Vietnam
Tỉnh Quảng Trị

Here you’ll find travel reports about Tỉnh Quảng Trị. Discover travel destinations in Vietnam of travelers writing a travel blog on FindPenguins.

22 travelers at this place:

  • Day59

    Vinh-Moc-Tunnel

    March 2 in Vietnam

    Was ich sehen durfte, traute ich meinen Augen kaum.
    Ein komplettes Dorf auf 3 Etagen von 10 - 23 tiefe unter der Erde !
    Nachdem Vinh Moc im Krieg bombardiert worden war und kein Haus mehr davon übrig blieb, schufen hunderte Menschen ein ausgeklügeltes Tunnelsystem mit Schlafstätten, Waschräume, Kommandozentrale, ja sogar ein Krankenhaus und Gebärstation, wo 17 babys auf die Welt kamen.
    Auf dem 1. Bild ist ein nachbau von den Village im Modelgrösse zu sehen. Kann aber heute auch jeder die Tunnel selbst besichtigen.
    Eine absolute Meisterarbeit, wobei das nicht aus Spaß enstand, sondern vielmehr der Kampf ums überleben.
    Die Anlage wurde 1976 von den vietnamesischen Ministerium als historsch gelistet. Zu kriegszeiten lebten über mehrere Monate bis zu 500 Menschen darin. WAHNSINN !
    Und der Plan funktionierte! Die Amerikanischen Bomberpiloten flogen über das Chinesische Meer nach Vietnam. Sahen keinen ( Feind ) und machten wieder kehrt.
    Die Tunnel haben 17 Eingänge, sind knapp 3 km lang, ca. 1.60 - 1.70 hoch, schmal und haben auf 23 meter tiefe einen direkten unauffälligen Ausgang am Meer.
    Momentan befinde ich mich in einen kleinen Bergdorf Zentral Vietnams mit einer malerischen Aussicht 🤗🌝
    Ihr wollt mehr? Dann schaut wieder vorbei... ✌
    Read more

  • Day33

    2 bikes and 3 Buses...

    April 17 in Vietnam

    As always we never want to make our lives easy... We recently heard about the Vin Moch tunnels and found them to be fascinating. This tunnel system was made by a village for them to live in during the war. The tunnels are about 26km in varying direction with various entrances. We just had to go and see them. However, it seems that most tourists either have their own bike or go on a tour which incorporates various other sites and costs a hell of a lot. So obviously we had to try DIY. We asked both the students and various other locals how to get there and it wasn't easy but we decided to go for it anyway with the aim to be in Phong Nha that evening. So the adventure began.

    As we got in quite late the night before resulting in only 4 hours sleep and then getting up for 6am was a struggle! The students were so unbelievably kind and took us on their bikes at 7am to the bus station (10km) out of town and put us on the correct bus.

    Next stop Hồ Xa, the nearest town to the tunnels. The bus journey was very straight forward, but then they dropped us off in the middle of nowhere. We spoke to the locals and one offered to bike us the tunnels and bring us back. We agreed a price, but didn't realise we would all be on one bike! Meh, we jumped on the guys scooter and let's just say I was literally hanging off and holding on for dear life. Not the most comfortable 20 minute journey... By this point we still hadn't eaten so we went to one of the cafes for instant noodle lunch... Not the most fulfilling lunch after such a journey...

    We then went round the tunnels which were actually quite impressive. We then jumped back on the bike for another horrific bike journey back to our bus drop-off. On the way we also chatted with the guy and he said he can put us on a bus to Đồng Hới where we would then catch our final bus to Phong Nhà. It was about 1:30pm when we were dropped off at Đồng Hới. We were absolutely ravishing but the bus dropped us off in the middle of knowhere again (luckily at a bus stop) so we had to ration on Rambutan. We had no idea how long we had to wait and just had to hope that this was the right stop. We waited 40 mins in the hot sun and the bus arrived. We were soooo relieved to be on the last leg. We were exhausted, felt sick from hunger and lack of sleep but we arrived safe and sound! We met a lovely Hungarian guy called Matt who was able to distract us from our true grumpy feeling!

