Santo Toribio de Liébana, a fordulópont?

A hivatalos mai útvonalam Cabañes-ból a Santo Toribio de Liébana kolostorig, ami a Camino Lebaniego célja, 12 km és 400 m szintemelkedés. Az én mai utam végül 22 km és 669m szintemelkedés. Miért is? Viszonylag egyszerű de azért kifejtem.

Szóval hajnalban arra keltem, hogy még mindig szakad az eső. Este már vacsora után elkezdett esni, de úgy látszik az eső nem fáradt el éjszaka, kitartóan folytatta reggelig. Ránéztem a telefonomra, az előrejelzés szerint ma egész nap szakadni fog a környéken, szóval gyorsan hajnalban újraterveztem ezt a felmegyek-megnézem-megfordulok-visszajövökide gondolatomat ami este bennem volt. Helyette Potesben kerestem egy szállást, mert a Potes-i zarándokszállás átmenetileg zárva van. Az, amit korábban néztem már nincs meg (biztos azért mert előzőleg valamiért jövőhétre néztem 😁) szóval kerestem egy másikat. Igaz hogy nem 75 EUR hanem 90, de legalább egy önálló apartman, teljesen az óvárosban. Ha egész nap esik, jó lesz valahol kiszárítani úgy a cuccaimat, hogy nem mások fejére pakolom rá a vizes zoknimat.

Azért még vártam reggel kicsit, szép apránként összepakoltam, még mindenki aludt rajtam kívül, de nem nagyon akart csendesedni az eső, viszont közben megérkezett a szállásadó nagyi, szóval kértem egy kávét, és csak azután indultam neki 3/4 8 körül. A mai szakasz úgyis rövid, a templom meg csak 10kor nyit, szóval van időm. És ráadásul így, hogy szakad, legalább nem hiába cipelem a poncho-t napok óta, végre fel lehet venni (😁miknek meg tudok örülni mi? 😁)

Cabañes-ből viszonylag hamar rátértem az erdei ösvényekre aminek általában örülök, most is imádtam magát a környezetet, de kb 4,5 percbe telt míg a cipőm teljesen megtelt vízzel, és poncho alatti szintig, kb a térdemig a nadrágom is csorgott. De hát az eső már csak ilyen... Viszont így legalább nem zavart az első klasszikus dagonyapatakösvény, mert már ugyis mindegy volt a cipőmnek, akkor kerülgessen aki finnyás, én csak el ne essek annyi a lényeg. A táj, a szakadó eső ellenére egyre szebb lett. Azt hittem tegnap elértem a csúcsot azzal a magaslati kilátóponttal, de kiderült hogy ma sokkal közelebb vagyok a havas hegycsúcsokhoz, minden csupa üde zöld, aztán egy ponton meg megjelentek körülöttem a kb 1000 éves gesztenyefák (na jó, igazából "csak" 800 éves a nagyja), amiknek akkora volt a törzse, hogy egy egész mókuskolónia beleköltözhetne akkor se lenne baja. Így jutottam tocsogva egy kis tisztásra Pendes előtt, ahol gyönyörű rendben álldogáltak ezek a matuzsálemek, köztük piknik padok, szép zöld fű, és néhány ösvény. Az egyik egy kilátóponthoz vezetett, és mivel úgysem rohanok (az eső és sár miatt nem is tudnék) miért ne nézném meg. Csak 1 km pluszban. Felmentem egy kis kiépített ösvényen és fent elém tárult egy újabb csoda. Havas hegycsúcsok felhőkbe burkolózva, lent kis falvak, minden üde zöld... az én mesevilágom. Az ösvény után még volt egy kis domb, elindultam felfele, de láttam jó pár szépen lerágott marhacsontot szanaszét... Anyukámnak itt vallanám be, hogy bár azt mondtam itt nincs medve, útközben rengeteg ismertető táblán jelezték őshonos állatnak a hőscincér meg a vörösbegy mellett. De végül úgy döntöttem a medve is beleillik a kutyás elméletembe: ahol kutyaszar van ott kutya is lesz, szóval ahol nincs medveszar ott medve se lesz. 😁. Bár nem tudom milyen a medveszar, de itt csak tenénlepény volt ami tuti nem medve, szóval továbbmentem 😁😁 és nagyon megérte. Teljes körpanoráma a környező hegyekre, és nem is csak egy oldalon hanem 2 oldalt is havas hegycsúcsok...

