China
Xinjiang

Here you’ll find travel reports about Xinjiang. Discover travel destinations in China of travelers writing a travel blog on FindPenguins.

6 travelers at this place:

  • Day19

    Day 19: Ni-Hau Urumqi

    August 8, 2016 in China

    After again 33 hours in the train which I am getting used at. It's not the fastest way of traveling but it's an adventure on itself, especially when you have contact with other traveling people. It's more fun and you feel like you are on a party boat or school trip. So leaving the train was harder this time and than you step outside the train station and you just know it: you are in China. Like falling in a hole of antz, and I had to look for one chinese man also. He found me first, how surprising ;-). Great guy, perfect English helped me with dropping my bag and gave me my tickets for the next 2 trips and even changed money. There I was set to check out Urumqi, the weather was bad, but it was nice to feel some rain after these dry days. It was interesting to see the Chinese part of town and the Islamic part go over in each other this city is famous for it. Time flew and I had to get my next train ;-) Bai- Bai Urumqi.Read more

  • Day35

    Turpan

    March 22, 2015 in China

    Turpan - death valley of China. At night it is freezing cold but by day the weather rivals that of a hot British August afternoon. I arrived at the train station after another overnight train to a mob of men shouting aggressively 'Tulufana, Tulafana!', which in is the local word for Turpan. The province of xinjiang (where the rest of my time in China will be spent) is home to a minority called Uyghur, part of the Turkic ethnic group. They speak Turkic based language and they write in Arabic script. They are very conservative muslims so the women wear headscarfs and the men muslim hats. They don't look Chinese; more Turkish or middle eastern. It is a strange sight.
    I picked a taxi driver from the crowd and waited 45 minutes for the car to fill with other passengers... This involved doing some mainies of the station road shouting 'Tulufana!' out of the window. The landscape is grey and desolate. It is nearly 9am and the sun is only just rising; the whole of China works officially to Beijing time but over here they have 'local time', two hours behind to account for the discrepancy with the sun's movements. It makes organising events a tad confusing.
    I hired a bike from the hostel (where I was the only guest) and set off to explore the old parts of town. Due to the arrid climate of Turpan, houses are made of mud and ancient ruins can be found all over. The streets are lined with people baking naan bread, frying samsas (meat dumplings) and carving up animal meat which hangs off racks. Mosques are everywhere. The best part of cycling round the town, however, was admiring the ornate gates of peoples' houses, hiding a secret world of courtyards. They were fascinating; bright colours, intricate patterns and floral carvings.
    Late afternoon I went to the Emin Minaret. I was a little peeved at the $9 entry fee but when I went in there was a festival taking place. Turpan is known for growing lots of grapes and during winter they bury them underground. Today was the day they dug them up and it was heralded with traditional music and dance. I was in my element as I absorbed the thunderous drumming and shrill cry of the shawm-like instrument. One of the dancers dragged me up to join in. I guess that's what happens when you're the only white person in town...
    Read more

  • Day37

    Kashgar

    March 24, 2015 in China

    After a long overnight train I arrived in the incredible city of Kashgar. Here, the majority of people are Uighur and of Islamic faith. The food and architecture a very middle eastern inflenced. Walking through the old town gives you a fascinating glimpse of a time gone by with people cooking bread, welding door knockers, turning wood and chopping up sheep... As for the latter, I can tell you that they place the sheeps heads on the pavement...
    Along the street you can also sample pomegranate juice and freshly churned vanilla ice cream. They have got the right idea these people.
    Read more

  • Day30

    30. nap: Urumqi

    November 3, 2017 in China

    Nehezen indult a reggel, túlságosan élénk emlékeket hagyott bennünk a hostel fürdőszobája az előző estéről. Az egy dolog, hogy minimum érdekes az elrendezése, de az a kosz és főleg azok a szagok... nem volt egy vendégmarasztaló hely, és akkor még finoman fogalmaztam.

    A pihentető alvásról a kőkemény matracon kívül az is gondoskodott, hogy reggel nyolckor bekapcsolt a csatorna üzemmód a szobában és másfél órán keresztül azt hallgattuk, ahogy a vezetékeken folyik le a víz. És még ki tudja micsoda.

    Gyorsan szereztünk egy kis melegvizet Judit kávéjához, én közben értelmeztem a térképet majd kvázi kimenekültünk az utcára a “friss” levegőre. Urumqi a szél ellenére is elég szmogos volt, Judit gyorsan rögtönzött is egy maszkot az egyik kendőjéből.

    Elindultunk a Xinjiang múzeumhoz, de előtte még beugrottunk kasszát robbantani a Bank of Chinába. Akárcsak Kazahsztánban, itt is erősen limitálják a pénzfelvételt. Kezdem úgy érezni, hogy ez valami keleti összeesküvés a nyugati turisták megkopasztására...

    A múzeum hamar meglett, de addigra már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy kerestünk egy boltot (hogy legyen valami elképzelésünk az árakról), majd ettünk egy forgalmas kis étteremben a sarkon. Kazahsztán után valóságos ízorgia Kína, ezt a részét nagyon vártam már az útnak!

