21. Nap: Pontecesures - Santiago.

Ideértem Santiago de Compostelába. Véget ért az útnak ez a része, legalábbis a napi 25-40 km-es sétákkal és folyamatos haladással. De itt vagyok, megcsináltam. A hivatalos oklevelem szerint egy 675 km-s úton jöttem végig 21 nap alatt. A méréseim alapján 694,09 km volt amit az Úton töltöttem, és ehhez még hozzájönnek az esti kajakeresések, városnézések is, de ez még nem az összegzés a legvégén, szóval nem számokat hozok. De épp 3 hete hogy Lisszabonba értem és másnap elindultam ide. Hihetetlen, de itt vagyok.

Itt be is fejezhetném a mai blogot mert a legfontosabb ez, de azért kifejtem a mai napot is még.

Szóval a mai, utolsó útvonalam: Pontesecures - Padrón - Iria Flavia - Cambelas - Romaris - Tarrio - Vilar - A Escravitude - Cruces - Angueira de Suso - O Areal - A Picaraña - O Faramello - Rúa de Francos - Osebe - Riotinto - Lugar de Pedreira - Raíces -O Milladoiro - Porto de Conxo - A Rocha Vella - Santiago de Compostela

Ha a tegnapi utamat a meseerdők napjának neveztem, akkor a mai napra a kamionok, középkori falucskák és zene napja a megfelelő triumvirátus. A kamionokra, főutakra számítottam, mert nagyon közel vagyunk már Santiago-hoz, ami egy nagy város, és biztos voltam benne, hogy sokszor fogok forgalmas utak mellett haladni. A középkori falucskák édes meglepetésként szolgáltak az elképzelt elővárosok helyett, míg a zene napja a hab volt a tortán, de ezt majd később, menjünk szépen sorban.

Egy, valami oknál fogva végigforgolódott éjszaka után (talán a cél közelsége, és az Út végének eljövetele okozta, de éjszaka felébredtem és 1,5 órát forgolódtam), 7 után indultam el az utolsó szakaszon. Semmi nem siettetett, szállásom van, a táv nem sok, "csak" 29 km, szóval ráérek. Elköszöntem az alvó Pontecesures-től, és a továbbra is füstölgő gyártól a folyó túloldalán, és irtó jókedvűen de mégis kicsit megszeppenve, kicsit elkeseredve indultam neki a mai napnak. Belémnyillalt a tudat, hogy ma reggel kezdem utóljára úgy a napot, hogy hátizsákot összepakolni, mindent a jól kitalált helyére benyomni, vállrakapni, és 25-35 km-t sétálni vele. Még ha holnap körbe is járom Santiagot, és megteszek 20-30 km-t a városban, akkor is már hátizsák nélkül, súly és magány nélkül, szóval nem lesz ugyanaz. A mai reggel volt az Út végének kezdete, amit ennyi idő után nem könnyű felfogni és elfogadni. De ez van, szóval kicsit fátyolos szemekkel vágtam neki a napnak, hiába volt jó kedvem. Nem lesz könnyű befejezni. És nem fizikailag...

Mint kiderül, tegnap abban a kis időben egy hídon kívül mindent sikerült megnéznem Pontecesuras-ból. A hídon túl egy időre csatlakoztunk a Sar folyóhoz, és a folyóval együtt értük el Padrón-t. Kicsit ipari jellegű volt az eleje, de aztán beértünk a parkba, meg az óvárosi részbe ami kifejezetten szerethető volt. Kedves kis sikátorok, mindenhol éttermek, kávézók, pihenőpadok. Ha nem 3 km-re lett volna a kiindulási pontom és ha nincs ilyen közel a cél, itt lehet eltöltöttem volna egy napot. Bár az albergue-k nagy része egy egy bár vagy étterem felett volt, aminek voltak napok amikor örültem volna, de összességében, az elmúlt 3 hetet nézve jobb volt, hogy nem ilyen helyeken szálltam meg, mert rá voltam kényszerítve, hogy megnézzem a várost ahol megálltam. (Azzal együtt is, hogy néha napokig nem jutottam rendes kajához).