Innen levitt az út Pendes-be majd a túloldalán tovább. Kőút, szóval nem tocsog... legalábbis nem mindenhol. Volt egy pont ahol 2 oldalt kőfal, középen egy mélyedésben faltól falig kb 40 cm mély, 3-4 m hosszú pocsolya, de a magasabbik oldal meg marhalegelő szóval a pocsolya színe és szaga alapján nem csak az eső van benne hanem tápláló tehéntrágyalé is. Na ezen nem akarok átmenni. Jobban félve, mint a medvétől felkapaszokdtam a kőfalra amit teljesen benőtt a szeder és a borostyán, és centiről centire kitapogatva a botommal a falat végigegyensúlyoztam magam a túloldalra. Hát rég voltam magamra ilyen büszke az biztos 😁 Meg is ettem reggelire gyorsan azt az almát, amit 2 napja hurcolok magammal 😁
Aztán csak tágult és tágult a tér, meg esett és esett az eső órákig. Néha a patak úgy tűnt eltorlaszolja az utam, de mindig volt egy kis híd vagy kőhalom ami segített. Aztán kiértem a sárból az aszfalt utakra és innen nagyrészt azon mentem tovább végig, mondjuk az eső miatt annyira nem bántam mert a kilátás meg innen is pazar volt. Folyamatosan változott a táj, néha egy egy sziklaszirt tűnt fel, máshol meg azt figyeltem, ahogy szállnak fel a felhők a fenyvesek közül. Egy sereg seregély meg arra hívta fel a figyelmem, hogy cseresznye fák mellett megyek szóval gyorsan megtízóraiztam cserkóból. Még nem az igazi, de legalább lédús és tápláló 😁

Közben időnként kisütött a nap, a poncho lekerült, majd újra vissza, majd megint le és vissza, aztán visszatért mellém a folyó, és jött velem egészen Potes-ig, ami a helyi viszonyok szerint nagyváros, van 1386 lakosa, és itt fogok ma aludni. De nem álltam meg , előbb el akartam érni a célt, a Santo Toribio kolostort. Az Potestől már csak 3 km felfele a hegyekbe. Szóval át a folyón, kicsit kavarogtam a városközpontban, mert a jelzések itt szétestek, aztán megtaláltam az "ösvényt" felfele. Mondjuk a hátizsákos zarándok fémszobor ebben sokat segített 😁. Útközben egy proteinszelet, és fél 12-re felértem a kolostorhoz.

Lehet, hogy amiatt mert csak a 3.nap, lehet hogy a "kis" távolság, vagy csak a sok turista miatt, de nem volt akkora katarzis, mint Santiago. Jó volt ideérni, büszke voltam hogy 2,5 nap alatt megtettem az utat, de valami hiányzott. Megláttam egy táblát, hogy van egy kilátópont, elindultam, de közben elkezdtek szólni a harangok. Éreztem, hogy ez jel, vissza kell menni. Kiderült hogy 12kor mise van a zarándokoknak, addig akkor megnézem a kolostort. Így aztán összefutottam a Thai dual pilgrimes hölgyel meg 2 másik korábbi zarándoktársammal is, belehallgattam a misébe, majd kikértem a certificate-emet, az igazolást, hogy ezt is megcsináltam. De valami még mindig hiányzott...

Eszembe jutott a tábla a kilátópontról... Lehet az lesz az. Kiléptem a tourist office-ból, szakadt az eső. Sebaj, poncho fel. 2 spanyol túratársam pont akkor vette fel a sajátját, és odaálltak megnézni nekem hogy megy, mert nekik kellett a segítség, hogy egymásra adják. Újabb büszkeség, a technikám zseniálisra fejlesztve, kezem bedug, poncho felhajít, már rajtam is van . Konkrétan megtapsoltak😁😁😁, irány a kilátópont.

600 m, kis szintemelkedés és eljutottam az Ermita de San Miguel-hez, és egy kilátóponthoz... Na ez az én templomom... Sehol egy lélek, csak én és a végtelen táj. Alattam több száz méter mélyen kis falvak, velem szemben a Picos De Europa havas csúcsai, köztük több réteg hegy, madárcsicsergés és egyébként csend.... ahogy odaértem a nap is kisütött, mint ha arra várt volna, hogy megtaláljam a helyem ( elég sok jelkép kísért el a mai napomon, ez volt az egyik. A többit majd a végén egyben, szóval aki lusta végig olvasni... 😁) Azt írtam korábban azt hittem a tegnapi kilátópont után a mai medvetanya a legszebb amit láthattam. Most meg azt éreztem, hogy mindkettő elbújhat a medve fenekébe, mert ennél nincs nagyobb élmény amit átélhetek ezen az úton. Nem tudom meddig álltam ott. Csak hallgattam a természetet, néztem a tájat és vigyorogtam.