    A Xinjiang múzeum állítólag a tartomány legjobb kiállításaival büszkélkedhet, amit mi nem tudunk megítélni, de tényleg nagyon profi és jó volt a kiállítás. Kínának ez a része több ezer éve lakott, a világon itt található az egyik leggazdagabb leletanyag mumifikódott testekből és bronz- és vaskori használati tárgyakból. A múzeum büszkeségét, a loulani szépséget is megnéztük: egy 3800 éves lelet, egy indo-európai nő szinte teljesen ép múmiájáról van szó.

    A kisebbségi népcsoportokról szóló rész már nem volt annyira érdekes, elég nagy ebből a szempontból az átfedés Kazahsztánnal. Az ideiglenes kiállításból meg csak annyit értettünk, hogy a leletek restaurálása nehéz, de szép szakma, és gyakorlói igazi “táncosoknak” tekinthetőek (ezt nem én találtam ki, hanem a pártpropaganda).

    Kifele még belefutottunk egy lelkes diákcsoportba akik mindenáron fényképezkedni akartak velünk. Aznap este remélem felrobbantottuk a kínai like-vadász szcénát!

    A szálláson sajnos semmi sem változott, pedig bíztunk benne, hogy legalább beraknak a mosdóba egy új füstölőt és meggyújtják. Hiába láttunk annyi télapócsokit előző nap Almaty-ban, attól még sajnos nem lett nekünk Karácsony...
    Read more

  • Day71

    Kína összefoglaló

    December 14, 2017 in China

    Akárcsak Kazahsztán esetén, most is szeretnénk a számok és legek szerelmeseinek egy összefoglalóval kedveskedni.

    Kínában érkezéssel és kilépéssel együtt 43 napot töltöttünk el. Mivel a belépés napját már Kazahsztánnál beleszámoltuk a dikta-túránk költségvetésébe, a napi átlagos költéseknél csak 42 nappal fogunk számolni (és a jövőben is ezt a módszert alkalmazzuk, azaz a belépés utáni nappal kezdünk és a kilépéssel zárunk).

    A fenti módszerrel számolva 6 hét alatt körülbelül 2560 eurót költöttünk el ketten együtt az országban, ami átlagban napi 61 eurót jelent. Ebben majdnem minden Kínával kapcsolatos költésünk benne van: belevettük a repülőjegyeket Almaty-ból Urumqibe, az ExpressVPN havidíjakat (amit kifejezetten csak a Nagy Tűzfal miatt szereztünk be), valamint az utazás költségét is a Hong Kong-i határig. Egy dolgot nem számoltunk csak bele: a kínai vízumokat, amiknek őszintén szólva már nem emlékszünk az árára. Azzal együtt nagyjából 63-64 euróra ugrana a napi átlag, mert a kettő együtt 100 euró közelében volt.

    Akinek nagyon jó a számokkal kapcsolatos memóriája, bizonyára észrevette, hogy Kazahsztánban több volt a napi átlagköltésünk, mint Kínában. Ennek ellenére mi nem éreztük Kínát olcsóbb helynek, a kazah átlagot sajnos jelentősen torzítja három kirándulásunk, amik nélkül közel 20 euróval lenne alacsonyabb ez a mérőszám. Kínában viszont szerencsénk volt és nem egyedül kellett kifizetnünk az egész napos kalandozások árát, mindig akadt egy adag (többnyire belföldi) turista, akikkel osztoztunk a költségeken.

    Azt már a Kínában tanultuk bejegyzésben is írtam, hogy az országban mindenhol lehet olcsón baromi jót enni. Mi nagyon sokszor 30-40 jüant költöttünk ketten együtt egy vacsorára (egy jüan az utazásunk és az írás idején is 40 forintot ért) amivel még jól is laktunk. Nyilván kevesebből is meg lehet oldani egy étkezést, de mi szeretünk napi legalább egyszer meleget enni. És Kazahsztán után kimondottan vártuk, hogy változatos ízekkel bombázhassuk az ízlelőbimbóink.

    Szállás fronton is elég jó a helyzet, mi többnyire kétszemélyes szobákban aludtunk, sokszor 100 jüan/szoba/éj alatti áron. Két próbálkozásunk volt hostelekkel, egyik sem sült el jól, Judit a második után mondta is, hogy ezzel Kínában inkább ne kisérletezgessünk többet. Sokkal olcsóbb nem is lett volna, egy hostelben jellemzően 30-40 jüant kérnek el egy ágyért. A legtöbb helyen ráadásul egyáltalán nincsen “mixed dorm”, szóval akik párjukkal utaznak, készüljenek fel a külön szobában alvásra.

    A helyi tömegközlekedés nevetségesen olcsó, a buszokra ugye 1-2 jüan a jegy amivel a teljes vonalat be lehet járni. A metróra külön jegyek kellenek, ezek többnyire 2 jüannál kezdődnek és a megtett távolsággal egyre drágábbak lesznek. Kunmingban talán lehet 10 jüannyit is utazni, de azzal az ember már másfél órát ül az észak-déli vonalon. Nem ez a tipikus élethelyzet egy turistának.

