Centro Storico

Végre egy teljes nap amikor mindketten, együtt, Rómában vagyunk, ami azt jelenti, hogy indulhat a nagy felfedezés, irány a múlt...

Mivel megint felébredtem hajnalban, úgy gondoltam letesztelem Kovács Peti elméletét, miszerint Rómába felesleges a futócipő, úgyse lehet futni a macskaköveken. Plusz az is eszembe jutott, hogy Zsuzsi tegnap bejárta szinte az egész óvárost, muszáj, hogy én is belőjem a tájékozódó képességemet mire együtt is elindulunk, szóval jó lenne bejárni legalább azokat a környékeket ahol ő is volt.
Kovács Petinek üzenem, hogy ha az ember nem akarja élete tempóját futni, igenis lehet futni Rómában. Sok a lámpa, figyelni kell a tömeget is, de nagyon élvezhető még így is, mert egy óra alatt körbe lehet nézni szinte az egész területet a folyótól keletre. Colosseum felől, végig a folyóparton, Angyalvár, Piazza del Popolo, Trevi kút, és 10 km után haza is értem, hogy felébresszem Zsuzsit 😀😀

Első utunk a reggelizőhelyünk volt, ami a szálláshoz jár egy közeli kávézóban. Sajt, felvágott, isteni croissont, és igazi olasz espresso. Nem is kell más a reggelhez. Közben próbáltunk jegyet venni a colosseum+Foro Romano párosra online, de mára már nem lehetett, szóval séta indul. A Foro Romano egyik közeli jegypénztáránál "csak" 60 m a sor, ez itt semmi, szóval beálltunk. Elég hamar tudtunk sorra kerülni, és bár sajnos a Colosseum Underground, a gladiátorok szállása mára már megtelt, de a többit 22EUR/fő áron egyben megvettük. Fél óra múlva mehetünk is a Colosseumba, szóval oda megyünk először.
Útközben még találtunk egy kis templomot, a Basilica Di Santa Francesca Romana-t ahol gyanúsan senki nem állt sorba, ezért bementünk és egy nagyon helyes kis kerengős, szökőkutas apátságban kötöttünk ki. Megérte.
A Colosseum már most is, februárban tömve volt emberekkel, ami csak azért zavaró, mert bár 70.000 ember befogadására volt képes, de a mai plebejusok sajnos nem ülnek le a fenekükre és nézik a müsort, ahogy Zsuzsival körbejárjuk az egészet, hanem mennek mindenhova ahova mi. Igaz, a széksorok is hiányoznak, de akkor is...
Visszatérve a Colosseumra, elképesztő, hogy amikor a világ többi része még azon agyalt, hogy kéne esetleg nem a sátor mellé, széllel szemben hugyozni, ezek megépítettek egy hetvenezres, 4+ lefele 3 szintes stadiont, ahol a küzdőtèr rejtett csapóajtókkal volt ellátva, hogy fel lehessen húzni lentről meglepiből az oroszlánokat. Grandiózus, lebilincselő építmény, ráadásul minden szinten csatornákkal és vízvezetékekkel, és eső esetén még sátorponyvát is fel tudtak húzni a tetőszinten a nézőtér felé a teljes 187×155 méteres területén. Elképesztő...

Colosseum után át a Foro Romano-ra, ami itt van mellette. Letöltöttem a tour guide applikációját, hogy tudjuk mi micsoda, és gondoltuk egy óra alatt elsétálgatunk benne mindenhova. Hát nem.... egy óriási területen szó szerint halmokban, egymás hegyén-hátán állnak a látnivalók. 5 méterenként egy templom vagy templomrom, mert minden tehetős előkelőség, vagy császár megígért bármit bármelyik istennek ha kihúzza a pácból, és mivel sokszor ki lettek húzva, mind épített egy templomot. A terület eredetileg piac és közösségi tér volt, de láthatóan az ókori NER lovagok játszótere lett belőle, ráadásul minden korszakban lett valami még belerakva, ráépítve, kiegészítve. Császári palota, óriás kertek, saját naracsliget, diadalívek, templomok, mind mind egy helyen. Az eredeti "piactéren" ami 220x50 méteres jelenleg 23 épület részei vannak összezsúfolva. Plusz a mellette lévő területek is tele vannak látványossággal, például itt volt a világ első "bevásárlóközpontja" is, ami egy több szintesre épített, kis helyiségekkel telepakolt épület, és minden helyiség egy-egy árúst rejtett ahol bort, ruhákat, kaját, bármit lehetett venni. Mint egy ókori pláza 😀A végén már azt se tudtuk merre jussunk ki, mert lejártuk a lábunkat és délután 3 táján már talán ennénk is egy kicsit valahol.