    When we arrived we attempted to nap and then headed out for dinner. I have to admit we did go for pizza... We were craving carbohydrates and luxury. We can't walk past a guy making fresh pizza and not go in... It was yummy and just what we needed!!

    Full and happy we went straight to bed and slept for 12 hours. Bliss!
    Read more

  • Day265

    Vinh Moc Tunnels, Vietnam

    February 26, 2016 in Vietnam

    A whole village of civilians moved underground to avoid bombings during the Vietnam War. Their expansive network of underground tunnels and trenches, with sleeping and meeting quarters, was a great way for me to get out of the wind and rain on the northbound highway.

  • Day154

    Nach Phong Nha

    February 2, 2017 in Vietnam

    Ein Tourbus nimmt uns heute mit Richtung Norden. Phong Nha ist ca. 150 km entfernt und wir werden für die Strecke vier Stunden benötigen. Daran könnt ihr schon die Straßenverhältnisse erkennen. Wir rattern, wackeln und hopsen also durch die Gegend und es ist nicht besonders bequem. Die anfangs noch von Orten gesäumte Straße wird kleiner und Landschaft kommt zum Vorschein. Viele Reisfelder, nun auch Wälder und Hügelketten. Dazwischen immer wieder Dörfer. Über Kühe und Wasserbüffel an oder auf der Straße wundern wir uns bald nicht mehr.
    An der Ruine der katholischen Kapelle Tháp Chuông (im Krieg zerbombt) machen wir eine kurze Pause. Dahinter steht eine im Bau befindliche neue Kirche im Stil einer Pagode. Das mutet schon komisch an, denn auf der Spitze ist ein Kreuz. Dieser Ort ist für die Vietnamesen eine wichtige Pilgerstätte.
    Wir fahren nun durch die Quang Binh Provinz, der im Vietnamkrieg am stärksten betroffenen Region. Hier war fast alles zerstört. Wir sehen auch den Ben Hai Fluss, den ehemaligen Grenzfluss zwischen Nord- und Südvietnam. Über ihn spannt sich die 230 m lange Hien Luong Brücke, im Krieg ständig zerstört und wieder aufgebaut.
    Wenn man bedenkt, das das alles noch nicht lange her ist und die meisten Häuser erst 40 Jahre alt sein können und wenn man dazu noch sieht, wie ärmlich und einfach manche Leute wohnen, dann ist das doch sehr bedrückend. Dazu kommt, das die gesamte Gegend immer noch nicht minen- und bombenfrei ist!
    Read more

  • Day101

    101. nap: DMZ túra

    January 13 in Vietnam

    Az előző esti bankkártya mizériának köszönhetően zűrösen kezdődött a reggel. Mivel ez volt az utolsó teljes napunk Huéban, másnap reggel pedig ki sem nyitott a bank, mindenképpen vissza akartam aznap szerezni a kártyámat. Judittal tanakodtunk, hogy ha nem tudjuk megbeszélni a szervezőkkel, hogy minket szedjenek fel utoljára, akkor csak ő menjen el DMZ-zni (Demilitarized Zone), hogy legalább egyikünk lássa. Konszenzusra végül nem jutottunk, úgy éreztem egyedül nem akarna elmenni erre a kirándulásra.

    Úgyhogy átmentünk az utazási irodába és gyorsan felvázoltam az egyik nőnek, hogy ez a helyzet, próbáljuk már meg elintézni, hogy negyed órával később a fióknál szedjenek fel minket. Ő értette a problémát, de látszott rajta, hogy jesszusom, el kellene kicsit térni a nagy gonddal megolajozott tervtől, ehhez pedig nem fűlik a foga. Jó, akkor majd megbeszélem a sofőrrel hátha vele kicsit egyszerűbb egyezkedni. (És akkor rövid side note: biztos voltam benne, hogy több helyen meg kell majd még állni begyűjteni az embereket, a fiók pedig durván 250 méterre volt tőlünk - szerintem a matek eléggé adta magát.)

