Ulcinj, egy utolsó kis kirándulás

Szerencsére nem csak én érzem úgy, hogy nem bírnék még egy napot ugyanazon a parton, ugyanazzal a tevékenységgel, és ugyanazokkal a lehetőségekkel eltölteni, hanem Zsuzsinak is be van sózva a feneke (és nem csak mert a tengerben áztattuk napokig), szóval ma irány Ulcinj.

Őszíntén szólva nem sok emlék ragadt meg a 13 évvel ezelőtti Ulcinjban töltött időszakból, de arra emlékszem, hogy jó strandokat találtunk, és nagyon hangulatos volt Ulcinj óvárosa is. Meg arra, hogy 18 óra vezetés után egy kis Ford Fiestával még egy olyan meredek emelkedőn kellett felkanyarognom, hogy azt hittem az űrhajónkat lőtték fel. Mondjuk az is igaz, hogy akkor netto 5 napot töltöttünk itt összesen.
Na mindegy, majd a helyszínek beindítják az emlékezetemet. Ha meg mégsem, akkor is legalább kirándulunk egyet.

Ez az utolsó olyan reggelünk amikor nem kell pakolni, szóval búcsúzóul megint elfutottam a vörös szikla végéig, majd kényelmesen összeszedtünk mindent ami kellhet, strandcuccok, víz, nasik, és irány Ulcinj. 30 km, de közel egy óra hossza, köszönhetően a folyamatos 50-s tábláknak, és a rendkívül előzékeny és körültekintő helyi sofőröknek, akik képesek egy körforgalom előtt nem bemenni a körforgalomba és tenni egy kört, hogy visszaforduljanak, hanem a zebrán és járdaszigeten keresztül fordulnak meg, és rajtam kívül ezen senki még csak meg se lepődik.

Ezzel együtt is szép tájakon mentünk végig megint egészen az Ulcinj előtti ipartelepig, ahonnan viszont hamar lefordultunk az óváros felé. A környék autózási szempontból egészségesen balkáni káosz, de találtunk egy parkolót az óváros tövében ami bár drágább mint az utcai parkoló, de árnyék is van, meg hely is van bőven.

Magunkhoz vettük a vizet, és elindultunk az óváros felé. Ulcinj egyébként Montenegro legdélebbi városa, ahol (főleg az óvárosban) kavarodik a velencei, oszmán és a balkáni stílus. Ennek megfelelően egyből egy ortodox pravoszláv templomhoz jutottunk egy gyönyörű olajfa allén keresztül, ahonnan nagyon szépen látszik a város fölé magasodó minaret és dzsámi.

A templomból kifele egy ortodox temető mellett vitt fel az utunk az óvárosba. Az első épületegyüttes a múzeum, ide be is megyünk gyorsan. Néhány romos udvarrész, gyönyörű panorámás kilátópontok, képgaléria és múzeum. Nagyjából ezzel mindent meg is néztünk bent, még szerencse hogy a gyerekeknek ingyenes volt.
Innen elindultunk felfedezni az óváros többi részét. Ha Budvára azt írtam hogy cuki kacskaringós kis sikátorok világa, akkor ez meg a környék vélhetően legelragadóbb történelmi kőlabirintusa. Irtó szűk kis átjárókkal, itt-ott egy-egy eldugott apró terecskével, és random előtűnő kávézókkal, éttermekkel. Mindez bezsúfolva egy 400 méter hosszú és 200 méter széles félszigetre a sziklák tetején. Brúnó nagyon sokat tanult tőlünk az elmúlt években, így rábíztuk magunkat az óvárosban való eltévedésben, és mint ha magamat láttam volna, minden kanyarban körbenézett és a legszimpatikusabb irányba ment tovább, vagy kiszúrt egy újabb pontot ami érdekelte, és csak követte az ösztöneit. Így aztán tényleg keresztbe kasba bejártuk az egészet.

