Kelowna

Nem mondom, hogy minden nap írni fogok, mert van mit tenni, és esténként, ha marad erőm, a grafikus vizsgákra is készülnöm kell, plusz a jóga fogadalmamat is be kell tartani (heti 5 jóga), de az első benyomásokat most muszáj leírni.

Ott tartottam, hogy elhagytuk a jeges hegyeket Grönlandnál, és szép lassan leszálltunk Vancouverben. Arra készültem, amit sokan mondtak, hogy óriási sorok lesznek, a határőrök a bugyinkból is kiforgatnak minket, és nagyon valószínű, hogy a csomagunk sem lesz meg... :D

Ehhez képest onnantól, hogy leszálltunk a gépről, addig, hogy beleszippantottunk a levegőbe "szabadföldön" -ahogy Anyu mindig mondta- kb.20 perc telt el...
Ki kellett tölteni egy kérdőívet egy gépen, amit oda kellett adni a határőrnek, aki 2 kérdés után útunkra bocsájtott minket. Ezután még legalább 5 és fél percig vártunk a csomagokra, és azon vettük észre magunkat, hogy kint állunk a napsütésben, "tökéletesebb nem is lehetne időben" (20 fok), óriási fák között, és azon tanakodunk, hogy akkor taxival vagy sky trainnel induljunk neki.
Először -mivel hulla fáradtak voltunk- beállítunk a taxi sorba, de tanakodás közben, és látva, hogy a taxi sor nem igazán megy, úgy gondoltunk van még erőnk a vendéglátónk instrukcióit követve nekiindulni tömegközlekedéssel.
Itt már az első 5 percben megtapasztaltuk a híres kanadai segítőkészséget, mikor le akartunk pattanni a skytrainről, mert nem láttuk az állomás nevét, és kb.3an rángattak minket vissza -kedvesen!-, hogy ne szálljunk le, mert itt nem tudunk rossz irányba menni, nincs más útvonal... :D

Innen már csak egy buszjárat választott el minket a környékünktől, amit kicsit nehezen találtunk meg, de annál kellemesebb volt, hogy a munkáját fütyörészve, emberekkel traccsolva végző buszvezető, látva a bénázásomat a kártyámmal (csak kredit kártyával vagy apróval lehet fizetni a buszon, papírpénzel nem) a vezető ingyen felengedett minket, és mellé még részletesen el is mondta, hogy jutunk el a célba. (Nem is gondolná az ember, ilyen apró emberi momentumok mennyit számítanak)
Kb.50 perc alatt így a házunk előtt álltunk, ahova a szomszéd engedett be minket, mert a tulajdonosok épp Velencében vannak. :)

A lakás zseniális, mintha otthon lennék, hiszen egy az egyben (döbbenetesen!!!) ugyanolyan, mint amiben Torontoban laktam. Az alaprajz, a bútorok elrendezése, az ablakok, az ajtók 100%-osan egyeznek...
A kilátás viszont nem, mert hogy itt konkrétan a Stanley Park bejáratánál vagyunk, és az óriás mammut fákra, és Sziklás hegységre nézünk, ami egy akkora csoda, hogy mikor tegnap reggel felébredtem és kinyitottam a szemem, akkor úgy felsikítottam, hogy Marci riadtan ugrott fel, mert azt hitte valami baj van...
Az ablakok teljes szélességben mennek végig a lakáson, és úgy érzem magam, mint ha egy mókus lennék, aki a fán ül...kedvem lenne végigugrálni rajtuk...és a reggeli-esti fények..szerelem...

A napot nem írom le részletesen, hisz a képeket majd feltöltöm úgyis, amiből emlékezni fogok.
A lényeg, hogy ma 12 óra leforgása alatt bejártuk a belváros egyik részét, ami egyik utcáján tiszta San Diego, másikon egy az egyben New York, jártunk "őserdőben" mammutfák között, láttuk minden sarkon a zöld 200 árnyalatát, voltunk az Óceán partján, láttunk óriás hegyeket, nyüzsgő felhőkarcolós cityt, másik részen zöldből vörösbe átfutó lombozatú fákkal teli, lüktető nagyvárost, és óceánjárókkal teli kikötőt....és mindegyikből a legjobb verziót...

Mindenhol minden tiszta zöld, a város, az erdő, az óceánpart lélegzik, az emberek boldogok és kedvesek, és egészen elképesztő az egész...

Miután mindezt végigjártuk, este itthon megittunk 2 igazi kanadai sört Sárával, aki augusztusban költözött ki, októberben pedig követi Anyukája is, és arról emlékedtünk, hogy miért nem érdemes visszaköltözni Magyarországra...

1 nap után még nem mondok semmit már csak babonából sem...de annyit mondhatok már, hogy minket eddig ámulatba ejtett ez a város...

Azt hiszem felfogni sem tudjuk még....

Folyt.köv...Read more