    Végül utóbbi lépésre nem volt szükség, mert előkerült egy másik nő, aki ledumálta a kisbusz vezetőjével, hogy ugyanide jöjjön vissza értünk miután mindenkit összeszedett. Mi pedig elrohantunk a bankba, amit olyannyira nyitáskor értünk el, hogy még zárva voltak a kapui. Szerencsére a hivatalos nyitás után pár perccel befutott az első alkalmazott, kinyitotta a fiókot, majd türelmesen végighallgatta a mesém és elment kibányászni a masina mélyéről a kártyám. Öt perc sem kellett és már visszafele sétáltunk a találkozási pontig.

    A kisbuszban az utolsó két hely jutott nekünk: Judit a legkényelmetlenebb helyre szuszakolta be magát, a kerekek miatt magasabb padlójú kettes ülés belső helyére, én pedig a hátsó négyesen egy amerikai srác mellé kerültem. A túra egy jó másfél órás utazással indult, ami során előbb összeszedtük az idegenvezetőnket, majd elindultunk az első megálló felé.

    A program a tipikus vietnámi vezetett túrákat idézte: elrohanunk egy rakás helyre ahol mindent is megnézünk, közben valahol elköltünk egy kellemes kis ebédet, de igazából ezt is csak futtában, mert annyi mindent akarunk egy napba belesüríteni, hogy időnk bámészkodni igazából sehol sem lesz.

    Első megálló: az út mentén megálltunk egy látszólag teljesen randomnak tűnő helyen, ahonnan megcsodáltunk a messzi távolban egy dombot. A domb tetején valamikor egy rádiótorony állt, ami az amerikai háborúban biztos fontos szerephez jutott, de az ismertetőben ennél a résznél őszintén szólva valószínűleg bóbiskoltam, mert semmire sem emlékeztem belőle. Mindegy is: dombtető a távolban, csináltunk két képet, majd mentünk tovább.

    A következő pont még az elsőnél is viccesebb volt, ezúttal ugyanis egy “minority village” mellett álltunk meg fényképezni. Na mármost Vietnámban ilyen faluból vidéken minden kilométerre jut fél tucat, ráadásul néhány kósza marhán kívül igazából csak házakat láttunk, embert egy darabot sem. És erre az egészre volt kb. öt percünk. Annyira lelkesek voltunk, hogy itt sokan már ki sem szálltak a buszból.

    Ezután elmentünk megnézni a Ho Chi Minh-ösvény egyik ágának elejét. Az ösvényt a háborúban arra használták, hogy északról fegyvereket és ellátmányt csempésszenek a frontvonalak mögött a déli országrészbe. Mivel a szomszédos, papíron független Laoszon és Kambodzsán haladt egy jelentős része, sikeresen hozzájárult Vietnám nyugati szomszédainak súlyos bombázásához is. Az ösvénynek ezen a végén a Dakrong híd található, amin a mai napig számottevő forgalom halad át és minden egyes kamionra úgy berezonál a híd, hogy azt hittük belepottyanunk az alattunk hömpölygő folyóba. Ha a híd nem is volt különösebben szép, ezt a feature-t azért kimondottan élveztem.

    És ezzel még mindig nem volt vége a délelőtti programnak, aminek a csúcspontja, a Khe Sanh katonai bázis még várt ránk. Az egykori amerikai bázis szinte a Lao Bao határátkelő szájában található, jelenleg háborús relikviák vannak itt kiállítva, a látogatói központban pedig fényképek mesélnek az 1967-68 során itt zajlott véres ostromról. Nem rossz, de annyira kevés eszközt lehet csak megnézni, hogy önmagában ezért szerintem nem érdemes elballagni a laoszi határig.

