima zarándoklaton. 1917-ben 3 pásztorgyereknek jelent meg Szűz Mária május 13-án, és kérte őket hogy 5 hónapon át mindig jöjjenek el. Az egyház végül validálta a jelenéseket, és azóta május 13 a hivatalos Fatima ünnep, oda mennek ennyien. Ez azt is jelenti, hogy minél messzebb vagyok Fatimától és minél közelebb a május 13-hoz, annál több szállás szabadul fel 😀
Egy ideig amúgy vegyes volt a táj, főleg út mellet haladtam, de szerencsére kisebb utakon, így jobban láttam mi van körülöttem, nem kellett a kamionokra figyelni. Messzeségben "hegyek", és én is fel le mászkáltam folyamatosan, de egy csomó szép ház mellett is elvitt az utam. Egyébként ma 400 méter felett volt az összes szintemelkedés ami azért vicces, mert itt még Magyaroszági viszonylatban nézve is csak dombok vannak (150-200 m magasak). Viszont Portugália "völgyei" meg rendre lemennek 0, vagy max 50 méterig szóval volt azért egy pár kaptatós rész 28m-ről mondjuk 150-re, hogy aztán újra visszamehessek 12-re . A vádlim imádta... 😀
Aguada de Baixo után megint csak ipari övezetbe értem, szóval hosszú kilómétereket mentem gyárak meg csarnokok mellett, aztán jöttek a falvacskák, majd Águadába egy kis fahídon át jutottam be. Közben megint el kezdett esni, szóval poncho elő, de szerencsére ma az a nap van amikor jó kedvem van, szóval ponchoban is vigyorogtam tovább, mert hirtelen olyan jó friss eső szag lett, amit imádok 😀.
Águada-n hamar átjutottam, volt egy szép hídja, érdekes kis főtere, meg egy szép meredek kaptatója a végén, ami elvitt egészen messzire, de szép volt a kilátás, és még az eső is elállt szép lassan. Aztán egy újabb ipari park következett, már 18 km-nél jártam, és majdnem 11 volt, szóval amikor levettem a ponchot elővettem a 2 napos almámat, és séta közben megeszegettem. Az ipari park után újabb emelkedő, fel egy szép kis faluba nem tudom hol, aztán lefele megint a főútig, amin szerencsére csak keresztül mentem, nem rajta 😀😀
22 km körül éreztem, hogy csak kéne pihenni, eldöntöttem, hogy ha látok bárhol bármilyen kávézót beülök. És mit ad isten, 2 kanyarral később újabb főút, a túloldalán kávézóval, szóval ittam egy kávét, meg egy kólát, pihentem egy negyed órát aztán elővettem a zsemlémet és újra útnak indultam városról városra, minimális természeti szakaszon, de nagyon szép kilátópontokkal, és néha egy egy kecskefarmmal. Egyébként rájöttem, hogy a településeknek is tud jó illata lenni, főleg ha a normális környékeken mész ahol virágok meg fűszernövények vannak a kertekben. Szóval itt is jól elvoltam, néha még azt is éreztem hol sütnek valamit, vagy hogy kinél van hátul koriander meg bazsalikom. 😀
Végül Serém után jött a mai nap egyetlen erdős szakasza, földúttal, napsütéssel. Sajnos az erdő elég hiányos volt olyan, mint ha kiirtották volna, de aztán megláttam hogy fekete a fák töve és törzse, és nem kiszáradtak hanem erdőtűz lehetett és kiégett a környék. Szomorú...
Az erdőből már egyből Albergaria-a-Velha- nál lyukadtam ki, szóval kezdett izgalmassá válni hogy vajon lesz e szállásom abban az Albergue-ben amit kinéztem. Egyből odamentem, egy kedves nő fogadott, megmutatott mindent, 8EUR-ért megkaptam az ágyamat, és mint kiderült, nincs is még más rajtam kívül. 😃
Zuhany, mosás, és elmentem megnézni a "várost", ami nem tartott túl sokáig. Kerestem egy helyet ahol van kaja, kértem egy pizzát, megettem, és visszamentem a szállásomhoz, ahol a házigazdával elbeszélgettünk kicsit, mondtam hogy fájdogál azért estére a lábam, szóval fözött nekem egy csodacuccot fahéjból, szegfűszegből, meg nemtommiből és amíg megittuk dumáltunk kicsit. Még egy házi rozmaringos hidratálósprayt is kitett nekem, hogy fújjam be estére a lábam, rendben lesz reggelre 😀
Kiültem még iszogatni a kis gyógyteámat, közben befutott 4 bringás, szóval végül nem az enyém az egész hely, de 5-en leszünk a 31 helyre, és amikor ideértem azt mondta a házigazda, hogy általában amíg tudja, addig egyedül hagyja az utazókat egy egy szobában, szóval remélem őket berakta egymáshoz, én meg maradok egyedül estére aludni 😀😀
Holnap még egy hosszú szakasz vár rám. Malaposta-ig 36, vagy Airas-ig 37 km. A házigazdám Airast ajánlotta, ott van jó albergue, ugyanígy pár EUR-s áron. Majd meglátjuk hogy bírom. Ha eljutok odaáig, akkor vasárnap már tuti Portoban leszek kora délutánra, mert csak 27 km marad hátra Malaposta-tól 😀Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 13
- суббота, 10 мая 2025 г., 16:51
- ⛅ 15 °C
- Высота: 312 м
- ПортугалияSanta Maria da Feira40°57’5” N 8°30’54” W
11.nap: Albergaria-a-Velha - Airas=40 km
10 мая, Португалия ⋅ ⛅ 15 °C
Na ez most kemény volt. Végül 3 eltévedéssel, pár nézelődéssel, majdnem megállással aztán mégis továbbindulással ma kicsivel több, mint 40 km-t tettem meg összesen 765m szintemelkedéssel. Szerintem alaposan leteszteltem a fizikai határaimat, és ennek ellenére egész fitt vagyok, és még tudok járni 😀😀 És így holnap már korán Portoba jutok, és lesz időm Portot is felfedezni.
Mai útvonalam: Albergaria-a-Velha - Urgueiras- Albergaria-a-Nova -Laginhas- Escusa- Outeirinho- Coche- Pinheiro da Bemposta- Besteiros- Póvoa- Oliveira de Azeméis-Santiago de Riba- UI - Cucujães- Faira- São João da Madeira- Arrifana- Infestas- Malaposta- Airas
És akkor a részletek: Tegnap éjszaka elég nagy vihar volt, csak remélni mertem hogy reggelre eláll, mert nem akartam már a legelején szétáztatni magamat, így mikor fél 6-kor felébredtem, örömmel konstatáltam, hogy látom az eget, és nem esik...Még 😀
Összepakoltam mindent, ittam egy elég rossz kávét, és elindultam. Tudtam, hogy ma hosszú út vár rám, de azt még nem, hogy végül meddig is akarok elmenni ma. Több lehetőség is volt. Vagy elmegyek São João da Madeira-ig, ahol viszonylag több szálláshely van, de akkor holnap Portoig még 33 km vár rám, és nem akarok hullán odaérni. Viszont az is igaz, hogy tegnap estére már eléggé fájt mindkét bokám, szóval lehet itt meg kéne állni ma. Ha bírom, akkor elmehetek Malaposta-ig, ahol van egy hotel, vagy esetleg még plusz 1,5 km Airas, ahol meg olcsó albergue van. Majd a lábam eldönti nap közben, mindenesetre reggel körbe bandázsoltam a bokámat.
Albergaria-a-Velha másik oldalán még volt egy elég szép kis óvárosi rész, azt még bebolyongtam útközben, aztán le is tértem egy kis földútra. Az eső nyomai elég erőssen látszottak, de kikerülhetőek voltak a pocsolyák, szóval nagy baj nincs, ma legalább madárdallal kezdek. A tegnapi jókedvem kitart mára is, jót tett neki pluszban a kedves szállásadó és a gyógytea 😀
Urgueriasból csak egy körforgalmat kaptam, közepén egy Mária szoborral, és nem sokkal később újabb erdőn keresztül értem be Albergaria -a-Nova-ba. Innen egy jelzés szerint már csak 300 km Santiago, szóval tuti hogy a fele utat már megtettem 😀😀. Egyébként a Velha időset, a Nova újat jelent a két városka nevében, de Nova sokkal avittabnak tűnt mint Velha, szóval lehet csak szójáték az egész. Bár Nova templomocskája tényleg Nova volt, hófehér üvegpalota nagy márvány trónussal. Viszont volt mellette egy kis kedvesség a zarándokoknak, egy pecsételő hely, meg pár narancs. Szóval nyomtam egy pecsétet innen is, meg vettem egy narancsot és továbbálltam.
Szerencsére bár itt is egymást érik a városkák, de többnyire alacsonyabb rendű utak mellett mentem tovább, a távolban a hegyekkel, és másik irányból sajnos egy újabb viharral. Valahol Branca szélén megláttam, hogy a galambok összehúzódtak egy helyre egy villanypóznán, szóval gondoltam kitalálok egy népi bölcsességet, tuti azért van, mert nagy vihar jön. Sajnos igazam lett. Az első hideg fuvallatnál (mindig így kezdődik) előkaptam a táskavédőt, gyorsan lecsattintottam a karabinerről a ponchot, felkaptam, és vártam az első cseppeket. Meg is jöttek hamar, aztán úgy elvert az eső, hogy 2 percen belül a cipőim teljesen megteltek vízzel, és mivel arra figyeltem hova lépek, kétszer is rossz felé mentem. Szerencsére hamar feltűnt, hogy nem látom a jelzéseket és visszafordultam, újra rácsatlakozva az Útra.
Pinhero da Bemposta-ig áztam, aztán kaptam 5 perc napot, majd újra áztam. De nincs mit tenni, ez ilyen. Egy domb tetején találtam egy kis fedett helyet, lepakoltam és elmajszoltam a 2 napos zsemlémet, aztán kicsavartam a zoknimat, mert még van azért hátra több, mint 20-23 km, hátha meg tud addig száradni. Mikor tovább indultam (persze megint fel-le-fel-le), egyszer csak belefutottam Bemposta óvárosába, ahol még ki is volt táblázva melyik épület micsoda, és mikori, meg miért olyan amilyen. Szóval elkezdtem az eső helyett a táblákkal foglalkozni, amiből megtudtam, hogy régen ez valami királyi rezidencia is volt, és hogy innen elvileg egyszerre látni a hegyeket és az óceánt is. De én csak a hegyeket láttam, azokat is felhők közt 😄😄
Mire befejeztem az egyszemélyes tárlatvezetésemet, csitult az eső is, szóval bandukoltam tovább. Sose tudtam hol járok, ha láttam a sárga nyilat nyugodt voltam hogy az irány jó, és nézegettem a tájat. A messzeségben hegyek, a völgyekben házak, szép volt a környék. Valahol Travanca-nál aztán egy szakaszon még a síneken is vezetett az utam, de meghallgattam a síneket, nem jön vonat, szóval átmentem az alagúton is 😄.
Végül egy kis ösvényen és egy ódon hídon át jutottam be Oliveira de Azeméisbe. Már messziről látszott két dolog: tele van új társasházakkal meg nagy tornyokkal a város, és hogy sajnos elég magasan van a templom, ami azért baj, mert ez egy zarándok útvonal, szinte mindig a templom mellett megy el az út 😄. Nem baj, akkor dombotmászunk. Nem volt épp a legkényelmesebb az emelkedő, de feljutottam, bele egy terecskébe ahol vicces szobrokon csillogott a napfény, szóval kicsit kerültem és megnéztem a két bádoghulladékszobrocskát 😀. Aztán tovább felfele. Kezdtem már kicsit megéhezni, de annyira nem fogott meg a bevásárlóutca hangulat, hogy nem álltam meg, majd Madeira-ban, az már csak vagy 8 km 😄. A templomig még átkeltem az óvárosi részen, ami egészen hangulatos volt, majd gondoltam, ha már ennyit másztam megnézem a templomot esetleg pihenek ott egy kicsit. Esküvő volt, szóval ahogy beléptem kérték hogy lépjek is le 😁😁
Innen megint csak lefele, aztán felfele, aztán lefele. A lefele azért jobb, mert akkor rálátsz a tájra, szóval láttam is sok szép mindent a távolban, és azt is kiszúrtam hogy São João da Madeira is fent lesz a dombtetőn, csak előbb még lemegyek a völgybe 😀. Madeira-ba egyből egy hatalmas pláza mellett jutottam be, de oda nem akartam bemenni a tömegbe enni. Szóval elmentem az első kávézóig, és ott kértem egy toast-ot, kávéval, colaval, és leültem végre egy kicsit hosszabb időre. Elvégre el kéne dönteni, hogy maradok, vagy megyek tovább. 31 km-nél jártam, Airas innen még vagy 8.
Kaja közben azért ráírtam az Albergue-re, hogy van e helyük, mert ha nincs akkor el se megyek addig, majd megbeszéltem a lábaimmal, hogy Madeira nekem szigetként tetszett, városként nem fog meg, menjünk tovább. Keresztül menve a városon, tényleg nem is volt benne semmi érdekes, szóval jó döntés menni amíg még bírom.
Arrifanaba menet volt a mai utolsó előtti igazi kaptatós rész, szóval ott még kellett a szufla rendesen, de a colaKVtoast hármas tolta az energiát a lábaimba rendesen. Persze itt is templom a tetején, ha már felmásztam benézek. Mindenhol az ajtón kiírva, hogy csendet kérnek, aztán beléptem, és épp porszívózott valaki, ami egy ekkora térben elég durván tud szólni. Nem is tudom hogy tudott imádkozni a két benti hölgy ebben. Viszont itt is volt pecsét, szóval elég jól bepótoltam a Mogoforesben elmaradt pecsétet a zarándok útlevelemben 😄
A templom után vissza a sárga útra, elmentem egy focipálya mellett, ahol épp meccs volt, megálltam az első kapurarúgásig, de nem volt VB minőség szóval továbbálltam innen is. Aztán egyszer csak elfogytak a sárga nyilak egy Pingo Doce után. Visszamentem az előzőig, ott még megvolt de utána sehol semmi. Itt már elő kellett vennem a telefonom, és rájöttem hogy tök messze van a rendes útvonal, nem tudom ezek milyen nyilak voltak amiket követtem, de elvittek a francba. Kerestem egy összekötő szakaszt, hogy ne kelljen a templomig visszamászni, és visszatértem a rendes útra. Viszont közben a távolban megláttam az óceánt is, lehet ezért kellett eltévednem, mert fentről jobban látszott. Arrifana vége felé, Malaposta előtt még egy nagy kaptató, már az utolsó mára, ahol egy sarkon megláttam kiírva hogy már csak 262 Santiago, szóval Santiago gyorsabban közeledik hozzám, mint amilyen gyorsan én haladok felé 😀😀. Innen már végig a főút mellett vitt a jelzés (vagy annak hiánya) egészen Airas-ig, de nem zavart, balra nézegettem az óceánt a távolban, és néha még a sósvíz szagát is érezni véltem 😁
Aztán Airas-nál megtaláltam az albergue épületét, de bejáratot nem. Végül megláttam egy nőt teregetni a szomszéd háztetőn, mondtam mit keresek, ő meg mondta hogy várjak, majd mindjárt jön. Adott egy pecsétet megy egy kulcsot egy 3 ágyas saját fürdős szobához (kb nincs más rajtam kívül), elkérte a 15 EUR-t és megmutatta a szobámat. Lepukkant, ócska, kicsit salétromos, de egy estére jó lesz. Még kérdeztem van e bolt vagy kávézó nyitva, mondta csak a "snack bar", ami a helyi kocsma. Átsétáltam, ettem egy csokis sütit mert más nem volt meg egy sört, mert az meg volt, aztán amikor kezdett begyűlni a falu leléptem, mert most nincs meccsnézős hangulatom, ma már néztem meccset. Visszafele vettem holnapra 2 almát egy gyümölcsösnél ami nyitva volt, és bejöttem a szobámba. Mivel vacsora nélkül fekszem ma le, kifejezetten jó ötlet volt az a toast kenyér délután 😄
Holnap Porto. Mivel tuti csak addig megyek, foglaltam egy apartmant magamnak, szeretnék egy estét normális lakásban eltölteni, és úgy megnézni a várost délután, hogy nem kell a cuccaimat rakosgatni. Aztán majd kiderül, hogy hétfőn indulok e tovább vagy még pihenek.Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 14
- воскресенье, 11 мая 2025 г., 07:07
- ☀️ 10 °C
- Высота: 72 м
- ПортугалияPorto41°8’42” N 8°36’42” W
12. Nap Airas-Porto 😀😀
11 мая, Португалия ⋅ ☀️ 10 °C
Elértem Portót!!! 12 nap alatt sikerült megtennem az első szakaszát az útnak, hivatalosan 375 km-t, de a valóságban még nem adtam össze. Nem is ez a fontos.