    A távolsági közlekedés sem drága, leszámítva a soft sleeper jegyeket a régebbi típusú vonatokra, amiket valamiért kétszer annyiért adnak, mintha hasonló távon az ember az újabb és sokkal gyorsabb vonatokkal utazna. Aki nálunk érzékenyebb az árra, még mindig mehet hard sleeper kocsival, ezt mi Kínában nem akartuk kipróbálni. Ez majdnem olyan, mint a kazah harmadosztály, csak nem kettő, hanem három ágy van egymás felett - és minden kínai ismerősünk szerint állandó a kocsiban a cigifüst. Illetve még egy jó tanács azoknak, akik szeretnék kicsit megfogni a kiadásaikat: ne Ctripen vegyétek meg a jegyeket, hanem baktassatok el az állomásra (vagy akár egy kihelyezett pénztárhoz), sokkal olcsóbban fogtok a kalandból kijönni.

    Egy olyan terület persze akad, amiben Kína messze Kazahsztán előtt jár már: a belépőjegyek egészen horribilisen drágák tudnak lenni. A nagyobb látványosságokért szemrebbenés nélkül elkérnek 200 jüant, de sokszor a futottak még kategóriás, századik ugyanolyan pagodába is csak 80 jüan ellenében engednek be.

    REVISITED
    Kínát ennyire rövid idő alatt képtelenség megnézni. Talán Európa és az USA lehet annyira elképesztően változatos, mint ez az ország, de lehet még az USA sem tud ezzel versenyezni. Kínában szinte minden megvan, az érintetlen, változatos és sokszínű természettől a több ezer éves történelmen át a modern nagyvárosokig mindent megtalál itt az ember.

    Mi azt már az indulás pillanatában eldöntöttük, hogy most nem megyünk el Pekingig, mint ahogy ki fogjuk hagyni Shanghait és lényegében az egész keleti partot is. Nem voltunk Tibetben, lényegében alig láttunk valamit a Jangcéból és Dél-Kínából. Ha kicsit jobban utánanézünk, egészen biztos, hogy több hónapnyi utazásra elegendő anyagot tudnánk összegyűjteni. Úgyhogy Kazahsztánnal ellentétben most meg sem próbálunk tippeket adni: Kína hatalmas, gyönyörű és szinte minden sarkon tud valami lenyűgözőt mutatni. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk az országot.

    LEGEK KÍNÁBÓL
    Kínában összesen 8585 km-t utaztunk, amibe a repüléssel megtett távolságot nem számoltuk bele. Sokáig úgy nézett ki, hogy nem fogjuk tudni lenyomni Kazahsztánt (8302 km), de az utolsó napra hagyott vonatozással új győztest hirdethetünk. Mivel a tervezett úticélok lényegesen kisebb országok ezeknél a behemótoknál, valószínűleg már semmi sem fogja Kína elsőségét veszélyeztetni.

    * Legjobb város: egyértelműen Dunhuang. Chengdu és Xi’an belvárosai sem rosszak, de közelébe sem érnek a sivatagi oázisnak.
    * Legrosszabb város: Juditnak egészen biztos Urumqi. Nekem nem volt olyan hely, ahol kifejezetten rosszul éreztem volna magam. Ha valamit muszáj választani, akkor szintén Urumqi.
    * Legjobb látnivaló: Judit a pandákra szavaz, én viszont ha akarnám sem tudnám megmondani. Dunhuang, a nagy fal, Yuanyang rízsföldjei, Labrang, az agyaghadsereg és Yangshuo, kb. ezek lennének a lista tetején valamilyen sorrendben.
    * Legfeleslegesebb megállónk: Hami. Semmi baj nincs a várossal, csak mindent zárva találtunk amikor tiszteletünket tettük arra.
    * Legjobb szállás: talán Jiayuguan, ahol rendes zuhanyzónk volt. De szorosan ott van a nyomában Xi’an és a Mrs. Panda Hostel is Chengduból.
    * Legrosszabb szállás: Urumqi. Fényévekkel előzött minden mást, még a sötét sikátorban eldugott lanzhoui hostelt is.
    * Legjobb szállásadónk: Justin (Xiahe) és Richard (Pugao), holtversenyben. Mindent megtettek azért, hogy szuper élményekkel távozzunk a helyről.
    * Legfinomabb vacsoránk: utolsó este Yangshuoban a csináld magad wok.
    * Legolcsóbb ebédünk: Turpanban sikerült 2,5 jüanért egy akkora ízesített lepényt vennünk, hogy azzal mind a ketten degeszre tömtük magunkat.
    * Legdrágább étkezésünk: Dunhuangban a vega étteremben 270 jüant hagytunk az asztalon.
    * A cég akinek a legjobban fogunk hiányozni: a Daliyuan, akiknek az epres krémmel töltött Fuma Pie-ából szerintem több tonnányit megettem Kínában. Nem lepne meg, ha a visszaeső kereslet azóta magával rántotta volna a mélybe a részvényárfolyamukat.
    * Az út legmagasabb és legmélyebb pontjai: Xiahe (3000 m) és Turpan (-154 m).
    * Az ország legcukibb lakói: Chengdu pandái.
    * Legkeményebb reggel: Xiahe-ban arra ébredni, hogy kint -10 fok van és lefagyott az ablak (Judit). Nekem pedig az a pillanat, amikor a Kunmingba tartó vonaton békésen mostam a fogam a reggeli ébredés utáni kómában, amikor egy fickó bejött a mosdóba és izomból kifújta mellettem az orrát a csapba.
    * Legnagyobb szám egy kilométerkövön: 2498, a G30-as autópályán jött velem szembe, már Hami után. Ha nem bambulok el Urumqiből Turpan felé, simán meglenne a 3000 is.
    * Legfeleslegesebb szuperképesség: Kínában is gyarapodtunk egy ilyennel, Lanzhouban az utolsó este az egyik szobatársam álmában csámcsogott.
    * Legnagyobb köcsög: ezt a kollektív díjat minden kínai férfinek ajánljuk, akik képesek a dohányozni tilos tábla előtt rágyújtani a mosdókban.
    Read more