    Khe Sahntól bő egy óra volt visszatérni a főútra, itt megebédeltünk, majd elindultunk északra megnézni a DMZ-t és a Vinh Moc alagút maradványait. Előbbi igazából csak annyiból állt, hogy a busz kicsit lelassított a megfelelő helyen, az idegenvezetőnk pedig kimutatott az ablakon, hogy ni, itten van az a híd, ami átível a DMZ-t jelentő folyó felett.

    A túra fő attrakcióját jelentő Vinh Moc alagút viszont nagyon érdekes és nyomasztó volt, pont olyan, amilyennek elképzeltem. Amikor az amerikaiak (arra gyanakodván, hogy a helyiek sutyiban az északiakat támogatják élelmiszerrel és fegyverekkel) elkezdték a régiót bombázni, az itt lakók úgy döntöttek, hogy leköltöznek az állandó fenyegetettség alól a föld alá. Évek munkájával közel két kilométeres alagútrendszert vájtak a földbe, ahol nagyjából 60 család vészelte át a támadásokat. A járatokat eleinte tíz méteres mélységbe vájták, majd amikor az amerikaiak komolyabb anyagokat kezdtek szórni az égből, fokozatosan egyre mélyebbre költöztek, egyes részeken egészen harminc méteres mélységig is leástak. A barlangokban lakóhelyeket, konyhát és szülőszobákat alakítottak ki, de ástak kutakat is a vízellátás biztosítására.

    Az alagútnak mi csak egy pár rövid járatában mentünk végig, és azt kell mondanom, elképesztő elszántságra vall, hogy ezt emberek így végig tudták csinálni. Hogy mennyire klausztrofóbikus az egész az még csak a jéghegynek a csúcsa, a családok ugyanis kb. 2 négyzetméteres lyukakban éltek, szülők és gyerekek együtt. És közben minden nap több tonnányi bomba ropogott a fejük felett (számítások szerint az amerikaiak minden egyes itt lakóra hét tonna bombát dobtak le - nem is értem hogyan, de a bombázásokat mindenki túlélte).

    Az alagút megtekintése után elindultunk vissza, de mielőtt kidobtuk volna az idegenvezetőnk, még megálltunk megnézni egy katonai temetőt, ahol a sírok jelentős része ismeretlen vietnámi katonát rejt. Ezután viszont már tényleg csak a buszozás maradt hátra a hosszúra nyúlt és sűrű kirándulásunkból.

    Mit is mondhatnék még összefoglaló gyanánt? Ha van olyan mondás, amit minden túraszervezőnek a szíves figyelmébe ajánlanék, akkor az biztosan a “Kevesebb néha több” mantra lenne. Nem lett volna semmi bajom ezzel a nappal, ha nem akarják feleslegesen hülyeségekkel telezsúfolni. Az első három, még csak minimálisan sem értelmes megállót bőven ki lehetett volna hagyni anélkül, hogy bárkinek a fedélzeten hiányérzete lett volna. A bázis és főleg az alagutak viszont szerencsére érdekesek voltak, azokért megérte végigcsinálni ezt a helyenként kicsit bohózatba hajló napot.
    Read more