Innen talán a terep elvileg egy kicsit enyhül, mert a parti úton szeretnék végig menni, de majd látjuk. Még nem néztem meg mi vár rám ezután. Majd visz az Út ahova akar 😀
Mai útvonalam: Airas- Souto Redondo- Ferradal- Lourosa- Vergada- Goda- Gríjo- Sergueiros-Peroshino- Rechousa- Vila Nova de Gaia- Porto
Ez egy viszonylag rövidebb, 28,5 km-es szakasz volt, hogy úgy tudjak Portoba érni, hogy még legyen erőm nézelődni itt is. De ehhez képest a lábaim érzik rendesen az elmúlt 2 nap hajtását, szóval nehéz lesz a városnézés. Kicsit egész nap fájt valahol valami a lábamban, de majd a szálláson pihentetem kicsit mielőtt elindulok, és este a zoknicipőmben megyek el, az olyan mint ha nem lenne rajtam semmi. 😀
A tegnapi etap után szerintem nem csoda, hogy az éjszakám úgy telt el, hogy észre se vettem. Nem zavart a szoba dohossága, a fürdőben növekvő salétromosság, a hangok fentről, még az utcán villogó lámpa se. Aludtam, mint akit agyonvertek. Így aztán 6 után keltem csak, és az első amit észrevettem, hogy szakad az eső 🤔. Nem baj, csak akarni kell és eláll hamar...gondoltam. És így is lett. Mire mindent újra elpakoltam, elkészültem, már a nap bújt elő a felhők közül. Meleg nincs, kb 9 fok, de nem baj. Rövidgatya, pulcsi és ha sétál az ember, nem fázik.
Airasból a régi Római úton vezetett kifelé a sárga jelzés, amit elvileg tényleg a rómaiak csináltak ide, de az esőtől, meg az elhanyagoltságtól nem annyira látszott rajta az antikvitás jellege. Viszont a mai nap jelentős része macskakövön vitt szóval el is gondolkoztam miért macskakő a macskakő. Persze lett rengeteg válaszom az "olyan barázdás mint ha a macska karmolta volna össze"-től, a "macskajajt okoz a lábadnak"-on át egész a "jól lehet vele macskát kergetni"-ig. Aztán megnéztem. Elvileg azért így hívjuk, mert a jelenleg már Szlovákiában található Macskalyuk-i bányából származott az ilyen bazaltkockák nagy része nem csak itthon, de külföldön is.
Az már már természetes, hogy sose tudtam melyik városkában vagyok út közben, és azt is gondoltam hogy ilyen közel Porto-hoz már nem sok alkalmam lesz az erdőket róni, így nem is csodálkoztam, hogy egyik városból a másikba érek folyamatosan. Közben figyelgettem a házakat, és a kilátást a környékre, de azon kívül hogy szép volt, meg macskaköves, nem nagyon történt semmi. Azért látszott, hogy vasárnap van, mert elég csendesek voltak az utak is. Capela da Santa Rita-ban volt valami fesztivál, de csak a zene szólt (Queen meg Beatles valami nagyon furcsa pánsíp feldolgozásban 😀) ,de még nem voltak emberek szóval nem álltam meg. De azért már kezdtem megéhezni, így hogy tegnap délután óta nem ettem rendesen, és mindjárt 10 óra. 😀 Végül beértem Gríjóba, gondoltam majd ott eszem valamit. Hát a Gríjóiak annyira lusta népség, hogy senki nem otthon csinál reggelit a családnak, hanem hosszú sorokban állnak a kávézókban hogy kaját kapjanak, szóval nem. Viszont elhaladtam egy nagyon hosszú kerítés mellett, aminek a temető után volt egy kapuja, és mindenki oda ment be kocsival. Meg kellett néznem, így találtam meg Grijóban Mosteirro de S.Salvador kápolnát és parókiát ami egy gyönyörű régi kolostorrendszer volt. Ha már itt voltam, bementem, tele volt gyerekkel, valami iskolai műsorra készültek szóval körülnéztem és továbbmentem.
Sermonde elején találtam egy hosszú kerítést, ahol egy teljes történet volt felfestve (lásd mellékelt video), majd letértem egy újabb macskaköves útszakaszra, és itt bandukoltam tovább Perosinho-ig, ahol barátra leltem. Mellém szegődött egy beagle szerű kutyus, és elkísért egy darabon. Ő is éhesnek tűnt, valószínűleg már én is, bár korábban a tegnapi 2 almámat lelkesen megreggeliztem, szóval sorstársak voltunk. Kicsit kóboroltunk együtt, aztán ő lemaradt valahol, én meg találtam egy kávézót, és bementem, ettem egy croissant, egy Pastel de Nata-t, ittam egy kávét meg egy colat, és továbbmentem.
Az utam újra egy régi római ösvényre/útra vitt, amit sokáig követtem, végre fák és természet közelében egészen Canelasig, ahol megláttam egy torzót ami felkeltette a figyelmem. Kiderült hogy egy régi, 1954-ben indult iskola bejárata, amit meghagytak mementonak, de a többit az autópálya miatt lebontották. Kár érte, képek alapján szép volt.
Menet közben elgondolkoztam két dolgon is:
- mindegy ki milyen gyorsan megy, végül ha a jó úton halad, ugyanoda jut. A korábbi zarándoktársaimmal teljesen összevissza tempóban haladtunk, volt aki sietett mint én, volt aki csak bandukolt de esténként napokig egy helyen lyukadtunk ki. Szóval nem kell rohanni, akkor is odaérsz.
- mennyire nem látjuk mi van magunk körül amikor mondjuk kocsival közlekedünk. A táj csak elsuhan, látod hogy szép, de azt nem hogy pontosan mi mellett mész el. Ami kocsival 10 perc, gyalog 1,5-2 óra. Van időd alaposan körülnézni.
Innen hosszú kilométereken át követtem a főutat, de már látszott, hogy közelítek Portohoz. Vila Nova de Gaia-hoz érve belecsöppentem a teljes civilizációba, majd megjelent az első villamos/metro is, ami itt még föld felett, Portoban már alatta megy.
Végül elértem a Ponte Luís-t, ami a Portóba vezető híd. Még felmásztam a dombra a Gaia-i oldalon, jól körülnéztem, aztán végigfotóztam a fél világot, és elértem az utam első szakaszának hivatalos végét, a Porto-i Sé templomot. Kértem egy pecsétet a Credentialomba, majd beültem egy jól megérdemelt sörre a templom tövében.
Innen irány a szállás, egy kis pihenés, mosás, végre egy olyan szállás 2 hét után ahol nem kell figyelnem a cuccaimra, aztán amikor a lábam már úgy érzi, hogy képes lepcsőt mászni (vagy legalábbis hajlandó) akkor irány Porto felfedezése 😁
Végül 2 óra pihengetés után nekivágtam a városnak. Szokásomhoz híven csak kóvályogtam összevissza, hogy vigyen magával ahova akar. Erre mondta 2 napja a kedves szállásadóm, hogy próbálok eltévedni a város lelkében, meg hogy igazi zarándok vagyok azzal, hogy nem foglalgatok napokra előre, meg hogy megyek tovább ha még bírom mindegy mi volt az appon.
Na szóval Porto: elindultam találomra az egyik irányba, és eljutottam hamar a Batalha térre valami V. Péter szobráig, innen láttam egy fürdőszobatemplomot (így hívom azokat amik kék csempével vannak kirakva kívülről) de zárva volt. Innen elindultam felfele egy sétálóutcán, és úgy döntöttem felmegyek addig a pontig, ahol a város már nem óvárosi képét mutatja, aztán majd onnan jövök lefele a múltba. Találtam is egy elvileg híres graffiti falat (vagy inkább modern kültéri freskót), aztán továbbmentem az óváros széléig és a következő utcák egyikén elkezdtem leereszkedni. Hol jobbra, hol balra...Újabb modern freskó, aztán egy nagy park, a Portoi városháza hozzá óratorony lánccal, majd megláttam a Torre dos Clérigos tornyát, előtte a templommal. Olyan sokan vártak kint, és olyan rég akartam bemenni egy templomba, hogy odamentem. 10 EUR a belépő, de elvileg van ott valami amit érdemes megnézni. Ám legyen... bementem és bent sorokban ültek az emberek és vártak, miközben a templom belülről ki volt világítva valami fényjátékosra. Mozgott, zenélt maradtam. És ezt se bántam meg. Olyan bődületes fél órás fényjáték volt, olyan aláfestőzenével, hogy teljesen magával ragadott.
Utána sok sok lépcsőn lementem a partra, ami még nem az óceán, hanem a Duero folyó torkolata, de nagyon szép és hangulatos. A vízben hajók, a parton bárok, éttermek, utcazenészek, és rengeteg illat. Itt jöttem rá, hogy igazából 2 napja nem ettem rendes kaját, csak száraz zsemlét meg gyümölcsöt, meg ma reggelire azt a fincsiséget a kávézóban.
Vízpart, szóval persze mindenhol halas kaják, ráadásul többe kerül egy saláta mint a mai szállásom, szóval vissza az óvárosba. Megmásztam vagy ezer lépcsőt, és elkezdtem kutatni valami rendes, de nem horror árú kaja után, végül a közelemben beültem egy étterembe. Sertéshúsra vágytam, de az már elfogyott, szóval maradt a kacsa, meg utána egy fagyis desszert. Közben odatévedt egy "utcatáncos" srác a hangfalával. Szegény rémesen rosszul táncolt és irtózatosan komolyan vette magát, mígnem aztán egy pasas a vacsorázók közül beállt hozzá táncolni. Aztán a macarena-ra két csaj csatlakozott hozzá, sőt többen megálltak az utcáról is, így végül vagy 10 csaj nyomta a sráccal a macarena táncot. Ha már csak ezt láttam volna Portoból akkor is megérte volna ma ideérni úgy feldobott, olyan jókat nevettem közben 😀😀
Mikor kezdtem átfagyni feljöttem a szobámba. Út közben még találtam egy érdekes piacot, meg rájöttem hogy elég sok a hajléktalan a környéken, de eltelt a nap. Mindjárt éjjel 11.
Holnap reggel nem tervezek korán kelni. 11ig kell elhagynom az apartmant, lehet még reggelizek is egyet. Sajnos elég nehéz eltervezni hova megyek holnap, mert egyből 2 felé ágazik az út: az egyik a parton megy, a másik bentebb, és így nem tud az applikáció egyértelmű instrukciókat adni. Elindulok és majd közben meglátom hova érkezem. Az biztos, hogy a parti úton, mert 2 napja várom hogy közelembe legyen az óceán. 😀Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 15
- понедельник, 12 мая 2025 г., 18:40
- 🌧 16 °C
- Высота: 23 м
- ПортугалияVila do Conde41°21’24” N 8°44’34” W
13. Nap -Porto-Vila do Conde
12 мая, Португалия ⋅ 🌧 16 °C
Tudom, hogy mára könnyű napot terveztem, esetleg egy reggelivel Portoban, aztán késői indulással. Nos, ebből annyi valósult meg hogy 1 órával később indultam, mint szoktam. Reggelizni nem bírtam, tegnap este későn vacsoráztam, szóval nem voltam éhes. Ha meg már elindulok bárhova, akkor mindenestől indulok, nem csak úgy táska nélkül. Szerintem hív az óceán... már nagyon ott akarok lenni a hullámverésben.
Reggel, mivel a lábam továbbra is fáj, arra gondoltam kímélem kicsit és csak Vila Chá-ig megyek ma. Az közel 27 km, és szinte végig a folyó, majd Foz do Douro után az óceán parton megy. Ez kell nekem. Tegnap megvolt a zsongás, most jöhet a hullámverés megnyugtató monotonsága.
Így aztán a mai útvonalam eredeti terve: Porto - Foz do Douro-Nevoglide-Matosinhos- Leçada Palmeira- Perafita- Lavra
- Labruge-Vila Chá.
Ez így 27 km lett volna, de aztán végül kiegészült még a Mindelo-Árvore-Azurara - Vila do Conde vonallal is. Ami együtt 34 km. Még, hogy pihenőnap 😃😃 Nem nagyon ismerem ezt a kifejezést sajnos, és voltak jelek ami miatt így alakult.
Na de kezdem az elején:
Portoban a szállásomtól viszonylag hamar visszajutottam a Sé templomhoz, ahonnan tovább megy az út.... Na de merre? Az a nehéz, hogy egyből 2 irányba is lehet tovább menni, és az app is azt írta amit tapasztaltam is, hogy mint az összes nagyvárosban, itt is az első szakasz eléggé hiányosan jelölt, vagy nehezen követhető. Szóval sajnos-nem sajnos, de telefonos segítséggel kerestem meg az első hivatalos jelzést. Ehhez lemásztam kb 1000 lépcsőfokon. A lábaim imádták, a bal lábfejem külső éle, a jobbnak meg a belső éle és a boka része volt az, ami elég erős jelzéseket küldött, hogy ezt mégsem kéne, de hát nincs mit tenni, valahogy le kell jutni (egyébként ezeket a jeleket egész nap küldték a lábaim 😀)
Leértem a folyó partra, és találtam is egy hivatalosnak tűnő jelzést, ami szerint a B útvonalon vagyok, további jelzésig haladjak tovább egyenesen. (Ez amúgy kb 7 km volt mire újabb jelet kaptam 😀😀). Szóval a folyóparton menve szép lassan elhagytam Porto-t, közben átmentem még egy híd alatt, mentem vasrácsokon, keresztül egy parkon 2 szökőkúttal, aztán végre elértem Foz do Douro-t úgy 8 km után.
És itt végre.... elém tárult az Atlanti óceán. Napok óta ezt várom, szóval gyorsan felmentem a faluba az első pékségbe, vettem 2 zsemlét, egy pisztáciás croissant, meg egy Queque nevű kuglóf szerű sütit, és kirohantam a part mellé. Leültem egy sziklára és komótosan megreggeliztem a pisztáciás csodát és a queque-t. Ennek amúgy olyan íze volt, mint nagymamám meggyes sütijének csak meggy nélkül, szóval elő is jött sok nagyis emlék az ízek után.
Innen az út a parti sétány mellett vitt volna, de folyton lemászkáltam a parta inkább, meg néztem a hullámokat, szóval nem is nagyon tudom mi volt a túloldalon 😀😀. Az biztos, hogy a parton sokkal jobban látszott ha beértem valamelyik városka strandjára, mert nagy betonoszlopokon ki volt írva a városka neve is.
Nevogilde-nél rátaláltam egy régi parti erődre, a Francisco Xavier erődre, de nem volt nyitva szóval mentem tovább. Vissza a partra, kis ideig nézegettem, ahogy a szörfiskola tartja az oktatást, majd Matosinhosnál találtam egy érdekes szoborcsoportot. Egy 1800-s évek beli hajókatasztrófa emlékére állították, a gyászolókat ábrázolja. Utána kicsit eltávolodtunk a parttól, kikerültünk egy nagy kikötőt, aztán szerencsére visszatértünk az óceánhoz. Nem tudom miért, de nagyon vágytam a hullámok nézésére.
Aldeia Nova előtt egy sziklaszirten megláttam egy templomot, fel is másztam, gyönyörű volt a kilátás, de már nagyon fájt a lábam, átvettem a zoknicipőmet. Hát abban se lett jobb, szóval inkább visszacseréltem, de lazítottam kicsit a cipőmön, ami segített.
Nemsokára rátértem egy palló ösvényre, és innen szinte egész nap ezen vezetett az utam. Jó volt mert puhább mint az aszfalt egyenletesebb mint a macskakő, és mégsem bokatörős mint a földút, szóval kezdtek a lábaim kicsit lenyugodni. Egyszer még a vízhez is lementem, levettem a cipőm, és belenyújtottam a lábam a vízbe. Hát nem egy fürdős hőfok az biztos, ráadásul van vagy 15 fok kint is, és nagyon fúj a szél. Szóval fürdés nem volt, csak egy kis homokon sétálás, kagylókereséssel.
