20. Nap: Pontevedra - Pontecesures

Na ez egy újabb, szép és elég hosszú napra sikeredett. Az applikáció által javasolt következő megálló Caldas De Reis lett volna ami 21 km, de úgy gondoltam kicsit előrébb megyek. Ha nem is Padrón-ig, ami a következő javaslat, de előtte 3 km-rel van egy kisváros, ahol van is hivatalos Albergue, és talán nem is lesz tömeg, szóval megpróbálok addig eljutni. Applikáció szerint 37 km, valóságban közel 41 lett, szóval megdőlt a korábbi elmélet a fizikai határaimról, mert itt még élveztem is végig az utat, csak a legvégén esett jól leülni kicsit 😄😄

Amúgy megfejtettem mik az eltérések a hivatalos és a mért távok közt. Attól függ hogy az adott város melyik pontjára esik a szállásod, mert az app a város közepéhez mér, de ha nem onnan indulsz, vagy nem oda érkezel akkor máris eltér. A tegnapi szállásom közel 1,5-2 km-re volt a városközponttól, a mai olyan 4-500 méterrel túl van rajta. És már ki is jött a nagyja. A maradék meg a kíváncsiságom még mindig 😄😄

Na de a mai útvonalam: Pontevedra - O Burgo - Pontecabras - Alba - O Castrado-Leborei - San Amaro - A Cancela - San Antoñino - A Seca - Briallos -Tivo - Caldas da Reis - A Lavandeira - Carracedo - O Campo - Cortinñas - Gorgullón - Casalderrique - Cernadas - Aldea de O Pino - San Miguel de Valga - Condide - Pontecesures

És ezek nagyjáról nem is tudtam, hogy ott vagyok persze 😁😁 De ettől függetlenül végigsétálni is legalább olyan hosszú, mint végigolvasni. Vagy talán kicsivel annál is hosszabb, nekem 9 és fél óra volt.

Reggel megint nagyon korán felébredtem, aminek 2 oka is van. Fél 10-kor már lefeküdtem tegnap, és a füldugó miatt semmi zajra nem keltem fel, pedig 40 ember volt a szobában, és elvileg irtó hangos volt a szoba éjszaka. Másrészt mivel az ágyam egyből az ajtónál volt, amikor bárki kiment a szobából, a folyosó lámpája pont oda világított. És hát sokan kezdtek már 3/4 5 körül készülődni, sőt mire negyed 6-kor én kimentem, volt aki már indult. Fejlámpával. Hova? Mit fog látni? Na mindegy, az ő dolguk. Végül fél 7-kor én is elindultam, elvégre az út elejét már tegnap bejártam, mire azon túljutok felkel a nap 😀😀.
Hát Pontevedra teljesen más volt hajnalban mint Vigo. Egy tényleg alvó városka, alig pár emberrel az utcán, azok is főleg zarándokok. Mondjuk este se ez volt a legpörgősebb hely az elmúlt 600+ kilométerből, de hát ez ilyen. Hétfő reggel van. Ráadásul ahogy elindultam elkezdett esni az eső, de nem annyira hogy ilyen korán felébresszem Szancsóponcsó barátomat, letakartam a táskám, és a pulcsim kapucnija meg elég volt rám. Találtam pár szép kis terecskét még, meg egy "szobrot" ami szerint 64,5 km van hátra, aztán el is jutottam O Burgo-ba, ami igazából egy szép hosszú híd a folyó felett, a túloldalán Pontecabrassal 😃😃. Gyors kis helyszín volt. 😄

