9.nap -Coimbra-Anadia (vagyis Mogofores)

Hát nem a mai nap lesz szerintem a kedvencem. Rengeteget mentem forgalmas főutak mellett, újra beköszöntött az esős évszak, és ráadásul a szállásom is 2,5 km-re van az Úttól, és megszerezni se volt egyszerű. De csak szépen sorjában.

Mára 31,5 km-t terveztem be (24 volt az első terv Mealhada-ig de azt gondoltam inkább továbbmegyek, hátha megelőzöm a tömeget), de aztán végül a szállásig majdnem 36 lett. Igaz, hogy egy helyen le is tértem az útról véletlen és az is növelte, de na. Ez azt jelenti, hosszabb utakat is tervezhetek mint a 30-32. 😀

Az útvonalam: Coímbra-Adémia de Baixo- Fornos- Trouxemil- Adões- Sargento Mõr-Santa Luzia- Mala- Lendiosa- Vimieira- Mealhada- Sarnadelo- Alpalhão- Aguim- Anadia. Ehhez jött hozzá, hogy végül csak a szomszédos Mogoforesben találtam szállást, ami nincs az útvonalon.

Reggel amúgy sikerült időben, 7 körül elindulni, ami kellett is, mert Coimbra óvárosában elég nehéz volt követni a sárga jelzéseket. Sajnos nagyon sok helyen vagy le van fújva más képekkel, vagy ráragasztanak, vagy egyszerűen csak kitakarja valami, így kicsit nehézkesen jutottam ki a jó irányba. A forgalmasabb fő utca mellett már követhetőbb volt. Így hagytam magam mögött a festői Coimbrát, ami tényleg egy jó hangulatú kis városka. Legalábbis a belső része. Kicsit azért vártam hogy kiérjek a természet csendjébe, de erre azért várhattam jó sokáig, mert végig a főbb utak mellett haladtunk.
Nem sokkal a város után szembe jött velem egy nagyobb csapat sárga mellényes ember. Rájöttem, hogy ők már a Fatimai zarándokút csoportjai, és 40-50 fős, de időnként több 100 fős csapatokban haladnak kísérő kocsikkal, frissítő csapattal, mindennel. Egész feldobódtam tőlük, mert mindenki jó kedvűen köszönt, próbáltak jelezni hogy másik irányba van Fatima, de mondtam hogy Santiago a cél, mosolyogtunk egymásra és továbbmentünk.

Ma olyan sűrűn voltak a városkák az út elején, hogy szinte nem is tudtam mikor megyek be, meg jövök ki belőlük, szóval ez kitartott vagy 9-ig. Akkor Trouxemilben találtam egy boltocskát, vettem 2 zsemlét meg egy almát és mentem tovább az egyre sűrűsödő tömeggel szemben.

Valahol Santa Luzia után jött az első erdei ösvény, és vele együtt az eső, ami vagy 4 órán keresztül esett kitartóan. Bár a sárból hamar kijöttem, de továbbra is kocsik közt kellett haladni, néha egy egy kisebb úton. Mala-ig mentem egyhuzamban, az közel 19 km volt ott viszont kerestem egy esőtől védett kis padot, megettem a második zsemlémet és elkezdtem szállást keresni. Booking fullon, találtam egyet a térképen is, felhívtam, ma fullon, szóval úgy tűnt nem lesz hol aludnom ma. Már azon agyaltam hogy bekéredzkedek egy templomba és alszok a padok közt, elvégre a templom a rászorultak mentsvára is volt mindig. De végül előbb megnéztem az Airbnb-n, találtam egy szobát Mogoforesben, mindegy milyen, jó lesz. Kicsit ódonnak tűnik, meg ott lakik a család, de aludtam már szűkösebb helyen is zarándokok közt, csak kibírom.

Az eső továbbra is esett, egy kis műút, egy kis erdő, egy kis pocsolya, egy kis sár... Így értem be Mealhada-ba, ahol először meg akartam állni. Szakadó esőben nem sokat mutatott magából a város, de mire elgondolkoztam rajta milyen lehet már el is hagytam. Egy tábla maradt csak meg: Santiago innen már "csak" 345 km. Ezek szerint közeledek 😁😁

Mealhada után nem sokkal újabb erdőbe értem, és közben a nap is kisütött, szóval megváltam a hőn szeretett poncho-tól, és besétáltam Aguimon keresztül Anadiába. Vagyis a sportpályán és stadionon keresztül, de hát na.

Itt letértem a sárga ösvényről és elindultam a szállásom felé. 2,5 km, át a főúton, hídon, mindenen. Amikor beértem Mogoforesbe pontosan olyan látvány fogadott, mint amilyen a neve is. Egy kicsit halott falucska, gyönyörű de elhanyagolt, lerobbant kastélyokkal, sehol egy lélek. A templomhoz vitt a gps, de ott nem találtam a szállásnak nyomát sem, bementem a kis kávézóba a sarkon, hátha tudják hova kéne mennem. Angolul senki nem tud, de végül a kocsmárosné, aki pont úgy nézett ki, mint az Igazából szerelemben a portugál lány tesója, alkatra is, bajuszkára is, elkísért egy darabon, megmutatta merre menjek, meg mondta hogy Zöld kapu (persze portugálul, meg közben mutogatott egy kapura, meg a fűre, mint zöld meg kapu 😃)
Nagy nehezen megtaláltam egy zöld kaput, nyitva volt, bementem. Közben párszor írtam a házigazdának az appon keresztül, hogy érkezem, semmi reakció. Bent egy régi kúria, hangulatos udvarka, ajtó nyitva, bementem ide is. Kiabáltam de sehol senki. Bejártam az egész házat, közben próbáltam hívni a tulajt de nem kapcsolt (kiderült, hogy rossz száma van fent az appon), írkáltam neki meg kiabáltam a tök üresnek tűnő szellemkastélyban. Végül legfelül egy szobából kijött egy srác, ő is airbnb-zik, azt mondta nekik is elég sokat kellett várni, míg Paula jött, várjak.
Írkáltam rendületlenül az üziket, próbáltam hívni, mígnem egyszer végre kaptam választ. A szobám az elsőn van, benne a kulcs, érezzem jól magam. Zarándok pecsétje persze nincs de már nem izgat, csak legyen hol aludni este.

Mivel a helyi kocsma nem tűnt túl éttermesnek, lepakoltam, és visszamentem Anadiaba, mert láttam ott egy Continental szupermarketet. Csak 2 km, mi az már 36 után 😀. Vettem egy kolbászkákkal sütött kenyérkét, sonkát , sajtot, holnapra 2 zsemlét meg 2 csokit mert elfogyott ma, és visszamentem a szállásra, kiültem a teraszra, és megvacsoráztam egy macska társaságában. Közben hazaért a család gyereke a suliból, meg egy nő is jött, köszöntünk, és mindenki ment a dolgára.

Ezzel vége is a napnak, amit most nem bánok annyira. A következő 2 napot szeretném meghúzni, hogy vasárnapra Portoba érjek. Átalakítottam az appon az etapokat holnap 33, aztán 36, és akkor Portoig már csak egy 27-es marad. Nézegettem, holnapra még több helyen is van szállás szabadon, de majd akkor foglalok, ha látom hogy el is jutok addig. Holnapra is esőt mondanak, hátha leelőzöm.Читать далее