Velence hajóról
2015年8月29日, イタリア ⋅ ☀️ 22 °CTegnap Velence felé vettük az irányt. Kicsit izgultam hogy nagy népszerűsége ellenére Velence nem lesz nagy szám. Szerencsére csalódtam :-) Erik ügyesen kinyomzta hol lehet parkolni ésもっと詳しく
Tegnap Velence felé vettük az irányt. Kicsit izgultam hogy nagy népszerűsége ellenére Velence nem lesz nagy szám. Szerencsére csalódtam :-) Erik ügyesen kinyomzta hol lehet parkolni ésもっと詳しく
Úgyhogy a szállásunk a kastély mellett de még a főtéren van :-) központibb nem is lehetne. Szuper kis szállás, tetőtéri, igényes, indulunk aperolozni :-)
A mai nap tervek szerint alakul 😀 leszámítva hogy hajnali 4 kor felkeltem és ahogy csetlettem botlottam a szobában Eriket is felkeltettem. 6kor sikerült csak visszaaludni. Szóval reggeli,もっと詳しく
Tegnap lényegében szintén egész nap tengerpartoztunk. Végre nem hullámzott, tudtunk úszni is és együtt is bemerészkedtünk a cuccokat a parton hagyva ( eddig emiatt sokat paráztunk ;-).もっと詳しく
Úgy tűnik ez a nyaralás az újratervezésekről szól. Fél 7-es kelést terveztünk hogy még reggeli után korán lejussunk a strandra. Vegul 8 lett belőle. A strandtól 5 kmre Erik kitett aもっと詳しく
Tripadvisor nyomán kiváló vacsorába futottunk bele Grosetto szélén. A hely ismét rettentő hangulatos volt, megkaptam az egész nap áhítozott halamat is, Erik kis nyuszikát (Gabo, nyugi, nemもっと詳しく
Ma reggel sajnos el kellett hagynunk a kedvenc szállásunkat, még egy utolsó finom reggelivel búcsúztunk a La Villatól és Dinotol, a ház macskájától aki valahonnan kerített egy sültもっと詳しく
A nap végén a Garda Tó déli csücskét vettük célba, mert emlékeinkben élt még a tavalyi étterem, ahol gluténmentes pizzát lehet enni, és mivel tavaly nem sikerült, idén talán eljutunkもっと詳しく
旅行者 Na es kipusztultak a galambok a Szent Markon?:)