  • Day23

    The DMZ

    October 21, 2017 in Vietnam

    Another early start for us this morning! Our hotel kindly allowed us to order some breakfast before we left at 7am for our bus ride and tour up to the old de-militarised zone between then North and South Vietnam. The morning was spent heading up to Dong Ha where we picked up our tour guide, a lady called Thu, before continuing up to part of the Ho Chi Minh Trail and seeing the river which was used to transport weaponry from the North to the South. Then we went to the remains of the Khe Sanh American Military base which has been converted into a museum. It contains some helicopters, tanks and planes used in the war as well as rebuilt old bunkers. As we were wandering around we saw a bride and groom having wedding photos taken which seemed slightly strange...
    Our next stop was an ethnic minority village, the bus pulled over at the side of the road next to a few wooden-stilted houses with children and animals outside. We were expected to go and take photos of this, but most on the tour felt this was an invasion of privacy and unnecessary.
    After a particularly unspectacular lunch but a good chance to catch up with some of the others on the tour, we were back on the bus and heading to the Vịnh Mốc tunnels. These are a network of hand dug tunnels just under 2km long which go down in three levels to a maximum of 30 metres with multiple entrances and exits. Inside the tunnels there were small holes 2m x 2m for each family to live, a maternity room, a meeting room, wells and one toilet. The tunnels were used for around 6 years to hide from the American bombing and families could hide out for up to 5 days at a time. Ducking through these tight spaces made us realise how difficult and cramped it must have been.
    Our last stop was a war cemetery built on the remains of an American firebase with 3000 graves, most of which were unnamed, being told this is one of the smaller cemetery's of its time just brought home how many lives were lost.
    Back in Hué we booked our bus for tomorrow, not an early start for once! Then settled on another great indian for dinner. We met a couple who have been traveling for 11 months so far, they had some great stories and they gave us some good advice. (Especially for India)
    Read more

  • Day12

    DMZ Run : It's Tricky

    March 21 in Vietnam

    You know me. I like to keep these write-ups breezy. I shoot for an irreverent tone, keep any criticisms tongue-in-cheek, and maintain relative detachment from facts and detail whilst delivering accounts of interesting occurrences that reflect our personal experience with a brand of wit that has been reviewed as both 'trys too hard' and 'must try harder'. When we in the future leaf back through the hardback copy of this travel book I sincerely hope it will bring back memories, bring a smile and above all else be a concise record of our trip without any superfluous sentences or unnecessary pentasyllabic words or tiresome lists of exemplar alternatives inserted only out of pure self-indulgence on my part so as to satisfy my own personal penchant for meta-commentary.

    I mention as there may be a degree of tonal disparity with today's entry. We had booked, and took, a 10-hour day trip to the former DMZ (De-Militarised Zone) wherein we saw and learnt about a great many things that aren't at all funny. I'll be trying for a nuanced spirit, trying harder than usual without trying too hard, but will shy from making the heavy light.

    It will be tricky; I did go back and forth on the blog title but figured I was moderately safe with an obtuse pun that doesn't really work and references something that hasn't been relevant since the 90s. Well, I guess it's like that, and that's the way it is. Huh.

    We'd arranged to be picked up at 7:30am, giving us just enough time to grab breakfast first. Unfortunately for our driver the road outside our hotel, The Times, is currently a-changing; the resurfacing works blocking the through-road and meaning that although he could reach the front of our hotel we had to very very slowly reverse out of the narrow alley before we could get going.

    Our first stop was to pick-up our English-speaking tour-guide in a town on the way that was sufficiently unnotable to not make a note of. She was wearing a very loud top emblazoned with the massive words 'CHOOSE JUICY', designed by Juicy Couture. This, we felt, might jar slightly with the serious history she'd be imparting through the day. It did.

    We first travelled along the Highway of Horror. As a result of the Easter Offensive of 1972, the nearby Quang Tri province was lost to the North and people fled down this highway, the only escape route. Many, many people died, as is reinforced by the many gravestones in the one of many cemetaries we visited. We had to cross an active railway on foot to reach it and our driver was nearly hit by a train as it's nigh impossible to tell the horn of an oncoming train from the stupid amount of horns being honked by highway traffic. I saw a Caramac wrapper on the railway track and remarked I was surprised this particular snack had made it's way to Vietnam and wondered if they still made them in the UK as I've not seen them for ages. Woody told me they do.

    Next we visited Long Hung Church. This place was subject to 8 days of continuous attack and bombings during the same offensive, and it shows, being little more than ruins. It has been kept as it was, with its remaining walls strewn with bullet-holes. Tourists used to be able to pry bullets from the wall as souvenirs, but they're all gone now.