Padrónt szinte egyből követte Iria Flavia egy ősréginek tűnő temetővel és templommal, majd követtük az egyik forgalmasabb utat. Itt már mindenki láthatóan célba akart érni, mert csak úgy kapkodták a lábukat idősek és fiatalok egyaránt, míg én próbáltam a tájban megkeresni azt, amiért érdemes lassítani. A távolban a hegyek, az éppen felszálló felhők és a napfelkelte meg is adták nekem ezt a lehetőséget. Így baktattam be egy igazi kis középkori falucskába. Régi kőházak, annyi kanyar, hogy mire megláttad merre mész már fordultál is mint a józankígyó (ahogy egy kedves volt osztályfőnököm mondta a részegekre), sikátorok, mohás kőfalak, és néhol még a lovak kikötésére szolgáló vaskarikák is ott vannak a falban mai napig. Még néhány, láthatóan közösségi magtár és el is tűnt a falu. Aztán a semmi közepén megcsapta a fülem valami dallam (itt kezd értelmet nyerni a Zene napja kifejezés). Egy bőrdudás (vagy skótdudás) hangja hallatszott a távolból, és ahogy közelebb értem hallottam, hogy egy tangoharmónika kíséri, még ha nem is jól, de lelkesen 😀. Közelebb érve láttam hogy 2 idősebb úr állt ki a réten egy kereszteződésbe és szórakoztatta a zarándokokat. Amikor én odaértem sajnos épp pihentek, bár audioakusztikai szempontból nem biztos, hogy nem baj ha a videón csak ők vannak, a zenéjük nem, de nagyon cukik voltak. Kilométerekig csak vigyorogtam utána. A rét másik végén újabb kacskaringós kis falu, egy kis főút, majd egy hatalmas, furcsa kupolás templomka, ahol gyorsan szereztem egy pecsétet, és mellette a padon megreggeliztem a tegnap vásárolt escadilas de polo-mat ami kb csirkehúsos buracas is lehetett volna. Jó nem volt, de tápláló, és van benne fehérje 😀😀. Utána még egy proteinszelet, és jöhetnek az emelkedők, mert az is van ma is.

Út közben valahol egy kisebb kutyafarm tele beagle kiskutyákkal, rengeteg szőlőlugas és végre az első hegyi ösvény. Igaz, hogy műutakkal váltogatva de mégis csak természetesebb közeg. Majd Areal-nál egy kecskefarm, ahol olyan pici kecskéket neveltek, hogy a gidák a zsebembe befértek volna 😀😀. Nagyon cuki volt az egész. Kis középkor aztán hosszú út a kamionok közt, de jobbra, balra szép tájakkal. Faramello-nál újra a régi falusi világ, majd a következő zenei blokk, a falu után az első igazi emelkedő tetején egy szintetizátoros pasas a réten, aki nagyon kellemes dallamokat játszott, és csak úgy adta a lendületet a kapaszkodóhoz mindenkinek 😀. Újabb pár kilométerre megvolt a vigyor a fejemen, főleg, hogy újabb erdő következett. Igaz hogy emelkedővel, de erdő. Aztán az erdő közepén egy gitáros srác énekelte az általa költött Buen Camino című slágert, szóval ez tényleg a zene napja is😁

Így értem be O Milladorio-ba, ami nagyobbacska város volt, kis kápolnával, szép terekkel, sok autóval, de szerencsére a város túloldalán már szép kilátással Santiago-ra... Innen még majdnem 8 km de ez már az utolsó 8.

Santiagoig már csak részleteket kaptunk mindenből. Kicsi falu, kicsi erdő, kicsi főút, kicsi panoráma, majd egy végső emelkedőnél beértünk a városba. 2,5 km a templom, egyre több a zarándok, de ez már az Út vége. Sok sok emeletes ház, aztán az óvárostól kezdve középkori környezet, sok étteremmel (mind nyitva van) sok kis sikátorral, és növekvő rálátással a főtemplomra. Közben utcazenészek mindenhol, szóval tényleg a zene napja is.

