13. Nap -Porto-Vila do Conde

Tudom, hogy mára könnyű napot terveztem, esetleg egy reggelivel Portoban, aztán késői indulással. Nos, ebből annyi valósult meg hogy 1 órával később indultam, mint szoktam. Reggelizni nem bírtam, tegnap este későn vacsoráztam, szóval nem voltam éhes. Ha meg már elindulok bárhova, akkor mindenestől indulok, nem csak úgy táska nélkül. Szerintem hív az óceán... már nagyon ott akarok lenni a hullámverésben.

Reggel, mivel a lábam továbbra is fáj, arra gondoltam kímélem kicsit és csak Vila Chá-ig megyek ma. Az közel 27 km, és szinte végig a folyó, majd Foz do Douro után az óceán parton megy. Ez kell nekem. Tegnap megvolt a zsongás, most jöhet a hullámverés megnyugtató monotonsága.

Így aztán a mai útvonalam eredeti terve: Porto - Foz do Douro-Nevoglide-Matosinhos- Leçada Palmeira- Perafita- Lavra
- Labruge-Vila Chá.

Ez így 27 km lett volna, de aztán végül kiegészült még a Mindelo-Árvore-Azurara - Vila do Conde vonallal is. Ami együtt 34 km. Még, hogy pihenőnap 😃😃 Nem nagyon ismerem ezt a kifejezést sajnos, és voltak jelek ami miatt így alakult.

Na de kezdem az elején:
Portoban a szállásomtól viszonylag hamar visszajutottam a Sé templomhoz, ahonnan tovább megy az út.... Na de merre? Az a nehéz, hogy egyből 2 irányba is lehet tovább menni, és az app is azt írta amit tapasztaltam is, hogy mint az összes nagyvárosban, itt is az első szakasz eléggé hiányosan jelölt, vagy nehezen követhető. Szóval sajnos-nem sajnos, de telefonos segítséggel kerestem meg az első hivatalos jelzést. Ehhez lemásztam kb 1000 lépcsőfokon. A lábaim imádták, a bal lábfejem külső éle, a jobbnak meg a belső éle és a boka része volt az, ami elég erős jelzéseket küldött, hogy ezt mégsem kéne, de hát nincs mit tenni, valahogy le kell jutni (egyébként ezeket a jeleket egész nap küldték a lábaim 😀)

Leértem a folyó partra, és találtam is egy hivatalosnak tűnő jelzést, ami szerint a B útvonalon vagyok, további jelzésig haladjak tovább egyenesen. (Ez amúgy kb 7 km volt mire újabb jelet kaptam 😀😀). Szóval a folyóparton menve szép lassan elhagytam Porto-t, közben átmentem még egy híd alatt, mentem vasrácsokon, keresztül egy parkon 2 szökőkúttal, aztán végre elértem Foz do Douro-t úgy 8 km után.

És itt végre.... elém tárult az Atlanti óceán. Napok óta ezt várom, szóval gyorsan felmentem a faluba az első pékségbe, vettem 2 zsemlét, egy pisztáciás croissant, meg egy Queque nevű kuglóf szerű sütit, és kirohantam a part mellé. Leültem egy sziklára és komótosan megreggeliztem a pisztáciás csodát és a queque-t. Ennek amúgy olyan íze volt, mint nagymamám meggyes sütijének csak meggy nélkül, szóval elő is jött sok nagyis emlék az ízek után.

Innen az út a parti sétány mellett vitt volna, de folyton lemászkáltam a parta inkább, meg néztem a hullámokat, szóval nem is nagyon tudom mi volt a túloldalon 😀😀. Az biztos, hogy a parton sokkal jobban látszott ha beértem valamelyik városka strandjára, mert nagy betonoszlopokon ki volt írva a városka neve is.

Nevogilde-nél rátaláltam egy régi parti erődre, a Francisco Xavier erődre, de nem volt nyitva szóval mentem tovább. Vissza a partra, kis ideig nézegettem, ahogy a szörfiskola tartja az oktatást, majd Matosinhosnál találtam egy érdekes szoborcsoportot. Egy 1800-s évek beli hajókatasztrófa emlékére állították, a gyászolókat ábrázolja. Utána kicsit eltávolodtunk a parttól, kikerültünk egy nagy kikötőt, aztán szerencsére visszatértünk az óceánhoz. Nem tudom miért, de nagyon vágytam a hullámok nézésére.

Aldeia Nova előtt egy sziklaszirten megláttam egy templomot, fel is másztam, gyönyörű volt a kilátás, de már nagyon fájt a lábam, átvettem a zoknicipőmet. Hát abban se lett jobb, szóval inkább visszacseréltem, de lazítottam kicsit a cipőmön, ami segített.