    We next passed by The Rockpile, which was a US Marine outpost atop an outcropping of rock in the shape of a gigantic pile, hence the imaginative name. It was smart positioning as the pile was unscaleable, with marine shifts being facilitated with helicopters. As such, we couldn't drive up it and could only see it from afar, illustrating a poor lack of aforethought on the part of the Americans who should really have predicted it's future pertinence as a tourist attraction. We took a selfie, as objectively this wasn't too depressing.

    During a walk through a small village we remarked on the ubiquity and versatility of bamboo, which the locals seemed to be employing for a dizzying myriad of purposes. In the west we're giving Nobel prizes to Graphene and the Vietnamese have been using the true wonder material for centuries.

    After viewing but not crossing the Dak Dong Bridge, a key junction of the Ho Chi Minh trail that was used by the North to transport troops and supplies during the Vietnam War (which incidentally the Vietnamese refer to as the American War, for obvious reasons), we visited a former combat base, now a coffee plantation. Mark and I had some coffee and Mark bought some coffee and Woody still doesn't like coffee and then we went for lunch.

    Following some average grub at a place packed with coach parties so you know it was overpriced but it's still Vietnam so it was embarrassingly cheap, we went north to the actual DMZ zone. The rocks and hills suddenly disappeared entirely and we were in a wide, flat space filled with paddy fields. We reached the Ben Hai River, the natural divisional boundary between the former North and South Vietnam, and walked over the Hien Luong Bridge that crosses it. In the middle there's a line representing the formal border. In addition there's something called the 17th parallel that was a proposed but unused border line but I don't know what that is and didn't want to ask because everyone else seemed to know already.

    On both sides of the river there were enormous loudspeakers that had once been used by each side to broadcast propaganda at incredible volumes at one another. Both sides also used to compete to make sure they had the highest flagpole, regularly destroying their opponent's and forcing repeated, hasty rebuilds. Such juvenile japes, reminiscent of prank-wars between rivalling summer camps in films I've never seen but have seen referenced sufficiently to know they must be a thing, sounded quite amusing and brought a temporary touch of levity to the day's mood. It was easy to imagine a Vietnamese Rowan-Atkinson-type uttering sardonic quips pertaining to such events in Blackadder Goes Pho.

    Our final stop was the Vinh Moc tunnels. These were subterrainian tunnel dug into the clay over thirteen months and occupied intermittently for five years by the local farming community of circa 100 people in a similar fashion to an air-raid shelter. We were able to go underground through the tunnels and view the pokey living and utility spaces.

    It was set over three levels down to a depth of 23 metres. We were given some plastic, made-in-cheapest-part-of-China, 'Baby's First Flashlight'-standard torches to help light our way through. Mark and I had to duck for most of our time underground as the ceilings were constructed intentionally low so as to be burdensome should Americans ever infiltrate, again showing poor precognition as to the site's future commerciality. Exploring the tunnels was admittedly rather fun (at one point we found the coastline!), though it was harrowing to think how people lived there. There were many impact craters to be seen topside, showing just how under-attack this area had been and how clever an idea and well-constructed the tunnel network was.

    Overall it was a good day. Sombre in places but certainly very interesting; I learnt a lot and would recommend it to others. On the drive back we passed some fields where they were growing peanuts. Our tour-guide spoke excellent English, leaps and bounds ahead of my Vietnamese, but it transpired she couldn't quite pronounce 'peanuts', unintentionally omitting the 't' sound. We passed a lot of such fields, necessitating frequent repetition. It would have been more embarrassing to correct her.