Innen az Út követte a pallóösvényt, hol homokos, hol sziklás partokkal, megtörve egy egy hangás réttel, vagy kisvárossal. Volt egy nagy obeliszk is a parton Marreco előtt, ami az Emlékezés partján áll, és IV. Pedronak állít emléket az első partraszállásáról és a liberális háborúk kezdetéről 1832-ről. Azt is megtudtam, hogy innen Santiago még 255 km. 😔 Már nagyon szeretnék közeledni, és utána hazaérni.
Közben megismerkedtem egy új esőtípussal is. Eddig volt ugye a szakadó/szétáztató, a szemerkélő, a gyorsvihar, és a jószagú, lassan eső. Most megtanultam az óceáni vízszintes esőt is. Olyan erős a szél, hogy oldalról esik, nagyon gyorsan indul, és viszonylag hamar vége is van, viszont kicsit sós íze van (kulacsot nem ebből újratölteni) és nagyon szúrós. 😀 Na ebből ma kaptam egy párat, vagy 4x vert el. Viszont mivel én vagyok Don Kihót-e, és van egy hű vegyverhordozóm Szancsóponcsó Panza, megküzdöttünk ezzel is.
Labruge előtt még találtam egy viking falut, vagyis csak a maradványait, majd Vila Chá-ban egy tengerből előkerült szemetekből összerakott baráti társaság fogadott 😀😀
Itt akartam amúgy megállni először, de rengeteg zarándokkal találkoztam nap közben, és itt csak 1 zarándokszállás, meg valami hotel van, szóval nem sok a hely. Előtte épp egy vízszintes eső vert el, és jól jött volna egy pihi. Pont ezen agyaltam, amikor egyszer csak hirtelen kisütött a nap, felnéztem, megláttam egy gyümölcsárúst, előtte pár szép almát, szóval itt volt a jel. Vettem egy almát, elbeszélgettem a nénivel aki angolul nem tudott, én meg gyengének érzem a portugálomat délután 3-kor 😀, de egyikünket se zavart a dolog, és továbbmentem. Nincs megállás, ugyis könnyű a terep, csak átjutok valahogy Vila do Conde-be. Jött egy újabb vízszintes eső, szóval mire észbe kaptam, és elállt már 2 km meg is volt a 7-ből. 🙂😀
Első utam az Albergue-be vezetett, a Santa Clara Pilgrims Hostel-be. Jó nagy Hostel, hátha. Hát nem, tele vannak. Amúgy is elég lepukkant és zsúfolt volt. A legközelebbi a Casa Da Laura, akkor megkérdezem ott. Itt szerencsére van hely, becheckolok, kapok egy ágyat, 3-man vagyunk egy szobában, tiszta, rendezett, a konyhában a cuccok közösben használhatóak (reggelik, tej, kávé), meg fel van töltve a hűtő is. Tökéletes...
Kis pihenés a szobában, aztán elindulok kaját keresni. A 9 órai reggelim óta egy almát ettem, és már este 6 óra van.
Találok nem messze egy helyet, szimpinek tűnik, beülök, és rendelek egy Francesinhast. Pár napja láttam, ahogy ette valaki, és nagyon meg akartam kóstolni. Igazából feltuningolt francia pirítós. Az enyémben volt 2 réteg hús, 2 réteg kolbász, sajt, paradicsom, összesütve, ráütve egy tükortojás, mellé sült krumpli meg öntet. Laktató és finom volt. Kértem mellé egy korsó Stout sört, teljes a lakoma.
Mellettem ült két zarándok nő a szomszéd asztalnál, láttam, hogy nagyon masszírozzák a vállukat. Kérdeztem hogy az első napjuk volt e, persze az volt, aztán mondtam nekik hogy 3-4 nap és megszokják. Csak néztek rám hogy honnan tudom, mióta megyek? Mondtam hogy 13 napja indultam Lisszabonból. Na, én lettem hirtelen a sétaguru. Az hány kilóméter? Mit csináljanak? Mondtam, hogy emeljék feljebb a táskát, fent legyen a súly, meg lentebb a keresztmerevítőket a mellkasuk előtt, hogy az meg előre húzza, ne hátra a táskát. Nekem is kellett jó pár nap míg erre rájöttem, gondoltam segítek. Megköszönték, jó utat kívántunk egymásnak és elmentek, én meg befejeztem a vacsorámat 🫠
Mászkálni már nem fogok sehova, ennyi pont elég volt a lábamnak mára, szóval befejeztem a napot. Holnap most már tényleg csak rövidebb etapot vállalok, 24, max 28 km-t. Pihennem kellene....Читать далее
ПутешественникMicsoda váltás hirtelen így az óceán mellett haladni :) végre egy kis változatosság :)
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 16
- вторник, 13 мая 2025 г., 20:09
- ☀️ 15 °C
- Высота: 11 м
- ПортугалияEsposende41°31’52” N 8°46’51” W
14. Nap: Vila do Conde -Esposende
13 мая, Португалия ⋅ ☀️ 15 °C
Na az van, hogy a jobb lábam még ki tudja pihenni magát, a bal már képtelen magától helyre jönni. Reggel az ágyból is nehéz volt kijönni, szerencsére ma sem bal lábbal keltem, mert vissza is feküdtem volna 😀
Szóval ahogy írtam is tegnap, ma "pihenőnapot" tartok, ami kicsit furcsán hangzik abból a szempontból, hogy ez azt jelenti, 24 km-nél nem akarok többet menni. Otthon sokszor küzdenem kell hogy a 10.000 lépésem meglegyen 😄
Szóval a mai útvonalam: Vila do Conde - Póvoa de Varzim - A Ver o-Mar - Aguçadoura - Estela- Apúlia - Fão- Esposende. Végül 24,8 km. Ez aztán a pihenés mi? 😁😁 Mondjuk az eddigiekhez képest az.
Reggel már már menetrendszerűen megjött az eső. Ez most nem az óceáni oldalrólesősszúrós, hanem sima felülrőlesős, áztatós. De annyiból óceáni, hogy végül hamar elment messzire. Na mindegy. Poncsó haverommal otthagytuk az amúgy kifejezetten jó zarándokszállást, és végül csak elindultunk, mi baj lehet? Természetesen semmi...
Az első néhány kilométeren az Út Vila do Conde belső részében vezetett át, az elején tipikus kis modern tengerparti nyaralóváros hangulatával, aztán meg hirtelen a régebbi, már múlttal is rendelkező óvároson keresztül, ahol azért szerintem rajtam kívül az elmúlt évszázadokban akár millióan is taposhatták azt a macskakövet, aminek minden egyes darabját külön külön is megsínylette a bal lábam. De ez már inkább Póvoa de Varzimban volt, nem nagyon lehetett eldönteni melyiknek hol a vége és hol kezdődik a másik. Bár, ha jobban belegondolok egy ponton változott a macskakő textúrája, szóval valószínűleg ott 😄
Végül kb 5 km után visszatértem az óceán mellé. Tegnap elég borús idő volt, ma végre láthattam napsütésben is. Sokkal nyugodtabbnak tűnt mint tegnap, de ennek ellenére akkora hullámok voltak mint egy egy hajó. De legalább itt voltak újra a közelemben. Amennyire tudtam maradtam a közelében, mert a nap második felében megint eltávolodunk majd egymástól.
Egészen sokáig a parti sétányokon mentünk a város(ok) és a strand között. Jobbra tőlem főleg modern társasházak és hotelek, néha megtűzdelve egy egy ittragadt halásznegyeddel a maga színes, portugál, mini kis házaival, balra meg az óceán.
Aztán Póvoa után ismét rátértünk a tegnapról jól megtanult pallóösvényre, és ezen haladtunk hosszú hosszú kilométereken át (a lábaim szerint nagyon nagyon hosszú ideig 😀) . Néha feltűnt egy egy település, néha egy szélmalom romjai, Aldeia Nova előtt még egy érdekes halászházikó is. Olyan volt mint a Flinstones korából ittragadt kis erődítmény.
Út közben azt figyeltem, hogy milyen sokan vannak lent a parton a helyiek. Nem fürödni persze, hanem horgászni, kagylót gyűjteni. Erről eszembe jutott, hogy pár napja egy kis faluban meg egy idősebb hölgyet láttam egy hatalmas mustáros vödörrel csigát gyűjteni egy római kori kőfal maradványairól. Milyen egyszerű is így, ha az ember eszik ilyeneket. Reggel kimegy egy fél órát-órát bóklászni, szedegetni, és megvan az ebéd. A természet sokunkról gondoskodik...
Santo André vonalában beleütköztem egy zarándok emlékfalba. Karkötők, kagylók, nyakbaakasztók, ruhadarabok vegyes egyvelege amit az itt elhaladó zarándokok tűztek fel a hálóra. Mókás látvány volt, de több dolgot is eszembe juttatott az elmúlt 2 nap alapján.
Rettentően látványos a különbség a Lisszabon-Porto, és a Porto-Santiago szakasz között több szempontból is.
-Az egyik a tömeg. 375 km-en keresztül a napok nagy részét egyedül töltöttem Magammal és a gondolataimmal. Néha néha jött el mellettem valaki, vagy hagytam el én valakit, kivéve a Fatima zarándokok tömegeit akik viszont velem szemben jöttek. Itt alig van olyan szakasz ahol ha előre-hátra nézek, ne látnék legalább 10 embert. Kicsit úgy tűnik, mint ha csak azért jönnének mert menő meg mert valaki felírta a bakancslistájukra.
- Ezen a szakaszon mindenki rohan.... Lisszabontól Portóig úgy éreztem én vagyok a rohanó zarándok. Mentem a saját tempómban, de mindig csak elhagytam a többieket. Itt én vagyok a "lassú", holott annyival nem lassított le a lábam, hogy ez indokolt lenne. Egyszerűen csak végigrohanják a napot. 2 rohanás között hosszan esznek egy egy étteremben (a helyi kávézókban sose látom őket), aztán rohannak tovább. És még így is egyszerre érkezünk, vagy sokszor én érek oda előbb mert nyugodtan átsétálok mindenen. Ha azért rohannak, hogy a nap végén bejárják a várost ahol alszanak azt megértem. De tegnap volt például egy német srác, aki 3x rohant el mellettem, aztán szobatársak lettünk este. Sehova ki se mozdult, ott feküdt egész délután az ágyában és a telefonját nyomkodta. Persze itt is vannak kivételek, de ez az érzésem volt ma.
- És sajnos az Út is ehhez van igazítva. Rengeteg a kikönnyített szakasz, főleg ezekkel a pallókkal, sehol egy jó cuppogós sáros földút, csak a palló meg a macskakő. Néhol még látszik a régi ösvény, ahol lehetett le is tértem rá, de eléggé el van hanyagolva, és több szakaszon már rá is építettek valami. Nekem ez szomorú. Lehet később változik, de most még túl nagy a kontraszt.
Végig ezen járt az agyam (szinte) Estelaig, ahol elbúcsúztam az óceántól egy időre, és a pallófolyosónk elkanyarodott a szárazföld felé egy óriási golfpálya miatt. Ma már nem is tértünk vissza a partra sajnos.
Apúlia előtt a pallót leváltotta a macskakő, sőt egy kis időre végre a természet is, visszajöttek az eukaliptusz és fenyőerdők. Apulia előtt már nagyon szenvedtem a lábam miatt, eldöntöttem hogy az első kávézónál pihenek egyet. Volt egy gyönyörű templom, de persze kávézó sehol, szóval mentem tovább.
Aztán Apúlia és Fão között végre földút jött egy hosszabb szakaszon, ráadásul a közepén egy irtó kedves meglepetéssel. Egy hatalmas fa törzsén egy pecsételőhely és több üzenet is várta a zarándokokat. Egyből megálltam megnézegetni mindet. Egy papírlap szerint egy helyi srác, Miguel csinálta az "emlékhelyet" és azt kéri, hogy ne felejtsük el: Ne fussunk végig az Úton! ÉLVEZZÜK!!!. Meg mellette kagylókra írva még egy csomó apróbb kedvesség:
- az eltévedés is az Út része
-Az Úton az élet magyaráz neked
-úton Santiagoba sosem vagy egyedül
- A meglepetés időszakos, a feladás örök
Mellette ki volt akasztva egy csomó apróság amit Miguel csinált, nyakláncok, kulcstartók, és odaírta, hogy vidd amit szeretnél és hagyj itt amennyit szeretnél. 😀. Engem nagyon feldobott ez a kis totemoszlop, legalább 20 percet töltöttem ott, miközben sokan vagy továbbmentek, vagy pecsételtek egyet és utána mentek tovább.
Miguel üzenetei után olyan hirtelen nekivágtam az útnak, olyan jó volt a hangulatom, hogy mire Fão-ba értem a bal lábam bejelzett. Olyan szúró fájdalom hasított belé, hogy le kellett ülnöm még vagy 20 percre mielőtt tovább tudtam menni. Fãoban még bementem egy nyitva talált kis templomba, de aztán sántikáltam tovább Esposende felé. Egy hosszú híd köti össze a két városkát a Cávado folyó felett, utána aszfalt út visz be Esposenda-ba. Előtte már nézegettem hogy hol kéne megszállni, találtam is olyan hostelt ami jó lesz egy estére, 20 EUR, az Inn Esposende Sport Hostel. Első utam odavitt, bementem, de sehol senki. Ja, 3kor nyitnak és 1 óra múlt nem sokkal. A lényeg, hogy itt van. Gyosan bookingon lefoglaltam egy ágyat, kicsit leültem.
Mikor megpróbáltam újra felállni, a lábaim nagyon nem voltak partnerek benne. Vagy 5 percbe telt mire rávettem őket, ami nagyon nem OK a hátralévő közel 220 km-t nézve, szóval kénytelen voltam meghozni egy nagyon nehéz döntést:
Keresek egy patikát és veszek rá valami krémet 😀 Nem, még nem adom fel, de muszáj valamit kezdenem a lábammal. Holnap még van egy rövid szakasz, de utána megint 30+-t kellene megtenni és jönnek emelkedők is. Szóval irány egy patika, vettem egy diclofenac-ot, a patikuslány lelkemre kötötte hogy napi 2x használjam, megnyugtattam hogy fogom még többször is, majd elindultam vissza a szállás felé. De még mindig volt 1,5 óra a check-in-ig, szóval nem messze onnan beültem egy kis bárba. Rájöttem hogy ma még csak egy 2 napos zsemlét ettem valamikor 9 körül séta közben, szóval kértem egy bruscetta-t, egy kávét és egy barna sört. Ha már úgyis várni kell, várjunk jól. Elvégre amúgy is pihenőnap nem? Fél 2-kor már lehet sörözni.😄
3-kor átvettem az ágyam, zuhany, vastag diclofenac réteg a lábamra, és pihentem pár órát.
Utána elindultam vacsit vadászni. Szó szerint vadászni kell, mert a legtöbb rendes étterem 7 után nyit, én meg most akarok enni valamit. Végül egy tér közepén találtam egy snack bart, kértem egy sültkrumplit megszórva sonkával, sajttal, hagymával és tükörtojással, meg ha már pihenőnap, egy gyümölcsös, fagyis gofrit is. Mindkettő szuper volt, most 2 napig megint nem akarok enni semmit 😄😄
Innen visszamegyek a szállásra, és ha csak nem lesz valami nagy buli, akkor lefekszem és pihenek én is meg a lábaim is. Ha buli lesz, akkor majd jön az Update később... 😁😁Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 17
- среда, 14 мая 2025 г., 18:16
- ☀️ 16 °C
- Высота: 13 м
- ПортугалияViana do Castelo41°41’36” N 8°49’42” W
15. Nap-Esposende-Viana do Castelo
14 мая, Португалия ⋅ ☀️ 16 °C
Jelentem a kenőcs, meg az esti Cataflam hatott. Bár éjszaka többször belenyillalt a bal lábamba a fájdalom, de remélem akkor ment épp kifele belőle. Reggel kellett egy kis idő mire bemelegedett, de egy forró tea után úgy éreztem egészen jó állapotban van ahhoz, hogy elinduljak ma is. A biztonság kedvéért bekaptam még egy algoflex fortet reggelire, összeszedtem a cuccaimat, és 7-kor már kint voltam az Úton. Szerencsére a mai útvonalon több helyen is le tudok állni ha kell, szóval vágjunk bele. Kiléptem, és csodák csodája, az eső meg sehol 😁 szóval mehetünk.