  • Day31

    31. nap: Urumqi parkjaiban

    November 4, 2017 in China

    Szombat lévén kicsit lassabban ébredt fel a ház, úgyhogy reggel megúsztuk a csatorna filharmónikusok újabb koncertjét. Megint a recepción kezdtünk, kunyeráltunk egy kis meleg vizet és egy bögrét a főnöktől, aki most is nagyon lelkesen segített nekünk - nagyon nagy kár, hogy a jófejséget és ügyfélközpontúságot Booking.com-on csak egy kategóriában fogom tudni figyelembe venni az értékelésnél.

    Kérdezte merre megyünk, a válaszra, hogy a Hongshan parkba már egyből mutatta is merre kell elindulni. Ne is menjünk busszal, gyalog 20 perc. Ebben egy kicsit azért kételkedtem, mert még a Baidu is kétszer ennyi idővel kalkulál gyalogosan, plusz biztos nem egy irástudatlan külföldit tekint referenciának az algoritmus, aki ráadásul naívan azt hiszi, hogy a város nevezetes parkját több irányból is meg lehet közelíteni...

    Szóval odafele kicsit kavarogtunk a városban, ahol látszólag minden háztömbre jut egy, de inkább két rendőrörs. Sebaj, egyre rutinosabban köszöngettem a biztonsági ellenőrzéseknél, a táska is már szinte magától leugrott a hátamról a nap végére, ha csak egy fémdetektoros kapu közelébe értünk.

    A Hongshan park Urumqi szívében található, ahol egy meredek sziklafalra a város lakói (nyilván jobb dolguk nem lévén) összehordtak egy rakás termőföldet, hogy különböző fákat és bokrokat tudjanak ültetni a szent cél érdekében. Az eredmény tényleg kellemes lett, bár a bejáratnál található kiszáradt és elmocsarasodott csónakázótavak elég szomorú látványt nyújtottak.

    Megmásztuk a dombot, útba ejtve a kilátókat, az elhagyatott felvonóállomást valamint a csúcson található, teljesen semmitmondó piros sztúpát. A múzeum nem érdekelt minket, viszont a buddhista szentélybe bementünk körbenézni. Dél-kóreai flashback volt, bár nekem itt jobban tetszettek a díszítések - és szerencsére az alapvető tudnivalókat angolul is kiírták a bejáratnál, így nem éreztük magunkat teljesen tanácstalannak, hogyan illene viselkednünk.

    A parkot elhagyva már a belvárosban találtuk magunkat számtalan pláza és bolt között, amin felbátorodva el is indultunk keresni egy mobiltelefon árust, hogy vegyünk egy helyi SIM kártyát. Végigjártunk ötöt mire kikötöttünk egy olyan China Mobile üzletben, ahol hajlandóak voltak foglalkozni az üggyel (mindenhol máshol egyből kínai személyit kértek tőlünk). Nem tartott azonban sokáig az örömöm, mert az angolul egyébként kifogástalanul beszélő ügyfélszolgatos lány közölte, hogy kelleni fog neki az útlevelem kínai fordítása is (!!!). Hogy minek, azt nem tudta elmondani, de kell. Szuper.

    Az egész szarakodástól el is ment a kedvünk a további “vásárolgatástól”, úgyhogy Urumqi másik nagyobb parkján, a People’s Parkon keresztül hazasétáltunk. Itt egy csomó, valami ősi kínai játék fölött véres küzdelmet vívó öreg bácsikába botlottunk, akik 10-es (de néha nagyobb) csoportokba verődve és egymást túlkiabálva stratégiáztak. Vicces látvány, ahogy a “nézők” időről-időre a kis hokedlijükkel együtt áttelepülnek egy másik asztalhoz, hogy ott folytassák az öldöklő küzdelem megvitatását.

    A szálláson még gyorsan megvacsoráztunk, összeszedtem amit csak tudtam Turpánról, hogy másnap net nélkül is boldoguljunk a városban. Bár a végére én egészen megkedveltem Urumqit,már mind a ketten vártuk, hogy útra keljünk - ez a hostel kicsit sem fog nekünk hiányozni.
    Read more

  • Day32

    32. nap: Turpan

    November 5, 2017 in China

    Reggel rögtön egy fontos tapasztalattal lettünk gazdagabbak: ha kérdezni szeretnél valamit, nem érdemes halogatni és arra alapozni, hogy reggel “úgyis ébren lesz a tulaj” és majd akkor megbeszélitek. A fickó ugyanis békésen szunyókált a szobájában egy hálózsákba tekeredve, és sem a köszönésemre, sem az egyre hangosabb kopogásomra nem ébredt fel.