    Dinner will be addressed separately.
    Read more

  • Day129

    Khe Sanh

    February 6, 2016 in Vietnam

    So endlich komme ich mal wieder dazu. Seit dem 23 Januar bin ich in Vietnam. Der Plan für Vietnam war mit dem Motorrad von Ho Chi Minh City (im Süden Vietnams) bis nach Hanoi (im Norden Vietnams zu fahren) zu fahren. Deswegen war ich die ersten Tage in Vietnam ein Motorrad zu kaufen und überhaupt erstmal lernen Motorrad zu fahren. Vor allem das fahren lernen stellte sich als schwierig heraus. Der Stadtverkehr ist grausam. Nachdem Georg und ich zuerst in einem Shop unser Glück versucht haben sind wir auf verschiedene Touristen getroffen die ihr Motorrad loswerden wollten. Durch geschicktes verhandeln habe ich mein Motorrad für 113€ gekauft. Dementsprechend ist allerdings auch der Zustand bis heute war ich schon etliche Male in einer Werkstatt und habe circa 60€ für Reparaturen ausgegeben.
    Nachdem das geschafft war ging es an das üben. Zum Glück war in der Nähe unserer Unterkunft ein Parkplatz und ein Park. In diesem Park befand sich ein Platz der sich zum üben abgezeichnet eignete. Leider aber nur tagsüber das sich gegen den späten Nachmittag der Platz fühlt. Somit musste wir unsere Abreise aus HCMC und einen weiteren Tag verzögern. Am Tag der geplanten Abreise wolltest zuerst noch die Tunnelsysteme aus dem Vietnamkrieg sehen, die in der Nähe von HCMC sind. Da diese allerdings nicht auf dem Weg lagen und wir nicht frühzeitig loskamen, entschieden wir noch einen Tag länger zu bleiben. So konnte wir schon mal ein wenig üben und durch den verrückten Stadtverkehr fahren. Am 28. Januar könnte dann unser Trip endlich beginnen.
    Von HCMC führte die Route zu nächst ans Meer. Bei 31 Grad und gut ausgebauten leeren Straßen führen wir Richtung Norden an der Küste entlang. Nach circa 600km ging es ins Landesinnere. Im Landesinneren findet man beeindruckende Bergketten. Leider bringen diese aber auch Regen. Und zu dieser Jahreszeit kalte 14/15 grad. Ich weiß das es in Deutschland nochmal kälter allerdings ist ein Temperatur Sturz innerhalb eines oder zwei Tage von fast 20 grad nicht so einfach für den Körper. Vor allem mit komplett durchnässten Schuhen. Somit waren die letzten paar Tage unheimlich kalt für mich. Gerade liege ich mit Wollsocken komplett angezogen unter der Decke und mir ist immer noch kalt. Aber ich will mich eigentlich gar nicht beschweren. Die Landschaft hier in Vietnam ist wirklich beeindruckend und irgendwie nochmal anderes als in den Ländern wo ich davor war.

    P.S.: Ich werde die einzelnen Städte wo wir genächtet haben hinzufügen und dort Bilder zu dem jeweiligen Tag
    Read more

  • Day4

    A screw loose.

    April 22, 2015 in Vietnam

    After the road that wasn't a road we kept on headed toward the vin moc tunnels, but it had take longer than we thought and had gotten dark quickly, with Pims light / horn cable cut, we had to take it steady at night. Me upfront trying to follow my satnav, with Jack following behind Pim keeping his path lit up. Then Jacks bike stalled and he beeped for us to stop. Behind me it turned pitch black, not a good sign. I turned around to stop and help and his bike would not start. almost 11pm, in the middle of fucking nowhere road, thankfully some local kids stopped to help. They guided us to a mech about 2km down the road. I got there first to call the mech and wake him up, it was late and the garage closed. Jack pushed his down with the Pim and the others and made it just before mechanic arrived. The mech stripped the bike in minutes, it turned out a screw came loose in the starter motor and had completely wrecked it! Thankfully he had spares and replaced the parts and started it up no worries. 660 thousand đồng.Read more

You might also know this place by the following names:

Tỉnh Quảng Trị, Tinh Quang Tri

Join us:

FindPenguins for iOS FindPenguins for Android

Sign up now