Mai útvonalam végül: Esposende- Marinhas - Mar- Belinho- Antas - Castelo do Neiva- São Romão de Neiva -Chafé- Vila Nova de Anha-Darque - Viana do Castelo
26 km újra, és 26 km-rel közelebb Satiagohoz. Hogy mennyi még a távolság sajnos nem tudom, mert még innen is több helyen elágazik az út, és nem tudom még melyik lesz az enyém. Azt majd a kereszteződésnél eldöntöm. De valahol 180 és 200 km közt.
Esposende-ből a belvároson keresztül vitt le az Út a folyóig, ahol végigmentünk egész addig a pontig ahol belefolyik az óceánba. Itt elvileg a város szélén kellett volna továbbmenni, de én még lementem inkább a parti sétányra, mert most egy időre búcsúzom az óceántól. Egy kicsit fentebb megy az út tovább, minimum holnap délutánig. Még megcsodáltam a Cávado folyó delta torkolatát, az itt lévő kis mocsaras/tavas vidéket, és kimentem a partra hullámokat nézni. Még búcsúzóul egy régi erőd maradványai, aztán irány a félsziget belseje.
Egy ideig újra macskakő, meg bicikliutak vegyes váltakozása, majd volt egy pont ahol indult egy palló ösvény a parton, meg ment a Camino sárga útja befele a félszigetbe. Hívott az Út, ezért befele mentem.
Marinhas-ban újra láttam egy dolgot, amit többször meg akartam már említeni. Az egyik ház mellett beton mosóteknő állt a csap alatt. Az van, hogy itt még nagyon sokan használják ezeket. Főleg a kisebb falvakban láttam, de olyan hely is volt, ahol a falu közepén a patak volt beterelve egy óriási beton kádba, és annak a szélén volt kialakítva a mosóteknő, ahol épp egy asszony mosta az ingeket, nadrágokat. Számomra meglepő volt, mondjuk az is, hogy a falvakban a házikók előtt, az utcára van kihúzva a szárítókötél és ott szárad a mosott ruha. Itt aztán tényleg ország világ előtt kiteregetik a szennyest 😀
Marinhas amúgy szép, tipikus kis portugál városka, templommal, kápolnával. Mar utcáiról újra ráláttam az óceánra, és itt kezdett ma a tömeg szétoszlani is, mert újra emelkedők jöttek. Nem meredeken, de elkezdett emelkedni a terep. Aztán Belinho-nál találtam egy kis kápolnát, mellette pecsételő hellyel, padokkal, és mivel ma kímélni akarom a lábamat, 9 km után leültem kicsit pihenni. Elmajszoltam az immár 3 napos száraz zsemlémet, ami mivel még nem penészes, teljesen jó, (főleg ha vizet iszol rá, az oldja a szárazságát, ha lett volna szikkadt sajtom, igazi tömlöckaja😀😀)
Pihenő és reggeli után továbbáltam, Antas előtt találkoztam még a Santiago zarándok szobrával, amivel amúgy tele van a környék, majd végre megtört a tegnapi elméletem, ami szerint Porto után minden csak az újhullámos, kikönnyített zarándoklásról szól. Visszatértek az eukaliptusz erdők, a földút egy kis pocsolyával fűszerezve, szóval kezdtem magam jól érezni. És ma az utam ötöde ilyen lesz/lett 😄 Ha már az óceánt nem látom, legalább fák között botorkáljak a sáros erdőben 😀. Közben újra mellém szegődött egy gyorsfolyású patak is, így visszatért a nyugalmam. A lábam is jól van, a vizet is hallom, az erdőben is vagyok, mi kellhet még? Őszíntén? Most épp semmi...
Átkeltem a Ponte do Sebastião hídján, ami valljuk be, nem teljesen EU komfort (se korlát se háló, csak egy kőhíd a semmi felett lengedezve) de így a legjobb. Így értem be Castelo do Neiva-ba, ahol jött az első igazi víz, és tömegválasztó szakasz. A Castelo-i Santiago templom a hegy (na jó domb) tetején van, tengerszint alól 140 méterig kell feljutni egy viszonylag rövid szakaszon. Nekem kényelmesebb ilyenkor egy egyenletes tempóban végigmenni és a lábam is bírta, szóval gyorsan elhagytam egy nagyobb csapat zarándokot. Fent megnéztem a templomot, adtam magamnak egy pecsétet a szép dombmászásért a templomban, köszöntem a Santiago zarándok szobornak, és visszatértem az erdőbe. Néha volt egy egy macskaköves szakasz, (volt olyan is amit most építettek nem is értem hogy lehet már gyárilag ilyen bokatörősre lerakni 😀) de Neiva-ba végig az erdőn keresztül vitt az út. Imádtam...
Chafé elején még belefutottam egy kedves jelenetbe, amikoris egy traktoron a kormánynál egy hölgy nagy vidáman rámköszönt, majd ahogy elhaladtak mellettem, megláttam hogy a férje meg hátul ül a "csomagtartóban" mint valami kis poggyász. Nagyon mókás volt, feldobott még jobban az erdő után 😀.
Ekkor már több mint 18 km-t tettem meg, szóval a lábam miatt kényszerpihenőre ítéltem magam. A következő kávézónál megállok 😀. Volt is egy nem messze, tele zarándokokkal, de vettem egy kávét, egy colat, és 2 Pastel de Nata-t és leültem pihenni. Közben ránéztem az úticélomon elérhető szálláshelyekre. Hiszek benne, hogy ha eléggé akarom, lesz szállásom, de sokat elmond, hogy a booking.com-on is foglalhatóak közül mennyi szabad még. Hát.... Viana do Castelo-ban összesen 3 "luxushotel", közel 150 EUR/éjszakáért szóval egyetlen reményem a zarándokszállás, ahol nem lehet előre foglalni. Az fél 2-kor nyit, és érkezési sorrendben adja ki az ágyakat. Most 12:18 van, szóval 6,5 km-t kéne megtenni kevesebb mint 1,5 óra alatt... Normál esetben simaliba, de most... Próbáljuk meg. Ha nem lenne hely (bár ha akarom úgyis lesz), akkor 8 km-re innen van a következő szabad szoba. Az is beleférhet...
Alpúimon belül/után újabb emelkedő, remélhetőleg sokan elmaradnak mögöttem, szóval újabb 130 m felfele, rövidtávon. A közepe táján magamra szóltam hogy lassítsak, mert Peti bátyámtól tudom, hogy a himaláján is alap mondás a "csak lassan", főleg gyenge lábbal, szóval visszavettem a tempómból, és a domb tetején egyszer csak elém tárult Viana do Castelo látképe. Valami eszeveszetten gyönyörű volt így fentről. Tudtam hogy még legalább 4,5 km innen, de elkezdett vonzani magához. Darque-n csak átsuhantam és már az Eiffel hídon is voltam. Nagyon hosszú, nagyon szeles híd volt, szóval elkezdtem a táskámról leszedegetni a száradó ruháimat, le ne kapja a szél. Szerencsére a híd túlsó lábánál volt a kiszemelt szállásom, nem sokkal fél 2 után oda is értem, és még volt helyük.
Mikor beléptem, akkor fogtam fel, hogy egy kolostorban fogok ma aludni. Hosszú, sötét folyosókon át vittek el az ágyamig, ami olyan közegben van, mint a nagy open office irodáknál. Kicsi 2-3 ágyas fakkokra van leválasztva, de egy légtér az egész. Lent a pincében konyha és mosókonyha (mosóteknős) egyben, és egy egy ágy minenkinek. De rendezett és tiszta. Ez a fontos, jó lesz.
Mosás közben megismerkedtem egy portugál/német sráccal (portugál származású de németországban lakik) és befutott az első magyar hármas is, két lány meg egy hölgy. Mondtam is nekik, hogy 2 hete nem hallottam magyar hangot szóval hamar kiszúrtam őket. Közben befutott egy tegnapról ismerős arc is, aki kérdezte, hogy van a lábam, szóval mégse olyan lelketlen ez a szakasz se 😃
Pár óra pihenés után nyakamba vettem a kisvárost, szokás szerint próbálok benne eltévedni, hogy megismerjem, így aztán eljutok egy katonai ünnepségre, ahol ki van állítva egy csomó katonai jármű, kószálok az óvárosban, felmegyek egy vitorlás hadihajóra, és még egy esti misére is beülök a helyi Sé templomban, mire vacsorához jutok.
Az éttermek itt 7kor nyitnak, így szűkebbek a lehetőségek, de eszek egy kis pizzát és mivel hideg van, ma borozok a sör helyett. Közben megszólal mellettem az óváros közepén egy utcazenész, szóval nagyon hangulatos este kerekedik. Elüldögélnék itt bármeddig, de 10-kor zárják a körletemet utána se ki, se be 😄😄
Ha minden igaz, holnap átjutok Spanyolországba. Eddig ezt nem is realizáltam. Mostanra kezdtem el merni használni a duolingos portugálomat, ami annyira jól ment hogy többen portugálnak néztek az elmúlt napokban, sőt a tegnapi szállásadóm megjegyezte hogy olyan szépen mondom hogy Olá, mit ha itt születtem volna 😀😀
Ma már nem tanulok meg spanyolul, szóval innentől marad az angol/olasz/portugál keverék a háralevő napokra. 😀😀
Még egy érdekesség mára: tegnap Feri barátomnak megkerestem ő mennyit ment eddig, és mekkora szintemelkedéssel (jelentem, még mindig úton van, és nagyon élvezi). Neki 6300 méter szintemelkedő jött ki. 🤟🤟🤟
Ma megnéztem az enyémet: a 2 szakaszon most járok 8330 m szintemelkedésnél. Mindjárt fent vagyok a Mount Everesten 😃😃Читать далее
ПутешественникAttól félek elromlott a képstabilizátor a telefonodban mert egy csomó kép jobbra meg balra dől.
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 18
- четверг, 15 мая 2025 г., 07:00
- ☀️ 11 °C
- Высота: 5 м
- ПортугалияCaminha41°52’40” N 8°50’19” W
16.nap Viana do Castelo-Caminha
15 мая, Португалия ⋅ ☀️ 11 °C
Na végül a tegnapi nap nem ott ért véget ahol a blog 😀😀. Mikor visszamentem a szállásra, még lenéztem a "mosodába" , hogy megszáradtak e a ruháim. Már délután összeismerkedtem egy német sráccal, aki amúgy most Portugáliában lakik, és láttam, hogy ott sörözgetnek nagy vidáman. Egy ideig gondolkoztam mi legyen, aztán úgy döntöttem, kiszaladok a benzinkútra, és hozok én is magamnak. Pont akkor jött be két lány, akiket már láttam napközben is, gyorsan megkérdeztem ők akarnak e valamit, szóval kijöttek velem ők is a kútra. Kiderült, hogy Franciaországból jöttek, egyetemisták és mielőtt elkezdenek dolgozni szerettek volna egy Camino-t, mert utána már nem lesz ilyenekre idejük. Betáraztunk sörből, és levonultunk a mosodába. Végül 6-an maradtunk ott huzamosabban: a német/portugál srác, a francia lányok, egy Madeirai hapsi aki csak leugrott berakni egy mosást és ott ragadt, és én. 😀 A Madieirai sráccal dumáltunk a tavalyi madeirai tűzről, aztán mondtam neki, hogy milyen jó picada-t ettem ott, de itt nincs sehol. Ne is keressem azt mondta, mert az csak náluk van, szóval ha kívánom vissza kell mennem érte a szigetre 😄. Még 10-kor, a lámpaoltás előtt pár perccel a német srác kiugrott utánpótlásért, kitámasztottuk az ajtót, hogy ne tudjon lezárni, és vagy 11-ig ment a beszélgetés, röhögés. Jó kis zarándok este volt megint.
Ott hangzott el az is, hogy a Portugál oldal utolsó faluja, Caminha egy nagyon cuki kis halászfalu, tele éttermekkel, bárokkal, és hogy felesleges átrohanni Spanyolországba, szóval ezen agyaltam egész délelőtt, végül úgy döntöttem, hogy ha már végre elkezdtem merni megszólalni portugálul, maradok ezen az oldalon én is 😉😁
Így aztán a mai útvonalam: Viana do Castelo- Areosa- Carreço - Afife - Ãncora- Vila Praia de Ãncora - Moledo - Caminha
Elvileg 28 km, de annyit mászkáltam le az útról nézelődni, hogy végül 30,5 km lett 😃😃
Reggel szokás szerint 7 körül elhagytam a szállásomat, és visszatértem az Útra. A sárga nyilacskák szépen végigvittek
Viana do Castelo teljes óvárosán, tele kis kápolnákkal, hangulatos sikátorokkal, szép régi épületekkel, és van folyópartja meg óceánja is. Kedves kisváros ez is, ide is vissza lehetne térni még valamikor pár napra, ha nem is sokra 😀. Igaz, hogy most kicsit megint eltávolodunk az óceántól, de még hallani a hullámokat amíg megyek fel egy nagyobbacska dombra, amerre az utam visz, és már át is jutottam Areosa-ba.
Tőlem balra az óceán, előttem és mellettem kilométereken át több száz éves kőfalak az utca mindkét oldalán. A falak mögött modern nagyteraszos/üvegfalas villák és évszázados kőházak váltogatják egymást. Néhol egy egy kedves Bom Caminho üzenet a falakon, vagy egy egy kutya az utcára néző teraszokon, de nyugalom van és csend. Egy kicsit a tömeg is széthúzódott, egész sokat vagyok ma is egyedül a kis sikátoros ösvényeken. Macskakő, és mohás, virágos falak. Ez ma a nap elején a mikrokörnyezetem 😀 Közben egy egy kis híd, szép kis patakokkal. Tetszik a nap hangulata, a lábam is OK mostanra, szóval mi bajom lehet. Friss levegőn vagyok, és sétálgatok a napsütésben. Ez egy nyugodt napnak ígérkezik. 😄 . Az egyik fal mögül még egy idilli kis farmocska is rámkacsint egy csomó tehén meg két ló legelészik csendesen, és közben ők is az óceánt bámulják.
Nem tudom merre járok, csak azt, hogy nagyon pazar panoráma van mindenhonnan, hol az oceánra és az előtte elterülő városra, hol a mezőkre, erdőkre.
Fél 10-re Carreço-ba érek, és mivel kezdek éhes lenni, megállok az első kávézó/kisbolt mellett. Mindenhol zarándokok, kicsit feltöltöm a készleteimet, veszek 2 zsemlét, 2 csokit, 2 almát és egy colat, és leülök szembe a kerítés tetejére az egyik zsemlécskémet majszolgatni. (A másik jó lesz holnapra, nem kell annyit enni mindig 😁) Mellém telepszik egy lány meg egy távolkeleti bácsi, és beszélgetni kezdünk. A lány svájci, a bácsi japán, szóval neki csak MartinSan vagyok mostantól. Kiderül, hogy ő is Lisszabonból indult, és ő is aludt Carlosnál, de neki a pecsétje nem sárga mint nekem, hanem azok a színek vannak benne amilyen a pólója volt. Itt esett le, hogy én sárgában voltam, azért az aranypecsét. Boldogan mutogattuk a svájci lánynak, meg elmagyaráztuk neki, hogy nyugodtan akassza ki a száradó ruháit a táskára kívülről mert a háló alatt nem fog megszáradni, mire azon kezdett aggódni, hogy mi van ha elhagyja a fél zokniját. A japán úrral egyszerre mondtuk, hogy az csak azt jelenti nincs rá szükséged 😃😃. Közös selfie, aztán mentem tovább.
Carreço után változik az út, visszatérünk az erdőbe, a földutakhoz, amit kifejezetten szeretek (főleg az itteni macskakő után). Néhány Camino emlékhely, sok sok eukaliptusz, meg tengerparti fenyő, növényzettel benőtt évszázados kőfalak. Ez az én Caminom, ezt szeretem a legjobban. Időnként egy egy városka-részlet, egy pár rohanó/szaladó kispatak. Imádom. Útközben elmajszoltam egy almát a készleteimből, és meg is van az ebédem.
Afife előtt a semmi közepén egy régi kastély kertjében fagyizó, kiülőkkel, asztalokkal, nagyon cuki, aztán egy újabb nem teljesen EU komform híd és vízeséses patak. Kicsit lemásztam a partra, hallgattam a zubogó víz hangjait, aztán továbbmentem. Egy eukaliptusz erdő közepén gyerekhangra lettem figyelmes. Aztán megláttam egy párocskát, babakocsit tolva a hegyen. A babakocsin kismotor, az alsó tároló tele gyerekcuccokkal, anyu és apu hátán hátizsák kagylóval, szóval Santiagoba tartanak. Mikor megelőztem őket, megkérdeztem, a kislány 2 éves, együtt sétálgatnak végig az úton. Nem semmi...