Pontecabras elején volt egy kis kavarodás. Az eredeti útvonalon útfelújítás van, így ki kellett kerülni ideiglenes jelzések mentén, ami szerintem egész egyértelmű volt, de egy ponton pont szembe jött velem két ismerős arc. Az egyikük az a magyar lány, akivel (meg 2 társával) pár napja is találkoztam, a másik egy spanyol srác aki tegnap este jött oda hozzám kicsit beszélgetni míg a blogot írtam. Ők túlmentek a lehajtón, szóval egy időre becsatlakoztak mellém. A portugál srác nagyon beszédes volt, a lány meg mondta hogy a másik 2 társa még aludt reggel, ő meg nem akart tétlenül ücsörögni, szóval elindult. Beszélgettünk jó pár kilométeren át, aztán én visszaálltam a saját tempómra, őket meg magukra hagytam egy időre.
Pontecabrast a falu szélén, a kis házikók közt hagytuk el, és innen a napom kezdett tündérmesévé válni. Rátértünk az első erdei szakaszra, ahol mohával benőtt, girbegurba fák között, néha patakokkal keresztezve egymás útját, néha minivízesések mellett haladva töltöttem a nap nagy részét. Tényleg olyan környezet volt a legtöbb mai szakaszon, hogy a szemem és az orrom folyamatosan a mézeskalácsház jeleit kutatta, vagy a lovak patkóinak dobogását várta a fülem, hogy mindjárt elrobognak melettem a középkori katonák. Gyönyörű volt. Néha megtörte egy kis városrészlet, vagy műút, de itt a városkákban is ezerévesnek tűntek a templomok, tele mohával, és a zarándokokon kívül alig egy ember. Rengeteg szőlőültetvény, néha egy két ló, vagy kis zarándok kávézó, de semmi egyéb.

Tegnapról volt még két sonkás sajtos szendvicsem, szóval Kata intelmeitől tartva az egyiket megettem fél 9 körül, pont az első mai kaptató előtt, aztán mivel az eső elállt, a nap kisütött, és tegnap elég kevés konnektor volt a szálláson, gondoltam kiteszem a napelemet a táskámra és töltöm kicsit a powerbankot. Ekkor ért utól a spanyol srác, és a magyar lány. A lány pont itt döntött úgy, hogy bevárja a többieket mert megsértődtek, hogy elindult nélkülük, a srác meg hogy akkor csatlakozik hozzám újra és jön velem Caldas de Reis- ig. Mivel valamiért így kellett lennie, hagytam magam és elbeszélgettünk 4-5 kilométeren át mindenféléről. Aztán egy zarándokbüfénél végül ő is megállt, és elváltak útjaink, én meg mentem tovább a mesebeli tájon.

Közben az esőfelhők nagyon gyülekezni kezdtek, és egy időre a tücskök is elhallgattak (az eső első jele), szóval felébresztettem Poncsót a táskámból, és előre csatoltam, hogy kéznél legyen, meg visszaraktam a hátizsákvédőt is a táskámra. De végül Caldas da Reis-ig visszatért a napsütés.
Caldas da Reis amúgy nagyon cuki kis város volt. Sok híddal (itt megy át egy folyó alatta), kagylóval kirakott házakkal, zarándokszoborral és egy nagyon szép templommal a főtéren. Ide be is mentem verőfényes napsütésben, megnézegettem, szereztem egy pecsétet a zarándokútlevelembe (mert ugye mindenhol írják hogy az utolsó 100 km-en érdemes naponta többet is bepecsételni, az bizonyítja a sétát), Mire kijöttem a templomból sötét lett. Nem szó szerint, de az esőfelhők teljesen elfedték az eget. Szóval a piacig még eljutottam, de ott felvettem a ponchot, és esőben folytattam az utamat vissza a mesebirodalomba. Az volt az érdekes, hogy bár zuhogott, néha közben a nap is sütött, szóval a fények és a színek nagyon szépek voltak. Ja, és ez sima, áztatós, nem viharosszeles eső volt, amiben jó sétálni. Vagy csak már mindenben szeretek sétálni mostanra 😃😃. Egy egy kis patak jobbról is, balról is keresztezte az utam, néha egy egy nagyobbacska patak/folyó mellémszegődött pár száz méterre, aztán szaladt tovább, szóval tényleg mint a mesében. És megtapasztaltam/megtanultam ezen a szakaszon a változó halmazállapotú erdő fogalmát is. Az olyan, hogy a sziklák és a fák törzse kemény, a talaj már nedvesebben puha, az eső folyékony, az illatok meg légneműek, és mindez egyszerre van jelen, szóval az erdő halmazállapota folyamatosan változik 😁😁 Meg is éheztem szóval megettem a második húsos/sajtos szendvicsemet (remélem olvasod Kata 😀😀)

Az az érdekes, hogy itt nagyon sokszor a főutakat követi az Út, de nem rajta, hanem mellette az erdőben, ami tök jó.
Átvágtam O Campo-n, aztán Cortiñasnál egy ősréginek tűnő templomnál egy csapat mozgássérült zarándokkal találkoztam akiket autókkal segítettek, de éppen nagyon cukin ünnepelték, hogy ide is eljutottak. A sofőrök már dudáltak hogy menni kéne, de csak buliztak lelkesen. Nagyon kedves jelenet volt.

