Cicera, Lafuente vagy Puente el Arrudo?

Nehéz kérdés volt ez azt meg kell hagynom 😁Azt tudtam, hogy ma elindulok visszafele. De hogy meddig menjek? Azt még útközben sem tudtam.

Cicera 20 km Potestől, és az első nagy emelkedő/lejtő után van. Viszont ott idefele a kocsma előtt megugatott egy kutya, én meg olyan helyre, ahol a kocsmába bejutni veszélyes nem megyek 😁😁

Lafuente 26 km, az már a második emelkedőn is túl van, szóval azzal túl lennék a nehezén és holnap irány onnan San Vicente, 39 km de szinte csak lefele.
Aztán végül Puente de Arrudo-ban kötöttem ki ma, ugyanazon a szálláson, ahol 2 napja voltam, ami 38 km volt, 1375m szintemelkedéssel, de hogy miért azt majd mindjárt...

Észrevettétek már, hogy a visszafele út mindig rövidebb mint odafele? Mindegy, hogy gyalog, vagy kocsival mész, hazafele mindig gyorsabbnak tűnik. Valószínűleg az az oka, hogy már nem ismeretlen a környék és nem kell annyira keresgélni, figyelni, ezért az agyunk úgy értelmezi, hogy könnyebb és rövidebb. Hát erre számítottam én is ma, aztán részben igaz lett, részben nem 😁

Az út eleje Potesből egészen a Gesztenye Parkig (így neveztem el magamban) nagyon hamar telt. Annak ellenére ráadásul, hogy rá kellett jönnöm, hogy egy "egyirányú" Camino útvonalon nem olyan könnyű visszajutni. Jelzések csak a cél fele vannak, amik amikor jösz elég egyértelműnek tűnnek, de ha visszafele mész hozzá kell rakni a merrőlt is, azaz hogy merről kellett arra kanyarodni, mert sok helyen több irányból is érkezhettél volna.
Emellett úgy döntöttem, hogy visszafele megnézem azokat az alternatív útvonalakat is, amik valami más fele visznek, szóval azért kicsit többször kellett a térképre nézni.

Viszont abban igazam volt, hogy a táj egész más arcát mutatja ha másik szemszögből nézed. Nagyon sok olyan helyet láttam meg, amit idefele nem, mert a hátam mögött tűnt fel. Ráadásul ma, ahogy teltek az órák egyre tisztább, naposabb lett az idő, szóval ami tegnap/tegnapelőtt felhőbe burkolózott az most látszott tisztán. Szóval ugyanaz az út de mégis más, sok új élmény van benne. Meg sok új érett cseresznye reggelire 😁😁
Szerencsére a tehénlevestó is felszáradt tegnap óta, szóval hamar odaértem a Gesztenye parkba. Ott megettem a tegnapról maradt kenyérből, sonkából és sajtból reggel elkészített egyik giga szendvicsmet, és elindultam az első alternatív útvonalam felé, a Sande del Rio Rubejo felé, ami elvileg gyönyörű, végig a folyó parton, tele vízesésekkel. Mivel egész nap úgy éreztem magam, mint ha enyém lenne a világ, mèg a felhőket is megkértem, hogy mire odaérek valahova húzzanak onnan, és meg is tették, itt is nagy hévvel vágtam bele az első lejtőbe, ami a tegnapi esőtől egy mocsár volt. Így lassan 900 km caminón töltött séta után először jónak láttam magamhoz ölelni az anyatermészetet és egy akkorát vágódni, mint a budiajtó a sárban 😁. Baj nem lett csak a fél oldalam sáros lett, meg csúsztam vagy 3 métert, de sikerült a patak előtt megkapaszkodni, így legalább nyakig vizes nem lettem. Viszont, ha már ott volt a patak gyosan kezet mostam, letakarítottam a botom fogóját meg a palackomat és továbbmentem vízesést bambulni. 😁 A tegnapi esőtől a patak szinte szétfeszíti a medrét, szóval irtó jól néz ki ahogy zubog lefelé.
Az eleséstől eltekintve egyébként ez az útvonal szebb és könnyebb, mint a fenti ahol tegnapelőtt jöttem, szóval megúsztam egy hegymenetet.

Innen Lebeña-ba érkeztem, ami azt jelenti hogy innen kezdődik a felmenet. Emlékszem amikor lefele jöttem tegnapelőtt, kèt dolog jutott eszembe. Hogy mennyire kemény lehet ez tűző napon, és hogy bár lefele elég kedvesnek tűnt a kacskaringós ereszkedés, felefele kemény lesz.
Na hát szerencsére tűző nap nem volt.... viszont kőkeményen, apránként, és kitartóan emelkedett 3 km-en keresztül fel 200 m-ről 850-ig. Hát, nem mondom, hogy könnyű volt... inkább kitartós mint bulis, de közben tök sokan jöttek szembe, mindenkire szórtam a mindent tudó, én már láttam mindent vigyoromat és közben az volt bennem, hogy senki nem tudja úgy értékelni, hogy a csúcson van mint aki nagyon megkűzd érte. Az ultolsó 1 km màr kifejezetten fájt, de ott meg tudtam, hogy fent vár a kis édenkertem, ahol először èreztem azt, hogy ennél nem lehet több az életben szóval kitartok... és igen, nehezen, de felèrtem és még a kis cinke is ott volt aki a fa udújába hordta be a kaját a kicsijeinek szóval teljes a béke. Ettem egy csokit és irány lefelé a sziklás kisösvényen. Mivel felfele ez kemény volt, élveztem, hogy lefele meg nem kell mászni, és röpke két eltévedés után elkezdtem magam kőszáli kecskeként aposztrofálni, úgy egyensúlyoztam lefele a botokkal a sziklák közt 😁😁. Pikk pakk Cicerában voltam.

Itt egy pillanatra elgondolkoztam, hogy megállok, de hát a kutya most is megugatott a kocsmánál, szóval a sértődésem kitart Lafuente-ig.

Nagyon nagy a különbség 600 méterről lemenni 400 ig és onnan felmászni 850-re, meg a 850-ről lemenni 400ig és onnan csak 600ig visszamenni 😁. Mire elkezdtett irtó melegem lenni a napon, már fent voltam a csúcson és elkezdett ereszkedni az út. Fél 2kor Lafuente felett elgondolkoztam, hogy ha itt maradok egy faluban ahol ugyan kapok vacsit a zarándokszálláson, de amúgy nincs semmi egyéb, tuti nem lesz jó. Szóval elővettem a másik óriás szendvicsem, és kisétáltam Lafuente-ből (IS). A következő lehetőség aludni Puente de Arrudo... hát legyen

Na így kerültem vissza ugyanoda ahonnan 2 napja elindultam. Igaz hogy 11km pluszban, de kit érdekel. Közben az irányvàltás és a nagy eső amúgy is átrendezte a környéket, volt mit nézegetni, meg találtam egy csomó szamócát is út közben szóval megvan a desszert is. Igaz, hogy az utolsó 3 km már úgy tűnt sose ér véget de aztán ideértem. A zarándokszálláson a csaj már visszatérőként üdvözöllt, kaptam megint vacsit, ( csicseribosró kolbásszal ) aztán belefutottam egy amerikai/ holland/magyar zarándokbuliba is, szóval szép nap voltRead more