Ãncora-ba az erdőn át érünk be. Újabb nagyobb település, egybenőve Vila Praia de Ãncora-val, de a főtere valami extra kedves. A templom kapuja körberakva virágokkal (igen, a falra akasztva körbe mindenhol) , valami kis kiállítás a főtéren, aztán nem sokkal később újra az óceán. Volt az első partszakaszon néhány nagy hinta, beültem az egyikbe és nézegettem a hullámokat. Azt hiszem ezen a ponton döntöttem el véglegesen, hogy ma még nem megyek át Spanyolországba, maradok a Portugál oldalon Caminha-ba. Ha már El Caminho akkor legyen egy kis Caminha is. (A portugálban a hímnemű főnevek o-ra, a nőneműek a-ra végződnek 😁😁). Hintázás közben ránéztem a szállásokra Caminha-ban, tegnaphoz képest jelentősen kevesebb volt, szóval foglaltam egy ágyat egy hostelben, és nyugodt szívvel, hogy lesz hol aludnom ücsörögtem tovább.
Innen az út egy hosszú szakaszon az óceán melletti sétányon vitt tovább. Felkaptam a pulcsim mert nagyon erős a szél, és mentem tovább. Egyszer csak elhaladtam 2 ló mellett, akikből az egyik feküdt, a másik komótosan legelészett a fűben, majd egy szamár köszönt rám a túloldalról, aztán vagy 10 kecske baktatott át előttem a túloldalra ebédelni. Igazi időutazós élmény volt. 😀. Aztán találtam még egy "szerelemfészket", ami egy a víz által alakított szikla volt, két nagy lyukkal, amibe egy csomó kő volt betéve nevekkel, meg dátumokkal. Elnézegettem egy darabig, aztán visszakapaszkodtam az Útra.
Moledo előtt már láttam, hogy újra elkanyarodik az Utam az óceántól, szóval mivel időm mint a tenger (vagy inkább mint az óceán ha már stillszerű akarok lenni), lementem a partra, lepakoltam egy sziklára, levettem a cipőm, és sípcsontig gázoltam az óceánba. Aztán visszaléptem mert irtó hideg, de azért még a lábam áztattam benne egy darabig. Aztán kifeküdtem a sziklára és élveztem a napot, meg a hullámok hangját.
Innen már végig egy bicikliúton mentem tovább egészen Camina-ig, ahol az egyik kanyarban szó szerint megláttam Spanyolországot. A folyó túloldalán már az vár rám. De majd csak holnap 😀
Besétáltam Caminha-ba, és a főtérre érve megértettem újdonsült német/portugál barátomat. Nagyon hangulatos kis tér, körben egy csomó régi épület, kis erődök, sok sok kávézó meg étterem egy pici helyre besűrítve. Le is ültem gyorsan egy kávéra meg egy megérkezős sörre, majd elmentem átvenni a szállásomat. A tulaj szerint tele lesznek ma, de még csak a Japán bácsika ért ide, szóval megkapok egy fenti ágyat, lezuhanyzok, kis pihi és irány vissza a főtérre. Egy sör és egy jó hangú utcazenész mellett nekiállok a mai blognak, és várom hogy kinyisson a szomszéd étterem, hogy tudjak enni valamit ami nem szendvics vagy hamburger. Végül csak kivártam az este 7 órát, és ettem egy jó bruscetta-t meg egy carbonara szerű tésztát, amik viszonr nagyon jók voltak.
Közben a telefonom átlépett a spanyol hálózatra így rögtön elbuktam egy órát, mert amint átmegyek a határon, újra az otthoni időszámítás lesz érvényben. Szóval nem is tudom melyik szerint keljek reggel, hogy legyen hajóm is, meg szállásom is 😁😉Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 19
- пятница, 16 мая 2025 г., 20:39
- ☀️ 20 °C
- Высота: 15 м
ИспанияBaiona42°7’9” N 8°50’54” W
17. Nap-Camina-Baiona
16 мая, Испания ⋅ ☀️ 20 °C
Na ez a nap se lett rövid. 39,5 km, mondjuk ebből kb 2 km hajóval. Vagyis inkább lélekvesztővel 😄😄
Mai útvonal: Caminha- lélekvesztő- Camposancos - A Guarda- Portecelo- Oia- O Serrallo -O Porto - Pedra Rubia - As Mariñas - O Cabreiro - O Sinal- Percibilleira- Baiona
Ahogy este írtam is már, ma átléptem Spanyolországba. A telefonom már tegnap, szóval innen megint azonos időzónában vagyok az otthonnal. A fura a dologban csak az, hogy a folyó egyik oldalán egy órával korábban van, mint a másikon. Egészen reggelig ennek nem is láttam jelentőségét. De reggel lett... Ugyanis a spanyol idő szerint ébredtem fél 6kor, ami azt jelentette, hogy a portugál oldalán a folyónak még csak fél 5 volt. Próbáltam visszaaludni, de nem ment, a szálláson, ami egy légterű volt, még mindenki aludt, szóval felkaptam egy pulcsit és papucsban kimentem sétálni az alvó Caminha-ba 😃. Mint ha nem mennék eleget nap közben mi? 😄😄 Tegnap láttam valahol egy utcai kávé automatát, gondoltam megkeresem. Hát nem lett meg, szóval olyan 1,5 km sétálgatás után visszasétáltam az albergue-hez. Még mindíg mindenki alszik, kivéve az alsó ágyon a japán bácsika, szóval elpakolásztam a cuccaimat, és szép apránként elkészülődtem. Sajnos a Taxi Boat-ok amik átvisznek a spanyol oldalra a portugál idő szerinti reggel 7-kor kezdenek, még egy csomó időm maradt, de nem tudtam mit csinálni, kimentem a kikötőbe. A komp is ott áll, de mint később megtudtam nem működik, mert tavaly annyira alacsony volt a vízállás, hogy megsérült, és még nem döntötték el, hogy a portugálok vagy a spanyolok fizessék a javítást szóval inkább áll a portugál oldalon tétlenül 😄😄. Nem baj, van több, mint fél órám nézegetni a folyót 😃
7 előtt nem sokkal befutott az első taxis. Addigra már 6-an vártunk ott, elmagyarázta, hogy mindjárt nyit a jegyiroda, vegyük ott a jegyet mert úgy olcsóbb, aztán odaállt a kis lélekvesztőjével, ami kb úgy nézett ki mint amivel eddig az afrikai bevándorlókat utaztatták végig az óceánon, de mindenki kapott egy mentőmellényt, aztán teljes gázzal előre 😀. A hajón magán nem féltem, sőt a sebesség se zavart, az egyetlen ami furcsa volt, hogy közben rájöttem, hogy 18 napja ez az első alkalom, hogy nem a saját lábamon megyek egyik helyről a másikra. Amióta április 29-én leszálltam a repülőről Lisszabonban, mindenhova sétáltam. Még a reptérről a városba is. Furcsa volt úgy haladni, hogy az izmaim nem mozognak 😁 De a tempó miatt ez kb 5 percig tartott, aztán visszakaptam a kontrollt a mozgásom felett 😀😀
Átértem Spanyolországba. Egyből feltűnt, hogy itt minden más. Ha sodrás szerint nézem, eddig a folyó bal kéz felől volt most meg a jobb oldalra került. 😄 Amúgy viccet félretéve egyből elkezdtem keresni a különbségeket. Egyenlőre nem sokat találtam (napközben aztán igen), de az biztos hogy ezen az oldalon minden oszlopon, ami az Utat jelzi, rajta van hogy hány méter még onnan Santiago. Először kedvesnek tartottam, aztán elkezdett zavarni, mert amint tudom a számokat egyből kalkulál az agyam, és én jobban szeretnék most csak úgy menni és nem kalkulálni.
A Spanyol oldal egyébként egyből emelkedővel indult. Fel a falun keresztül egy kis erdei ösvényig ahol visszatértem az eukaliptuszok közé. Lépcsők, sziklák, és földutak. Ez már kellett...Így értem be A Guarda-ba is, ahol áttértem a műút mellé egy ideig. Az Út most is keresztül vezetett az óvároson, szóval rájöttem hogy A Guarda is hangulatos kis városka, sok régi épülettel, kicsit komor de annál inkább erőd szerű templommal, és sok sok történelemmel. A városból egy sétányon az óceánpartra érkeztem, ahol egy kis strand/öböl után rátértünk a mai nap egyik legtöbbet látott út típusára. Kis földes/köves ösvény az óceánnal párhuzamosan. Nem sokkal később furcsa dobolást hallottam, ami mint kiderült egy népviseletbe öltözött árústól származik. De mögötte egy régi erőd maradványait láttam meg, így megkerültem a dobos nénit és bementem az erődbe. A régi kőfalak közt még látszottak az egykori tégla szobafalak is, természetesen már vízzel borítva, a túloldalon gyönyörű kilátás az óceánra. Elbóklásztam itt vagy 20 percig, aztán továbbmentem. Elhaladtam egy kihalt "kastély" mellett, és irány fentebb az erdő tövébe, onnan meg egy kicsivel később a főút mellé a "sárga"útra mint az Óz a nagy varázslóban...És ez így ment sok sok kilométeren át. Néha óceán, néha erdő, néha főút. Viszont itt (a spanyol oldalon) konkrétan minden főút mellett van egy "sárga út" a zarándokoknak. Kerékpárút is egyben, de amint le kell térni róla, egyből elveszti a színét, szóval biztos hogy a Camino útvonal miatt sárga. Egész nap olyan érzésem volt, mint ha én lennék a bádogember, az oroszlán és a madárijesztő egyben. Ha már nem Dorotty-nak születtem, és még nem is akkora a szakállam, hogy Toto legyek 😀
Innen az Út sok sok időn keresztül ezeket a részeket váltogatta. Egyre melegebb lett, egyre éhesebb lettem, szóval mikor Portocello előtt megláttam egy kis pihenőhelyet padokkal, hintával, kiülőkkel, megálltam és megettem a tegnapi zsemlémet a többi zarándok között. Aztán vissza az óceánparti setány/erdőcske/sárga út vonalra. Portocello után átkúszott előttem az úton egy "nagyonkígyó" de kiderült hogy csak egy 4 csíkos sikló volt, szóval továbbra is csak a bokám épsége miatt kell a lábaim elé nézni.
Közben kezdtek bennem körvonalazódni a potugál/spanyol különbségek... A spanyol oldalon így 15 km után már megállapítható, hogy sokkal rendezettebbek a dolgok. Kevesebb a lerobbant, romos ház, szebben gondozottak a kertek, követhetőbbek a Camino jelzések (főleg a sárga utak). Nagyon magyarosan megfogalmazva a Portugál oldal sokkal balkánibb volt😀. Amúgy egész Oia-ig nem volt különösebb változás.
Oia-ban volt egy gyönyörű erőd szerű templom, ami persze zárva volt, aztán vissza a parti ösvényre. Közben egyre több helyen láttam békésen legelésző lovakat, feküdöző bikákat, meg teheneket, meg időnként egy egy hajó alakú házat 🙂🙂 Aztán Pedornes mellett hirtelen éktelenül hangos robbanások verték fel az óceán csendjét. Nem tudom mit csináltak, de vagy 10 percig lőtték fel a kis rakétákat amik robbantak nagyokat, de ahhoz túl világos volt hogy tüzijáték legyen. Szegény lovak meg tehenek nem győztek összebújni...
Közben továbbra is a 3 táj váltogatta egymást. Kicsit úgy éreztem az Út direkt visz időnként fel a hegyre, időnként le az óceánpartra, miközben az út melett a sárga ösvényen egyenesen is lehetne haladni, de követtem hűségesen 😀. Aztán Mougás mellett találtam egy újabb emlékhelyet. Halomnyi festett kő, jobbnál jobb festményekkel, üzenetekkel, feliratokkal. Nagyon kedves volt, egyből Artúr jutott eszembe, aki folyton köveket fest, hogy itt milyen sikere lenne...😀 Ez a faluszél egyebként is irtó meglepő volt. Régi vidámparki figurák egy udvaron, egy elég szép villa előtt csak úgy egy ló, és itt jöttem rá arra is miért égett meg a vállam pár napja egy csíkban csak. 😀. A vizespalackom kivezető csöve pont a jobb vállam mögött fut. Ahogy sétálok átsüt rajta a nap, és az egy dolog hogy az első 2 korty vizem meleg, de emellett úgy működik mint egy nagyító. Felerősíti a mögöttem levő napfényt és egy sávra fókuszálja, ami konkrétan ég... Na így járt a vállam pár napja, szóval gyorsan rá is tettem a pulcsimat hogy leárnyékolja 😄😃
Pedra Rubia előtt megláttam a messzeségben egy szélmalmot, de sajnos egy kemping dísze, szóval nem tudtam bemenni megnézni, aztán láttam egy hivogató táblát éjszakai szállásra ( 30 km felett az ember elgondolkozik rajta), aztàn elém tárult az Alkonyattól Pirkadatig vámpírtanyájának spanyol változata, szóval gyorsan elvetettem az ötletet 😄
As Mariñas előtt még egyszer levitt az Utam az óceánhoz (ekkor már többen inkább fent maradtak a sárga úton az autók mellett, de én kitartok mellette), majd jött a mai nap legnehezebb része. Az óceán partról egyből felvitt az út egy hegyi ösvényre. A bejáratnál egy kapu, rajta a "nyomd meg" táblával, ahogy beléptem be is csapódott mögöttem. Kicsit olyan érzésem volt mint a Jurassic Parkban, hogy azért kell a kapu hogy ne jöjjenek ki a T-rexek, de elég nagy volt alatta a lyuk hogy biztos lehessek benne, hogy csak nem akarják hogy én visszaforduljak 😄😀
Innen vagy 250 méter emelkedő viszonylag gyorsan ,aztán egy kis pihenő, hogy meg tudjam enni a mai második almámat, ( amivel a napi kalóriabevitelem 2 alma, 1 zsemle és 1 snickersre emelkedik, és mivel a vizem elfogyott, kell a folyadék is). Szóval irány a hegy... de 10 perc múlva észrevettem, hogy végre csend van. Mármint a madarak csiripelnek, de eltűnt minden más zaj. Az emberek, a kocsik, a hullámok, minden. Jó volt újra a teljes csendben menni egy kicsit.
A hegy túloldalán, O Sinal előtt egy kis bódé volt, kávéval, colával, székkel szóval be is ültem egy utolsó pihenőre. Ekkor már több mint 8,5 órája úton voltam, szóval rám fért. Utána újult erővel vágtam neki a háralévő szakasznak. Természetesen az Út még tartogatott egy kis meglepetést. O Ponte legmagasabb épülete egy 11 emeletes torony a domb tetején. Az Út még felvitt ennek a magassága felé, hogy megnézhessem a tetőszerkezetét is rendesen, nem csak a falait. Mondanom sem kell mennyire vágytam erre a tudásra ìgy 550m szintemelkedés és 36 km után, de ha ez kell, há ez kell. Legalább rájöttem egy újabb nagy igazságra. A hegyen, ugyanúgy mint az életben, folyamatosan fel-le-fel-le visz az utunk. Azt kell megtanulni, hogy amikor fent vagy, ne felejts el körülnézni magad körül. Mert fentről mindent látsz, de ha újra lemész, csak falak lesznek körülötted... Szóval ha fent vagy, állj meg, nézz körül és válassz egy újabb uticélt a távolban amíg még látod. Aztán már lemehetsz bármilyen mélyre, ott lesz előtted a cél...
Végül nagy sokára csak beértem Baiona-ba. Ekkor már több mint 9 órája voltam úton, szóval pont belefért egy kis kitérő hogy megnézzem az itteni tepmplomot is. Komorabb és erődszerűbb mint a portugál társai, és a csempe is kevesebb, de így is hűvös és templom szagú. De végül csak eljutottam a szállásomra. Tegnap délutánra már nagyon beszűkültek a szállások, szóval volt foglalásom előre ( egy 1 csillagos hotelbe, nem is tudtam hogy ilyen van), de van saját szobám, saját fürdővel, szóval zuhany, kis pihenés és irány Baiona...