    Csak hogy érzékeltessem a problémát: tudtuk, melyik állomásról indul a buszunk, azt viszont nem, hogyan lehet oda eljutni és hol van az az állomás. Van ugyan Baidu térképünk, ami biztos kiválóan működik egy kínai kezeiben, de egyáltalán nem tud angolul (nem csak az alkalmazás, a térképen sincs egyetlen rohadt fordítás sem) és keresni is csak kínai írásjelekkel lehet benne.

    Szerencsénkre előkerült a főnök egyik haverja, akivel korábban már mi is találkoztunk, gyorsan megmutatta hova kell mennünk és melyik buszok lesznek jók nekünk.

    Könnyesnek éppen nem nevezhető búcsút vettünk első kínai szállásunktól és kimentünk a pályaudvarra. Út közben a sofőr valamiért úgy döntött, hogy két megállóval a terminál előtt mindenkit leszállít a járműről, úgyhogy gyalogosan is felfedeztük Urumqi déli részét.

    Jegyet simán kaptunk, ez a járat szerencsére elég sűrűn megy így várnunk sem kellett sokat. Az út kietlen, kopár tájon át vezetett, de a kazah sztyeppékkel ellentétben a környező hegyek itt jelentősen javítottak az élményen. A változatosságáról a látvány mellett az is gondoskodott, hogy (számunkra) a legváratlanabb pillanatokban álltunk meg biztonsági ellenőrzésekre.

    Turpan már tényleg a sivatag közepén található, nem kell persze Szahara szintű homoktengerre gondolni, de sok növényzet nem marad meg a környéken. A város valószínűleg utazásunk legmélyebb természetes pontja is egyben, -150 méteren fekszik. Fontos megálló volt a selyem út északi szakaszán, így a környék nagyszerű látnivalókkal büszkélkedhet. Azt terveztük, hogy a kora délutáni érkezés után még szétnézünk a városban, másnap pedig megnézünk mindent amit csak tudunk a város körüli látványosságokból.

    Ahogy mondani szokták, ember tervez, Isten végez, a gépezetbe most is került egy aprócska kis porszem. Az történt, hogy még Urumqiben megnéztük a hostel értékeléseit és ott találtunk egy olyan figyelmeztetést, hogy a címüket nem jól tudja a Booking.com. Sebaj, a Lonely Planet is tudott róluk, elmegyünk arra a címre. Nincs messze, 1-1,5 km lehet csak a pályaudvartól...

    A távolságot illetően nagyon nem is lőttünk mellé, elsőre és egészen gyorsan megtaláltuk a hostelt.

    Ami viszont teljesen be volt zárva. Ezen a ponton kicsit kezdtünk izzadni és ennek nem csak a meleg volt az oka. Most mi legyen? Bementünk egy random hotelbe ahonnan ki is dobtak minket, mondván ők nem fogadhatnak külföldi vendéget (bezony, Kínában még erre is figyelni kell). Csak azt nem értem, akkor minek küzdöttünk a biztonsági ellenőrzéssel a bejáratnál...

    Gyorsan konzultáltam a Lonely Planettel és azt találtuk ki, hogy elmegyünk a Turpan hotelbe, ha benne vannak a könyvben csak fogadnak vendéget kínai személyi nélkül is. Na meg a Booking is azt állította, hogy a hotel hátsó udvarán található a szállásunk, hátha ezúttal nekik lesz igazuk. Nagyon szurkoltunk, hogy így legyen.

    Régen örültünk már annyira a saját tévedésünknek, mint amikor megláttuk a képekről már ismerős boltívet. Becsekkoltunk a hostelbe, lepakoltunk, megünnepeltük, hogy saját és egészen tiszta fürdőt kaptunk, majd visszamentem a recepcióra egyeztetni a srácokkal, hogy másnapra le tudják-e nekünk szervezni az egyik túrát. Estére ígértek választ, úgyhogy felszabadultan indultunk el vacsorát szerezni és bevásárolni.

    Mire visszaértünk, a szervezésben nagy előrelépés nem történt, de ártatlan kérdésemre az új recis lány gyorsan telefonált egyet, majd azt mondta minden rendben, reggel fél tízkor jön értünk az autó. Köszi-köszi, gyorsan befizettem a részvételi díjat és ezzel tökéletes “minden jó, ha jó a vége” érzéssel zártuk a napot.
    Read more

  • Day33

    33. nap: Jiaohe

    November 6, 2017 in China

    A túránk elvileg 9:30-kor indult és bár pár percet késtünk, ez szerencsére senkinek sem tűnt fel: a kisbuszunk még nálunk is pontatlanabb volt. Nem teljesen értettük mi fog történni, mert útitársaink között volt két teljesen kinyalt, magassarkúban virító lányka is, de senki más nem jelentkezett értünk, úgyhogy beszálltunk a buszba.

