17. Nap-Camina-Baiona

Na ez a nap se lett rövid. 39,5 km, mondjuk ebből kb 2 km hajóval. Vagyis inkább lélekvesztővel 😄😄

Mai útvonal: Caminha- lélekvesztő- Camposancos - A Guarda- Portecelo- Oia- O Serrallo -O Porto - Pedra Rubia - As Mariñas - O Cabreiro - O Sinal- Percibilleira- Baiona

Ahogy este írtam is már, ma átléptem Spanyolországba. A telefonom már tegnap, szóval innen megint azonos időzónában vagyok az otthonnal. A fura a dologban csak az, hogy a folyó egyik oldalán egy órával korábban van, mint a másikon. Egészen reggelig ennek nem is láttam jelentőségét. De reggel lett... Ugyanis a spanyol idő szerint ébredtem fél 6kor, ami azt jelentette, hogy a portugál oldalán a folyónak még csak fél 5 volt. Próbáltam visszaaludni, de nem ment, a szálláson, ami egy légterű volt, még mindenki aludt, szóval felkaptam egy pulcsit és papucsban kimentem sétálni az alvó Caminha-ba 😃. Mint ha nem mennék eleget nap közben mi? 😄😄 Tegnap láttam valahol egy utcai kávé automatát, gondoltam megkeresem. Hát nem lett meg, szóval olyan 1,5 km sétálgatás után visszasétáltam az albergue-hez. Még mindíg mindenki alszik, kivéve az alsó ágyon a japán bácsika, szóval elpakolásztam a cuccaimat, és szép apránként elkészülődtem. Sajnos a Taxi Boat-ok amik átvisznek a spanyol oldalra a portugál idő szerinti reggel 7-kor kezdenek, még egy csomó időm maradt, de nem tudtam mit csinálni, kimentem a kikötőbe. A komp is ott áll, de mint később megtudtam nem működik, mert tavaly annyira alacsony volt a vízállás, hogy megsérült, és még nem döntötték el, hogy a portugálok vagy a spanyolok fizessék a javítást szóval inkább áll a portugál oldalon tétlenül 😄😄. Nem baj, van több, mint fél órám nézegetni a folyót 😃

7 előtt nem sokkal befutott az első taxis. Addigra már 6-an vártunk ott, elmagyarázta, hogy mindjárt nyit a jegyiroda, vegyük ott a jegyet mert úgy olcsóbb, aztán odaállt a kis lélekvesztőjével, ami kb úgy nézett ki mint amivel eddig az afrikai bevándorlókat utaztatták végig az óceánon, de mindenki kapott egy mentőmellényt, aztán teljes gázzal előre 😀. A hajón magán nem féltem, sőt a sebesség se zavart, az egyetlen ami furcsa volt, hogy közben rájöttem, hogy 18 napja ez az első alkalom, hogy nem a saját lábamon megyek egyik helyről a másikra. Amióta április 29-én leszálltam a repülőről Lisszabonban, mindenhova sétáltam. Még a reptérről a városba is. Furcsa volt úgy haladni, hogy az izmaim nem mozognak 😁 De a tempó miatt ez kb 5 percig tartott, aztán visszakaptam a kontrollt a mozgásom felett 😀😀

Átértem Spanyolországba. Egyből feltűnt, hogy itt minden más. Ha sodrás szerint nézem, eddig a folyó bal kéz felől volt most meg a jobb oldalra került. 😄 Amúgy viccet félretéve egyből elkezdtem keresni a különbségeket. Egyenlőre nem sokat találtam (napközben aztán igen), de az biztos hogy ezen az oldalon minden oszlopon, ami az Utat jelzi, rajta van hogy hány méter még onnan Santiago. Először kedvesnek tartottam, aztán elkezdett zavarni, mert amint tudom a számokat egyből kalkulál az agyam, és én jobban szeretnék most csak úgy menni és nem kalkulálni.

