Chiesa di San Pellegrino in Vaticano

Kezdem a nap végén: 30.643 lépés, közel 24 km, 30 emelet... emésztgessétek, mi is fogjuk 😀

Tanulva a tegnapi sorbanállásból a Colosseum-Forum Romanum kombónál, tegnap ebéd közben bevásároltuk magunkat a Vatikánba, ami azt jelenti, hogy online megvettük a jegyet a vatikáni múzeumba és a Sixtus(i) kápolnába, plusz mivel csomagban olcsóbb volt, még az Angyalvárba is. (A zárójeles i betű a kápolna nevénél abból ered, hogy nyelvészeti viták vannak folyamatban. A hivatalos megnevezés a Capella Sistina, az építtető IV. Szixtusz pápa, ami a kavart okozza, hogy Szixtusz megkapja e éppíttetőként az "i" utótagot vagy sem. Nekem akkor is Sixtusi lesz, ami szintén nem jó mert akkor már inkább Szixtuszi kéne legyen...)

Visszakanyarodva a mai naphoz, 2 jegyet vettünk online, az Angyalvárba 10:30-ra, vatikáni múzeumba 14:30-ra volt időpont, így aztán elengedtük a Szent Péter Székesegyházba reggel7kormindenkielőttérkezős tervet, és nyugodtan mentünk 9-re reggelizni.
Az angyalvár a szállásunktól 30 perc séta, útközben megint csak kapkodtuk a fejünket a mármegintmilyentemlomez és a hogynemhalmegittmindenkiakivezetvagymotorozik dilemmái közt.

Zárójel jön: Még nem írtam róla, de muszáj megemlítenem a helyi közlekedést. Az egy dolog, hogy hétfőn, a Milánói napomon enyhe halálfélelmem volt a taxiban reggel és este is amiatt, hogy mi az istennek van itt bármilyen festés az utakon, ha sosem lehet két vonal között haladni, csak és kizárólag úgy, hogy a záróvonal a fenekem vonalában középen van a kocsinak, de gondoltam Taxis, megteheti. De nem...Mindenki hasonlóan gondolkozik, legyen az autós, vagy motoros, tök mindegy. Egyik nézőpontból nézve teljesen gazdaságos megoldás, mert nem kell 3-4 sávon keresztül felezővonalakat festegetni, elég 2 hivatalos sáv, amit 4 sorban használnak, és mindig van 2 akinek pont a lába közt van a vonal. Másik nézőpont szerint viszont valószínűleg arról van szó, hogy a fehér vonalak az úton csak arra vannak, hogy a kanyar ívét jelöljék, amúgy meg gyalogostól gyalogosig tart az út, azt kell feltölteni... Teszem hozzá a gyalogosoknak is csak arra van a lámpa a zebránál, hogy mutassa melyik a szembe oldal, mert a színétől és a forgalomtól függetlenül simán elindul a 2 lámpa közt keresztbe és még mutogat is az autósnak hogy Basta...jövök. A legékesebb példa ma este volt, amikor álltunk Zsuzsival a pirosnál, egy csendőr meg fogta, besétált az útra, jelezte az autóknak hogy bár zöld a lámpád, de stop és átterelt minket a piroson... Imádom, de nem itt akarok tanulóvezető lenni 😀😀

Visszatérve: az Angyalvárba vezető híd lábánál várt ránk a voucherhez kapható eligazító, aki ideadta a jegyünket, amivel soron kívül bementünk a várba. Ez egy Hadrianus császár által építtetett családi sírkamra Kr.u, 135-ből, a maga természetesen visszafogott 84x84 méteres alapterületével. Belegondolva az akkori kor embereinek magasságába, kell is egy 150 cm magas embernek 84 méteres sírkamra, mert hát nehogy császárként ne tudjon jó halott módjára kóborolni. Egyiptomba is piramis kellett a múmiák mozgásigényéhez akkor itt miért ne? Mindezt úgy, hogy abban az időben mikor ez a monstrum, a maga 4 emeletével épült, a magyarok még azon vitáztak, hogy a jurtára kell e lyuk a füstnek, vagy majd lesz ahogy lesz, csak ma este ne ázzunk el annyira mint tegnap...
Az angyalvár egyébként az építése óta volt pápai rezidencia, erőd, menekülő útvonal a Vatikánból, börtön, papnevelde és most múzeum, szóval van egy pár réteg glett meg freskó a falakon, mert hát a pápa által rendelt Perin de Vaga (Rafaello tanítvány, és nem a fehér kókuszgolyó) freskókat a rabok csak összefirkálták az itt töltött napok számával, ami utána a katonák fenőkőnek használtak míg a város csak újrafestette... Rómához méltó robusztus, gigantikus épület majdnem kétezer év szellemeivel megtöltve.