Mivel ma még alig sétáltam, gondoltam bejárom az óvárost mielőtt végre kajához jutok. Van egy félsziget, rajta egy várkastély, miért ne járnám körbe? Egyik oldalon az óceán, kis strandokkal, a másikor a várfal. Sajnos felújítás alatt áll, de körbe is gyönyörű. Elvisz egész a kikötőig, ahol meg nyüzsög az élet.
Innen irány az óváros, sok kis sikátor, mindenhol bárok meg éttermek, aztán végül mivel már kopog a szemem, és nem hallom tőle magam, megállok az egyik étteremnél. Valószínűleg azért, mert egész nap, éhesen, legelésző teheneket néztem, de végül egy grillezett marha oldalasra esett a választásom. Természetesen egy sörrel 😀. Amint megkaptam a kaját, hamar rájöttem hogy étkezés terén nem kell mindig az intuiciókra hallgatni. A színhús része nem volt rossz, de míg leszedtem a csontról a színhúst, újra elfáradtam. 😀. De a saláta, meg a krumpli, meg az a kevés színhús jó volt. Utána elkezdtem újra elveszni az óvárosban, amíg találtam egy szimpatikus sörözőt és kértem egy korsó sört. Szerencsére minden korsóhoz jár egy sajttál, szóval végül a 3. sörre sikerül jóllaknom. Ekkor döbbenek rá, hogy már 10 óra elmúlt és itt még mindíg világos van. Gyorsan megiszom ami előttem van, megeszem a maradék sajtom, és fél 11-re vissza is érek a hotelbe 😀Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 20
- суббота, 17 мая 2025 г., 07:04
- ☁️ 15 °C
- Высота: 30 м
- ИспанияVigo42°14’21” N 8°43’40” W
18. Nap- Baiona -Vigo
17 мая, Испания ⋅ ☁️ 15 °C
Ma eljutottam Vigo-ba, eltávolodva az óceántól, és beérve Spanyolország belsőbb részeibe egy kicsit.
Mai útvonalam: Baiona- Sabaris- A Ramallosa - Nigrán - Priegue - Saiáns - Oia - Coruxo - Vigo
Elvileg 26 km, nekem végül 29,5 lett egy kis eltévedéssel, meg sok kitérővel egy egy szebb kilátásért 😀. Lassan 100 km alatt lesz a távolságom Santiagotól, de innen még nagyjából 105. Ha nagyon akarnám 3 nap, de se a lábam miatt, se magam miatt nem 3 nap lesz. Hogy mennyi, még nem tudom...
Reggel szokás szerint korán indultam, 7 körül, ami itt még a napfelkelte ideje. Meg is éri így elindulni mert rettentően szépek tudnak lenni a fények, és az egész táj valahogy más. Még köd ül a zugokban...ahogy Kern énekelte egyszer nagyon régen egy AKAI kazettán a Lövölde térről. Csak ez kicsit szebb mint az 😀😀.
A szállásomtól először rossz irányba mentem, mert annyira a napfelkeltét néztem az utca végén, de aztán csak megtaláltam a sárga nyilacskákat, és elindultam az Úton tovább. Itt pár helyen már megjelenik a járdába ágyazva is a Camino kagyló, de persze nem csak a földet nézem a lábam előtt, főleg a városokban. Aranyló napfényben hagyom el a várost, aztán egy iskola falán meglátom a kiírást, hogy innen már csak 128 km. És ez tényleg CSAK. Több mint 510 km-t sétáltam le eddig a kis kagylót követve, plusz azok a ráadások amiket vagy eltévedés, vagy kíváncsiság, vagy egy egy messzebb lévő szállás hajtott felém, és ehhez jönnek az esti városnézések, szóval ez már tényleg CSAK!!!
De vissza az Útra. Az első 3 település szinte teljesen egybe van nőve. Kis utcácskákon, néha elhagyott házak közt haladva mentem előre. Néha egy egy emelkedő, néha kaptató, de amúgy nem vészes annyira. Aztán megláttam az első hegyből jövő ivókutat, ami konkrétan tényleg csak egy cső a hegy belsejébe vezetve, és tiszta, hideg víz folyik belőle. Ittam is egy nagy adagot és mentem tovább😀 az első eltévedésem irányába. Ramallosa előtt egy kis híd volt ami le volt zárva. A nyíl nekem úgy tűnt jobbra mutat, szóval irány jobbra a folyó mentén. Úgyis szeretek víz mellett menni valamiért. Jó pár száz méter után jött szembe egy kocsi, megállt mellettem és a sofőr eszeveszett módon magyarázott meg mutogatott visszafele. 1 nap duolingo után még annyira nem jó a spanyolom, szóval ránéztem a térképre, és tényleg a lezárt hídon kellett volna továbbmenni ( vagyis megkerülve azt). Megköszöntem, megfordultam, és vigyorogva jutott eszembe Miguel üzenete pár nappal ezelőttről, miszerint "az eltévedés is az Út része " . Szóval miután sikeresen visszatévedtem az útra, elkezdtem nézelődni. Már tegnap is feltűnt de itt is elég sok helyen láttam nagyon szép állapotban meghagyott vagy akár felújított régi, lábon álló kis magtárakat, amiket anno a rágcsálók miatt csináltak. Tök szépek vannak.
Aztán megláttam egy másik dolgot amit meg már a Portugál oldalon is sok helyen láttam, csak mindig elfelejtettem ideírni. Egy csomó háznál 2 "postaláda" van. Egy a leveleknek/újságnak, a másik meg a kenyérnek 😀. Odaát Paõ, itt Pan van ráírva általában, és a pékségből ide teszik be a napi kenyeret, zsemlét. Le se kell menni a pékségig, és ott vár a friss finom reggeli. Láttam szatyorban is kerítésre akasztott péktermékeket de a kenyérpostaláda még jobb ötlet. 😀
Innen egy kis hegymászás, földutacskákon kikerüljük a nagyobb utakat, és beérünk Ramallosa közepére a folyópartra, ahol egy gyönyörű sziklahíd visz át a folyón. A túloldalon tábla, miszerint innen 2 irányba lehetne továbbmenni. Van egy parti út balra, zöld nyíl jelzéssel, és az eredeti sárga út fent a dombok közt. A könnyű út sosem a helyes út, szóval maradok a hegymászásnál 😄 Hát kapok is belőle rendesen 😁. Viszont amikor felfele haladsz, abból egy idő után panoráma lesz, szóval alig vártam a hegy tetejét. Egy kis időt kaptam is nézelődni, aztán tovább felfele. Ahol elhagytuk a műutat, csatlakozott hozzánk egy patak, és amellett mentem egy pár kilométert.
Ekkor már fél 10 volt, és mivel reggel Kata nagyon leszidott, hogy nem eszek rendesen napközben, és majd jól eltűnnek az izmaim, már nagyon szerettem volna enni valamit. Szombat van, 9 előtt esélytelen nyitva találni bármit is, szóval itt az én időm.
Az első nyitott kávézónál megálltam Nigrán-nál és betoltam két friss croissant meg elraktam egy fánkot későbbre. 😀. Innen újra le, fel, le fel, egészen Nigrán végéig, ahol belefutottam egy kis "kirakodóvásárba", kitűzők, ár nélkül, becsületkasszával. Egyből Artúr jutott eszembe a festett köveivel😁. Ide kéne kiraknia, percek alatt elfogyna.
Egy kis erdei rövidítés után találtam egy pecsételő helyet de sajnos a pecsétet már lenyúlta valaki, viszont volt kirakva narancs a zarándokoknak. Pont ma reggel jutott eszembe, hogy a spanyol narancsot még nem is kóstoltam, mert sajnos túl messze ültetik a kerítéstől, szóval vettem egyet és elkezdtem hámozgatni. Mire meghámoztam be is értem egy erdei ösvényre, amit jó hosszan követtem is. Visszatértek az eukaliptuszok, a fenyők és már a kabócák is, szóval teljes idill volt a helyzet. Először itt volt olyan pont, ami miatt letértem az ösvényről önszántamból. Egy tábla jelezte, hogy kicsit fentebb kilátópont van. Van bennem két croissan, meg egy narancs, mi baj lehet? Irány felfele. Hát megérte... innen vissza az ösvényre, majd egyszer csak egy falumaradványban találtam magam. (Ez volt Oia). Régi kőházak maradványai közt bóklásztam egy darabig, majd újra vissza az Útra. Hirtelen elém ugrott egy vízesés, majd a zarándokok forrása, szóval itt is ittam a hegyből egy nagyot és mentem tovább 😀
Coruxonban a főút mellett vitt az Út, majd átmentem egy ipari övezeten, és rátértem egy folyóparti sétányra. Már jóval Vigo előtt látszott, hogy nagy városhoz közelítünk. Hatalmas bérházak tűntek fel az út mellett, és egyre több volt az ember. Hétvégi sétálók, kutyások, futók, bringások mindenhol. És egy nagyon leszabályozott kis folyó mellettünk. Egy idő után nem tudott lekötni a változatlan táj, szóval elkezdtem a graffitiket nézegetni az út mellett. Ki kell jelentsem hogy vannak nagyon tehetséges művészek is köreikben.
Egy bontásban levő stadion, és már be is értem Vigo-ba. Az app írta, hogy ez nagy város, és nem lesznek egyértelműek a jelzések, szóval kénytelen voltam elővenni a telefont a tájékozódáshoz. És igaza is volt, mert zegzugos, kanyargós utcákon se volt sehol egy jel, a nagy utak mellett időnként egy egy, de a térkép nélkül az életben nem jutok el az Albergue-hez. Végül 2kor ideértem. A bejáratnál hippifesztivál, vagyis inkább sorban álló/ülő zarándokok akik várják, hogy bejussanak a szállásra. Hát nem ment gyorsan. 2 órát ücsörögtem az árkád alatt mire sikerült kapnom egy ágyat. Ezért sem érdemes ragaszkodni az applikáció napi etapjaihoz, mert itt irtózatos tömegek gyűlnek össze. De a lényeg, hogy van egy ágyam.
Zuhany, mosás, kis pihenés és lábam alá raktam a várost. Előbb a kikötő fele indultam, ahol megtaláltam Verne Gyula szobrát aztán szokásomhoz híven felmásztam az óváros széléig és ereszkedtem lefele, hogy magával tudjon ragadni a város. Vigonak azért annyira nem sikerült 😀. Nagyon szép épületei vannak elszórva a modern toronyházak közt, meg egy pár hangulatos kis tér tele kávézókkal, de amúgy egy nagyváros hagulatát hozza nekem csak. Kicsit olyan túlzsúfolt, kaotikus kikötőváros. Végül a legzsúfoltabb téren leültem, hogy egyek valamit. A konyha persze 7kor nyit, még csak negyed 7, de nem baj, addig elsörözgetek. Ahhoz itt úgyis jár egy kis rágcsi, azzal elleszek a vacsiig😃. Aztán 7 után kértem egy étlapot, kiderült, hogy technikai gondjuk van, 8 előtt tuti nem lesz kajájuk. Sebaj akkor megyek máshova. A következő téren csak sörözők, semmi kaja, több étterem zárva, szóval végül megállok egy kis falatozónál ami előtt helyiek ülnek, ők biztos tudják. Amúgy is nemzeti kaja a félkilós baguett-be töltött mindenféleség, szóval eszek egy bocadilos-t serrano sonkával, omlettel, paradicsommal. 😀. Amíg ettem folyamatosan érkeztek a helyiek, szóval valószínűleg jól döntöttem. És lehet ez volt eddig az egyik legolcsóbb vacsorám is 😃.
A szállásra menet még megálltam kávézni, meg persze egy sörre, amihez adtak mini melegszendvicset, meg magvakat, szóval teljes lesz a kalóriabevitel estére 😀 Aztán irány vissza, mert itt is 10-kor zárnak a kapuk 😁Читать далее
ПутешественникAkai kazetta 😍😍😍 remélem dúdolgattad is! És örülök hogy Kata intelmei lebegnek a fejed felett 😂😂👏
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 21
- воскресенье, 18 мая 2025 г., 19:26
- ☁️ 17 °C
- Высота: 14 м
- ИспанияPontevedra42°25’10” N 8°38’11” W
19. Nap: Vigo- Pontevedra
18 мая, Испания ⋅ ☁️ 17 °C
Na mivel a hivatalos útszakaszok szerint ma csak 16,5 km lett volna az Út Redondela-ig, úgy döntöttem megpróbálok összevonni két szakaszt. Bár Pontevedra is hivatalosan ajánlott megálló, és tanulva a tegnapiakból a 2 órás sorbanállással itt is járhattam volna úgy, hogy vagy várakozok, vagy nincs szállásom, de mivel még reggel is láttam bookingon foglalható viszonylag olcsó szállásokat, szerencsét próbáltam a 16 helyett egy 37km-es szakasszal 😀 Ha nagyon nem bírom Arcade-ban még mindig megállhatok 23km körül, mert Pontesampaio-ban booking szerint nincs hely sehol.
Mai útvonalam így: Vigo- Senda da Agua (Teis) - Senda da Agua (Chapela) - Senda da Agua (Trasmañó) - Cedeira - Redondela- Zacande - Cesantes - Soutoxuste- Arcade- Pontesampaio - Cacheiro - Bergunde - Alcouce - Ganderón Santa Marta -O Pobo - O lusquinos- O Marco - Pontevedra. Elvileg 36 km, nekem végül 37,3 lett 😀
Reggel annyira csend volt még a szobában, hogy nem akartam senkit felverni, így aztán kimentem elkészülődni, és kivételesen már fél 7-kor úton voltam. Még majdnem teljesen sötét volt, de egy ilyen nagyvárosban mint Vigo sosincs teljesen sötét. Sőt, sosincs teljesen kihalt város se. Azt hittem kiosonok a csendben alvó óvároson át a kikötő felé, de hamar rájöttem, hogy a városnak csak az egyik fele alszik. A másik fele még most próbál hazajutni a szórakozóhelyekről. 😃 Már a szállás közelében is jött szembe egy-két még táncolgató, énekelgető fiatal, de aztán a Praza de Compostela park táján már tömegével tűntek fel a fiatalok és kevésbé fiatalok hazafelé támolyogva a bulikból. Őszíntén szólva a kikötő környéke már konkrétan para volt, valahogy ott volt a legnagyobb tömeg hordákba verődve és tombolva, hogy bezárt a bazár 😀. Ráadásul az Út jelzései kifele is annyira követhetőek mint befele szóval egész sokáig nem tudtam jó felé megyek e 😄. Szóval szép apránként, legalább 5 km-n keresztül, így hagytam el a még csakféligalvóféligbulizó Vigo-t, és kívántam nekik magamban vagy jó reggelt, vagy jó józanodást és kellemes másnapot 😃
Közben szép lassan feljött a nap is, szóval mire Vigo külvárosában elértem a mai első elég kemény emelkedőt, már láttam is merre kellene felmásznom. Viszonylag rövid távon belül emelkedtünk 150 méterre a tengerszinttől, de már megtanultam, hogy ha az Utam felfele visz csak 2 dolgot jelenthet. A csúcson vagy panoráma, és csodás kilátás lesz, vagy lejtő 😁😁. Itt az első várt szerencsére egy viszonylag hosszabb szakaszon át, így csak gyönyörködtem az alattam elterülő öbölben. Lentről, amikor benne voltam Vigo se tűnt olyan szépnek mint innen, szóval megint bebizonyosodott, hogy minden csak nézőpont kérdése 😀
Vigo kertes övezete következett, és a megunhatatlan panoráma. Minden kanyarból máshogy láttam az öblöt, aztán egyszer elém tárult a Ponte de Rande is, ami egy robosztus és hatalmas híd, és amúgy a világ leghosszabb kábeles fesztávú hídja a maga 1,6 km-s hosszával.
Chapela-nal betértünk az erdőbe, és nem sokkal később találkoztam is a nap első minivízesésével 😀. De nem tartott sokáig az erdei szakasz, visszatértünk a házak közé, viszont ma végre tömegével jött velem szembe a tegnap emlegetett magtárak, és a kenyérpostaládák élő megfelelője . Csináltam is jó pár képet bizonyítéknak, a kollázsok közt megtaláljátok mindkettőt 😀
Az erdei ösvények és a városszéli kis utak folyamatosan váltották egymást a következő szakaszon, időnként egy egy kedves Camino üzenettel. 9 előtt már nagyon az agyamban volt a tegnapi leszidás a kevés evés miatt, szóval eldöntöttem, hogy a következő lehetőségnél eszek valamit. Nem messze van is egy kávézó, igaz 9-kor nyit de nemsokára 9. Aztán eljött a negyed 10, és feladtam a várakozást a kávézónál, csengő nem volt, telefonszám nem volt, szóval továbbmentem. Addigra már vagy 10-en vártuk pedig a nyitást.
