Mesebeli Kanyonút és Szarajevó

Na a mai nap újra elég korán indult, még sötét volt amikor fél 6-kor felkeltem, és elkezdtem véglegesíteni a bepakolást. Persze előtte 2 kávé a teraszon, de azért így is kellett idő a maradék cuccok bepakolásához. Fél 7-kor a család is kel, fél 8-ra minden a kocsiban (megint) és indulhatunk is (megint).

Még egy gyors búcsú a legkedvesebb kis helyeinknek, egy búcsúlátogatás a Pekara Montenegro-ban reggeliért és irány Bosznia-Hercegovina, azon belül is a Szarajevoi Hotel Story.
A szállásadónk tegnap este ajánlott egy útvonalat Szarajevo felé amit ugyan a Waze nagyon el akar kerülni, de szerinte sokkal rövidebb és szebb mint amit az appok ajánlanak. Szóval belőttem azt a kis tavat köztes uticélnak amit ő ajánlott és indulhatunk is. Mondta hogy a Bosnyák határ után lesz 10 km rossz út de kibírható, és addig meg nagyon szép lesz.

Az út eleje elég eseménytelenül telt, szokásos Mongenegroi autóspokolkáosz, de már egész hozzászoktam. A Skadarsko Jezero visszafele is szép tó, Podgorica, a főváros visszafele is kész katyvasz és nincs semmi látnivaló, de aztán Nikšič után átértünk a hegyek közé és a táj egyik pillanatról a másikra, vagyis inkább az alagút egyik végétől a másikig egyszeriben átváltozott. Hatalmas hegyek közt kacskaringóztunk alagútról alagútra, alattunk a mélységben hangulatos rétek és patakok, felettünk a sziklás meredek falak. Néhol egy egy kis tó, és végtelen zöld fenyőerdők, meg egy egy szakasz ahol konkrétan nem volt út, mert éppen most csinálják, szóval kavicsos semmin mentünk kilómétereket. Ezen a meseúton értünk be Plužine-be, ami mellett már látszott miért erre küldött minket Abramovic. Plužine alatt egy gyönyörű, zöldeskék, csillogó tó indult el. Gyorsan lementünk a faluba, egész a tó fölé és megálltunk egy kempingnél bámészkodni. Egyszerűen hihetetlen színei voltak a tónak és annyira békés és nyugodt volt minden, hogy teljesen beleszerettünk.

Egy kis pihenő és egy jégkrém után vissza a kocsiba és annak ellenére, hogy a waze semmiképp sem akart erre vinni csak mentünk tovább az úton. Mellettünk végig a mesekékeszöld tó, alagutak, gyönyörű hegyek, és ezt néztük hosszú kilómétereken át. Komolyan vetekszik a Madeirai tájjal. Egyszerűen hihetetlen volt. Ezt követtük egészen egy hihetetlenül életveszélyesnek tűnő hídig, amiről kiderült hogy egy gát teteje, egyik oldala a tó, a másik 100 méteres semmi. De a hegyek még itt is csodaszépek és az alagutak meg vadregényesek voltak, majd még egy, még veszélyesebb híd, és már oda is értünk a bosnyák határhoz, ahol kényszerpihengettünk egy bő fél órát mire sikerült átjutni a montenegroi részen, aztán egy ezeréves fahídon, és jött a bosnyák határ, ami már gyorsabb volt.

A Boszniai oldalon aztán jött a beígért 10 km-es rettenetesen rossz út, ami még csak mutatóban se volt kétsávos, de azért folyton jöttek szembe, de aztán visszatértünk a civilizációba, és 2-re már Szarajevóban is voltunk. Útközben a hotelből jelezték, hogy várhatóan nem lesz parkolónk ott ahol javasolták mert most van a Szarajevói Filmfesztivál, szóval tele van a város. Nem baj én maradtam az eredeti uticélnál, és az első zárt parkolóba be is mentem, sőt egy darab szabad hely is volt még szóval olyan Marcisan ott álltam meg ahol terveztem.

Kivettük azt a pár cuccot amit ide szántunk, és elindultunk a szállásunkhoz, ami elvileg 7 perc séta (gyakorlatilag is). Átvettük a szállást, lepakoltunk és irány az óváros ami amúgy itt van az ajtó túloldalán mert a hotel az óvárosban van.
Első utunk egy kis étterembe vezetett, mert Zsuzsi már nem bírja a szendvicses, péksütis kajákat és akar egy salátát, mi meg addig elcsipegetünk egy sajttálat meg stillszerűen egy Sarajevcko sört, aztán irány a török bazár. Az óváros nagy része amúgy bazársor, de van egy épület is ami csak piac. Rengeteg az ember, és a kacat is. Csak mászkáltunk bazárról bazárra, meg összevissza a kisutcákba órákig. Időnként betértünk egy egy mecset udvarára is (rengeteg van itt belőle, ahogy muszlimból is, akik ruházatban is tartják a vallást). Megnéztük a híres városházát, az ivókutat, elmentünk az óriás sakktáblához, a katedrálishoz, szóval bejártuk az egész óvárost. Nem nehéz amúgy ,mert a bazárokon kívül amúgy nem nagy terület, de fél napra pont elég is ennyi. Ittunk egy kávét egy kis téren, Brúnó kapott török fagyit mégis aztán mégse aztán fejjel lefele aztán visszanyalt a fagyi de aztán csak megkapta, lásd a videóban), sétálgattunk, aztán végül beültünk egy belső udvaros helyi étterembe és Artin kívül mindenki rendelt valami bosnyák kaját. Én csevapot pitában hagymával, Brunó egy köftét, Zsuzsi meg egy csicseriborsókrém levest. Jól bevacsiztunk aztán tettünk még egy kört, bementünk egy boltba hogy holnapra legyen kajánk Lovason mert augusztus 20, minden zárva lesz otthon, aztán visszajöttünk a szállásra.

Itt a dohányzókertben még a srácok játszottak egy robbanós cicát én meg megírtam a blogot aztán irány aludni mert reggel megint korán kelünk. Holnap irány Lovas...En savoir plus