Angyalvár után egy kis séta a Vatikán mentén, egy régi olasz pékségben pár falat sós harapnivaló, majd egy napsütötte terasz, mert hát dél elmúlt, igyunk egy kávét meg egy pohár bort. Ezt hívják pihenésnek nem? Nasi után próbáljunk rá a Szent Péter Székesegyházra, de elég hosszú a sor, nem jutunk be a fél 3-mas múzeum belépőnkig, szóval irány a múzeum.
A vatikáni múzeum egy 3 szintes óriási, patkó alakú épüketmonstrum, ami ha magyar szokás szerint visszamenőleges hatállyal lehetne világtörvényeket módosítani, akkor azt mondanám, hogy egy 2000 éves nyomozás teljes bizonyítékraktára sok millió darab terhelő bizonyítékkal arról, hogy mit lopott az egyház a világ egyszerű kulturáiból. Az egyiptomi fáraói temetkezési kellékektől a múmiákig, az ókori görög szobrászati remekműveken át a puritán egyszerűségű arany kegytárgyakig a világ összes valamirevaló ékszere és vagyona van felhalmozva ezen a pár ezer négyzetméteren, kiegészítve a valaha élt legtehetségesebb festők és szobrászok által "felajánlott" remekművekkel. A kiállított darabok száma és jelentősége pont akkora, hogy emberi elme fél óra után elveszti a kapcsolatát a befogadható valósággal és csak lézeng az időben. Tetőzi a befogadhatatlanságot a Sixtusi kápolna freskócunamija, szóval a végén konkrétan ki kellett mennünk a komplexumból a kertbe hogy leüljünk egy padra és nézzük az üres, kék eget, hogy semmit se kelljen befogadnunk...

Fél óra kellett a magunhoztéréshez, amikor is tetézve a dolgokat átmentünk a Szent Péter Székesegyházba, ahol nem elég, hogy a gigamonumentális méreteket öltő csoda várt ránk, de épp szentmise is zajlott, ami a vizuális megjelenés mellé társított egy audioverbális aláfestést is, és ezzel el is értük a totális kultúrsokk állapotát. Már már fel se fogtuk, hogy a kupola bezárt és nem jutunk fel a "csúcsra".

Levezetésképp elsétáltunk a Tevere partján a Spanyol lépcsőhöz, ami egy újabb érdekes területe a történelemnek. A domb tetején lévő, francia fennhatósághoz tartozó templomot köti össze a völgyben lévő spanyol fennhatóság alatt lévő királyi palotával, mindezt az olasz fennhatóságú Róma közepén. Na ezt rakd össze kulturálisan. Nem lehet, viszont gyönyörű....

Innen elindulva hazafelé egész úton azon gondolkodánk, mivel tudnánk köszönteni rég nem látott "pofánk", szóval leültünk egy étterembe egy könnyed proschiutto antipastis, pizzás, vörösboros vacsorára, amit mivel ma Valentin és Bálint nap is van, kellemesen feldobott néhány abszolút kultúramentes, giccses, és hasznavehetetlen szívecske alakú lufi, csak hogy zárjuk a napot valami egészen nem történelembe illő epizóddal.
Egy kis desszert a kedvenc édességesünkben, egy kis üveges Chianti, és el is telt a nap.

Amit a mai nap után viszont megfogalmaztunk: Róma egészen élhető és szerethető város, remek hangulatú zegzugokkal, szóval ha úgy alakulna 1-2 évet szívesen eltöltenénk itt....Read more