Hamarosan újabb vízesés, ezúttal nagyobb, meg egy sziklára festett halacska, és aztán pár kilométeren át az erdő a jobb oldalon, a folyamatosan változó gyönyörű panoráma a bal oldalon😀
Így értem le Cedeira-ba (szó szerint le, mert a falu előtt az eddig megmászott összes métert ledolgoztuk majdnem a kiindulási szintig) ahol a falu szélén templom és kávézó várta a fáradó vándorokat. Majdnem 10 óra, ideje megreggelizni. Kértem egy sonkás sajtos toastot, elvitelre egy óriás croissant, ittam kávét, colat, szóval a kalóriapótlás megvan, nem az izom ég ), hanem a zsír innentől 😀😀
Ezzel a lendülettel értem 11-re Redondela-ba, ahova az applikáció egy pihenőnapot iktatott volna be. De mit csinálnék itt 11-től másnap reggelig? Inkább lendületből megyek is tovább 😀😀. Maga Redondela csendes kisváros, a feje felett egy vasúti híddal, és zegzugos kis sikátorokkal, szóval a hangulatával nincs baj, inkább a távolságával és azzal, hogy még dél sincs 😀. Egy kis kápolnában szerzek pecsétet, mert mindenhol azt írták, hogy az utolsó 100 km-en belül érdemes már naponta többet is gyűjteni, és én már valahol 90 km körül vagyok Santiagotol, aztán egy ifi focibajnokságon keresztül elhagyom a várost. Ezt is...
Újra erdő, ahol kiderül, hogy már csak 84,5 km, feltéve hogy nem kanyargok, ami meg nem szokásom, de még ezzel is 90 alatt vagyunk 😁😉. Majd jön az újabb kaptatós szakasz, szerencsére félúton egy friss vizű forrással, ahol iszok egy nagyot, és irány a hegy, és újra az ösvény. Út közben egy újabb zarándok emlékhely, és egy hinta a semmi közepén, aztán a panoráma egészen a mai első döntési pontig. Jobbra 360 m, 5% emelkedővel, balra 70 m, de 15% az emelkedő. Ha az Út azt mondja menj fel, felmegyek. Ha azt, hogy másszak le, lemászok. És bár a rövid út sokszor a könnyebb, itt pont az ellenkezője van. Nem baj, megyünk a nehezebben, ha már itt van, csináljuk meg. Azért 40 méter után kicsit szidtam magam, de felkúsztam, és a kilátás mindent megért (tudom, hogy a másik irányból is ugyanezt látták, de én megdolgoztam érte 😃😃) . És ez így ment egész Arcade-ig, ami az utolsó pont lehetett volna, hogy azt mondjam elég mára, mert itt még volt szállás, de utána már a végéig nincs szabad sehol, de nem álltam meg.
Arcade amúgy egy kaotikus kis város volt, egyszerre voltak fent a régi jelzések, és volt egy szakaszon új útvonal is kijelölve, de annyira kavarogtak, hogy nem lehetett eligazodni. Az egész faluban keresztbe kasba mászkáltak a zarándokok, így megint kellett a térkép, hogy visszajussak a hivatalos útra (volt olyan szakasz, ahol körbe körbe küldtek a jelzések. (Egy körforgalomnál minden irányból balra kellett továbbhaladni, szóval körbe körbe 😄😄) . De végül sikerült megtalálnom a városból kivezető utat szóval gyorsan meg is álltam egy bazárosnál beszerezni pár talizmánt, meg 2 fehérje szeletet, nehogy megint azt hallgassam nem eszek rendesen 😃😃.
Innen egy irtó szűk hídon mentünk tovább, a kocsik random jöttek mindkét irányból felváltva, míg mi egy szűk kis sávon próbáltunk átjutni Pontevedra-ba. Innen újra felfele vitt az utam, több lépcsőben, de közben mindenhol utcai árúsok meg egy egy régi útjelző kőtábla. Sőt, az erdő szélén egy zarándok srác ült egy padon, és gondolta gitározik és énekel egy kicsit amíg pihen. Cipő, zokni levéve, gitár a kézben, igazán feldobta a kedvem ahogy megláttam 😀😀Aztán nem sokkal később jött a patakút 😀. A patakút azt jelenti, hogy a sziklás ösvény közepén jobbra, balra csobog egy patakocska. A patakút közepén pedig egyensúlyozott egy nagyobb létszámú középkorú csapat ( én ugye a fiatal vagyok, akkor ők a középkorúak, a nálam fiatalabbak meg a gyerekek 😀😀). Először csak azon gondolkoztam, hogy ki kéne őket kerülni, de olyan cukik voltak, ahogy minden akadály után ujjongtak, bíztatták egymást, majd a túlvégen dalra fakadtak, hogy nem volt szívem nem velük menni egy darabig.
Ez a két jelenet elég energiát adott a következő 16 km-re, de azért ettem egy fehérjeszeletet 😁😁. Amúgy innentől több helyen az erdőben voltak kis kirakodóvásárok, vagy büfék amik nagyon kedvesen várták a pihenni vágyókat, aztán egy srác az erdőből szólt utánam, (persze ki volt pakolva az út mellé egy csomó eladó cucca is), hogy honnan jöttem, meg jelezte, hogy lesz egy pont O Pobo után, ahol ha jót akarok magamnak ne jobbra menjek, hanem balra. Jobbra az út mellett kell haladni, balra viszont a folyó mellett visz az Út, és csak pár száz méterrel hosszabb.
Innen erdő, erdő és erdő, egy két kis házakkal szegélyezett szakasszak, és el is értem a válaszúthoz. Ezek a kedvenceim, mikor jobbra is, balra is jelzés, de infó meg nincs, de nekem volt a sráctól a hegyen, és mivel imádok víz mellett sétálni, egyértelmű volt, hogy balra megyek 😀😀. Meg is érte, mert így végig a folyó mellett haladtam egészen Pontevedráig, ahol szerencsére még hely is volt az albergue-ben. 40 ember 1 szobában, de kaptam egy ágyat, lepakoltam és elindultam keresni valami kaját.
A szállástól sajnos a belváros 2,5 km, de közben nézegettem mi van nyitva. Boltok nem, éttermek nagyrésze nem, szóval kerestem egy éjjelnappalit, de ott meg nem annyira tetszett semmi. Adtam még egy esélyt az óvárosnak, ott találtam egy kis parkot tele helyekkel, megpróbáltam. Hát vasárnap van, azért van ennyi minden zárva, és még ha nyitva is van valami, a konyha 8-kor nyit. Most 5 óra, szóval kértem egy sört, ahhoz itt mindig jár valami nasi, és visszamentem az éjjel-nappaliba, vettem egy óriás baguettet, sonkát, sajtot, meg egy bort és visszabaktattam a szállásra, ahol fejedelmi lakomát rendeztem pár EUR-ból. Olyannyira, hogy még reggelre is csináltam 2 szendvicset, szóval holnap is lesz kajám 😄😄.
Utána kiültem az albergue teraszára a borommal, nekiálltam a blognak, beszélgettem bárkivel aki odajött a közelbe, és el is telt a nap. Amúgy ma rájöttem, hogy a Lisszabon-Porto szakaszon, ahol egész nap egyedül voltam, estére már vágytam 2 mondatra amit nem én mondok. Itt, hogy egész nap mindenhol van valaki, elvagyok úgy is, ha hozzám se szólnak 😄😄. Minden csak viszonyítás és helyzet kérdése.
Holnap megint hosszabb napot tervezek, szállásom most sincs foglalva, de Santiagoba már lefoglaltam keddre a szállást. Ha holnap nem úgy haladok, még lemondható. Ha igen, akkor lesz szállásom 2 éjszakára egy újabb zarándokszálláson. Aztán majd látjuk a többit.Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 22
- понедельник, 19 мая 2025 г., 18:04
- ⛅ 20 °C
- Высота: 19 м
- ИспанияInfesta42°43’12” N 8°38’58” W
20. Nap: Pontevedra - Pontecesures
19 мая, Испания ⋅ ⛅ 20 °C
Na ez egy újabb, szép és elég hosszú napra sikeredett. Az applikáció által javasolt következő megálló Caldas De Reis lett volna ami 21 km, de úgy gondoltam kicsit előrébb megyek. Ha nem is Padrón-ig, ami a következő javaslat, de előtte 3 km-rel van egy kisváros, ahol van is hivatalos Albergue, és talán nem is lesz tömeg, szóval megpróbálok addig eljutni. Applikáció szerint 37 km, valóságban közel 41 lett, szóval megdőlt a korábbi elmélet a fizikai határaimról, mert itt még élveztem is végig az utat, csak a legvégén esett jól leülni kicsit 😄😄
Amúgy megfejtettem mik az eltérések a hivatalos és a mért távok közt. Attól függ hogy az adott város melyik pontjára esik a szállásod, mert az app a város közepéhez mér, de ha nem onnan indulsz, vagy nem oda érkezel akkor máris eltér. A tegnapi szállásom közel 1,5-2 km-re volt a városközponttól, a mai olyan 4-500 méterrel túl van rajta. És már ki is jött a nagyja. A maradék meg a kíváncsiságom még mindig 😄😄
Na de a mai útvonalam: Pontevedra - O Burgo - Pontecabras - Alba - O Castrado-Leborei - San Amaro - A Cancela - San Antoñino - A Seca - Briallos -Tivo - Caldas da Reis - A Lavandeira - Carracedo - O Campo - Cortinñas - Gorgullón - Casalderrique - Cernadas - Aldea de O Pino - San Miguel de Valga - Condide - Pontecesures
És ezek nagyjáról nem is tudtam, hogy ott vagyok persze 😁😁 De ettől függetlenül végigsétálni is legalább olyan hosszú, mint végigolvasni. Vagy talán kicsivel annál is hosszabb, nekem 9 és fél óra volt.
Reggel megint nagyon korán felébredtem, aminek 2 oka is van. Fél 10-kor már lefeküdtem tegnap, és a füldugó miatt semmi zajra nem keltem fel, pedig 40 ember volt a szobában, és elvileg irtó hangos volt a szoba éjszaka. Másrészt mivel az ágyam egyből az ajtónál volt, amikor bárki kiment a szobából, a folyosó lámpája pont oda világított. És hát sokan kezdtek már 3/4 5 körül készülődni, sőt mire negyed 6-kor én kimentem, volt aki már indult. Fejlámpával. Hova? Mit fog látni? Na mindegy, az ő dolguk. Végül fél 7-kor én is elindultam, elvégre az út elejét már tegnap bejártam, mire azon túljutok felkel a nap 😀😀.
Hát Pontevedra teljesen más volt hajnalban mint Vigo. Egy tényleg alvó városka, alig pár emberrel az utcán, azok is főleg zarándokok. Mondjuk este se ez volt a legpörgősebb hely az elmúlt 600+ kilométerből, de hát ez ilyen. Hétfő reggel van. Ráadásul ahogy elindultam elkezdett esni az eső, de nem annyira hogy ilyen korán felébresszem Szancsóponcsó barátomat, letakartam a táskám, és a pulcsim kapucnija meg elég volt rám. Találtam pár szép kis terecskét még, meg egy "szobrot" ami szerint 64,5 km van hátra, aztán el is jutottam O Burgo-ba, ami igazából egy szép hosszú híd a folyó felett, a túloldalán Pontecabrassal 😃😃. Gyors kis helyszín volt. 😄
Pontecabras elején volt egy kis kavarodás. Az eredeti útvonalon útfelújítás van, így ki kellett kerülni ideiglenes jelzések mentén, ami szerintem egész egyértelmű volt, de egy ponton pont szembe jött velem két ismerős arc. Az egyikük az a magyar lány, akivel (meg 2 társával) pár napja is találkoztam, a másik egy spanyol srác aki tegnap este jött oda hozzám kicsit beszélgetni míg a blogot írtam. Ők túlmentek a lehajtón, szóval egy időre becsatlakoztak mellém. A portugál srác nagyon beszédes volt, a lány meg mondta hogy a másik 2 társa még aludt reggel, ő meg nem akart tétlenül ücsörögni, szóval elindult. Beszélgettünk jó pár kilométeren át, aztán én visszaálltam a saját tempómra, őket meg magukra hagytam egy időre.
Pontecabrast a falu szélén, a kis házikók közt hagytuk el, és innen a napom kezdett tündérmesévé válni. Rátértünk az első erdei szakaszra, ahol mohával benőtt, girbegurba fák között, néha patakokkal keresztezve egymás útját, néha minivízesések mellett haladva töltöttem a nap nagy részét. Tényleg olyan környezet volt a legtöbb mai szakaszon, hogy a szemem és az orrom folyamatosan a mézeskalácsház jeleit kutatta, vagy a lovak patkóinak dobogását várta a fülem, hogy mindjárt elrobognak melettem a középkori katonák. Gyönyörű volt. Néha megtörte egy kis városrészlet, vagy műút, de itt a városkákban is ezerévesnek tűntek a templomok, tele mohával, és a zarándokokon kívül alig egy ember. Rengeteg szőlőültetvény, néha egy két ló, vagy kis zarándok kávézó, de semmi egyéb.
Tegnapról volt még két sonkás sajtos szendvicsem, szóval Kata intelmeitől tartva az egyiket megettem fél 9 körül, pont az első mai kaptató előtt, aztán mivel az eső elállt, a nap kisütött, és tegnap elég kevés konnektor volt a szálláson, gondoltam kiteszem a napelemet a táskámra és töltöm kicsit a powerbankot. Ekkor ért utól a spanyol srác, és a magyar lány. A lány pont itt döntött úgy, hogy bevárja a többieket mert megsértődtek, hogy elindult nélkülük, a srác meg hogy akkor csatlakozik hozzám újra és jön velem Caldas de Reis- ig. Mivel valamiért így kellett lennie, hagytam magam és elbeszélgettünk 4-5 kilométeren át mindenféléről. Aztán egy zarándokbüfénél végül ő is megállt, és elváltak útjaink, én meg mentem tovább a mesebeli tájon.
Közben az esőfelhők nagyon gyülekezni kezdtek, és egy időre a tücskök is elhallgattak (az eső első jele), szóval felébresztettem Poncsót a táskámból, és előre csatoltam, hogy kéznél legyen, meg visszaraktam a hátizsákvédőt is a táskámra. De végül Caldas da Reis-ig visszatért a napsütés.
Caldas da Reis amúgy nagyon cuki kis város volt. Sok híddal (itt megy át egy folyó alatta), kagylóval kirakott házakkal, zarándokszoborral és egy nagyon szép templommal a főtéren. Ide be is mentem verőfényes napsütésben, megnézegettem, szereztem egy pecsétet a zarándokútlevelembe (mert ugye mindenhol írják hogy az utolsó 100 km-en érdemes naponta többet is bepecsételni, az bizonyítja a sétát), Mire kijöttem a templomból sötét lett. Nem szó szerint, de az esőfelhők teljesen elfedték az eget. Szóval a piacig még eljutottam, de ott felvettem a ponchot, és esőben folytattam az utamat vissza a mesebirodalomba. Az volt az érdekes, hogy bár zuhogott, néha közben a nap is sütött, szóval a fények és a színek nagyon szépek voltak. Ja, és ez sima, áztatós, nem viharosszeles eső volt, amiben jó sétálni. Vagy csak már mindenben szeretek sétálni mostanra 😃😃. Egy egy kis patak jobbról is, balról is keresztezte az utam, néha egy egy nagyobbacska patak/folyó mellémszegődött pár száz méterre, aztán szaladt tovább, szóval tényleg mint a mesében. És megtapasztaltam/megtanultam ezen a szakaszon a változó halmazállapotú erdő fogalmát is. Az olyan, hogy a sziklák és a fák törzse kemény, a talaj már nedvesebben puha, az eső folyékony, az illatok meg légneműek, és mindez egyszerre van jelen, szóval az erdő halmazállapota folyamatosan változik 😁😁 Meg is éheztem szóval megettem a második húsos/sajtos szendvicsemet (remélem olvasod Kata 😀😀)
Az az érdekes, hogy itt nagyon sokszor a főutakat követi az Út, de nem rajta, hanem mellette az erdőben, ami tök jó.