Végül kijutottunk a tenger felőli külső falhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tengerre és a szomszédos strandra meg félszigetre, ezért úgy döntöttünk az egyik teraszon iszunk valamit és bámuljuk a tengert. Ebben szerencsére a hely egyetlen pincére nem is zavart meg minket egy pillanatra sem vagy 20 percig, mert nem jutott el az asztalunkhoz, de mivel már nagyon szerettünk volna rendelni is, felálltunk és átmentünk egy másik kis tetőteraszos étterembe amit útközben láttunk. Egy idős bácsika volt A MINDENES, rendeltünk kávét, narancslevet, kólát és elücsörögtünk egy jó darabig, majd eldöntöttük, hogy lemegyünk a temető alatti ministrandra, mert úgy látszott felülről, hogy ott vannak napágyak is, meg szép átlátszó a víz is, szóval elmentünk a kocsihoz a strandcuccokért, és megkerestük a lejáratot.

Tényleg nagyon kis hangulatos part volt, körbe hatalmas sziklafalak, az egész egy picike öböl, mólóval, meg sok sok beugróval ahova be lehet úszni és búvárkodni. Kibéreltünk egy dupla ágyat napernyővel, lepakoltunk, majd Arti kiszúrta a sziklafalat borító kaktuszrengeteget. Madeirán tavaly megkóstoltuk a fügekaktusz gyümölcsét (ami a nagy lapos levelű kaktuszok végén lévő piros/lila színű gubacs), és fejébe vette hogy itt is kellene ilyet enni. Gyorsan checkoltam a GPT-vel, tényleg fügekaktusz van itt is, szóval miután jelezte, hogy neki már tele ment az ujja tüskékkel, gyorsan elővettem a kisbicskámat, és segítettem neki. Előbb próbáltam levagdosni róla a tüskéket, aztán leszedtem az egészet, kettévágtam és a bicskán lévő kiskanállal kiettük a belsejét. Vörös lében apró magocskák aminek édesnek és rághatónak kéne lenni, ehhez képest ez még irtó savanyú volt, és a magok meg kőkemények, de azért nem volt rosz, cserébe még este is a kaktusztüskéket próbáltam kiműteni az ujjaimból csipesszel. 😀

A délután további része strandolással telt. Brúnóval beúsztunk egészen a várfal alatti részre búvárkodni, feküdöztünk a parton, halakat néztünk a vízben, aztán kezdtük előlről. Viszont végre más helyen, más környezetben, és azzal a tudattal, hogy volt kirándulás is és városnézés előtte.

4 körül összeszedtük magunkat, hazafelé bementünk még boltba, aztán elkezdtünk összepakolászni az apartmanban. Elég kaotikus rendet hagytak a srácok szóval volt mit összeszedni. Ráadásul jól át is kellett szervezni a cuccokat, mert innen még nem hazafelé megyünk. 08.19-től még van egy foglalásunk Lovason, a Balaton északi partján ahol találkozunk ismerősökkel, és hogy ne kelljen megint egyben végigvezetni ezerpárszáz kilómétert, félúton megállunk egy éjszakára, méghozzá úgy döntöttünk, hogy Szarajevóban. Már foglaltunk is szállást pár napja az óvárosban. Izgi lesz.

Viszont emiatt úgy kellene bepakolni, hogy nem akarjuk a teljes cucc mennyiséget mozgatni, szóval tegnap kimostunk mindent, Szarajevóban csak 2 hátizsákkal meg egy kis táskával foglaljuk el a szállásunkat, aztán Balatonon meg csak a kisebbik bőröndöt vesszük elő. Szóval a logisztikát is meglogisztikázzuk visszafelé. 😀

Cuccok nagyjából szortírozva, kéne valami vacsi még mára. Brúnó napok óta kíván egy helyen egy hambit szóval onnan hozunk 2 gyrost meg 2 chicken burgert és a teraszon megvacsizunk. Amennyire kívánta Bubu, annyira volt kevésbé finom de ez már csak ilyen. Megettük amit meg tudtunk, aztán még lement 2 robbanós cica kör míg én befejeztem a nagy bőröndöt meg elkezdtem a blogot írni.

Holnap korán kelünk, szeretnénk még időben odaérni Szarajevóba szóval már fél 11-kor be is küldünk aludni mindenkit és én se maradok már sokáig mert azért így megbontva is lesz vagy 7 óra a holnapi út.もっと詳しく