    A túra öt állomásból állt. Első megállónk mindjárt Turpan határában, a Karaz múzeum volt, ami a Közép-Ázsiában kifejlesztett és elterjedt öntözési módszert mutatja be. Nem volt annyira szerencsés a kiállítás felépítése, mert ahelyett, hogy egészben elmagyarázták volna mi is történik itt, egyből az egyes részeket mutatták be. Amennyit összeraktunk belőle, az alapján a karaz három fő részből épült fel: a függőlegesen ásott kutak hozták felszínre a vízt; ezt föld alatt ásott vízszintes járatokkal juttatták el az öntözni kívánt területekre; végül a felszínen ásott csatornákban tárolták az öntözésre szánt vizet.

    Őszinte meglepetésünkre mire kiértünk a múzeumból a buszunk nem volt már sehol. Kínai útitársaink nem tűntek kétségbeesettnek, inkább megrohamozták a parkolóban mazsolát áruló néni standját. Negyed órán belül a kisbusz is megkerült, viszont egyik drága kolléga (a bagolymintás táskájával) erről egyáltalán nem vett tudomást - az ingyenes kóstolgatást mégsem hagyja ott fél tucat, csak rá várakozó ember kedvéért! Végül a sofőr igazán illetlen módon rádudált, ezzel végetvetve az idillnek.

    Az intermezzo után folytattuk az utat nyugatra, ahol Jiahoe romjai vártak ránk. A város az egyik legnagyobb kiterjedésű (több, mint 6000 lakos élt itt egykor) és legrégebbi (1600 éves) ebben a kategóriában. Egy folyó által határolt, közel másfél kilométer hosszú szigeten épült a sivatag közepén. A házakat és utcákat nagyrészt a talajból vájták ki, illetve a kitermelt földből készített építőanyagot használták. A település méreteire jellemző, hogy nem egy, hanem három hatalmas buddhista szentélyt is felhúztak a szigeten.

    Ennek a napnak nem véletlenül lett “Jiaohe” a címe: a romok is és a környező táj is lenyűgözőek. A rossz minőségű alapanyagok és földrengések ellenére is nagyon jó állapotban megmaradtak az épületek, sok helyen még ma is állnak a több méteres falak. A sziget végében álló 101 sztupáig sokat kellett sétálnunk, de minden fáradozást megért a látvány.

    Szóval Jiaohe teljesen magával ragadott minket, igyekeztünk minden utcát és kis zeg-zugot bejárni és megnézni. Az időnk viszont véges volt, így visszaballagtunk a shuttle-höz, ami rövid kocsikázás után letett minket a bejáratnál. (Kínában sok helyen a jegyiroda szándékosan jó messze van a tényleges látnivalótól, hogy még az ide-oda buszoztatást is ki tudják fizettetni az emberrel.)

    Eddig nyugatra mentünk, a hátralévő programok viszont Turpantol keletre vártak minket. Visszamentünk a városba, ahol a sofőr egy lepulkant étteremnél kitett minket ebédelni. Mi inkább vettünk az utcán egy lepényt és elnyammogtuk amíg a többiekre vártunk (2,5 jüan volt, szeritem ennél olcsóbb ebédünk nem lesz az egész úton).

    A délutáni első megálló a Flaming Mountain volt, amit Kína egyik nagyregénye emelt a halhatatlanok csarnokába. A hegy a színe és a nyáron itt uralkodó hőmérsékletek miatt (a felszíne akár 70-80 fokos is lehet) messziről azt az illúziót kelti, mintha lángolna. A belépőt itt már nem fizettük ki, mert sz érdemi részt az út mellől is tökéletesen látni (a gondosan telepített kerítés ellenére is).

    Következő állomás a Beizeklik barlangok voltak, ahova látványos hegyi úton mászott fel velünk a kisbusz. A barlang sziklába vájt fülkékből áll, amiket valaha győnyörű buddhista festmények és szobrok díszítettek, aztán a huszadik században előbb a nyugati kutatók hordták szét a falrészleteket, majd a kultúrális forradalom idején is súlyosan megrongálták a termeket. A műalkotásokból így nem sok maradt, a környező hegyek és homokdűnék miatt viszont nagyon tetszett nekünk a hely.

    Végül elvittek még minket Gaochang romvárosához is, amit mi megint csak távolról néztünk meg: a városfalon kívül alig maradt meg valami az egykori épületekből, előbbit pedig az ingyenes látogatói központból tökéletesen lehetett látni.

    Mielőtt visszafordultunk volna Turpanba, még megpróbáltuk kiűzni a kisbuszból az egyre sűrűbben betelepedő legyeket. Tiszta csapatépítő feelingje volt, ahogy a kínai lányok sálakkal terelik a rovarokat az ajtó és ablakok felé, hogy ott a légycsapó végezzen velük.

    A sofőr egészen a hostelig vitt minket, ledobtuk a cuccainkat és elmentünk vacsorára vadászni. Út közben vettünk vizet és reggelit egy boltban aminek frissen betonozták a bejáratát - szerencsére még időben kapcsoltam, hogy miért fektették le a deszkát az ajtóba.