Átvágtam O Campo-n, aztán Cortiñasnál egy ősréginek tűnő templomnál egy csapat mozgássérült zarándokkal találkoztam akiket autókkal segítettek, de éppen nagyon cukin ünnepelték, hogy ide is eljutottak. A sofőrök már dudáltak hogy menni kéne, de csak buliztak lelkesen. Nagyon kedves jelenet volt.
Órák vagy csak percek teltek el, nem tudom, csak bámultam a tájat mire rájöttem, hogy több mint 30 km-nél járok, fél 2 van, inni kéne egy kávét. Nem sokkal később meg is láttam egy helyet, bementem, kávé, cola, és egy repatortás pohárdesszert kíséretében pihentem egy kicsit. Nem volt véletlen, hogy megálltam itt, mert míg ücsörögtem megint eleredt az eső, szóval a ponchot kényelmesen, tető alatt tudtam visszavenni 😁. Visszatértem az elvarázsolt erdőbe, és azon agyaltam mi lehet vajon a többiekkel akikkel az út elején ismerkedtem össze, és vajon Santiagoban találkozunk e még. Kis emelkedő, kis lejtő, panoráma, vagy csak fák, nézelődtem, sétálgattam, aztán O Pino környékén megálltam levenni a ponchot mert kívülről már záraz volt de belülről kezdett vizes lenni olyan melegem volt. Ahogy megálltam elment mellettem egy nő. Én is néztem, ő is nézett, aztán mindkettőnknek leesett. Az amerikai csaj volt a Lisszabon-Porto szakaszról akikkel napokig egyszerre mozogtunk és minden este találkoztunk. Nagyon megörültünk egymásnak, Coimbra óta nem találkoztunk, szóval együtt mentünk egy darabig, majd ő odaért a szállásához és elváltak útjaink ismét. Talán holnap Santiagoban újra összefutunk 😄
Innen már csak 6 km volt Pontecesures, szóval hamar eltelt amíg az emlékeken meg a véletleneken gondolkoztam. A meseerdőben a talaj egyszerre római kori sziklaúttá változott, szóval tudtam hogy közel vagyok. 2 biztos jele lehet annak, hogy városka közeledik. Mindkettő a macskákhoz kötődik. Az egyik a sziklával kirakott, vagy macskaköves út, a másik a konkrét macska. Ha a semmi közepén vagy, nem tudod mikor lesz település, de már várod, hogy legyen, csak keresd a macskákat. Sose mennek pár száz méternél messzebb a falu széletől, legyenek akár szőrösek, akár kövek és utak 😁😁. Az utolsó pár km már műút, de most már nem az van mint az elején, hogy az a legnehezebb, a vége. Most már csak pár km a napból. 😃
A zarándokszálláson volt hely, 4-5 ember volt csak mikor ideértem. Ez egy nagy előnye annak, ha nem a kijelölt etapok szerinti helyen állsz meg. A nagy hátránya, hogy ezeken a helyeken általában elég korlátozottak a szolgáltatások. Én is lepakoltam, kimostam a cuccaim, és elindultam felfedezni a várost, ami nem volt nehéz, kb 2-3 utca az egész. Volt egy nagyon cuki vonatos szobor, pár kávézó, egy folyópart, és rengeteg bezárt étterem, ami megkérdeztem, nem csak 7-ig van zárva, hanem végleg. Körbejártam mindent 2x, találtam egy zarándoksörözőt, ott kértem egy sört, de elég bizarr volt a környezet, aztán egy helyre bementem hogy eszek, de csak halas kajájuk volt szóval bementem a helyi supermaketbe, vettem 2 előrecsomagolt sajtburgert (hogy legyen fehérje is benne), holnapra két húsos escaladast meg egy baguettet, meg egy bort és visszamentem a szállásra vacsorázni. Addigra már legalább 10 ember lett, mindenki ugyanabból a boltból származó szatyorból pakolászta a kajáját kifele 😀😀
Szóval ez egy csendes este lesz, de nem is baj. Holnap már Santiagoban leszek, és ott biztos nem lesz zárva a fél város. Addig meg nincs más dolgom, mint sétálni még egy kicsit. Ebben a formában holnap utóljára. Egy napot még biztos maradok, aztán meglátom hogy mikor és hogy jutok haza 😀Читать далее
- Показать поездку
- Добавить в корзинуУдалить из корзины
- Поделиться
- День 23
- вторник, 20 мая 2025 г., 13:49
- ☁️ 20 °C
- Высота: 245 м
- ИспанияSantiago de Compostela42°52’50” N 8°32’44” W
21. Nap: Pontecesures - Santiago.
20 мая, Испания ⋅ ☁️ 20 °C
Ideértem Santiago de Compostelába. Véget ért az útnak ez a része, legalábbis a napi 25-40 km-es sétákkal és folyamatos haladással. De itt vagyok, megcsináltam. A hivatalos oklevelem szerint egy 675 km-s úton jöttem végig 21 nap alatt. A méréseim alapján 694,09 km volt amit az Úton töltöttem, és ehhez még hozzájönnek az esti kajakeresések, városnézések is, de ez még nem az összegzés a legvégén, szóval nem számokat hozok. De épp 3 hete hogy Lisszabonba értem és másnap elindultam ide. Hihetetlen, de itt vagyok.
Itt be is fejezhetném a mai blogot mert a legfontosabb ez, de azért kifejtem a mai napot is még.
Szóval a mai, utolsó útvonalam: Pontesecures - Padrón - Iria Flavia - Cambelas - Romaris - Tarrio - Vilar - A Escravitude - Cruces - Angueira de Suso - O Areal - A Picaraña - O Faramello - Rúa de Francos - Osebe - Riotinto - Lugar de Pedreira - Raíces -O Milladoiro - Porto de Conxo - A Rocha Vella - Santiago de Compostela
Ha a tegnapi utamat a meseerdők napjának neveztem, akkor a mai napra a kamionok, középkori falucskák és zene napja a megfelelő triumvirátus. A kamionokra, főutakra számítottam, mert nagyon közel vagyunk már Santiago-hoz, ami egy nagy város, és biztos voltam benne, hogy sokszor fogok forgalmas utak mellett haladni. A középkori falucskák édes meglepetésként szolgáltak az elképzelt elővárosok helyett, míg a zene napja a hab volt a tortán, de ezt majd később, menjünk szépen sorban.
Egy, valami oknál fogva végigforgolódott éjszaka után (talán a cél közelsége, és az Út végének eljövetele okozta, de éjszaka felébredtem és 1,5 órát forgolódtam), 7 után indultam el az utolsó szakaszon. Semmi nem siettetett, szállásom van, a táv nem sok, "csak" 29 km, szóval ráérek. Elköszöntem az alvó Pontecesures-től, és a továbbra is füstölgő gyártól a folyó túloldalán, és irtó jókedvűen de mégis kicsit megszeppenve, kicsit elkeseredve indultam neki a mai napnak. Belémnyillalt a tudat, hogy ma reggel kezdem utóljára úgy a napot, hogy hátizsákot összepakolni, mindent a jól kitalált helyére benyomni, vállrakapni, és 25-35 km-t sétálni vele. Még ha holnap körbe is járom Santiagot, és megteszek 20-30 km-t a városban, akkor is már hátizsák nélkül, súly és magány nélkül, szóval nem lesz ugyanaz. A mai reggel volt az Út végének kezdete, amit ennyi idő után nem könnyű felfogni és elfogadni. De ez van, szóval kicsit fátyolos szemekkel vágtam neki a napnak, hiába volt jó kedvem. Nem lesz könnyű befejezni. És nem fizikailag...
Mint kiderül, tegnap abban a kis időben egy hídon kívül mindent sikerült megnéznem Pontecesuras-ból. A hídon túl egy időre csatlakoztunk a Sar folyóhoz, és a folyóval együtt értük el Padrón-t. Kicsit ipari jellegű volt az eleje, de aztán beértünk a parkba, meg az óvárosi részbe ami kifejezetten szerethető volt. Kedves kis sikátorok, mindenhol éttermek, kávézók, pihenőpadok. Ha nem 3 km-re lett volna a kiindulási pontom és ha nincs ilyen közel a cél, itt lehet eltöltöttem volna egy napot. Bár az albergue-k nagy része egy egy bár vagy étterem felett volt, aminek voltak napok amikor örültem volna, de összességében, az elmúlt 3 hetet nézve jobb volt, hogy nem ilyen helyeken szálltam meg, mert rá voltam kényszerítve, hogy megnézzem a várost ahol megálltam. (Azzal együtt is, hogy néha napokig nem jutottam rendes kajához).
Padrónt szinte egyből követte Iria Flavia egy ősréginek tűnő temetővel és templommal, majd követtük az egyik forgalmasabb utat. Itt már mindenki láthatóan célba akart érni, mert csak úgy kapkodták a lábukat idősek és fiatalok egyaránt, míg én próbáltam a tájban megkeresni azt, amiért érdemes lassítani. A távolban a hegyek, az éppen felszálló felhők és a napfelkelte meg is adták nekem ezt a lehetőséget. Így baktattam be egy igazi kis középkori falucskába. Régi kőházak, annyi kanyar, hogy mire megláttad merre mész már fordultál is mint a józankígyó (ahogy egy kedves volt osztályfőnököm mondta a részegekre), sikátorok, mohás kőfalak, és néhol még a lovak kikötésére szolgáló vaskarikák is ott vannak a falban mai napig. Még néhány, láthatóan közösségi magtár és el is tűnt a falu. Aztán a semmi közepén megcsapta a fülem valami dallam (itt kezd értelmet nyerni a Zene napja kifejezés). Egy bőrdudás (vagy skótdudás) hangja hallatszott a távolból, és ahogy közelebb értem hallottam, hogy egy tangoharmónika kíséri, még ha nem is jól, de lelkesen 😀. Közelebb érve láttam hogy 2 idősebb úr állt ki a réten egy kereszteződésbe és szórakoztatta a zarándokokat. Amikor én odaértem sajnos épp pihentek, bár audioakusztikai szempontból nem biztos, hogy nem baj ha a videón csak ők vannak, a zenéjük nem, de nagyon cukik voltak. Kilométerekig csak vigyorogtam utána. A rét másik végén újabb kacskaringós kis falu, egy kis főút, majd egy hatalmas, furcsa kupolás templomka, ahol gyorsan szereztem egy pecsétet, és mellette a padon megreggeliztem a tegnap vásárolt escadilas de polo-mat ami kb csirkehúsos buracas is lehetett volna. Jó nem volt, de tápláló, és van benne fehérje 😀😀. Utána még egy proteinszelet, és jöhetnek az emelkedők, mert az is van ma is.
Út közben valahol egy kisebb kutyafarm tele beagle kiskutyákkal, rengeteg szőlőlugas és végre az első hegyi ösvény. Igaz, hogy műutakkal váltogatva de mégis csak természetesebb közeg. Majd Areal-nál egy kecskefarm, ahol olyan pici kecskéket neveltek, hogy a gidák a zsebembe befértek volna 😀😀. Nagyon cuki volt az egész. Kis középkor aztán hosszú út a kamionok közt, de jobbra, balra szép tájakkal. Faramello-nál újra a régi falusi világ, majd a következő zenei blokk, a falu után az első igazi emelkedő tetején egy szintetizátoros pasas a réten, aki nagyon kellemes dallamokat játszott, és csak úgy adta a lendületet a kapaszkodóhoz mindenkinek 😀. Újabb pár kilométerre megvolt a vigyor a fejemen, főleg, hogy újabb erdő következett. Igaz hogy emelkedővel, de erdő. Aztán az erdő közepén egy gitáros srác énekelte az általa költött Buen Camino című slágert, szóval ez tényleg a zene napja is😁
Így értem be O Milladorio-ba, ami nagyobbacska város volt, kis kápolnával, szép terekkel, sok autóval, de szerencsére a város túloldalán már szép kilátással Santiago-ra... Innen még majdnem 8 km de ez már az utolsó 8.
Santiagoig már csak részleteket kaptunk mindenből. Kicsi falu, kicsi erdő, kicsi főút, kicsi panoráma, majd egy végső emelkedőnél beértünk a városba. 2,5 km a templom, egyre több a zarándok, de ez már az Út vége. Sok sok emeletes ház, aztán az óvárostól kezdve középkori környezet, sok étteremmel (mind nyitva van) sok kis sikátorral, és növekvő rálátással a főtemplomra. Közben utcazenészek mindenhol, szóval tényleg a zene napja is.
Aztán végül elértem a Satiago-i Sé templomhoz ami a város fő katedrálisa és egyben az Út legvége (bárhonnan is jösz). Óriási templomeggyüttes, óriási tér, a téren mindenhol zarándokok fekszenek a földön, ülnek a táskájukon, vagy üdvözlik egymást azokkal akiket valahol az Úton megismertek. Örömujjongások, könnyes arcok, meggyötört, de boldogan vigyorgó emberek mindenhol. Nem nagyon lehet szavakba önteni milyen érzés ideérni, még nekem se, aki a semmiről is tud 35 percet beszélni, de az biztos, hogy ezt csak megélni lehet , átadni nem. Valahol az euforia, a teljes felszabadulás, a megkönnyebbülés, és a hetekig tartó nélkülözés lezárásanak különös és megható kompozíciója, ami szerintem mindenkit egyenként megérint. Még akkor is ha csapattal érkezik. Szóval nem megfogalmazható, így nem is próbálkozom tovább. Nem tudom, hogy percekig, vagy egy óráig ültem itt én is a tér közepén, mire összeszedtem annyira magam, hogy továbbmenjek és megkapjam a hivatalos oklevelemet ami tanúsítja, hogy teljesítettem a Camino Portugese Coastal Way útvonalát. De egyszer csak elindultam az okmányt kiállító iroda felé, és kis sorbanállás után meg is kaptam az okiratot 2 formában is, 675 km hivatalos megtételéről az Úton.
Innen elindultam, hogy egyek valamit, de összefutottam az amerikai zarándoktársammal, és a tegnap megismert francia társával egy sörözőnél, így leültem hozzájuk egy sörre. Mire mindannyian elmondtuk a legkedvesebb élményeinket, teljesen más hangulaban álltam fel az asztaltól és rájöttem, hogy a szállásom 3 házzal arrébb van. Lepakoltam, kicsit leültem, és már fél 5 volt mire elindultam vacsorát keresni.
Előtte elmentem a Convento de San Francisco De Compostela templomhoz, mert elvileg idén kivételesen itt is lehet egy oklevelet kapni. Ez a templom csak az alakulásának, 1214-nek a századfordulóin ad ki oklevelet, de mivel idén a pápaság éve van, kivételesen ebben az évben is adnak. Legközelebb csak 2114-ben, szóval inkább most kérem ki mint akkor. 5-kor kinyitottak, negyed 6-ra kezemben volt a különleges oklevél is, így minden adott ahhoz hogy végre egyek valamit. Egy szimpatikus étteremben az Út mellett leültem, kértem egy grillezett csirkemellet, hozzá salátát, sült krumplit, sört, és végre, nem tudom hány nap után rendesen és táplálóan megvacsoráztam. Persze közben egy utcazenész odatelepedett játszani így teljes lett a zene napja is.
Aztán mivel esténként elvileg van a templom előtt valami összejövetel, visszajöttem a térre és míg várakoztam, nekiálltam a blognak. Közben folyamatosan jönnek a zarándokok, mindenki leül, és próbálja felfogni, hogy ideért. A hivatalos nagy összejövetelből végül nem sokat vettem észre, pedig elüldögéltem ott egy órát azon agyalva hogy tényleg itt a vége, de csak jöttek és jöttek az újabb zarándokok, leültek kicsit átélni hogy itt vannak, és mentek tovább.
Olyan 1,5 óra után én is felkerekedtem, kerestem egy sörözőt, és mivel rengeteg időm van, elkezdtem spanyol söröket kóstolgatni. Nagyon jók vannak, szóval hamar este lett, és eldöntöttem, hogy hazatérek az utolsó zarándokszállásomra. 4 ágyas szobák, 5 szobára egy közös fürdő, ìgy lehet stillszerűen zárni ezt a 3 hetet. 😀😀
Holnap Santiago nap van, felfedezem a várost, és más dolgom sincs. Ráérek, kelek amikor akarok, szóval az is lehet hogy alszok vagy 6-ig 😄😄Читать далее