A Spanyol oldal egyébként egyből emelkedővel indult. Fel a falun keresztül egy kis erdei ösvényig ahol visszatértem az eukaliptuszok közé. Lépcsők, sziklák, és földutak. Ez már kellett...Így értem be A Guarda-ba is, ahol áttértem a műút mellé egy ideig. Az Út most is keresztül vezetett az óvároson, szóval rájöttem hogy A Guarda is hangulatos kis városka, sok régi épülettel, kicsit komor de annál inkább erőd szerű templommal, és sok sok történelemmel. A városból egy sétányon az óceánpartra érkeztem, ahol egy kis strand/öböl után rátértünk a mai nap egyik legtöbbet látott út típusára. Kis földes/köves ösvény az óceánnal párhuzamosan. Nem sokkal később furcsa dobolást hallottam, ami mint kiderült egy népviseletbe öltözött árústól származik. De mögötte egy régi erőd maradványait láttam meg, így megkerültem a dobos nénit és bementem az erődbe. A régi kőfalak közt még látszottak az egykori tégla szobafalak is, természetesen már vízzel borítva, a túloldalon gyönyörű kilátás az óceánra. Elbóklásztam itt vagy 20 percig, aztán továbbmentem. Elhaladtam egy kihalt "kastély" mellett, és irány fentebb az erdő tövébe, onnan meg egy kicsivel később a főút mellé a "sárga"útra mint az Óz a nagy varázslóban...És ez így ment sok sok kilométeren át. Néha óceán, néha erdő, néha főút. Viszont itt (a spanyol oldalon) konkrétan minden főút mellett van egy "sárga út" a zarándokoknak. Kerékpárút is egyben, de amint le kell térni róla, egyből elveszti a színét, szóval biztos hogy a Camino útvonal miatt sárga. Egész nap olyan érzésem volt, mint ha én lennék a bádogember, az oroszlán és a madárijesztő egyben. Ha már nem Dorotty-nak születtem, és még nem is akkora a szakállam, hogy Toto legyek 😀

Innen az Út sok sok időn keresztül ezeket a részeket váltogatta. Egyre melegebb lett, egyre éhesebb lettem, szóval mikor Portocello előtt megláttam egy kis pihenőhelyet padokkal, hintával, kiülőkkel, megálltam és megettem a tegnapi zsemlémet a többi zarándok között. Aztán vissza az óceánparti setány/erdőcske/sárga út vonalra. Portocello után átkúszott előttem az úton egy "nagyonkígyó" de kiderült hogy csak egy 4 csíkos sikló volt, szóval továbbra is csak a bokám épsége miatt kell a lábaim elé nézni.

Közben kezdtek bennem körvonalazódni a potugál/spanyol különbségek... A spanyol oldalon így 15 km után már megállapítható, hogy sokkal rendezettebbek a dolgok. Kevesebb a lerobbant, romos ház, szebben gondozottak a kertek, követhetőbbek a Camino jelzések (főleg a sárga utak). Nagyon magyarosan megfogalmazva a Portugál oldal sokkal balkánibb volt😀. Amúgy egész Oia-ig nem volt különösebb változás.

Oia-ban volt egy gyönyörű erőd szerű templom, ami persze zárva volt, aztán vissza a parti ösvényre. Közben egyre több helyen láttam békésen legelésző lovakat, feküdöző bikákat, meg teheneket, meg időnként egy egy hajó alakú házat 🙂🙂 Aztán Pedornes mellett hirtelen éktelenül hangos robbanások verték fel az óceán csendjét. Nem tudom mit csináltak, de vagy 10 percig lőtték fel a kis rakétákat amik robbantak nagyokat, de ahhoz túl világos volt hogy tüzijáték legyen. Szegény lovak meg tehenek nem győztek összebújni...

Közben továbbra is a 3 táj váltogatta egymást. Kicsit úgy éreztem az Út direkt visz időnként fel a hegyre, időnként le az óceánpartra, miközben az út melett a sárga ösvényen egyenesen is lehetne haladni, de követtem hűségesen 😀. Aztán Mougás mellett találtam egy újabb emlékhelyet. Halomnyi festett kő, jobbnál jobb festményekkel, üzenetekkel, feliratokkal. Nagyon kedves volt, egyből Artúr jutott eszembe, aki folyton köveket fest, hogy itt milyen sikere lenne...😀 Ez a faluszél egyebként is irtó meglepő volt. Régi vidámparki figurák egy udvaron, egy elég szép villa előtt csak úgy egy ló, és itt jöttem rá arra is miért égett meg a vállam pár napja egy csíkban csak. 😀. A vizespalackom kivezető csöve pont a jobb vállam mögött fut. Ahogy sétálok átsüt rajta a nap, és az egy dolog hogy az első 2 korty vizem meleg, de emellett úgy működik mint egy nagyító. Felerősíti a mögöttem levő napfényt és egy sávra fókuszálja, ami konkrétan ég... Na így járt a vállam pár napja, szóval gyorsan rá is tettem a pulcsimat hogy leárnyékolja 😄😃

Pedra Rubia előtt megláttam a messzeségben egy szélmalmot, de sajnos egy kemping dísze, szóval nem tudtam bemenni megnézni, aztán láttam egy hivogató táblát éjszakai szállásra ( 30 km felett az ember elgondolkozik rajta), aztàn elém tárult az Alkonyattól Pirkadatig vámpírtanyájának spanyol változata, szóval gyorsan elvetettem az ötletet 😄