    Lefekvés előtt a már megszokott “utazós rutinomon” mentem végig: bepakolás, szállás visszaigazolások elmentése, ébresztők ellenőrzése és térkép valamint az útikönyvek lapozgatása, hogy mire számíthatunk az úton. Utóbbi azért tartogatott némi meglepetést nekünk...
    Read more

  • Day35

    35. nap: Hami

    November 8, 2017 in China

    Hamiba két okból jöttünk: megcsodálni a Hami királyok mauzóleumát és szakértő fülekkel meghallgatni egy “eredeti” moqam (ujgur népzenei) előadást a mauzóleummal szemközti múzeumban.

    Nem ígérkezett sűrűnek a nap, így Judit azt kérte kivételesen hagyjam addig aludni amíg fel nem ébred magától. Egy “vasárnap” mégiscsak jár neki is :)

    Komótosan összeszedtük magunkat, a recepción még gyorsan megtudakoltam melyik busszal tudunk elmenni a mauzóleumokhoz majd reményekkel telve elindultunk. A sulikban éppen vége volt az oktatásnak, úgyhogy Hami diákjainak is szereztünk pár kellemes percet már pusztán a jelenlétünkkel.

    Praktikus módon a buszpályaudvar pont a mauzóleum mellett található, úgyhogy vettünk másnapra Dunhuangba két jegyet. Az állomáson felügyelő rendőrtiszt szokás szerint udvariasan elkérte az útleveleinket és harminc szögből lefényképezte őket. Kínában újabban egyre több a gyűjtő...

    Mielőtt rátértünk volna látogatásunk igazi céljára találtunk egy pofás kis ujgur utcát amin végigsétáltunk. Ez volt igazából a szerencsénk, mert a mauzóleumot zárva találtuk. Egy futár miatt pont előbújt az egyik őr, aki szomorúan ingatta a fejét amikor azt próbáltuk megtudni, be lehet-e menni.

    Sebaj, majd a muqam előadás kárpótol minket mindenért! Gondoltuk naívan miközben lendületes léptekkel átvágtunk az utcán a múzeumok irányába.

    Amiket szintén zárva találtunk. Elég fárasztó lehet szegény személyzet élete, ugyanis 13:00 és 15:30 között (amennyire dekódolni tudtuk) nem tartanak nyitva. Oké, akkor majd később visszajövünk ide.

    Busz vissza a hotelhez, megebédeltünk az egyik közeli étteremben majd lepakoltunk a szobánkban. Juditnak már nem volt kedve kimozdulni, úgyhogy egyedül indultam vissza a múzeumokhoz.

    Megint sikerült elcsípni a tanítás végét - ilyenkor az utat mindkét irányba teljesen lezárják a rendőrök, hogy a kiáramló gyereksereget ne kelljen az utcáról darabokban összeszedni.

    Nekem is jutott egy adag gyerek, akikkel pár megálló alatt annyira összebarátkoztunk, hogy egyesével olvastam fel mindegyiknek az angol munkafüzetéből. Szerencsére a múzeumba azért nem akartak elkísérni.

    Mint kiderült, ha akartak volna se tudtak volna, mert megint zárva találtam a helyet. A kapunál őrt álló biztonsági őr felvilágosított, hogy november 17-ig nem is lesz nyitva, mint ahogy az ki is vagyon írva. Kínaiul. Bánatomban hazafele elmentem a piacra, hogy vegyek egy fémtermoszt. Mission accomplished.

    Azt hiszem Hamiból vegyes érzésekkel fogunk távozni: a két legfontosabb látnivalót nem sikerült megnéznünk a városban, de egy kicsit legalább kipihentük Kína eddigi fáradalmait.
    Read more

  • Day34

    34. nap: Utazás Hamiba

    November 7, 2017 in China

    Az Urumqi-Turpan viszonylattal ellentétben a Turpan-Hami vonal nem akkora sláger, állítólag reggel van egy busz valamikor, amúgy marad a vonatozás. Ezt nem szerettük volna kipróbálni, mert ahogy olvastuk, Turpan vasútállomása 50 km-re van a várostól (biztos nehéz lett volna a sivatagban lefektetni a síneket).

    Szóval előző este direkt megkérdeztem a helyi arcokat, hogy mikor indul Hamiba a busz. Egybehangzóan állították, hogy 10:00-re elég kimennem (még egy 10:30-as konkrét ajánlat is elhangzott). Nem akartunk semmit a véletlenre bízni, korán keltünk, 9-kor elindultunk a csomagjainkkal az állomásra.

    Illetve csak indultunk volna, mert a recepción nem volt senki. És még náluk volt 100 jüan kauciónk. Hát ez igazán remek, végre tudjuk hova kell mennünk, mikorra, erre ezen a banánhéjon fogunk elcsúszni... Próbáltam SMS-t küldeni a számra ami meg volt adva, de nem ment át (kösz’ Voda). 20 perc ideges járkálás után előkerült az egyik srác, aki ugyan nem a pulthoz indult, de már nem hagytam eltűnni. Értem én, hogy korai volt az időpont, de előző este konkrétan ő válaszolt az egyik kérdésemre amikor a busz indulását firtattam...

    Mindegy, nem kell nekem mindent értenem, 100 jüannal kiegészülve kimentünk az állomásra. Ahol az első jegyárus azzal kezdte, hogy nope, olyan, hogy busz Hamiba nincsen, menjünk vonattal. Ó hogy az a rohadás... Na jó, akkor adjon két vonatjegyet. Ő ugyan nem fog, de a másik ablaknál tudnak segíteni.

