Az Én Utam-El Camino Portugués

Mai útvonalam: 😀😀😀 Hivatalosan semmi, valóságban Santiago de Compostela keresztbe kasba ahogy szoktam 😀

Összességében azt kell mondjam, hogy gyönyörű ez a város. Az óvárosi rész különösen, de kintebb is vannak nagyon szép parkok, kiserdők, rengeteg a zöld terület, és nagyon jó a hangulata. Lehet csak azért mert arra vártam 21 napig, hogy ideérjek, vagy mert amikor nehezebb volt megemelni a lábamat, mindig bennem volt, hogy ide akarok érni, és itt lenni, de valószínűleg ez csak emeli a hangulatát, de nem ez adja. Enélkül is megér pár napot. Én ma be akartam járni az egészet természetesen.

Viszont nem rohanok sehova, szóval aludtam egy nagyot, és csak fél 7- kor ültem ki egy kávéval a hostel elé, ahol még semmi mozgás nem volt. Aztán 8 után elkezdtem sétálgatni.
Tegnap idefele jövet láttam egy szép nagy parkot, ott kezdtem a napot, hogy kicsit újra a természetben legyek. Ez egy hatalmas zöld övezet, több szinten mennek körbe ösvények meg sétányok a dombon ahol van, szóval előbb körbe mentem alul, aztán középen, végül legfelül, ahol egy teljes vidámpark volt felállítva, szóval visszatértem a középső szintre. Kis tavacskák, szökőkutak, rengeteg szobor, és itt ott gyönyörű kilátás a városra.
Utána gondoltam, először megnézem az újabb részét a városnak, láttam arra egy másik nagy parkot, és majd csak később az óvárost, mondjuk délután. Amikor elértem egy parkba, mentem kicsit másfele, aztán újra irányváltás, és végül elkavarogtam magam a Parque Infantil do Olvido-ba, ami mellett egy több száz éves épületben iskola, a parkban meg mindenféle fal meg város maradványok, és mindenhol buja zöld növényzet. Kicsit feljebb megláttam egy épületet, felmentem megnézni, egy templom meg egy kolostor. Aztán ha már itt voltam, megnéztem a térképet és van valahol az óváros északi csücskében egy tér a Porta do Camino. Menjünk arra. De észrevettem valami régi kaput, ami nyitva volt, szóval bementem, mint kiderült egy hatalmas temetőbe, ami egyben park is, szóval ott is bóklásztam kicsit, és eljutottam a Museo do Pobo Galego-ra, ami szintén nyitva volt, mert nagyon pakoltak be valamit. Belógtam a hangszerpakolók közt, de amikor az első fotót megcsináltam lebuktam, és gyorsan kitessékeltek, hogy itt koncert lesz, és zárva vannak 😀😀

A Porta do Caminon megtudtam, hogy Európát a Camino útvonalára építették, nem fordítva, (ez később kiderült, hogy sok helyen tényleg igaz), de ha már itt voltam elmentem a Costa Vella kilátópontra is, és onnan kezdtem leereszkedni az óvárosba. Egyből a Szent Márton térre és templomra találtam rá, de ez sajnos zárva volt, szóval én maradtam csak Szent Mártonként picit ott a téren. 😀 Közben már minden irányból kezdtek beérkezni a zarándokok a városba, szóval a San Miguel Dos Agros templomba még benéztem (ha már nyitva volt), ami az eddigi 700 km során a legvidámabb templom volt, mert szép színes freskók díszítették, nem a komor sötétség és az arany.

10 óra lehetett, szóval beültem egy kávézóba megreggelizni. Kávé, 2 féle süti, meg üccsi. Ez kell egy szép reggelhez 😄. Komótosan elfogyasztottam, közben gondolkoztam mi legyen. Egy helyen láttam kiírva, hogy van valami múzeum a zarándokokról meg zarándokutakról, azt elég stillszerű lenne megnézni, szóval ott folytatom a napom. Persze nem egyenesen oda mentem, hanem még keringtem egy kicsit, aztán csak odaértem. Megkérdezték honnan jöttem, majd beengedtek ingyen 😉. (Másoknak is ingyenes, a kérdés csak látogatói regisztrációhoz kellett 😄😄). Szóval akkor kultúrálódjunk, 4 emeleten át, különböző szempontok szerint. Először maga a zarándoklat mint emberi "szokás" volt a téma. Vallási meggyőződéstől, sőt vallástól függetlenül is világszerte zarándokolnak az emberek. Jeruzsálem, Santiago, Gangesz, Mekka, bármi ami az embert kiveszi a megszokott környezetéből, ahol magával lehet, megtisztulhat, vagy egyszerűen csak megköszönheti az életét annak akiben vagy amiben hisz. A második szint a Santiagoi úticélról szólt, Szent Jakab zarándoklatáról, és megpróbáltatásairól, és itt tudtam meg, hogy Európa tényleg a Camino útvonalakra épült. A zarándokokat az egyházak is, később a hétköznapi emberek is tisztelték és segítették. Egy csomó híd, kápolna, zarándokszállás, majd város is azért ott épült ahol, hogy segítse az útjukon őket. Szóval nem a zarándokok mentek városról városra, hanem a városok alakultak zarándokról zarándokra 😄. Aztán Santiago de Compostela és a katedrális, és Szent Jakab volt a téma, végül legfelül üzenhettek a zarándokok a múzeumnak. Én is írtam egy szép kerek, két nyelvű üzenetet, és eljöttem.