Aztán végül elértem a Satiago-i Sé templomhoz ami a város fő katedrálisa és egyben az Út legvége (bárhonnan is jösz). Óriási templomeggyüttes, óriási tér, a téren mindenhol zarándokok fekszenek a földön, ülnek a táskájukon, vagy üdvözlik egymást azokkal akiket valahol az Úton megismertek. Örömujjongások, könnyes arcok, meggyötört, de boldogan vigyorgó emberek mindenhol. Nem nagyon lehet szavakba önteni milyen érzés ideérni, még nekem se, aki a semmiről is tud 35 percet beszélni, de az biztos, hogy ezt csak megélni lehet , átadni nem. Valahol az euforia, a teljes felszabadulás, a megkönnyebbülés, és a hetekig tartó nélkülözés lezárásanak különös és megható kompozíciója, ami szerintem mindenkit egyenként megérint. Még akkor is ha csapattal érkezik. Szóval nem megfogalmazható, így nem is próbálkozom tovább. Nem tudom, hogy percekig, vagy egy óráig ültem itt én is a tér közepén, mire összeszedtem annyira magam, hogy továbbmenjek és megkapjam a hivatalos oklevelemet ami tanúsítja, hogy teljesítettem a Camino Portugese Coastal Way útvonalát. De egyszer csak elindultam az okmányt kiállító iroda felé, és kis sorbanállás után meg is kaptam az okiratot 2 formában is, 675 km hivatalos megtételéről az Úton.

Innen elindultam, hogy egyek valamit, de összefutottam az amerikai zarándoktársammal, és a tegnap megismert francia társával egy sörözőnél, így leültem hozzájuk egy sörre. Mire mindannyian elmondtuk a legkedvesebb élményeinket, teljesen más hangulaban álltam fel az asztaltól és rájöttem, hogy a szállásom 3 házzal arrébb van. Lepakoltam, kicsit leültem, és már fél 5 volt mire elindultam vacsorát keresni.

Előtte elmentem a Convento de San Francisco De Compostela templomhoz, mert elvileg idén kivételesen itt is lehet egy oklevelet kapni. Ez a templom csak az alakulásának, 1214-nek a századfordulóin ad ki oklevelet, de mivel idén a pápaság éve van, kivételesen ebben az évben is adnak. Legközelebb csak 2114-ben, szóval inkább most kérem ki mint akkor. 5-kor kinyitottak, negyed 6-ra kezemben volt a különleges oklevél is, így minden adott ahhoz hogy végre egyek valamit. Egy szimpatikus étteremben az Út mellett leültem, kértem egy grillezett csirkemellet, hozzá salátát, sült krumplit, sört, és végre, nem tudom hány nap után rendesen és táplálóan megvacsoráztam. Persze közben egy utcazenész odatelepedett játszani így teljes lett a zene napja is.
Aztán mivel esténként elvileg van a templom előtt valami összejövetel, visszajöttem a térre és míg várakoztam, nekiálltam a blognak. Közben folyamatosan jönnek a zarándokok, mindenki leül, és próbálja felfogni, hogy ideért. A hivatalos nagy összejövetelből végül nem sokat vettem észre, pedig elüldögéltem ott egy órát azon agyalva hogy tényleg itt a vége, de csak jöttek és jöttek az újabb zarándokok, leültek kicsit átélni hogy itt vannak, és mentek tovább.

Olyan 1,5 óra után én is felkerekedtem, kerestem egy sörözőt, és mivel rengeteg időm van, elkezdtem spanyol söröket kóstolgatni. Nagyon jók vannak, szóval hamar este lett, és eldöntöttem, hogy hazatérek az utolsó zarándokszállásomra. 4 ágyas szobák, 5 szobára egy közös fürdő, ìgy lehet stillszerűen zárni ezt a 3 hetet. 😀😀

Holnap Santiago nap van, felfedezem a várost, és más dolgom sincs. Ráérek, kelek amikor akarok, szóval az is lehet hogy alszok vagy 6-ig 😄😄Read more