    Ha busz nem is akadt, vonatból bőséges volt a választék. Kaptunk útbaigazítást is, hogyan tudunk kimenni az állomásra - kimondottan örültünk, hogy Turpanban immáron másodszor bizonyult az LP elavultnak, mert a szóban forgó kiadás óta a város szélén épült egy új terminál. Gyorsan megtaláltuk hol tudunk felszállni a megfelelő helyi járatra, ezúton is köszönjük Turpan lakosságának a segítséget az útmutatásért!

    Mérhetetlen elégedettségemből (elvégre milyen faszán sikerült már megoldanunk ezt a helyzetet is) a következő órák azért sikeresen kizökkentettek.

    Kezdődött minden azzal, hogy Turpan új, lenyűgöző pályaudvarán gyakorlatilag még az alsógatyákat is egyesével ki kellett pakolnunk a táskánkból a biztonsági ellenőrzésen. Igen, ők is kiszúrták a két vajazókést az “étkészletben” valamint a bicskámat. Sokáig azt hittem, hogy ott helyben ki fogják az egészet dobni, de végül az egyik srác az orrom alá tolta a telefonját, amin kb. a következő magyarázat szerepelt: “ezek az eszközök nálunk tiltottak, de mivel ti turisták vagytok és megkönnyítik az utazásotokat, megtarthatjátok. Azt javaslom, legközelebb ne vonattal utazzatok”. Ilyenkor jó szerencsétlen, kihívásokkal küzködő külföldinek lenni!

    Jó vastagon becelluxozták a veszélyes “fegyvereket”, eldugtuk őket a táska mélyére és aznap másodszor is bepakoltunk.

    Amíg vártuk a vonatot, Judit kiszúrta az állomáson az előző napi turáról a bagoly mintás zacskóval kommandózó fickót. Kicsi a világ... Felmásztunk a megfelelő platformra (érdekes módon liftnek vagy mozgólépcsőnek nyomát sem láttuk), megcsodáltam az érkező szupervonatot ami persze pont ott állt meg, ahol a platformon előre jelezték. Nice!

    A 400 km-es távolság két óra alatt elolvadt, jöhetett az újabb adrenalin löket Hamiban. A szokásos biztonsági ellenőrzés helyett kaptunk egy meghívót a rendőrség irodájába, ahol a következő 20-30 percet töltöttük. Csináltak fénymásolatot az útlevelekről és a vízumokról; a biztonság kedvéért le is fényképezték az első oldalát és a borítót; kérdezték honnan jöttünk és mit csinálunk itt; kértek telefonszámot (ha-ha, azon ugyan fel nem hívnak!); megnézték a vonatjegyünket honnan indultunk; elkérték a hotel foglalást; megkérdezték hova megyünk innen tovább. Judit szerint kicsit ijesztő volt, hogy közben a fickó kezében végig egy automata pihent, de én egyáltalán nem éreztem fenyegetve magamat. Kedvesnek, udvariasnak kell lenni, nyugodtan és értelmesen válaszolni a kérdésekre és akkor a rendőrök is normálisan viselkednek az emberrel.

    A kisebb kitérő viszont arra pont elég volt, hogy kifele már ne kelljen sorba állnunk és ne akarják szétbombázni a táskánkat.

    A hotel 50 méterre volt az állomástól, de annyira el volt dugva a bejárata, hogy elsőre sikerült rossz helyre bemennünk. Ez egy tipikus turistacsapda hely volt, ahol kis szobákba terelnek, eladnak neked mindenféle szart (rózsaszirmos testmasszázs) majd a végén az eredeti ár tízszeresét verik le rajtad. Gyanús volt az egész, úgyhogy vadul mutogattam a foglalásunk és így sikerült kiszabadulnunk. És még a hotel is meglett (a szomszédos ajtóig kellett mennünk).

    Check-in közben még egyszer utoljára mindenki végignézte, lefénymásolta és lefényképezte az útlevelemet, de sicher was sicher alapon a hotel biztonsági embere hívott még három rendőrt, hátha vad ellenállásba ütköznek a kaució felszámolásakor. Az elsőre “lefordított” 400 dollárt mondjuk nem is voltam hajlandó otthagyni, de szerencsére csak arról volt szó, hogy sok kínai szinonímaként használja a “dollárt” és a “jüant”.

    Szerencsére nagyon szép, tiszta és tágas szobát kaptunk. Még volt egy kis időnk sötétedésig, úgyhogy kimentünk sétálni a környékre. Bejártuk a piacot, vettünk finom péksüteményeket méregdrágán, majd egy boltban vizet és reggelit szintén aranyárban.

    A nap zárásaként pedig ettünk egy nagy adag levest a szállásunkkal szemben (a hely ugyan elég koszos volt, de finoman főztek).
    Read more

You might also know this place by the following names:

Xinjiang Uygur Zizhiqu, Xinjiang, Région autonome de Xinjiang, Xinjiang Uyghur Zizhiqu, 新疆

Join us:

FindPenguins for iOS FindPenguins for Android

Sign up now