Nemsokára rátértem egy palló ösvényre, és innen szinte egész nap ezen vezetett az utam. Jó volt mert puhább mint az aszfalt egyenletesebb mint a macskakő, és mégsem bokatörős mint a földút, szóval kezdtek a lábaim kicsit lenyugodni. Egyszer még a vízhez is lementem, levettem a cipőm, és belenyújtottam a lábam a vízbe. Hát nem egy fürdős hőfok az biztos, ráadásul van vagy 15 fok kint is, és nagyon fúj a szél. Szóval fürdés nem volt, csak egy kis homokon sétálás, kagylókereséssel.

Innen az Út követte a pallóösvényt, hol homokos, hol sziklás partokkal, megtörve egy egy hangás réttel, vagy kisvárossal. Volt egy nagy obeliszk is a parton Marreco előtt, ami az Emlékezés partján áll, és IV. Pedronak állít emléket az első partraszállásáról és a liberális háborúk kezdetéről 1832-ről. Azt is megtudtam, hogy innen Santiago még 255 km. 😔 Már nagyon szeretnék közeledni, és utána hazaérni.

Közben megismerkedtem egy új esőtípussal is. Eddig volt ugye a szakadó/szétáztató, a szemerkélő, a gyorsvihar, és a jószagú, lassan eső. Most megtanultam az óceáni vízszintes esőt is. Olyan erős a szél, hogy oldalról esik, nagyon gyorsan indul, és viszonylag hamar vége is van, viszont kicsit sós íze van (kulacsot nem ebből újratölteni) és nagyon szúrós. 😀 Na ebből ma kaptam egy párat, vagy 4x vert el. Viszont mivel én vagyok Don Kihót-e, és van egy hű vegyverhordozóm Szancsóponcsó Panza, megküzdöttünk ezzel is.

Labruge előtt még találtam egy viking falut, vagyis csak a maradványait, majd Vila Chá-ban egy tengerből előkerült szemetekből összerakott baráti társaság fogadott 😀😀

Itt akartam amúgy megállni először, de rengeteg zarándokkal találkoztam nap közben, és itt csak 1 zarándokszállás, meg valami hotel van, szóval nem sok a hely. Előtte épp egy vízszintes eső vert el, és jól jött volna egy pihi. Pont ezen agyaltam, amikor egyszer csak hirtelen kisütött a nap, felnéztem, megláttam egy gyümölcsárúst, előtte pár szép almát, szóval itt volt a jel. Vettem egy almát, elbeszélgettem a nénivel aki angolul nem tudott, én meg gyengének érzem a portugálomat délután 3-kor 😀, de egyikünket se zavart a dolog, és továbbmentem. Nincs megállás, ugyis könnyű a terep, csak átjutok valahogy Vila do Conde-be. Jött egy újabb vízszintes eső, szóval mire észbe kaptam, és elállt már 2 km meg is volt a 7-ből. 🙂😀

Első utam az Albergue-be vezetett, a Santa Clara Pilgrims Hostel-be. Jó nagy Hostel, hátha. Hát nem, tele vannak. Amúgy is elég lepukkant és zsúfolt volt. A legközelebbi a Casa Da Laura, akkor megkérdezem ott. Itt szerencsére van hely, becheckolok, kapok egy ágyat, 3-man vagyunk egy szobában, tiszta, rendezett, a konyhában a cuccok közösben használhatóak (reggelik, tej, kávé), meg fel van töltve a hűtő is. Tökéletes...

Kis pihenés a szobában, aztán elindulok kaját keresni. A 9 órai reggelim óta egy almát ettem, és már este 6 óra van.
Találok nem messze egy helyet, szimpinek tűnik, beülök, és rendelek egy Francesinhast. Pár napja láttam, ahogy ette valaki, és nagyon meg akartam kóstolni. Igazából feltuningolt francia pirítós. Az enyémben volt 2 réteg hús, 2 réteg kolbász, sajt, paradicsom, összesütve, ráütve egy tükortojás, mellé sült krumpli meg öntet. Laktató és finom volt. Kértem mellé egy korsó Stout sört, teljes a lakoma.

Mellettem ült két zarándok nő a szomszéd asztalnál, láttam, hogy nagyon masszírozzák a vállukat. Kérdeztem hogy az első napjuk volt e, persze az volt, aztán mondtam nekik hogy 3-4 nap és megszokják. Csak néztek rám hogy honnan tudom, mióta megyek? Mondtam hogy 13 napja indultam Lisszabonból. Na, én lettem hirtelen a sétaguru. Az hány kilóméter? Mit csináljanak? Mondtam, hogy emeljék feljebb a táskát, fent legyen a súly, meg lentebb a keresztmerevítőket a mellkasuk előtt, hogy az meg előre húzza, ne hátra a táskát. Nekem is kellett jó pár nap míg erre rájöttem, gondoltam segítek. Megköszönték, jó utat kívántunk egymásnak és elmentek, én meg befejeztem a vacsorámat 🫠

Mászkálni már nem fogok sehova, ennyi pont elég volt a lábamnak mára, szóval befejeztem a napot. Holnap most már tényleg csak rövidebb etapot vállalok, 24, max 28 km-t. Pihennem kellene....Les mer