Innen a katedrális volt a cél, azt a múzeumot is meg szeretném nézni, meg felmenni a tetőre. Odamentem, leültem a térre, néztem az érkezőket, és közben próbáltam online jegyet venni. Hát mára már nincs jegyük, meg kb holnapra se, szóval ezért majd vissza kell majd sétálnom még egyszer, egy másik irányból.
Még ma is megható volt a téren állni, de már inkább a mosolygás nem akart eltűnni az arcomról, és boldogan vigyorogtam minden érkezőre, tapsoltam a többiekkel amikor valaki ideért, és néztem az arcokon a hála, a megkönnyebbülés, a meghatottság, és az örömkönnyek egyvelegét.

Ha már a Katedrálisba nem jutok be, gondoltam megkeresem a saját katedrálisomat. A térképen feltűnt egy név: Monte de Deus - Az Isten hegye. Csak 2,5 km, és csak 130 méter emelkedő. Ez kell nekem. Táska nélkül amúgy is szinte repülök, szóval felmentem oda. A legvége már a nemszeretemdecsinálommertjólesz típusú emelkedő volt, és tényleg jó lett. Odafentről elém tárult a teljes város, a távoli hegyekkel, közben a természet hangjai mindenhonnan, és verőfényes napsütés. Ez az Én kápolnám, ez az amire szükségem van... Szóval leültem és csak bámultam a tájat, rendezgettem a gondolataimat, és élveztem, hogy itt vagyok. Eltöltöttem itt is jó sok időt, közben sehol emberek, néha egy egy autó elhúz a közelben, de ennyi.

Amikor kigyönyörködtem magam, elindultam lefelé, de persze nem ott ahol jöttem. Mikor megláttam egy nyitott kaput, bementem, és bejutottam a természetrajzi múzeum kertjébe. Aztán innen vissza az óvárosba, ahol kerestem egy éttermet a Portugál út vonalán, rendeltem egy napi menüt, ami marhasteak, sültkrumpli, sült paprika, tükörtojás meg egy negyedkilós cipó, plusz egy víz meg egy mandulás süti. 2 napra elegendő kalória, szóval jöhet mellé egy sör is, és míg eszek, csak nézem a zarándokokat, akik tudják hogy már mindjárt célba érnek. Van aki már szinte rohan, van aki már itt elkezd ugrálni és örvendezni, és van aki már nagyon kűzd az utolsó méterekkel, de halad előre rendületlenül, minden lépésnél újra és újra felszisszenve. Ez is az Út része. És én (most már ki merem jelenteni), a szerencsések közé tartozom, mert a talpizom gyúlladáson kívül, (ami miatt 3 napig szenvedtem, de aztán a krém és a lazábban viselt cipő segített), semmi bajom nem volt. Se egy vízhólyag, se egy sérülés, se izomláz, vagy jelentősebb fájdalom 700 km-n át. Nagymamám szerint vasgyúró vagyok, szerintem csak vas...😄

Ebéd után úgy döntöttem szisztematikusan eltévedek az óvárosban, ami azt jelenti, hogy megprobálom a szélétől kezdve, random és folyamatos kanyargásokkal, de utcáról utcára végigjárni az egészet. Szerintem sikerült és így találtam rá az egyetemre, a város régi piacára, ahol egy épületen kívül, ahol a kajáldák voltak, ugyan már minden bezárt, de nagyon hangulatos kis piac volt, milliónyi templomra, kihalt sikátorokra, terekre és mindenre amit Santiago de Compostela tartogathat az utazóknak. És persze a lábam időről időre visszavitt a Katedrálishoz a térre, ahol mindig megálltam és néztem a tömeget egy ideig.

Utána már nem volt más cél, mint találni némi szuvenyírt magamnak, meg a családnak, aztán egy megfelelő kis sörözőt és lezárni a napot.

Végül sikerült 27 km-t megtenni a városban, ami egy egy rövidebb zarándoknapomon volt a táv 2 helyszín közt, de még ez is az Úthoz tartozik, ha már nem is a sárga nyilakat követtem, hanem a megérzéseimet.... Szép nap, szép város, szép emlékek. Ma korán lefekszem, mert holnapra vannak még terveim aztán elkezdem megkeresni a haza vezető utat. 24 napja indultam el otthonról, jó lenne már lassan hazaérni.Meer informatie