Közben rájöttem valamire. A Santo Toribio a megbocsátás és a bűnbocsánat temploma. 1512-ben II.Gyula Pápa hivalosan is deklarálta, hogy aki abban az évben, amikor április 16 vasárnapra esik eljön ide, gyónás nélkül teljes bűnbocsánatot kap. Egyébként 8 gyóntatófülke volt a templomban, mert a többi évben is megvan a bűnbocsánat, csak gyónni kell. Be is mentem, hogy meggyónjam bűneim, de a papok azt mondták sajnos egyiküknek sincs 3 napja egyhuzamban, hogy meghallgassa szóval ott is hagytam a szentmisét 😁. Na de arra jöttem rá, hogy amúgy nem csak az én templomom a természet. Az jutott eszembe ott a semmi tetején, hogy minden vallás minden prófétája a természetben volt amikor megkapta a jelet a saját istenétől. Mózes, Noé, Káin, Mohhamed, még Jézus is a természetben volt, amikor jelet kapott. Szóval nem hiába az én templomom ez. És nem bent fogok bűnbocsánatot kapni, az én bűneimet elmosta a mai szakadó eső. Nem véletlen, hogy pont aznap esik végig amikor a bűnbocsánat templomához tartok és , hogy kisüt a nap amikor kiállok a semmi közepére... (szimbólumok No1)

Amint ezt kiókumláltam elindultam visszafele, mert van még egy templomrom amit lentről láttam, nem lehet messze azt még megnézem . Vissza az apátsághoz, mögötte fel kis ösvény. Ma csak 300 m szintemelkedésem volt, nehogy már ne másszak fel...nem sokkal később el is értem az Ermita Santa Catalina-t. Kis torony, kis templomrom, szép kilátás, sok turista.... Nagyon szép, de megyek tovább. Láttam még egy táblát idefele, Cueva Santa ( szent barlang) . Érdekesen hangzik, még csak 17 km-t jöttem, hajrá... 750 méterre van elvileg csak 260 méterrel feljebb... sebaj, úgyis szintemelkedős sétán vagyok. Felcaplattam a kis erdei ösvényeken a semmibe, majd amikor már azt hittem eltévedtem egyszer csak ott lett. Az egész nem volt több mint egy kőhalom egy barlang tetején, ide vonultak el remete életet élni a szerzetesek, de legalább megtaláltam. Elnézegettem egy darabig, aztán majdnem elindultam vissza, de újabb szimbólumra találtam. Ha innen lejövök, az azt jelenti hogy ez volt a legtávolabbi pontja az utamnak. Azaz remeteként elvonultam egy remetebarlanghoz és ha itt megfordulok az azt is szimbolizálja, hogy megvan amiért jöttem, visszatérhetek az életbe...De ezen a ponton az egyedüllétnek múltja, történelme is van...Szóval bár nem volt tudatos,bde ide is el kellett jutnom ma... (szimbólumok No2)

Mondanom se kell, hogy lefele jövet újabb eső, újra poncho, újra tocsogás. Legyen, ez is a nap része. Én csak vigyorgok, mint aki mindent tud (vagy akinek minden mindegy 😁) Mire Mieses mellé értem viszont kisütött a nap. Még összetalálkoztam a lengyel barátnémmal, aztán leértem Potesbe, ahol megnéztem a templomot, bementem egy pecsétért a tourist office-ba, majd egy supermarketbe uzsonnáèrt. Vettem egy hatalmas kenyérfélèt, serrano sonkát, sajtot, sört, és elindultam átvenni a szállásomat. De sajnos közbejött valami. Egy teraszon egy pasas ült egy korsó sör mellett, nagyot köszönt, vigyorgott majd rámköszönt a pincér lány is. Tettem még 2 lépést, de aztán rájöttem, hogy ha már jelek napja, akkor ez egy jel. Szóval leültem és kértem egy sört 😁😁

A szállásom egy önálló apartman. Zuhany, kimostam a cuccaim, hajszárítóval elkezdtem kiszárítani a cipőm, beindítottam a fűtést és meguzsonnáztam alaposan. Aztán pihi és elindultam felfedezni Potest. Cuki kis város, sok régi házzal, folyóparttal, éttermekkel és kocsmákkal. Én egy kocsmaétterembe ültem be végül és kértem egy egytálvacsit ami tükörtojás, sültkrumpli, serranko sonka baguett és sör.... Na jó a sör nem jár hozzà azt külön kèrtem 😁. Megvacsiztam, egy ideig még elsörözgettem a pultnál a helyiek közt majd hazajöttem a szállásomra. Mára ennyi volt, holnap elindulok vissza. És az utolsó szimbólum mára:

Egy Caminon nem nézek hátra. Nem azt akarom látni ami elmúlt hanem ami jön. De a mostanin szembefordulok a múlttal, mert vissza is jövök. Nem kell félni a múltadtól, nem kell a hátad mögé nézni folyamatosan, de néha meg kell fordulni és szembenézni mindazzal, amit magad mögőtt hagytál. Nem félelemből, hanem azért hogy lásd egy másik szemszögből is. Fizikailag ha visszamész ugyanazon az úton, akkor csak nézőpontot váltasz. Lelkileg ha visszamész a múltad felé, akkor emelt tapasztalati szinten nézel rá ugyanarra.Read more