Egy egyszerű focaccia ebéd és egy jól megérdemelt Aperol után feljöttünk kabátért a szállásra mert lassan hűl az idő, és elindultunk újra, mert még meg akartuk nézni a Monumento a Vittorio Emanuelle II-t is, ami a Haza oltára néven ismert nálunk. De előtte még az ellenkező irányba lévő Santa Maria Maggiora Bazilikához mentünk, ami a Vatikánon kívül a legnagyobb római katolikus templom, egy pápai főszékesegyház. 75 méter magas, majdnem 100 méter hosszú és 80 széles, óriási, aranyozott kazettás mennyezetes és freskós gyönyörűség, ahol ahogy belépsz az első amire rájösz, hogy mennyire kicsi vagy. Meg hogy azért tudtak ezek építkezni még az V.században is 😀

Ezután már tényleg a Haza Oltára következett a hatalmas és ikonikus Lovas szobrokkal, meg a millió lépcsővel felfelé. Kicsit szomorúan konstatáltam, hogy ez az épület annak ellenére, hogy kiemelkedik a környezetéből méreteivel, igazából egy csecsemő a városhoz nézve, mert az 1900-s évek elején kezdték el építeni, de stílusában olyan, mint ha a Vatikánnal nőtt volna. A cél kettős volt, egyrészt emléket állítani II. Vittorio Emanuellenek aki akkor 50 éve egységesítette Rómát és Olaszországot királyként, másrészt versengeni Berlinnel, Londonnal és Párizzsal. Hát bejött... Mikor Las Vegasban azt mondtam magamban, hogy hogy lehet egy nemzet ennyire megalomániás, nem hittem, hogy ugyanez a kérdés lesz bennem az olaszokkal kapcsolatban is, bár teszem hozzá, hogy a Colosseum után azért itt mondhatjuk, hogy Rómában a megalomániának 2000 éves hagyománya van 😀😀
Mivel rájöttünk, hogy lifttel még a tetejére is fel lehet menni (persze 17EUR-ért) csináltunk pár naplementés, giccses, lovasszoborfelettrepülősirályos képet, és elindultunk vacsizni egy olyan étterembe, ahol a nénikék ott gyúrják és metélik, vágják, tekerik meg csinálják a tésztákat a szemed előtt.

Út közben belefutottunk még két templomba, a Chiesa Del Gesú-ba, ami az első barokk temlom Rómában, jezsuita anyatemplom és konkrétan úgy van keverve a menyezeten a freskók és a domborművek csimboraszzója, hogy nem tudod eldönteni melyik dombormű, és hol kezdődik a festmény. Korabeli 3D mozi...
A másik pedig a Basilica Di Sant'Andrea della Vale, ami pedig 17.szàzadi barokk remekmű, és egyszerűen gyönyörű.
Röpke 40 perc sorbanállás után egy jó, helyben készült pasta az Osteria di Fortunata-ban, (szerencsére az asztalunk mellett csinálta pont a nénike azt a tésztát amit Zsuzsi evett), egy jó pohár bor, és indulhatunk is haza mert már nem érezzük a talpunkat.

A mai menet 38.000 lépés, 33 km (a 10km futással), és 27 emelet. Azt hiszem megérdemeljük a pihenést 😀😀Read more