Órák vagy csak percek teltek el, nem tudom, csak bámultam a tájat mire rájöttem, hogy több mint 30 km-nél járok, fél 2 van, inni kéne egy kávét. Nem sokkal később meg is láttam egy helyet, bementem, kávé, cola, és egy repatortás pohárdesszert kíséretében pihentem egy kicsit. Nem volt véletlen, hogy megálltam itt, mert míg ücsörögtem megint eleredt az eső, szóval a ponchot kényelmesen, tető alatt tudtam visszavenni 😁. Visszatértem az elvarázsolt erdőbe, és azon agyaltam mi lehet vajon a többiekkel akikkel az út elején ismerkedtem össze, és vajon Santiagoban találkozunk e még. Kis emelkedő, kis lejtő, panoráma, vagy csak fák, nézelődtem, sétálgattam, aztán O Pino környékén megálltam levenni a ponchot mert kívülről már záraz volt de belülről kezdett vizes lenni olyan melegem volt. Ahogy megálltam elment mellettem egy nő. Én is néztem, ő is nézett, aztán mindkettőnknek leesett. Az amerikai csaj volt a Lisszabon-Porto szakaszról akikkel napokig egyszerre mozogtunk és minden este találkoztunk. Nagyon megörültünk egymásnak, Coimbra óta nem találkoztunk, szóval együtt mentünk egy darabig, majd ő odaért a szállásához és elváltak útjaink ismét. Talán holnap Santiagoban újra összefutunk 😄

Innen már csak 6 km volt Pontecesures, szóval hamar eltelt amíg az emlékeken meg a véletleneken gondolkoztam. A meseerdőben a talaj egyszerre római kori sziklaúttá változott, szóval tudtam hogy közel vagyok. 2 biztos jele lehet annak, hogy városka közeledik. Mindkettő a macskákhoz kötődik. Az egyik a sziklával kirakott, vagy macskaköves út, a másik a konkrét macska. Ha a semmi közepén vagy, nem tudod mikor lesz település, de már várod, hogy legyen, csak keresd a macskákat. Sose mennek pár száz méternél messzebb a falu széletől, legyenek akár szőrösek, akár kövek és utak 😁😁. Az utolsó pár km már műút, de most már nem az van mint az elején, hogy az a legnehezebb, a vége. Most már csak pár km a napból. 😃

A zarándokszálláson volt hely, 4-5 ember volt csak mikor ideértem. Ez egy nagy előnye annak, ha nem a kijelölt etapok szerinti helyen állsz meg. A nagy hátránya, hogy ezeken a helyeken általában elég korlátozottak a szolgáltatások. Én is lepakoltam, kimostam a cuccaim, és elindultam felfedezni a várost, ami nem volt nehéz, kb 2-3 utca az egész. Volt egy nagyon cuki vonatos szobor, pár kávézó, egy folyópart, és rengeteg bezárt étterem, ami megkérdeztem, nem csak 7-ig van zárva, hanem végleg. Körbejártam mindent 2x, találtam egy zarándoksörözőt, ott kértem egy sört, de elég bizarr volt a környezet, aztán egy helyre bementem hogy eszek, de csak halas kajájuk volt szóval bementem a helyi supermaketbe, vettem 2 előrecsomagolt sajtburgert (hogy legyen fehérje is benne), holnapra két húsos escaladast meg egy baguettet, meg egy bort és visszamentem a szállásra vacsorázni. Addigra már legalább 10 ember lett, mindenki ugyanabból a boltból származó szatyorból pakolászta a kajáját kifele 😀😀

Szóval ez egy csendes este lesz, de nem is baj. Holnap már Santiagoban leszek, és ott biztos nem lesz zárva a fél város. Addig meg nincs más dolgom, mint sétálni még egy kicsit. Ebben a formában holnap utóljára. Egy napot még biztos maradok, aztán meglátom hogy mikor és hogy jutok haza 😀もっと詳しく