As Mariñas előtt még egyszer levitt az Utam az óceánhoz (ekkor már többen inkább fent maradtak a sárga úton az autók mellett, de én kitartok mellette), majd jött a mai nap legnehezebb része. Az óceán partról egyből felvitt az út egy hegyi ösvényre. A bejáratnál egy kapu, rajta a "nyomd meg" táblával, ahogy beléptem be is csapódott mögöttem. Kicsit olyan érzésem volt mint a Jurassic Parkban, hogy azért kell a kapu hogy ne jöjjenek ki a T-rexek, de elég nagy volt alatta a lyuk hogy biztos lehessek benne, hogy csak nem akarják hogy én visszaforduljak 😄😀
Innen vagy 250 méter emelkedő viszonylag gyorsan ,aztán egy kis pihenő, hogy meg tudjam enni a mai második almámat, ( amivel a napi kalóriabevitelem 2 alma, 1 zsemle és 1 snickersre emelkedik, és mivel a vizem elfogyott, kell a folyadék is). Szóval irány a hegy... de 10 perc múlva észrevettem, hogy végre csend van. Mármint a madarak csiripelnek, de eltűnt minden más zaj. Az emberek, a kocsik, a hullámok, minden. Jó volt újra a teljes csendben menni egy kicsit.
A hegy túloldalán, O Sinal előtt egy kis bódé volt, kávéval, colával, székkel szóval be is ültem egy utolsó pihenőre. Ekkor már több mint 8,5 órája úton voltam, szóval rám fért. Utána újult erővel vágtam neki a háralévő szakasznak. Természetesen az Út még tartogatott egy kis meglepetést. O Ponte legmagasabb épülete egy 11 emeletes torony a domb tetején. Az Út még felvitt ennek a magassága felé, hogy megnézhessem a tetőszerkezetét is rendesen, nem csak a falait. Mondanom sem kell mennyire vágytam erre a tudásra ìgy 550m szintemelkedés és 36 km után, de ha ez kell, há ez kell. Legalább rájöttem egy újabb nagy igazságra. A hegyen, ugyanúgy mint az életben, folyamatosan fel-le-fel-le visz az utunk. Azt kell megtanulni, hogy amikor fent vagy, ne felejts el körülnézni magad körül. Mert fentről mindent látsz, de ha újra lemész, csak falak lesznek körülötted... Szóval ha fent vagy, állj meg, nézz körül és válassz egy újabb uticélt a távolban amíg még látod. Aztán már lemehetsz bármilyen mélyre, ott lesz előtted a cél...

Végül nagy sokára csak beértem Baiona-ba. Ekkor már több mint 9 órája voltam úton, szóval pont belefért egy kis kitérő hogy megnézzem az itteni tepmplomot is. Komorabb és erődszerűbb mint a portugál társai, és a csempe is kevesebb, de így is hűvös és templom szagú. De végül csak eljutottam a szállásomra. Tegnap délutánra már nagyon beszűkültek a szállások, szóval volt foglalásom előre ( egy 1 csillagos hotelbe, nem is tudtam hogy ilyen van), de van saját szobám, saját fürdővel, szóval zuhany, kis pihenés és irány Baiona...

Mivel ma még alig sétáltam, gondoltam bejárom az óvárost mielőtt végre kajához jutok. Van egy félsziget, rajta egy várkastély, miért ne járnám körbe? Egyik oldalon az óceán, kis strandokkal, a másikor a várfal. Sajnos felújítás alatt áll, de körbe is gyönyörű. Elvisz egész a kikötőig, ahol meg nyüzsög az élet.
Innen irány az óváros, sok kis sikátor, mindenhol bárok meg éttermek, aztán végül mivel már kopog a szemem, és nem hallom tőle magam, megállok az egyik étteremnél. Valószínűleg azért, mert egész nap, éhesen, legelésző teheneket néztem, de végül egy grillezett marha oldalasra esett a választásom. Természetesen egy sörrel 😀. Amint megkaptam a kaját, hamar rájöttem hogy étkezés terén nem kell mindig az intuiciókra hallgatni. A színhús része nem volt rossz, de míg leszedtem a csontról a színhúst, újra elfáradtam. 😀. De a saláta, meg a krumpli, meg az a kevés színhús jó volt. Utána elkezdtem újra elveszni az óvárosban, amíg találtam egy szimpatikus sörözőt és kértem egy korsó sört. Szerencsére minden korsóhoz jár egy sajttál, szóval végül a 3. sörre sikerül jóllaknom. Ekkor döbbenek rá, hogy már 10 óra elmúlt és itt még mindíg világos van. Gyorsan megiszom ami előttem van, megeszem a maradék sajtom, és fél 11-re vissza is érek a hotelbe 😀Читать далее